Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Alszik a tábor...

GondolatokPersze már nem, sõt Talpi õrizte a tüzet hajnalig, míg a körömpörkölt a csontjáról le nem omlott a bogrincs aljára szerte szét. Az idõvel és a társasággal is biztosra mentünk. Nem voltunk se sokan, se kevesen. Tán értelme is volt, s tán folytatása is lesz...






Hozzaszolasok

99 #20 MORMOTA1968
- 2018. September 17. 20:49:26
Másnap én olyan fél 8 körül ébredtem fel arra, hogy kissé melegem van a hálózsákban, mivel akkor már odasütött a nap. A többiek akkor már fent voltak, de õk se sokkal korában keltek, mint én. A második nap azzal kezdõdött, persze egy kicsit késõbb, ami elõzõ este elmaradt, mivel hogy kissé késõn értünk oda a táborozás helyszínére. Alkalmatos helyet kellett keresni egy illemhely részére, aztán némi favágás után meg is épült a budi, fekete fóliával körbekerítve. Közben a reggelire szánt husikat, egyebet is meg kellett sütni a képen látható vason, végül valamikor dél körül neki is ültünk "reggelizni". Fát is gyûjtöttünk az esti tábortûzhöz és vártuk Imrééket, akik valamikor délelõttre ígérték, hogy oda érnek, de végül csak délután 2 óra után jöttek ki, mivel ott ragadtak Talpiéknál jó idõre, õk is. Viszont akkor egy egész konvojnyi autó araszolt át az erdõ keskeny földútjain, meg egy motor. Mindjárt felszaporodott a társaság több mint 30 fõre. Sokunk akkor találkozott elõször életében a honlapon régóta ismert klubtagokkal. Jó volt végre élõben is megismerkedni velük. Imréék is befutottak Kaméleonnal, sõt Jásdi Kiss Imréék is kedves párjával. Ma már két tábortüzet is gyújtottunk, egyiken fõtt bográcsban a babgulyás, a másikat meg csak úgy a hangulat kedvéért gyújtottuk. Nem is volt baj, mert igen csak hûvös lett éjszakára, bár volt aki nem fázott még félmeztelen sem. Imre rögtönzött elõadást is tartott, mint legutóbb Õcsényben. Most is körbe ültük, mint Krisztust a tanítványai, ki padon, ki horgászszékben, ki csak úgy a sóderos parton elterülve. Talpi hozott magával egy kecskebõrbõl készült dobot, amit kicsit fel kellett melegíteni a tábortûz fölött, hogy megfeszüljön rajta a bõr. Aztán olyasmi következett, amit eddig csak videókban láthattam. Talpi felelevenítette az õsi hagyományokat. Este vagy inkább már éjszaka Atacama is csatlakozott hozzá, dorombjátékával. Illetve õ elkezdte, Talpi pedig csatlakozott hozzá. Sajnos késõ este a többség elindult hazafelé, pedig elfértek volna a parton, volt elég hely. De akik ott maradtak az esti tábortüzet körbeülve, azoknak olyan spirituális élményben lehetett részük, amilyent sokunk még soha nem tapasztalhatott meg azelõtt. Álomszerû volt az egész és végtelenül õsi! A babgulyás pedig finom volt, mint minden más is. Egyszerûen nem lehet leírni azt a hangulatot, légkört, ami ott akkor körbe lenget minket! Ahogy Atacama pengetett, Talpi dobolt, éget a két tábortûz, élénk hûvös szél sepert végig a part mentén, a Duna hullámzásának hangja, azt csak érezni, átérezni lehetett, leírni szinte képtelenség! Ahogy Talpi körbejárta a társaságot folyamatosan dobolva és a hátad mögé érve érezted a dob keltette ütem lüktetését a hátadon, mindez annyira õsi volt és misztikus, hogy azt mindenkinek át kellene élnie legalább egyszer életében, de inkább minél többször! Sajnálhatják, akik idõ elõtt elindultak hazafelé, hogy nem maradtak ott éjszakára is. Kicsit távolabb tõlünk egy horgász próbálkozott halat fogni, nem sok sikerrel. A dobot késõbb Kaméleon és Atacama is kipróbálta. Késõ éjszakába nyúlott megint a beszélgetés és miután én elvonultam éjszakai pihenõre, a többiek még jó ideig beszélgettek a tábortûz körül. Sok minden történt még, de az agyam már nem olyan, mint rég, úgy hogy sajna gyorsan kihullnak belõle még a fontosabb események történései is. De nagyjából ennyi történt a második napon.
99 #21 MORMOTA1968
- 2018. September 17. 21:38:23
Harmadik nap, mikorra megfõtt az este tûz fölé akasztott disznó körömpörkölt, mire felkeltem, már égett alatta a tûz. Vagy el sem aludt, Talpi jóvoltából. Megreggeliztünk, megint volt frissen sült húsi, ami szintén nagyon finom volt, aztán folyt tovább az éjjel abbamaradt beszélgetés. Volt aki fürdeni ment, mint már elõzõ nap is, mivel a Duna vize elég kellemes volt és meglepõen tiszta. Józsi például már az este is ruhástól, amivel megspórolt egy ruha mosást is. Utána a tábortûz mellett próbát valamennyire megszáradni. A csapat újdonsült négylábú barátai is megjelentek újra a parton, akiket Atacama almával, paradicsommal, Repülõszõnyeg kenyérrel, többünk pedig kockacukorral próbált meg elcsábítani. Végül Fergeteg úgy döntött kiszolgálja magát, amit