Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Posta Imre: Nyílt levél minden magyarhoz

GondolatokPublicisztika :: 2009. május 25. 16:44 Polgári engedetlenség, ellenállás minden fronton! Tudom, hogy mindenkiben növekszik a bizonytalanság érzése a jövõnkkel kapcsolatban, és nem csak Magyarország van végveszélyben, hanem a világ és az emberi civilizáció kapott övön aluli ütést egy egyre jobban körvonalazható csoportosulás által irányított, globális támadás keretében. A végkifejlet sem várat magára, mert azok a hazugságok, figyelemelterelõ manõverek, amelyek még nagyon sokunkat álomban, félálomban tartanak, hatalmas anyagi támogatásban részesített médiaeszközökön keresztül, az „oktatás”-nak nevezett, lesilányított képzéseken, és magukat politikusoknak álcázó gazembereken átívelve érte el célját. Minden, ami nemes, erkölcsi és magasztos érték volt az emberben, a politikai maffia szemétdombjára került. Cáfoljon meg valaki, ha van hozzá bátorsága és érvei. A liberalizmusnak nevezett maszlag, valódi méreg a társadalom számára, amely ennek hatására szét is hullott, s épp most kezd újjászervezõdni azokból az öntudatukra ébredt személyekbõl, akik rájöttek a csalás, a nemzetpusztítás tényére, lényegére. A liberalizmus a bûncselekmények, gazemberek, deviánsok pozitív diszkriminációjában valósult meg, amely teljesen a feje tetejére fordította a normálisnak mondható, még értékeket és rendet képviselõk közösségeit. Ma gyakorlatilag köztörvényes bûnözõk vannak irányítói beosztásban, és faji alapon szelektált gazemberek hoznak döntéseket a sajátjaiknak felfogott értékek mentén, miközben így „privatizálják” a többség vagyonát, értékeit, s teszik tönkre a naiv emberek millióit. Ezt nevezik õk demokráciának. Magyarország már csak papíron és a magyarok szívében, lelkiismeretében létezik, mert szétlopták, kiárusították azok, akiknek megõrizni és gyarapítani kellett volna értékeit, megóvni polgárait. Megosztottak bennünket, mert nem vettük idõben észre, hogy „vezetõink” mind egy szálig alkalmatlanok voltak érdekeink képviseletére, az igazságért való küzdelemre. Bûnözõi kör kezébe került a hatalom, amely a népek pusztítására esküdött fel, hogy teljes kontroll alatt tartva, modern rabszolgákként tartsa sötétségben és kiszolgáltatott létben alattvalóit. Magyarország gazdasági csõdje nem a véletlen mûve, és az, aki azt hiszi, hogy ebbõl könnyedén kilábalunk, miközben minden ugyanolyan szép lesz, mint „régen”, az felelõtlenül gondolkodik. A hatalom elárulta a népet, meggyalázta a magyar nemzetet. A médián keresztül folyamatos hazugságaival traktálva hiteti el, hogy majd õk megoldják a maguk által elõidézett helyzetet. Idegen érdekeket szolgálva hazudoznak szép és jobb jövõt a magyaroknak. Ez már pimaszság! Az egész rendszer korrupt és álnok uszítás a normálisok társadalma, a rend ellen. Magyargyûlölettõl visszhangzik minden szavuk és tettük, s minden általuk üzemeltetett média képi és hanganyaga. Ezekben a kezekben összpontosul az „igazságszolgáltatás”, amely tele van olyan magyar nemzetbiztonsági veszélyeztetõ tényezõkkel, amely miatt ezt a rendszert a hozzáértõk mind, a visszaélések melegágyának neveznek. Adják-veszik az ügyészeket, bírókat, és természetesen a rendõröket is, pénzért, pozícióért, hatalomért, vagy csak egyszerûen, mert zsarolhatóak. Számos és bizonyított példa van arra, hogy a hatalom gyakorlói és kiszolgálói milyen bûnös viszonyt ápolnak. Jelenleg – a tények ismeretében - köztörvényesek szabják meg, mi a helyes és mi helytelen. Aki ezt szóvá teszi, bizonyítja, igazát védi és a bûncselekményekre, nemzetellenes tettekre rávilágít, általuk hivatalosan regisztrált „közellenséggé” válik, mint annak idején az „átkosban”. Értsék jól! A nyúl viszi a puskát, amely akár el is sülhet. Több könyvemben, bejelentésemben, nyílt levelemben, feljelentésemben hívtam fel a köz, a jogalkotók és jogalkalmazók figyelmét mindarra, amikrõl most is írok, de ahelyett, hogy korrekt, látványos vizsgálat, nemzetbiztonsági nyomozás indult volna azzal kapcsolatban, hogy izraeli, zsidó érdekek mely mértékben tartják sakkban a magyar államot, miközben a Mossad átitatta minden stratégiai szervezetünket, és a honvédségünk, rendõrségünk lezüllesztésével, kiiktatása mellett, magánbiztonsági cégek szervezõdtek be olyan