Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Egy állam puccsra érettségének 4 sarkalatos tényezõje

Belföld- rövidített bevezetõ -
Azon hazafiak, akik figyelemmel kísérik a hazai és a nemzetközi politikai eseményeket, és a hazaiakat be tudjak ágyazni a geostratégiai folyamatokba, felismerik azt a periódust, amikor a belpolitikai folyamatok elérik azt a szintet, amikor a haza és a nemzet megmentése érdekében az államapparátusra, a politikai rendszerre és a politikusi osztályra csapást kell merni, új átmeneti kormányt kell alakítani, míg a következõ 6 hónap alatt szabad választásokra kerülhet sor.
Azonban azok a személyek, akik világosan átlátják a helyzet halálos komolyságát kevesen vannak. Az õ véleményük, hogy már érett a helyzet egy államcsapás kivitelezésére, egyértelmû, de számos olyan a kormányzó párthoz tartozó személy van, akik azt mondjak, hogy semmilyen szükség államcsapásra, hisz minden a legnagyobb rendben van. Általában a kormányzó párt támogatói jóval többen vannak, mint azok a hazafiak, akik úgy látják, hogy akár egy államcsapással is, saját életüket, szabadságukat veszélyeztetve, de a politikai elitet el kell távolítani a hatalomból, vagyis a kormányt meg kell buktatni. Ezt az ellentmondást csakis tudományos megalapozottságú felmérésekkel lehet feloldani. A következõkben röviden vázolom, hogy melyek lennének ezek a felmérések, miként értékelnénk ki ezeket és miképp döntjük el végül is, hogy a helyzet puccsra érett vagy sem.
A következõ 4 sarkalatos terület felmérése és ki értékelése elegendõ információt fog nyújtani ahhoz, hogy meg állapíthassuk egyértelmûen egy állam puccsra-érettségi fokát.

1. Politikusok lojalitásának megállapítása
A lojalitás vizsgálatát azért tartom fontosnak, mert amennyiben egy parlamentben, ill. a politikai elitben túl sok a többes lojalitású politikus, akkor az õshonos lakosság érdekei elsikkadnak a politikusi lojalitások útvesztõiben, és az ország megérett a puccsra. Ezen felmérésnék az eredménye is része a puccsérettség megállapításának. A lojalitás vizsgálatát egy kérdéslistával végezzük el. Ahhoz, hogy a megfelelõ kérdéseket írjuk össze a politikusok sarkalatos erényeit meg erénytelenségeit írtam össze, és az ezekhez rendelhetõ al-erényeket, meg al-erénytelenségeket. Az al-erények es az al-erénytelenségekhez tesszük fel a kérdéseket. Nemcsak a lojalitást vizsgáljuk ezzel a módszerrel, hanem az alkalmasságot is. A jegyekkel megválaszolt kérdéseket kiértékeljük. A kérdések súlyát (fontosságát) a kérdezõ biztos ismeri csak.

2. A gazdaság stratégiai ágazatai
A stratégiai ágazatok magyar kézben lévõeknek kell lenniük. Ez a másik módszer, ami fontos puccsérettségi eredményt hoz. Ez már több éve készen van. A számítások azonban hasra csapott eredmények, mivel a stratégiai ágazatok adatai nem publikusak. Szükségünk lenne a minisztériumi adatokra, hogy az eredmény hiteles legyen. Stratégiai ágazatoknak nevezem azokat, melyeket minden kormánynak kötelessége garantálnia, hogy a nemzet ne szenvedjen semmiben hiányt. Például: Energia, élelmiszer- ellátás. Ezek alapvetõ stratégiai ágazatok. Itt is feloszthatjuk kardinális/sarkalatos, vagy másképp alapvetõ szükségleteket ellátó ágazatokra és ezekhez lehet rendelni al-stratégiai-ágazatokat. Gondolj arra, hogy a nemzeti-vagyont ki árusították: az egész élelmiszeripar haldoklik, fontos ágazatok egyáltalán nem léteznek, vagy külföldiek kezében van. Tehát az eredmény nagyon, vagy közepesen puccs érett, annak függvényében, hogy hányas súlyozott jegy lesz az eredmény.