Repülõszõnyeg próbált valahogy megakadályozni a pavilon körül settenkedõ négylábú elé állva, ami valljuk be némi bátorságra vall, hisz kissé Repülõszõnyeg fölé magasodott a paci. Még egy szatyort is átvizslatott tekintetével és orrával Fergeteg, hátha talál valami kedvére valót. Készült jó néhány közös fotó is velük, no meg gazdájukkal Józsival. Igen megkedveltek végül minket. Sajnos Imre és Kaméleon, majd mások is a maradék csapatból elindultak hazafelé, valamikor kora délután. Ami nagy kár, mert délután Jásdi Kiss Imréék is újra lejöttek a partra és olyan jó ízût beszélgettünk, hogy a 4 órára tervezett elindulásból végül 3 negyed 5 lett. Imrétõl olyan dolgokat hallhattam, hallhatunk, amiket nehéz megemészteni így elsõre, de sokadjára is elég nehéz felfogni, hogy amit eddig igaznak hittünk, nem egészen fedi a valóságot, sõt, egyáltalán nem, vagy egészen másképp! Végül annyira jó hangulat kerekedett, hogy Imre is velünk együtt nevetett, amit nagyon jó volt látni, átélni vele, velük együtt! Talpiék is Józsival, Atacamával és Zolival nagyon érdekes élményekrõl beszélgettek, misztikus, elsõ hallásra hihetetlen dolgokról, hogy az ember csak kapkodta a fejét, mert itt is érdekes dolgokat hallhatott, meg a másik irányból is. Feledhetetlen élmény volt ez a három nap. Végre jobban megismerkedhettem többetekkel is, Jásdi Kiss Imrével is jót beszélgethettem és bizony fájó szívvel hagytam ott a kellemes társaságot. Délután a többiek után mi is sátrat bontottunk Atacamával és nehezen, de csak elindultunk hazafelé, gondolatban továbbra is ott ragadva azon a Dunai partszakaszon, a második PI klub találkozás helyszínén. Remélem lesz még folytatása és ott lehetek újra köztettek! Végül 6 órára én is haza értem, Atacama is bejött még hozzánk, egy kicsit még beszélgetni, de mivel rohamosan esteledett, muszáj volt elindulnia hazafelé neki is, mert hosszú út várt még rá. Rengeteg minden történt ezalatt a nem egészen három nap alatt, míg ott lehettem köztettek a táborozás helyszínén és hátralévõ életem feledhetetlen eseményeként vonult be privát történelmem lapjai közé. A községbe felfelé vezetõ út se volt semmi! Már kifelé menet volt némi gubanc. Ugyanis a keskeny erdei úton szembe jött velünk a halõrség autója, akiknek félre kellett állniuk, míg elhaladtunk mellettük. Nem volt egy egyszerû dolog. Oszt késõbb, már a községben is két újabb autó jött szembe velünk, úgy hogy meg kellett állnunk a lejtõs úton felfelé, míg valahogy eltotyognak mellettünk. Maga Kulcs község is nagyon hangulatos hely szûk útjaival, dombon álló házaival, szép rétjeivel, Duna parti szakaszaival. Szeretnék még eljutni oda néhányszor hátralévõ életemben. Hazafelé úton kicsit megint túlfutottunk egy leágazásnál, de szerencsére Atacama megtudott fordulni. Kicsit furcsa volt újra idehaza lenni, visszazökkenni a régi kerékvágásba. Azért alig vártam, hogy ágyba kerüljek, nem sokat aludtam az elmúlt napokban.
99 #22 MORMOTA1968
- 2018. September 17. 21:53:45
Mindenkinek nagyon szépen köszönöm, akik lehetõvé tették, hogy össze jöjjön ez az újabb találkozó és hogy én is újra köztettek lehessek. Ha minden jól alakul, talán még összejöhet az idén egy újabb találkozó valahol valamikor. Mondjuk Pusztavacson. Nagyon szépen köszönöm Talpinak, Évinek, Zitának, Zolinak és Józsinak, hogy lehetõvé tették ezt az újabb találkozott. És nagyon hálás vagyok Atacamának is az oda-vissza fuvarozásért és a matracért külön is! Remélem, hogy egyszer valamikor meghálálhatom mindezt! Kulcsra még az idén szeretnék újra eljutni húgomék segítségével és akkor Talpiékhoz is benéznék, ha nem baj, talán valamelyik hétvégén. Sokat adott nekem ez a csapat, jó kis társaság már eddig is! Ritkán kerülök társaságba, olyanba meg fõleg, ahol hozzám hasonlóan érzõ, gondolkozó emberekkel találkozhatom. Szeretnék egyszer hátralévõ életemben én is sokkal, de sokkal többet adni, mint amit eddig nyújtani, adni tudtam! Egy élmény volt! s_Laptop
99 #23 MORMOTA1968
- 2018. September 17. 21:58:30
Fotót csak privátban tudok küldeni, esetleg a Kulcsi találkozón megbeszélt módon, de errõl Gerryvel kell még egyeztetni. Talán már szólt valaki neki, hogy mit találtak ki ez ügyben. Rengeteg fotó készült, bár nem mindegyik lett tökéletesen jó. De a lényeg az, ami rajtuk van. Mi, mindannyian, akik ott voltunk!
2 #24 gerry
- 2018. September 18. 11:17:49
Mormota - két lehetõséged van - az egyik (a kiválogatott) képeidet, ha van olyan a gépeden amit úgy neveznek; FTP program (Filezilla, Norton Commander, CuteFTP stb.) feltöltöd, ha nincs ilyen kincsed akkor elküldöd nekem a fotókat - ahogy a múltkor küldtél és én felteszem az alábbi címre:

Host-Adress: ftp://ftp.servage.net (Klikk! Ha nem megy akkor a böngészõbe átmásolni: [color=#990066]ftp://ftp.servage.net[/color])

Username: pi-kulcs

Password: [color=#ff0000]Az amit MORMOTA68 küld annak aki ott volt[/color]


Innen bárki letöltheti amire igényt tart ... (kettõt - a cikkböl beraktam, hogy addig is ki tudjátok próbálni!
De mindenkit arra kérek, hogy ne tegyen fel szexfotókat - azokat inkább privátban kérném! :D

De van még valami, egy-két hete egyik tagunk arra kért, hogy feltölthesse a szerverre azokat a könyveket ami értékes lehet sokunk számára, illetve olyan könyveket is amit már nem is lehet manapság megszerezni... (miután már elmentettem magamnak, nyilvánossá tudom tenni a számotokra is ... remélve, hogy nem lesz olyan látogatónk aki megpróbálja szétcincálni a készletet.

Host-Adress: ftp://ftp.servage.net

Username: Vadgesztenye

Password: 3GerryIsten4


A jelszó azért lett ez, mert elsõre megadott valami olyant amit egy hétig írhattam volna, megkértem, hogy ne szórakozzon vele, mondjon egy másikat erre ezt mondta.
Ez nekem is jobban tetszett s_hihi