pozícióba, ahol egy demokratikus államban szóba sem állnának velük, ám éppen azokat támadják, akik értik, merik és teszik a lelkiismereti szabadság és az emberi erkölcs szellemében, a közjó érdekében, ami helyes. A magyarországi zsidóság és cigányság kérdése kényes, de meg nem kerülhetõ nemzetbiztonsági tényezõ. Információim szerint a cigányság körüli egyre szaporodó súlyos problémák mögött, amelyek a magyarokat egyre kritikusabb helyzetbe sodorja, külföldi, izraeli érdekek húzódnak meg. A polgárháború felé sodródó országban a feszültség szítása nem lehet magyar érdek, csakis más idegen hatalomé, ami szemet vetett hazánk nemzeti kincseire. Súlyos a helyzet. Nem gondolom, hogy országunk látszólagos irányítói ne ismernék a kritikus állapotunk elõzményeit, és ne számolnának annak következményeivel. Van okom feltételezni, hogy erõs külföldi érdekek szövik át magánérdek-vezérelvû hozzáállásukat. Ebben a közegben egy TMRSZ, Szima Judit, nagy veszélyforrása lehet a bûnözõ vezetõi körnek, ezért minden eszközt bevetnek, hogy lelki terrorban tartva, rágalmakkal és az õ sajátságos jogértelmezésük szerint lehetetlenítsék el. Több személlyel, szervezettel tettek már így. Velem is ezt mûvelik, semmilyen eszköztõl vissza nem riadva, hiszen az adófizetõk pénzén ezt jelenleg még büntetlenül megtehetik. A magyarok, de az emberiség jó része fel sem fogja, mekkora nagy a baj a világban. A rendõrséget a politikai maffia uralta mindig is az utóbbi 20 évben. Aki Pintért, Gergényit ismeri, annak nem lehet kérdéses, mirõl szól mai is a dráma. Ma csak radikálisan szabad megközelíteni minden kérdést, de fõleg az Igazságot, amelyet nagyon sokan nem ismernek, és nem szeretnének szembesülni vele, mert félelmetes a valódi világ, és ami mögötte van. Országunkat elárulták, hazánkat kiárusították, nemzetünket pusztítják, és ez ellen kötelessége fellépni a maga eszközével minden valódi magyarnak. A gazembereket felelõsségre kell vonni, a jogrendet, közrendet helyreállítani, a biztonságot, a gazdaság mûködésének szétlopott alapjait helyreállítani. Erre nem képes a jelenlegi parlamenti pártok és holdudvarukból szervezõdött, idegen érdekeket szolgálók hazaáruló serege. Magyarország sorsa a magyarok kezében kell legyen, ne a maffia, a zsidók vagy a cigányok dönthessék el, milyen „értékek” mentén pusztuljanak ki a magyarok saját hazájukból! Megértem, hogy nem tetszik annak a kényelmi pozícióban lévõ, haver-koma-jóbarát társaságnak az, hogy egyre többen és egyre erõsebben kívánják a rendet, de jelzem, hogy a számonkérést nem úszhatja meg az sem, aki passzívan támogatta a jelenlegi maffia-rezsimet. Nézzen magába, és vonja le a konzekvenciákat, s valljon színt! Talán megbocsátást nyer! Talán! Draskovics, Bencze és a többi „szintén zenész” pedig szálljon le a magas lóról, mert az a ló döglõdik, másik pedig nincsen. Az ország magához tért lakossága radikális, mert fél, hogy az elkövetkezõ idõszak egyre nehezebb terheit nem tudja elviselni. Változtatni akar, nem pedig újabb politikai maffiát a nyakába venni. Remélem, ezt egyre többen ismerik fel, és hamarosan, a magyarok igen magas százaléka veszi saját kezébe sorsát, és valódi változásokat kényszerít ki. Tudom, hogy az elõttünk álló idõszak nagyon nehéz lesz, mert az ország csõdben van, és az infláció várható mértéke minden elképzelést felülmúló lehet pár hónapon belül. Erõs okom van feltételezni, hogy erre játszanak a háttérben munkálkodó erõk, és az a sokat emlegetett polgárháború elõkészítése zajlik a háttérben. Egy választásokat most a Fidesz nyerne, de õk is csak az idõt tudnák húzni, amíg a végleges forgatókönyv szerint, a jelenlegi áldemokráciát nyílt diktatúrával váltanák fel, nehogy a sok felébred magyar változtathasson a helyzetén, és megszabadulhasson rabszolgatartóitól. Nem lesz ennek jó vége, de így kell lenni, mert rendszert kell váltani és megtisztítani a felgyülemlett szeméttõl, idegen salakanyagtól. Ami most hazánkban zajlik, az már háború. Annak érdekében, hogy a harcot minél kevesebb áldozattal lehessen megvívni, záros határidõn belül nagyon sok embert kell ráébreszteni a keserû valóságra, az elõlünk elhazudott igazságra. Tedd meg a magadét a saját közegedben, és ébreszd a magyarokat! Magyarországot naggyá csak az igazság teheti! (Posta Imre - postaimre.com)
Link

