Nincs igaza a büdös zsidajának? Látjuk, hogy igaza van, akkor meg miért nincs? Fel akarják rázni a csürhe magyart, de hát ...eh! A „magyar banditák”, a „büdös magyar migránsok” végigrabolták, gyújtogatták, erõszakolták egész Európát, de az európai lovagok szerencsére „telibe szarták” az õ illiberális világképüket, és „seggtõl szájig beléjük állították a pallost” – írta a buzgó honszeretetérõl ismert Tóta W. Árpád mai publicisztikájában a hvg.hu-n. A szerzõ a mai magyaroknak is üzent, lehetõségként fölvillantva, hogy esetleg visszamehetnének Ázsiába…

Magyar ember nem lop, csak kalandozik címmel írt újabb himnuszt a magyarsághoz Tóta W. Árpád. Apropóját az adta, hogy a magyar rendõrség bûncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást az Elios-ügyben. A szerzõ – mielõtt a „kalandozó” magyarokra rátérne – azon dühöng egy sort, hogyhogy nem húzták még karóba Orbánt és családját, holott a balliberális publicisták már olyan szépen megfogalmazták elõre az ítéletet. Ezután viszont megindító módon vall az õt fojtogató hazaszeretetrõl, a magyarság iránti odaadó rajongásáról, történelmünk beható ismeretérõl. Sorai hûen tükrözik, mit jelent egy tûzrõl pattant mai liberális honfitársunk számára a magyarság, az együvé tartozás, a közös kultúra és történelem. A sorsközösség. Sorait szó szerint kell idéznem, hogy mindenkihez feltétlenül eljussanak!

Árpád fejedelem sem állította hadbíróság elé az Európát végigfosztogató vitézeit, hanem kitüntette õket. A rablást, gyújtogatást és erõszakot – »kalandozást« – pedig nem jogi határozatok állították le, hanem az augsburgi csata. Ott az történt, hogy a büdös magyar migránsok ugyan váltig állították, hogy õk bûncselekmény hiányában, sõt mellõzésével dúlják éppen a falvakat és kolostorokat. Ám az európai lovagok telibe szarták az õ játékszabályaikat és illiberális világképüket, és seggtõl szájig beléjük állították a pallost. Ezután a magyar banditák bátran hazaszaladtak, és elújságolták, hogy kurva nagy verés jár most már a kalandozásért.

Szerzõnk szükségét érzi tehát, hogy fölvillantsa olvasói elõtt azokat az ismereteket, amelyeket a módszerváltás elõtti történelemórákon a buksijába vertek. Dicsérendõ, hogy alaposan bemagolta a leckét, és egész jól emlékszik, mit olvasott a Rákosi Mátyás, Révai József és Aczél György szellemiségében íródott történelemkönyvekben. (A magyar egy „bûnös nép”, az „utolsó csatlós”, a legalja, csak vereségeink voltak – azokra emlékezzünk, szégyelljük magunkat, mindenrõl mi tehetünk. Satöbbi.) Kár, hogy azóta eltelt nagyjából harminc év, a kommunisták – ha el nem is tûntek, de legalább – átalakultak, és ami még fontosabb: új történelemtankönyvek készültek. Ezekbõl már szõrmentén az is kiderül, hogy nem fosztogatás, zsákmányszerzés, erõszakolás vezette dicsõ eleinket, hanem államérdek, honvédelem. Az sem mellékes, hogy 907-ben az akkori Európa sereget küldött ránk azzal a dicsõ céllal, hogy a magyarokat „kiirtsák” – csakhogy nem jött össze nekik. (Akkor sem.)

Sok érdekes olvasmányt ajánlhatnánk Tóta W.-nek a témában, de minek: ha eddig nem tette, ezután sem olvasná el azokat. Így hát csak ezt az egyet biggyesztem ide: ez a hvg.hu-val „baráti” 24.hu-ról való, így van rá fél százalék esély, hogy Tóta W. esetleg rákattint. A cikkecske tisztességgel összefoglalja, miért torz az a szemlélet, amit évtizedekig tanítottak Árpádék (mármint Árpád fejedelemék) hadjáratairól.
Mehetünk Ázsiába

De vissza Tóta W. írásmûvéhez! Õ, miután „banditának” és „büdös migránsnak” nevezte eleinket, illetõleg a nyugati lovagok válaszcsapását – a saját érdeklõdési körének megfelelõ nyelvezettel – plasztikusan érzékeltette („seggtõl szájig”), a magyar jövendõt, az elõttünk álló lehetõségeket is a szájára vette:

Ebbõl aztán értettek, kisvártatva felvették a kereszténységet, és ma már milyen büszkék rá. Na pont így lesz ez a liberális demokráciával is. Esetleg visszamegyünk Ázsiába, de az már a mi bajunk lesz, meg Ady Endréé.

Nem, dehogy küldi õ vissza a magyarságot Ázsiába! Hiszen odatette a mondat elejére, hogy „esetleg”. Miért is küldené? Hiszen egész cikkébõl csak úgy árad az a lángoló szerelem, amit szülõhazája iránt érez.

Ugyanez a lángoló honszerelem vezette a tollát, amikor például az ötvenhatos szabadságharcunkról a minap azt írta: „1956-ban a kelkáposzta-fõzelékért és a gépsonkáért harcoltunk”. Vagy amikor a magyarság drámai fogyása kapcsán pár hónapja megnyugtatta a nemzetet: „Most sem kevesen vagyunk, hanem buták.” Továbbá kifejtette: „Nosza, ezt számoljuk ki: mibe kerül felnevelni egy átlagmagyart, és hogyan aránylanak a képességei egy hasonló árú automatáéhoz? Megéri-e magyart tenyészteni?” Szerinte kár a népességfogyáson rugózni, nem fontos, hogy többen legyünk, mint most, mert: „A ma kikényszerített gyerekeket holnap el kell tartani, vagy éhen halnak. Nem erõsek leszünk velük, hanem rosszabbul járunk, mint a muszlim tömegekkel”.

Be kell valljam, Tóta W. Árpád cikkeit egyre nagyobb lelkesedéssel várom, mivel egy-egy ilyen alávaló, gonosz mélyütése jobban „összerántja”, megerõsíti a patrióta magyarokat, mint egy egyszerû, hazaszeretõ írás. Szóval csak így tovább!
Link