Ugyanakkor, ha valaki úgy érzi, hogy valamelyik könyv ittenei terjesztése akármilyen személyi jogot sért, az írjon Imrének vagy nekem és a szóban forgó írást kiemeljük a listából. Szerintem azok akik ilyenre rácuppannak, nem tudják, hogy manapság szinte senki nem olvassa öket, az emberek lassan már el is felejtik mit jelent egy kézben tartott könyv - ez esetben ez e-Book olvasó, PC-, Android (Calibre), vagy iPad reader ... stb. Egyik, most 30 éves ismerõsöm azt mondta a múltkor, hogy milyen jó a Windows Cortana(?) progija, mert nem kell elolvasnia a szöveget, ugyanis az felolvassa neki...
s_franc
41 #25 panni
- 2018. September 18. 13:27:42
Köszönöm a szép hétvégét, Talpinak a dobolást.s_sir
75 #26 talpi
- 2018. September 18. 16:28:52
Jó Napot MAGyarok!
Érkeztem után igyekeztem a tûzet megvizsgálni, ég-e még, van-é parázs a hamu alatt? Van, amint látom, mert bõsz számú megnyitás tapasztalható.No persze, nem minden megnyitás a miénk, ez köztudott, viszont nem árt, ha a "felvilágosodásra" vágyók, tisztában vannak azzal, amit mi már rég tudunk.
Ki mint vet, úgy arat. Ki kardot ránt kard által vész, stb-stb-
Helyzet az, hogy nem volt kardunk, még bicskánk sem, /Imrénél "véletlenül" volt, azzal sikerült krumplit, vagyis- :) burgonyát vágni /. Mondjátok meg, egy ilyen szélsõséges társaság, és a közbiztonságra veszélyes fegyvert is hord magánál, no hááát :). Viszont az is biztos, hülyén nézett volna ki ha egyben fõ meg.
Azt hallottam, hogy manapság a csévingelésben részt vállaló szakácsokat is "c " típusú nemzetbiztonsági vizsgálatnak vetik alá, mert náluk, rengeteg ilyen eszköz fellelhetõ.
Viszont, az meg tudott, hogy a "kis kanász" is hord magánál ilyet, hiszen mivel nyúzza meg azt a néhány millió birkát? Na , nála nem sikerült ezt a vizsgálatot elérni, vajon miért? Nem is volt hivatalos ide Kulcs-ra, mert Könyves Kálmán lehet vele hordatott volna uszadék fát, és meg is kérte volna, kuporogjon már a tetejére, merthogy ugye Láng elme, no, meg kicsit jobban közel lett volna tûzhöz, ami ugye nem baj, hiszen hagy melegedjen szegény, ha még nem az.
Szóval, köszönet mindenkinek, aki, ha virtuálisan is, de részt vett, Kislányom születésnapi megemlékezésén,. Amint megtanul olvasni igérem nektek elolvassa és biztos vagyok abban, hogy mindannyiótoknak egy hatalmas szívbõl jövõ puszi lesz a jutalma.
Gerry te kettõt is kaphatsz, de a sörétes be van töltve :D :D :D.
4 #27 Posta Imre
- 2018. September 18. 17:59:05
Talpi, nálam mindig van bicska, talán ritka kivétellel nincs, de ha így van, se keltsen aggodalmat, mert:

1. szabály. Mindig váljon eggyé a kardforgató a karddal! Mikor az ember a kard és a kard az ember, még a penge is élesebb!
2. szabály. Ha a kézben nincs kard a szívben van. Még puszta kézzel is lesúlytja ellenfelét akár 100 lépésrõl, ha tetteit a szív vezérli.
3. szabály, a kardforgató legfontosabb szabálya. Ha sem kezedben, sem szívedben nincs kard, az elméjében õrizze örökké és nem lesz több ölés, csak béke!" (A hõs)

Az asszonytól követelem a dorombomat!

Ami a környezetet illeti: lenyûgözõ! visszavágyom. Tisza-partra emlékeztet.

A társaság adta magát, méltatni nem méltatnám, aki érezte, az több lett. Bár 8 évvel és némi hévvel fiatalabb lennék.

Abban maradtunk, hogy feldobjuk az "oldalt", hátha lesz kapás. Ebben ugyan nem "hiszek" már, de a minap a postán az egyik ügyintézõ hölgy is azt kérdte, hogy "miért nem folytatom a felvilágosító munkám"? Ugye észleltétek, hogy a társaság összetétele igen derekasan középkor és "fiatal" egy szál se. Tessék ezt is helyesen értelmezni, kezelni és elmerengni rajta!
75 #28 talpi
- 2018. September 18. 20:11:53
Imrém!
Mondjam, hogy igazad van,/ nem mondom!/ Viszont egy biztos, a dobot felhergelem, a drága tûz fényénél és melegséget kérek az égiektõl, hogy szóljon a dob hozzátok, hozzánk,mieinkhez. Eredjenek meg ajkak, édest dalt szólva, nagyjaink jöjjenek, együtt, sorompóba.
Oly mindegy, hogy Ister vagy Tisza, csak elménk s szívünk legyen mindíg tiszta.
Öreg nem vagy 8, ide vagy oda, a hév pedig benned van, láttam, amint a dobbal beszéltél, s Õ veled. Néztem a tüzet, benne az arcokat, sövényes fotókon ugyan az mutogat, nem vagy/-unk/ egyedül, reánk vigyáznak, tiszta szív és elme kell ezen világnak.
238 #29 bivaly
- 2018. September 19. 15:20:54
Mormota !

Hozzád képest a Mikes Kelemen "Kedves Néném-je", kutya fasza ! Pedig, az is tudott ám írni pár levelet. No meg Jókai ! Az is csak koszolta a papír , de Te !? Mormota, hozzád képest a "Barátok Közt", csak szómorzsák, az is ritkán elhullatva ! Te Tudsz valamit ! Szerintem a billentyûzeted nem csak kifényesedett, de, hogy rojtos a széle, az már biztos. Csúcs Öregem, csúcs !

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.09 masodperc
295,840 egyedi latogato