Hozzaszolasok

1308 #1 Hajnalhozo
- 2019. January 13. 10:32:39
Az a legszomorúbb az egészben, hogy a jelenlegi helyzet még a 2009-es állapotoknál is sokkal rosszabb. Hiszen cionék 2009 óta is rendületlenül szaporodnak míg a Magyar népesség száma folyamatosan csökken. Ráadásul a cionisták számának növekedése minimum egyenesen arányos, az emberi civilizációnak illetve közösségek "értéknélkülivé" válásának mértékével.
4 #2 Posta Imre
- 2019. January 13. 11:35:44
10 éves emlék!
809 #3 megmondhatom-e
- 2019. January 13. 12:56:28
- épp most kezd újjászervezõdni azokból az öntudatukra ébredt személyekbõl -

- akik még "zsidózni" se mernek , büdös zsidózni se , mocskos zsidózni se - . . és gyilkos zsidózni se , nehogy mások is megtudják , hogy a gyilkos zsidókat lekörözni nem tudja senki - a kínaiak se , az orosz bolsevikok se , a szerb gyilkosok se , a törökök se , de még a saudi trónörökös se !

Szóval itt már valakik nagyon rá vannak hangolódva az öntudatuk csörgõórájára !

Nnna , ennek örülök kedves Posta Imre követõk !

Akkor hangosabban hallgassatok tovább !
1072 #4 fkriszta
- 2019. January 13. 13:15:38
80 #5 monguzking
- 2019. January 13. 18:29:53
amit mondtok zsidokrol ugy igaz de azt állitani hogy más népek bünei ahhoz képest semmi az ostobaság--tán ruandában is ugy gondolták mikkor bozotvágo késekkel darabokra vágták öket vagy kinában ujgurok,tibetiek,kelet türkmének is egyetértenének veletek?--tán zsidok teremtették az embereket?--tán zsido a mindent láto szemmel szimbolizált akkármi?--persze mondjuk minket ebben a pillanatban közvetlenül valoban zsido nyuz de még most is azért csak annyira tud amennyire a magyar is bünös de szerintem lényegében már mindegy minden---nem lehet legyözni ármányt mert ez az ö játéka,ö tervezte,ö játékszabályai---de kilépni kilehet---a test az övé de a lélekhez semmi köze sincs----ugyan dühöngök sokszor mert igaztalanság igaz lélekben is háborgást vált ki de mindenek ellenére egyszerüen nem szabad résztvenni bábosok játékaiban...
1180 #6 Robag
- 2019. January 13. 19:36:14
Pontosan! Ignorálni kell ármány rendszerét. Ezzel az egyel lehet "legyõzni" változtatni a jelenlegi világunkon. Mielõtt õk fognak változtatni, õk fogják kihúzni mindenki alól ezt a jelenlegi mocskos szõnyeget!

