Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Orbán Viktor: Rekordrészvétel mellett rekordgyőzelmet arattunk

BelföldNa a hülyegyerekek megint szavazgattak. A szavazatok csaknem 100 százalékos feldolgozottsága alapján hatalmas győzelmet aratott a Fidesz-KDNP az Európai parlamenti választáson. A szavazatok 52,26 százalékával 13 mandátumot szereztek. A DK 16,21 %-al 4 helyet, a Momentum 9,90-vel 2 helyet, az MSZP-P 6,67 %-al 1, a Jobbik pedig 6,42 százalékkal szintén 1 mandátumot szerzett. A Magyar Nemzet értesülései alapján már korábban megírta a majdnem teljes feldolgozottságú eredményt.

Európa a mi hazánk is, ezért meg akarjuk változtatni
- mondta Orbán Viktor miniszterelnök, a választási eredmények nyilvánosságra hozatala után.

A magyar választók három dologgal bíztak meg minket - mondta a miniszterelnök. Ez a három dolog:

1. Állítsuk meg egész Európában a bevándorlást

2. Védjük meg a nemzetek Európáját

3. Védjük meg a keresztény kultúrát

Az is kiderült - folytatta -, az emberek Magyarországon azt gondolják, hogy Brüsszelben változásra van szükség. Olyan vezetők kellenek, akik az európai emberek érdekét képviselik, akik tisztelik az európai nemzeteket és olyan európai vezetők kellenek, akik büszkék a 2000 éves keresztény kultúránkra - hangsúlyozta Orbán Viktor, aki megerősítette: számukra Brüsszelben is mindig Magyarország lesz az első, és mindenkivel együtt fognak működni, aki meg akarja állítani a bevándorlást.
Link

Hozzaszolasok

69 #1 Szalonna
- 2019. May 27. 04:59:48
1. Állítsuk meg egész Európában a bevándorlást

2. Védjük meg a nemzetek Európáját

3. Védjük meg a keresztény kultúrát



s_vigyoris_vigyoris_vigyoris_vigyoris_vigyoris_vigyoris_vigyoris_vigyoris_vigyoris_vigyoris_vigyoris_vigyori
69 #2 Szalonna
- 2019. May 27. 05:05:44
Átlagon aluli a lakosság értelmi szintje. Felfogni is nehéz hogyan lehetett ezt "népet" ide lezülleszteni. Olyan mélységekben van az elmebaj, hogy azt fokozni nem lehet. Egyszerűen vicc, én már azért fel se háborodok, ha a cigányok megölnek valami öregembert - öregasszonyt falun.

https://www.youtube.com/watch?v=5X3hK...X3hKKwArxs

1:59-től a lényeg. "Hehe, hehe, money".
Ezeket minek sajnáljuk? De komolyan? És a 90% ilyen... kortól,nemtől független.
99 #3 MORMOTA1968
- 2019. May 27. 06:01:07
Apám nagyon szeretett volna rávenni, hogy csatlakozzak hozzá a szavazósdi baromságban, de valahogy, ki tudja miért, nem fűlött a fogam hozzá! Hiába próbálom megértetni vele, hogy miről szól ez az egész democsokrácia átverősdi, az Istenért se érti! Hiába no, egész életében átnevelésben részesült, 45 óta! Persze szerencsére nem minden kortársa gondolkozik így! Édesanyám se sikerült már rávennie erre a végtelenül hatalmas baromságra! Azért talán van még remény néhány ember esetében! De a többség menthetetlen! Menthetetlenül lebutított! Színes papír fecnikért, morzsákért bármikor megvásárolható testestől- lelkestől-szellemestől! Csak a jólét biztosítása az, ami elfordítaná őket belső és külső ellenségeink szolgálatától! Van, létezik már erre kidolgozott új rendszer a rend-szar helyett? Saját pénz, saját pénzügyi rendszer kidolgozva, bevezetve, saját kamat mentes hitelezési rendszer, közösségi pénzintézet? Saját belső, egymás közötti kereskedelem? Igen, vannak már ilyen kezdeményezések, de még igen csak gyerekcipőben járnak! Csak ez az egyetlen út létezik a tömegek áttérítésére a jó oldalra, a másik az erőszakosabb ráhatás, megoldás! Rengeteg a munka, a feladat, mert mindenen drasztikusan változtatni kell!!! A tisztogatás elkerülhetetlen és igen piszkos, mocskos munkája is vár valakire, valakikre! A régi alapokat az utolsó kavicsig fel kell vésni és újra alapozni mindent! Egy patkány sem bújhat meg a repedések között! Mint Wass Albert tanmeséjében! Az újra alapozásnak csak akkor van bármi értelme is, ha egy hajszálnyi repedés sem lesz benne, mint a jól átgyúrt, átdolgozott kovászos kenyérben! Csak jól átgondolt, megfelelő alapra lehet erős falakat emelni, ami évszázadokig elbírja a tető súlyát! Vagy még tovább! Minden ország, birodalom azért dőlt eddig össze, mert nem volt jó gazdája! Hagyta befurakodni a beteggé lett fába, élő szövetbe a szút és nyüveket! Egy szikla szilárd titkosszolgálati szervezet egyetlen feladata minden szú és nyű azonnali likvidálása! A világ országait, népeit átjárta már mindkettő és akik feladata volna mindezek eltakarítása a szúk és nyüvek szolgálatában, zsoldjában állva pont az ellenkezőjét teszik annak, ami a feladatuk lenne az őket etető közösség javára! A feladat adott! s_ratata
8 #4 miskolcilaci
- 2019. May 27. 07:35:02
s_Hlp
Beutalóval ide:
www.kepfeltoltes.eu/images/2019/05/492e7fc6d6d181205c3d1cd60_tn.jpg