3. Az állam területének elidegenítése
Egy másik terület, amit újra kell írnom kissé, de 2015-ben egy hosszabb tanulmányt írtam a témában Hegemonikus Hibrid Háború (HHH) címmel. Itt a migrációval foglalkozom. Egy a Szentgalleni Egyetemen mûködõ Gazdasági Biztonságpolitikai Intézeten keresztül megszereztem a „Migráció mint fegyver” c. tanulmányt, amit a Pentagon rendelt az egyik amerikai egyetemtõl. Ezt végig kell olvassam és a HHH cikkemet ezzel kiegészítsem, amennyiben új elemeket fedezek fel benne. Ugyanis legalább Palesztina elidegenítése óta tudjuk, hogy más országok is ki lehetnek téve ennek a veszélynek. A haza elidegenítése nemhogy a parlamentre nem tartozik, hanem még népszavazásra sem. A hazáért életüket áldozó õsök nem szavazhatnak, márpedig nekik lenne a leghitelesebb a szavazatuk. Tehát ebben a témában nincs népszavazás! Ameddig egy elidegenített ország nemzetének egy fia is él a világon addig annak küzdenie kell õsei által rájuk hagyott területek visszaszerzéséért.
A migrációnál rendkívül fontos különbséget tennie a migránsok kulturális távolságáról a befogadó ország õslakosságához képest. Teljesen idegen kultúrájú tömegek befogadása után a beolvasztásukhoz gyakran 500 év sem elegendõ, habar egyes források szerint (svájci TV SF1 esti híradó) ez elegendõ lenne. A tömeg száma is ebben az esetben rendkívül fontos: az összlakosságnak a 0,2% maximum. De meg mindig itt van a zsákbamacska: a népszaporulatuk lehet az õslakossághoz képest többszörös.
Itt viszont még nem tudom, hogy miképp lehet kvantifikálni ezt a folyamatot.
A ránkvándorlók mellett szükség van a régebben ránkvándoroltak és kulturális távolságuk miatt nem asszimilálódott etnikumokról. Szaporulatukat, amennyiben az õslakosok érdekeit alig képviselõ kormányok mar több ciklus óta regnálnak, rejtett módon támogathatják. Ily módon elegendõ egy generáció és a kultúralisan nem asszimilálható tömeg megsokszorozhatja a létszámát. Ez is egy orvgyilkossági kísérlet lehet az õslakós nemzet ellen. A végeredmény az is lehet, hogy az õslakós nemzet bizalma a kormányokban megcsappan, elszigetelve, magara hagyva és megfélemlítve érzik magukat a saját hazájukban, és tömegesen kezdenek kivándorolni. Az õshonos nemzet dereka, életereje megroppan.
Egy másik veszély is leskelõdhet az õshonos nemzetre. Ez nem egyéb, mint egy ránkvándorolt idegen kultúrájú tömeg, mely képes párhuzamos társadalmat szervezni és beépülni az õshonos nemzet állami intézményeibe elsõ sorban, és másod sorban a politikába. Elfoglalja a kormányzati pozíciókat elsõ menetben, majd egy második menetben mar a vezetõ kormányzati pozíciókat sajátítja ki.
És mindeközben állandóan folyik a ködösítés, a parasztvakítás, az õshonos nemzet félrevezetése.

Ezeket a folyamatokat még nehezebb mennyiséggé tenni. Ezert egy demográfiai kutató intézetben szervezendõ kutatási programban dolgozó kutatók feladata lenne.
Amennyiben egy országban a fentiekhez hasonló helyzet alakult ki, akkor ezen a területen is puccsra érett az állam, mely már nem az õshonos nemzet érdekeit képviseli.

4. Gazdasági - politikai - történelmi tényezõk
A puccs-érettségnek vannak még gazdaság – politikai- történelmi megállapítási módszere is. Ez is mér 2012-ben elkészült, mikor figyeltem a román vétópuccsot. Ez az Antonescu-Ponta pártkoalíció gyõzelme után elindított vétó-puccs. Ezt a témát is én dolgoztam fel elõszór, mivel a vétó-puccsal senki sem foglalkozott eddig. A vétó-puccs abban rejlik, hogy elõször el kell érni a 2/3-os parlamenti többséget. Ezután ennek birtokában elkezded a köztársasági elnököt, alkotmány bírákat, a bíróságot, stb. a saját, megbízható emberekre lecserélni. A románok abban tévedtek, hogy a folyamatot túlságosan felgyorsították és Basescu, akit a nép közvetlenül választott, sikoltásai Brüsszelig jutottak, meg Washingtonig. Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor, ugyanezt a folyamatot lassan vitte végbe és minduntalan a Fidesz 2/3-os választási gyõzelmére hivatkozva. Ettõl függetlenül Orbán szintén vétó puccsot hajtott végre, csak ügyelt, amennyire tudott, hogy ne létpje át a libsi-világ ingerküszöbét!
Tehát ez is a puccsérettség egyik felmérési területe, és az Orbán rendszer szinte követeli, hogy legyenek eltakarítva a hatalom közelébõl is, és felelõsségre vonva, vagyon elkobzás pedig beleértve hozzátartozóit is.