NE HASZNÁLD, NE NÉZD, NE HALLGASD, NE OLVASD...!

Ha valamit nem használunk, mellõzünk - elsorvad, tönkre megy. Békében, csendben. Véráldozat, különösebb erõfeszítés, és háború nélkül.
Mellõzd a rendszert, ne politizálj, ne használd a bankot, ne a rendszer "tanítsa" gyermekeidet, ne vedd igénybe az egészségügyet, mellõzd a gyógyszergyárak mérgeit, ne nézd a tévét, ne hallgasd a rádiót, ne olvasd az újságot, ne menj a multihoz vásárolni, ne tankolj, ne menj be dolgozni... Zárjál ki mindent az életedbõl, amit a rendszer kínál, fordíts neki hátat.

Ha egyre többen teszünk így, nem lesz bevételük, nem lesz profitjuk, és ha nincs nyereségük - egyszerûen megszûnnek létezni. Mert az egyetlen isten, amit ismernek a PÉNZ!!!

És ez a mi nagy szerencsénk - ha végre felfogjuk, hogy mit jelent, mert a pénzt MI ADJUK NEKIK, azzal, hogy nézzük, hallgatjuk, megvesszük, megesszük, elolvassuk, használjuk... amit kínálnak nekünk.

Mi éltetjük ezt az elnyomó, korrupt, kizsákmányoló... rendszert a tolvaj és népirtó politikusokat, a közoktatást, a gagyi tévé és rádiómûsorokat, a hazug híradókat, a bulvársajtót, a népnyúzó bankokat, a bevásárlóközpontokat, a multikat, a mérgeket gyártó gyógyszergyárakat és élelmiszeripart, a kontár orvosokat...!! Nem más a hibás mindenért, hanem MI MAGUNK.

Ja, és a megoldáshoz nem kell összefogni, nem kell csoportot alkotni, nem kell elnököt és titkárt választani, vagy pártot alapítani - egyszerûen CSAK MEG KELL TENNI.
Mindenkinek, egyénileg.

A NE HASZNÁLD ÉS MEGSZÛNIK LÉTEZNI módszer a világ megváltoztatásának csupán az egyik fele.
A másik fele: FIGYELJ A JÓRA ÉS A SZÉPRE!
809 #7 megmondhatom-e
- 2019. January 13. 19:49:43
- lehet , hogy van több igazság is ?

