Bejelentkezés
Ángyán József igazsága

hirdetés
Ángyán József kutatómunkája során a nagy borsodi nyertesek között Tállai András rokonaira és Budai Gyulára bukkant. Tállaiban a nemzeti adóhatóságot komoly szakértelemmel felügyelõ államtitkárt süvegelhetik meg a földbirtokossá gazdagított hálás rokonok, Budaiban pedig éppen azt a volt elszámoltatási kormánybiztost, akinek a 2002 és 2010 közötti nyolc év korrupciógyanús ügyeit kellett volna lelepleznie és a bûnüldözõ hatóságok kezére juttatnia. Kár, hogy ez nem nagyon sikerült neki. Budai Gyula nyilván belefáradt a baloldali politikusok közpénzrablásainak leleplezése során vívott szélmalomharcba, és talán vissza is akar vonulni az újonnan szerzett földbirtokára, hogy a mezõgazdaság felvirágoztatásáért tevékenykedjen kapával s kaszával. És bár nagyon nehezen tudjuk elképzelni, amint megragadja az eke szarvát, az biztos, hogy a kaszával elboldogul. Mert a közösbõl kaszálni õ is megtanult. Egyszer majd elszámoltatja õt is valaki. Talán.
Ángyán professzor elemzése szerint 54 nyertes pályázó osztozik 3400 hektárnyi Borsod-Abaúj-Zemplén megyei termõföldön. Az, hogy az új tulajdonosok között van olyan is, aki több száz kilométerre lakik a földbirtokától, jól jelzi, hogy az elõírásokat lazán kijátszották, tekintve hogy a jogszabály betartásával csak a húsz kilométeres körzethatáron belül lakó gazdák vehették volna meg ezeket a földeket.
Amikor a 2010-es választások elõtt a Fidesz mezõgazdasági programját Ángyán József neve fémjelezte, amikor az õ erkölcsi tisztaságába vetett hit a vidéki gazdatársadalmat Orbánékhoz vonzotta, nagyon sokan hittek abban, hogy majd az õ kis családi gazdálkodásról vallott vízióját fogják kormányra kerülve megvalósítani. Aztán elég hamar kiderült, hogy a vízió megy a levesbe, Ángyán József pedig a margón kívülre.
Az, hogy a földeket idegeneknek adták el, annak ellenére, hogy jelentkeztek rá helyben lakó gazdák is, egyfajta falurombolás. Ugyanis a falvak lakóinak nagy részét mindig is a föld tartotta el. Ha a gazdának megszûnik a lehetõsége a növénytermesztésre, akkor állatokat se tarthat, mert nem tudja biztosítani nekik a téli takarmányt. Mindenki tudja, hogy a biogazdálkodást a kis családi gazdaságokban a legkönnyebb megvalósítani. A megbízható gazda által elõállított vegyszermentes élelmiszerre pedig egyre nagyobb a kereslet.
Vita & Vélemény hírlevél
A Magyar Nemzet véleménycikkei mindennap e-mail-fiókjában!
A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettõl hírlevelet vagy cikkeinkrõl szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.
Azokat, akik a távoli városokból felvásárolhatták a borsodi földeket, csak a nagyvonalú földalapú támogatások érdeklik, õk biztosan nem fogják a nyereségbõl támogatni például a falu templomának felújítását. Nem fognak beilleszkedni a falu közösségébe se. Õk a kizsákmányoló új földesurak lesznek, akikhez el lehet majd szegõdni éhbérért napszámba.
Nem errõl volt szó. Nem ezt ígérték a magyar gazdáknak.
A rendszerváltás után nagyon sokan nem igényeltük a kárpótlási jegyeket apáink földjei után, mert tanult emberként a nagyvárosokba költözve az iparban vagy másutt találtuk meg a boldogulásunkat. De nem azért mondtunk le õseink földjeirõl, hogy az új, mindent összeharácsoló oligarchák vagyonát dagasszák, hanem azért, hogy a hátrahagyott örökség a falu közösségének megélhetését szolgálja.
Ezért örültünk annak idején, hogy Ángyán József programja megvalósulhat. Gyalázat, ami a szemünk láttára történik a falubeliekkel.
Link
Hozzaszolasok
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
- 2018. April 30. 16:12:37