Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Kínai katonai bázisokat is hozhat az új selyemút

KülföldOrosz és kínai "békefenntartókat" is "ígértem" nektek. Na, itt is lesznek. Kína valószínûleg gyarapítani fogja külföldi támaszpontjai számát – állapította meg az amerikai védelmi minisztérium csütörtökön nyilvánosságra hozott, Kínával foglalkozó jelentésében. A dokumentum szerint ezeket a feltételezett támaszpontokat Peking az új selyemúthoz (“Egy övezet, egy út” kezdeményezés) kötõdõ beruházások védelmében építené ki.

“A kínai vezetõk latba vetik az ország egyre növekvõ gazdasági, diplomáciai és katonai súlyát, hogy megteremtsék dominanciáját a térségben, és kiterjesszék befolyását a világban” – olvasható a dokumentumban, amelyet a Pentagon a kongresszus számára készített. Az amerikai védelmi minisztérium leszögezte: Kínának jelenleg egyetlen katonai támaszpontja van külföldön, mégpedig az afrikai Dzsibutiban, de a jövõben valószínûleg azokban az államokban próbál meg bázisokat létrehozni, amelyekkel hosszú idõ óta baráti viszonyt ápol. A Pentagon szakemberei Pakisztánt jelölték meg egy következõ lehetséges helyszínként.

Kapcsolódó cikkeink:

Putyin hisz Kína új selyemútjában

Az USA szíriai visszavonulásával Kína járhat a legjobban

Amerikai sajtójelentések szerint Peking nemrégiben Afganisztán vezetõivel kezdett tárgyalásokat arról, hogy az ország keleti vidékén fekvõ és Afganisztán belseje felé átjárást biztosító Vakhan-folyosó térségében is kialakítsanak egy katonai támaszpontot – Kína ezt már többször tagadta.

A The Washington Post címû lap pedig – még februárban – arról közölt értesülést, hogy Kína katonai bázist létesített Tádzsikisztánban, miután valószínûleg három évig katonákat állomásoztatott ott, az afganisztáni határhoz közel.

Forrás: MTI
Link

Hozzaszolasok

4 #1 Posta Imre
- 2019. May 03. 13:23:55
Gondolom a kínaiak vennének egyet lekoppintani és kijavítani orosz mérnökökkel a trágyadomb hibáit és negyedáron aztán el is adnák.

Orbán nyakába sózzák a világ legdrágább fegyverét? A látogatás ára a Fehér Házban

Orbán washingtoni meghívása az EP-kampány hevében pofon Brüsszelnek – de Trump részérõl az EU megosztása az elnök régóta deklarált célja. A magyar kormány rendkívül jelentõs értékû védelmi beszerzésekrõl folytat tárgyalásokat az Egyesült Államokkal és ennek során a számos sebbõl vérzõ, de aranyárban mért F-35-ös vadászgépek beszerzése is felmerült. Káncz Csaba jegyzete. https://privatbankar.hu/makro/orban-n...ban-325912
248 #2 Andras1988
- 2019. May 03. 14:08:01
Ez de fura, a lengyel zsidók lenyúlták Judapest elõl a bizniszt (még 2016).

https://www.mnb.hu/letoltes/uj-vasuti...kozott.pdf
139 #3 jozsef toth
- 2019. May 03. 15:45:29
[color=#ff0033]Es miert ne??[/color]
Ha egyenlosdit hirdet az USA akkor minden mas alamnak joga ,hogyha van fedezete o is tartson bazisokat!

Az USA nak mennyi bazisa van?
Kitol kapta ezt a nagy jogot,hogy tobb mint 80 bazisa legyen a foldon?

Es miert ne legyen masnak!
248 #4 Andras1988
- 2019. May 03. 15:46:38
Azért Judapestnek is meg van a saját biznisze. Ha kb. 2000 vonat jön Tótiába évente az úgy 4 óránként egy teljes szerelvény.

Kétezer kínai vonat jöhet évente:

A komoly hasznot húzó tranzitország címéért nemcsak Szlovákia verseng, hanem Mongóliától, Kazahsztánon, Ukrajnán át egészen Magyarországig, Romániáig vagy Lengyelországig több állam. Nem véletlenül zajlik gyors tempóban a Pekingtõl Kazahsztánon, Oroszországon, Fehéroroszországon és Lengyelországon keresztül Berlinig vezetõ vasúti selyemút tervezése.

Kína 2020-ig évente körülbelül ötezer tehervonatot akar útnak indítani, s Érsek szerint körülbelül kétezer haladna át Szlovákián.

https://ujszo.com/kozelet/ketezer-kin...t-evente-0


Konténervonatot küldünk Kínába:

A kétoldalú kereskedelem fejlõdését elõsegíti, hogy a kínai kormány egy különleges, úgynevezett [color=#cc0000]kerítés nélküli, virtuális közép-európai kereskedelmi és logisztikai zónát hozott létre[/color].

https://www.magyaridok.hu/gazdasag/ko...a-2481640/
80 #5 monguzking
- 2019. May 03. 19:36:44
s hol nincs kinai?--s melyik kinai bevándorlo egyben kinai katona s ügynök is?---bevándorlo japánok meglehet hogy amcsinak képzelték magukat s önállo hadosztályént véreztek el fronton öket megalázo amcsik megmentéséért--de kinai mindig kinai marad s mindig kináért fog harcolni s sosem a befogado országért...
267 #6 Perle
- 2019. May 03. 20:26:52
"kormány csak kétes mérleget tud felmutatni a demokrácia ügyében,"

Ezek szerint közel állunk ahhoz, hogy ide exportálják hozzánk is a demokráciát. Ebben az esetben földönfutók leszünk mi is, és elfoglalhatja a területet az, aki azt felvásárolta elõre.

" Katonai bázisokat is hozhat a selyemút"
Na, a kínaiak is tudnak szépen " virágnyelven" hazudni.
Miért kellene ahhoz a vasúthoz még katonai bázis is, amit hitelben építenek nekünk, amire a gatyánk is rámegy.?
Mindig is sejtettem, hogy ezen a világot átszelõ úton nem kereskedelmi áruval megrakott vonatok jönnek, hanem haditechnika. Ahhoz kell a katonai bázis is. Az áruszállításhoz építsenek bakterházakat!:|
267 #7 Perle
- 2019. May 03. 22:03:32
" A nemzetközi helyzet egyre fokozódik"
Új amerikai , a légügytõl átjött fõparancsnokot neveztek ki a nato európai haderõ élére. Valamit sejtet az, hogy a repölüsök közül jött.
Mi meg itt közben erõsítenénk a szárazföldi csapatunkat, a kézi fegyvereket.


https://www.military.com/daily-news/2...ander.html
238 #8 bivaly
- 2019. May 04. 05:31:47
Embörök !

Ez itten mán nagyon régen nem arról szól, hogy "gazdaság" ! Az a fedõneve, meg kell hozzá pénz is.

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.09 masodperc
312,791 egyedi latogato