Persze.
Az egyik , hogy ha Imre elmegy dolgozni Norvégiába , akkor követõinek az végia lesz. De ez most még nem számít.A végia jön így is úgy is. Akkor mind megyünk Norvégiába.
Imre meg már sehol !
99 #8 MORMOTA1968
- 2019. January 13. 21:39:50
Nem egészen ez a téma, de mivel ez mozgatja a mai világot, a "PÉNZ" mégis csak ide illik valahogy ez is! Tegnap néztem meg egy VNTV mûsort, ahol "Vezér-Szörényi László" volt a vendég, nem tudom mikori volt a mûsor, mikor készült, de azt jósolták benne, hogy 15 éven belül összeomlik a ma ismert pénzügyi rendszer. Én remélem sokkal elõbb! És hogy mi lesz utána? Kripto valuta és bitcoint vagy bitesített pénz! Mint a már most is létezõ és uzsorára kölcsönadott "számlapénz!" Ami ugye csak a számítógépekben létezõ és onnét kitörölhetõ kamu összeg, összegek! Szükség van egyáltalán pénzre? Egy õsi közösségen belül nem, de hol vagyunk mi már attól? Ahogy Vezér-Szörényi László próbálta elmagyarázni ennek a virtuális pénznek a használatát, hát nem hiszem, hogy mindenki megértené a rendszer mûködését. De mi a rossz nyavalyáért is kellene túlbonyolítani egy egyszerû használati eszköz mûködtetését? Egyet kellene megértetni csak az emberekkel: Hogy a "PÉNZ" nem érték!!! Csak egy "BIZALMON, HITEN" alapuló közvetítõ közeg! Érték az, amit számokkal amúgy sem lehet meghatározni, mert meghatározhatatlan bármilyen gyakorlati érték értéke! Mai világunkban, de már a régebbiekben is a "PÉNZ" irányított mindent! Amíg hagyjuk, hogy egyesek monopolizálják a pénz egyedüli kibocsájtási jogát és manipulálhatják ezen keresztül az emberiség legnagyobb részét, addig marad minden a régiben. CSAK EZT AZ EGYET KELLENE MEGÉRTETNI VÉGRE MINDENKIVEL! A PÉNZ AZ ELLENSÉGEINK HATALMÁNAK EGYETLEN IGAZI FORRÁSA! NA JA, MEG A DOGMATIKUS NÉPHÜLYÍTÕ VALLÁSOK! Változást akarunk elérni? Vegyük el tõlük a játékszerüket, fegyverüket, vegyük újra a kezünkbe sorsunk irányítását! Nyomtassunk saját pénzt, állandó jelképes értékkel, amirõl mindenki tudná, hogy nem tart valós értéket a kezében, csak egy egyszerû közvetítõ, áthidaló eszközt, aminek a jelképes értéke hétrõl hétre meg is szûnne, hosszabbítás nélkül! Vagyis, ahogy azt már nálunk értelmesebb közgazdászok kitalálták, ne lehessen vagyonfelhalmozásra felhasználni, ne lehessen áruként, értékként kezelni! Hogy hamisítanák? Miért is? Ha hetente 1000%-osan értékét vesztené, ha nem használnák fel egy hét alatt valós értékre cserélésre, miért is lenne értelme hamisítani? Volt ahol jól bevált, bár ott havonta kellet a 12 kockába, a év 12 hónapja szerint bélyeggel érvényesíteni. És nem volt rá kamat számolva, se inflációs hazugság! Ez a vergõdésünk egyetlen igazi oka! No meg végre ki kellene gazalni az ország és a bolygó virágos, haszon és gyógynövény kertjét! A megoldás kulcsa nálunk van, nálunk is volt mindig is! Hogy ez bizony erõszakkal fog járni? Ez eléggé egyértelmû! Hogy lesz ellenállás nem is akármilyen? Az tuti! Szép szín a vörös és igen sok fog elfolyni belõle mire a végére érünk, meg is utáljuk, meg is undorodunk tõle rendesen, mint minden világtörténelmet formáló vérengzés után, de a muszáj nagy úr és most, sõt, már régóta nagyon muszáj volna lépni! Vagy van egy másik járható út is! Nem kell járni, lefekszünk szépen és megvárjuk, míg minket is a földbe döngöl az úthenger, mint a legújabb tavaly decemberi hollywood-i filmben, a kopárrá tett földön végig dübörgõ, kerekeken guruló városok! Kinek melyik szimpatikusabb! Ha eljön az ölés ideje, tud miért kell ölnöd és megpróbálni túlélned! Te az életedért, amit most mások uralnak, nem te, a szeretteidért, hazád földjéért, szabadságodért fogsz harcolni, ellenségeink csak a megszerzett koncért, az õseidtõl elvett, szerintük õket is megilletõ új haza megtartásáért fognak! Nagyon fogyogat a türelem, a türelmünk, csodálod? s_ratata
75 #9 talpi
- 2019. January 14. 10:38:33
#6 Robag
- 2019. január 13. 20:36:14
Tökéletesen igazad van. Viszont ehhez ki kell alakítani az un."csere kereskedelmet" kiiktatandó a pénzt, mint mindenek megrontóját.
El kell kezdeni, az önellátó gazdaságok kialakítását, a helyi közösségek erõsre szervezését, ott pedig, a leg alkalmasabb vezetõ megkeresését.
75 #10 talpi
- 2019. January 14. 11:05:21
Úgy gondoljátok, hogy a nyugdíj kifizetések késése a "véletlen" mûve?
Ne lepõdjetek meg, nem az. Jól konstruált, de szarul elsült kísérlet, egy "a társadalmi elégedetlenség fokának ellenõrzésére"
Nyugi bele, hogy váratott volna még néhány napot, hogy "meginduljon" a kifizetés, ha a fidesznyik nyuggerek nem basztatták volna bölcs/?/ vezírük, Felcsuti Ramszesz-t, hogy gubanc lesz, ha nem kapják meg a zsetont.
Ugyanis a Kubatov lista nem volt kéznél, kik a "hitthû" NYUGGERJAIK? Így bebaszott a villám ""gOLGOTÁRA"

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.07 masodperc
314,059 egyedi latogato