Majd a terápiás kezelésre:
www.kepfeltoltes.eu/images/2019/05/41400ed8237b77a10c74ca12d.jpg
1368 #5 Karpatkanyar
- 2019. May 27. 08:09:59
Szalonna! Te a Kolozsvári Szalonna vagy?
Feleségem a Tetveket figyeli. És asszociál!
A hangyák, ezek a judeofil gój magyarok, viszik fel a tetveket és rakják rá a növényeink friss hajtásaira. Tehát ezek ellen kell tenni vmit és ekkor megszűnik a tetvek kártétele. -mondja bölcsen a feleségem. Különböző bio, házi koktélokkal kísérletezik. Aztán figyeli a hatását gój magyarokra. Nos, ezek szívós akárkik, mert egy darabig a bespriccolt növényeinket elkerülik, de keresnek a kertünkben, ez lenne Magyarország, más kultúrnövényeket, és mindig a friss hajtásokra helyezik a tetveket. Ez a szimbiózis, melynek folyamán a gój magyarok a tetvek édeskés ürülékét zabálják. Erre kaptak rá a hangyák, és ez már genetikai parancs szintre emelkedett viselkedés. Tehát csak elterelni őket nem megoldás. Pusztítani kell őket!
Mit tegyek? Mindenről csak ők jutnak eszembe, mint Mórickának a börtönpszichológus által mutogatott tárgyakról: pina!
961 #6 szabir
- 2019. May 27. 10:10:26
a tennap ket rokonnal essze es vesztem [30 evesek 5 eve vegeztek az ''zegyetemet'' vagyes a legokosabbak], aszongyak miett nem mentem szavazni meg mittom mi hogy ''ezer kell me ugy mittom mi jo stb'' - ostzan megmondtam nekik
961 #7 szabir
- 2019. May 27. 10:11:54
amugy cak nem hisztek a ''zadatoknak''? olyan eredmenyt mondanak be amit akarnak lehet 10 % se ment el de kit erdekel ki nez utanna stb
1513 #8 Irrefutable
- 2019. May 27. 15:33:28
Megmondom őszintén nagyon odavoltam keseredve, micsoda állampolgárok élnek az országban. Illúzióm nem volt, de ennyire rosszra azért nem számítottam. Neki is akartam állni gazdasági migrancsnak, erre este felvilágosítottak, hogy Hollandiában sem lesz nyögdíj, meg sehol máshol sem, mire oda kerülnénk élve. Vagy valahogy ingatlanokba fektet aki tud, vagy csinál egy nagyon menő céget( hátha nem veszik el) és eladja öregségére. A magánnyugdíj pénztárakban már ott sem bíznak, azt mondta az ismerős, hogy dolgozik majd mindenki ameddig tud és utána mehet a büdösbe avagy foghatja a hatlövetűjét és kibontakoztathatja suicid képességeit. Na ezen nekikeseredtem, hogy az ok, hogy közép-kelet ójrópában depressziós a nép, na de hogy ott is:|
Aztán eszembe jutott amit egyszer az az okos Tulok mondott, hogy egyszerűen nem lesz hova menekülni. Ha a georgiai köveknek hinni lehet a tartd a népességet 500 millió alatt, akkor az az 500 millió is rabszolga lesz.
Aztán a mai szép napon meg a sofjőr barátom panaszkodott, hogy az önvezető kamionok, autók kifejlesztésével mennyi munkanéküli lesz pluszban. Szövő Jenny óta nem volt ilyen érvágás.
Na meg a klímás riogatások..jó ha 10 éve van a Földnek.
Komolyan irigyelem a najlonspiriket, akik szívecskés rózsaszín szemüvegbe ugrándoznak a fellegeken, hogy milyen csudálatias minden.
Lehet a napsugárzás hiánya az ok, de valahogy most nálam is elszakadt a kertibéka. Nem is magam miatt, hanem a gyerekeim miatt. Mert az rendben,hogy a korábbi korokban is volt mindenféle borzalom a történelemben, de volt levegő, föld, víz. Most meg mire számíthatnak? Karma ide vagy oda, azért gondolom senki sem akart ilyen lovat.
1093 #9 vian
- 2019. May 27. 19:37:55
NEM voltam szavazni, és amíg ez az aljas színjáték folyik, nem is megyek.
Megdöbbentően alacsony az előadás színvonala. Színészek, már rég nincsenek, így minden szerepben sokadrangú ripacsokat láthatunk.