Összegzés
Amennyiben a fentebb felsorolt 4 sarkalatos puccsérettségi tényezõbõl legalább 3 a kötelezõ puccs meg szervezését és kivitelezését eredményezi, akkor feltétlenül a puccs megszervezésere kell koncentrálni.
Amennyiben a fentiek mindegyikénél mennyiséggé tett adatok az eredmények, pl. súlyozott jegyek az 1-10-es skálán, akkor 8-as jegyen felüli eredmény esetében feltétlenül, és késlekedés nélkül ki kell vitelezni az államcsapást.
Másképp az õslakos nemzet sorsa kétségessé válik, és a palesztinok, vagy az amerikai indiánok sorsa var rajuk.

Dr. Ing. Sebestyén Teleki István, Zürich
2019 március 22.

Hozzaszolasok

75 #39 talpi
- 2019. March 26. 14:54:47
Kárpátkanyar
Látom nem érted. Nem baj..magam is csak fejlõdõ állapotban vagyok. Gondolkodom mig van mivel. Viszont nem puccsban hanem az igazi Alkotmányos rend helyreállitásában.
4 #40 Posta Imre
- 2019. March 26. 16:19:24
Megpuccsoni a puccsistákat! Tetszik.
1368 #41 Karpatkanyar
- 2019. March 26. 16:50:43
talpi, melyik alkotmanyra gondolsz, mert több is van. Meg az AE korifeusai sem tudnak megegyezni, ezert csak az Alaptörveny ervenytelenseget szajkozzak. Igazuk is van. De az azelötti "alkotmany" sem igazi, es meg az azelötti sem, s igy tovabb.
Nem bannam, ha puccs területen tanulhatnek töled, vagy vki mastol ebben a csoportban. Alig lehet szakkönyvet talalni ezen a területen.
A masik amire kivancsi lennek, hogy mikent allitanad helyre az alkotmanyos rendet? Ezt a rendcsinalast mikent szervezned meg? Egyszerü tudomanyos kivanbcsisag vezerel. Semmi szivatas, semmi rongyrazas. Meg a lehetetlen ötletek is generalhatnak uj gondolatokat, jobb esetben gondolatsorokat.
1368 #42 Karpatkanyar
- 2019. March 26. 16:59:32
Posta Imre, ez a szokas Del Amerikaban: a puccsistak megpuccsoljak a puccsistak puccsistai nak puccsistait.
Tulajdonkeppen a puccs az tipikus delamerikai allamcsapas forma, ahol kis katonai csoport felvonul pancelosokkal es tüz ala veszi az elnöki palotat, majd behatolnak es az elnök tanuk elött kalasnyikovval magaba ereszt egy hosszu sorozatot (Allende-re gondolok).
Helyesebb lenne az Allamcsapas kifejezest alkalmazni. Meg amerikai orvos csoport is erkezett es Allendet kiastak, megvizsgaltak es ujra megallapitottak, hogy sajat kezevel eresztette magaba a sorozatot. Ilyenre csak megpuccsolt allamfök kepesek. halando emberfia nem!
75 #43 talpi
- 2019. March 26. 17:41:33
Nos Kárpátkanyar
Én hogy gondolom a puncsot?
Hogy gondolom a " helyre állitást'"
Egyszerû mint a faék.
Kellõ számú tisztességes ember kell hozzá hogy érdemben ezzel foglalkoznk lehessen mint gondolattal.
A kellõ számú, "gondolkodni képesekre" vonatkozik, legyen az bárki, pártok tagjai kíméljenek.
Tehát, ha elég számú ember jön össze és "közakaratot" nyklvánosságra hoz, abból már jó kezdet alakulhat ki.
Ez a " törvényes és jogilag/?/ járható .
Kalas mester, ahogy magad is fogalmazod, Dél Amerikában megszokott, CIA-MOSZAD rendezvény.
Tehát, ha részben is tiszta dolgot szeretnél akkor ezeket nagy ivben kerülni kell, mert mindkettõ leprás.
Továbbiakban pedig, meggondolandó hogy bármit is vázoljak, azért még egyet
AB IV rh neg 217886.
684 #44 atacama
- 2019. March 26. 17:52:23
Talpi bizony puncsolni kell ha változást akarsz,kidobni mindent eltakarítani ami nem ide való ami évszázadok óta bénítja a magyart!
a bolsevik tömeggyilkosok és terorristák nem fognak felállni az asztaltól illedelmesen berakva maguk után a széket és zsírtól fényes bajuszzal elnézést kérve eloldalognánakilletve a leszármazottak és ivadékok mint a cápafogsor lépnek a helyükbe..:)
1349 #45 Nagy Levente
- 2019. March 26. 19:31:37
Elégtelen csak a kormányt, valamilyen módszerrel eltávolítani. "Igaz, természetes RENDET kell teremteni! Legyen bennünk minél több alázat és tanuljunk olyan látóktól, igaz táltosoktól, mint pl. a költõ József Attila: " Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet, " részlet a Levegõt c. versébõl. De, hogy miféle szabadságról és ezáltal "teremtett" rendrõl beszél a látó költõ, úgy hiszem a következõrõl: " Megismeritek az Igazságot, és az Igazság szabadokká tesz titeket! " az idézet Jézustól (a székely hagyományok szerint a fény táltosa) (ismétlem: Kimaradt a "szent"-nek mondott bibliából, apokrif iratok tartalmazzák ezeket a neki "is" tulajdonított szövegeket). De mi is következik ebbõl: Elsõsorban nem jónak vagy rossznak kell lenni vagy nem kell lenni, ez adottság és meghatároz. Amit tehetünk, ha úgy tetszik 0-dik lépésként (persze ha akarunk a világ dolgain változtatni) "Igaznak" kell lenni, és ezt ha a helyzet adott és megkívánja megkövetelni másoktól, ha szavai és cselekedetei hamisak, csalók (pl. ettõl vagy bármelyik hasonló kormánytól, politikustól, embertõl stb.). Ez aztán RENDET szül (TEREMT) természeténél fogva, úgy gondolom. Egyszerû?!
75 #46 talpi
- 2019. March 26. 19:32:52
Atacama
Igen kell viszont nem hagyni, hogy hamiskártyások üljenek az asztalhoz.
75 #47 talpi
- 2019. March 26. 19:37:27
Kárpátkanyar
Olvasmány kell a puccsról?
Fityesz @laptörvény :(
Minden benne van ami egy puccshoz kell!
4 #48 Posta Imre
- 2019. March 26. 19:57:34
Kárpátkanyar, egy reprezentatív felmérés hogyan készülhet? Gondolkoztam már azon is, létre hozok egy közvéleménykutatót és a legnagyobb megrendelõm saját magam leszek, no meg, akik a közvéleményt a közvélemény kutatók által kihozott közvéleménnyel befolyásolni szeretnék.