Elmondom, mitől keserű számomra ez a történet.

Itt volt a lehetőség az áttörésre, mivel pártokra kellett szavazni.

Az u.n. ellenzéki oldal a pártjaival bebizonyította, hogy nem akar változást. A vezetőik remekül elvannak. Megjátszák a mártirt, én tenni akarok, de ekkora túlerővel szemben ugye tehetetlenek vagyunk. Néha előadják a nagy felbuzdulást, majdmost, de jön a hattyú halála és persze minden marad a régiben.
Illik kicsit mozgolódni azért az 1-2 milláért, ami így-úgy minden hónapban összejön. Hát igen, ebből azért jobban meg lehet élni, mint 47ezerböl.
Úgy vélem szándékosan NEM álltak össze 1 csapatba, mert ők is tudták, hogy akkor lépéskényszer következik, nem a langyosvíz.

Tuti, hogy most is trükköztek az eredményekkel, de képzeljétek el ha a szavazólapon csak két jelöltből lehetett volna választani.

[color=#ff0000]csakanarancs[/color] kontra [color=#ff0000]elégvolt[/color]

no, ugye hogy ugye.


Az eredmény lehetett volna más????


Akartam még pár sort írni, de az eredmények után mára már tényleg nem látom értelmét ezt az aljasságot tovább ragozni.

csak 2 gondolat

1. nagyon sajnálom azt a sok jószándékú, tisztességes, hívő (naiv) embert, kik reménykedtek a támogatott pártjaikban, vagy a csodában?. Őket, biz csúnyán átverték.

2. Azért elárulom, hogy a jelenlegi népnyúzó bandával együtt az ellenzéki pártok vezetőinek megadnám a lehetőséget, hogy pl a kibővített recski uránbányában, halálukig dolgozhassanak a betevő falatjaikért.

Ezek az emberszerű lények nem érdemlik meg a halálbüntetést.

HAZAÁRULÓK!!

--------------------

MATT
https://www.youtube.com/watch?v=Ekqk7...kqk7E-iFXg

@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@v

https://www.youtube.com/watch?v=kbcdo...bcdoWamCEQ

XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX

EBE tudja a tutit
https://www.youtube.com/watch?v=PNqdm...NqdmTTqwB0

Leo + elmondja
https://www.youtube.com/watch?v=O7VO4...7VO4RkKxKc
.
116 #10 livia
- 2019. May 27. 20:28:35
Szerintem hülyeség!Amit írtok Az önjáró kamionok? Oké. De kinek fogják eladni a portékát? Kinek szállítanak? Pofon vágja magát a zsidó, nem eszik azt olyan forrón. Buta egy nép, megrekedt a talmud posványában, más szót nem tudtam rá kitalálni. Javítsatok!

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.08 masodperc
313,242 egyedi latogato