Ami a puccsot illeti, van igazság a felvetésben. Most nem ragoznám, hogy miért nincs sem magyar társadalom, sem magyar gazdaság, ipar és bankrendszer..., mert ugye nincsen. Vagy van? Lemaradtam valamirõl? Tegyük fel, hogy a "puccs", mint olyan egy erõszakos többség által nem támogatott hatalomátvétel a regnáló szabadkõmûves izéktõl. Ez mindenképpen fegyveres akció, kétség nem férhet hozzá. Következménye: Kína nem küld több macisajtot és a zsidó az összes fegyerével hirtelen eltakarodik a föld alá, mert a légtér zárva lesz és a cigány ájtatosan kéri, hogy migrálhasson az egyiptomi sivatagba, õsi szülõföldjére vízummentesen és békével. Komoly exous. Na szóval, tegyük föl, hogy 5-en, 10-en, 100-an egy szép nap hajnalán lekaszáljuk ennek a xar bandának a reprezentált rétegét (sajnos a valódi szürke eminenciásokat nem ismerjük, így válogatás nélkül kellene mindet oxidálni) és a katonaság és egyéb szervek, polgárõrség nem cska leteszi a fegyvert, de még fel is veszi és beáll a sorba. Persze zömük bûnözõ, így ez már a puccs elárulása, hisz mi a rendet akarnánk helyre állítani, nem ugyanazon bûnözõket pozícióban tartani, de most erre spongyát rá. Szóval rend van, nincs nagy öldöklés, csak kicsi, helyileg pár moszadost, aki beásta magát az emeleti lakásába és arzenáljával lövi, akiket ér, túszokat is szedve. Utcánként nagyjából 3-4 ilyenre lehet számítani. Ez már olyan polgárháború-gyanús helyzet és nem ez a cél. Jó, tegyük fel, hogy erõs véráldozatok és fél városok lerombolása mellett megsemmisítjük õket, túszokat kimentjük és addig nem kapnak intervenciós segítséget a megbízóiktól. Én intézem, hogy alakosságnak legyen elég söre folyamatosan és egy tv csatornán mehessen a kedvenc sorozatuk folyamatosan, hogy meg legyenek elégedve, de a pénzpiacok bedõlését, zárolt bankszámlákat, felfüggesztett hitelezéseket, kifizetéseket, követelések behajtását más kell intézze. Szóval, Romániának azonnal hadat üzenünk, vagy mondjon le Erdélyrõl és Kárpátaljából kiverjük az addigra oda gyülekezett egyesített orosz-kínai-ukrán-zsidó békefenntartó csapatokat. De jó is lesz gyerekek próbára tenni mit bír a haderõn el! Na, jó, majd folytatom késõbb a titkos terv felvázolását, mert ahogy Gerry is megmondta, ennek titokban kell maradnia!

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.08 masodperc
296,081 egyedi latogato