Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Külügyminisztériumi megkeresés (spamok közt most leltem)

BelföldTisztelt Posta Imre!

Több előadásában is megemlíti, hogy Magyarországon királyság lesz. Orbán Viktor teljesen ezt készíti elő, de Ön nem említi meg az Orbán nevet.
Előadásait figyelem, és azt látom, hogy valahonnan Ön kap olyan információt, amihez más nem fér hozzá. Ez az információ nem embertől jön, hanem valami égi sugallat lehet.
Nekem legalábbis ez a kép alakult ki. Több helyről is hallani azt, hogy Magyarországon király lesz. De eddig senki se mondott nevet határozottan eddig.
A mai napon halottam egy érdekességet: A magyar külügyminisztérum felé jelezte az USA, valamint Oroszország hivatalos formában,
hogy örömmel venné, ha Magyarországon királyság lenne a hivatalos államforma, és a királynak Kisfaludy Györgyöt szeretnék.
Ebben az az érdekesség, hogy mind a két említett ország ugyanezt jelezte a külügybe, és kb egy héten belül volt mind a két megkeresés.
Orbán most nagyon jóban van az oroszokkal, és ennek ellenére kéri Putyin, hogy Kisfaludy György legyen az ország új vezetője. Kisfaludy György tudtommal egy sima TVszerelő, és elektronikával foglalkozó kutató.
Amennyiben Önnek van lehetősége ezt az információt más forrásokból, olyanokból amik irányából Önnek 100%os bizalma van, akkor ellenőriztesse le.
Ha ez így van, és ha ezt jónak találja, akkor az előadásaiban kezdje el felkészíteni a hallgatóságát.
Köszönöm
...

Hozzaszolasok

1366 #1 Colosseum69
- 2019. June 17. 17:52:29
Kedves elvtárúr! A hozzászóláshoz net is kellene adni! Jovon Antal voltan.
684 #2 atacama
- 2019. June 17. 17:58:53
4 #3 Posta Imre
- 2019. June 17. 17:59:18
Gerry, kiszedted a jeleket az írásból. Pedig az egy titkos kód volt és így kaptam eleve. Most ez nem ér, mert meg van fejtve. Ha ezt Kisfaludy megérhette volna. Szép és okos zsidaj volt. Ja nem, a másik talán nem is az, de ki tudja kire gondol a szerző. A fizika-barát Gyuri a Szolzsenyicin-hasonmás nekem is szimpatikus. Jó, legyen ő a király! Kell szavazni?
961 #4 szabir
- 2019. June 17. 18:03:18
királynak Kisfaludy Györgyöt szeretnék. :D
961 #5 szabir
- 2019. June 17. 18:04:05
suszter loryval mian? az es nagymagyar vot 10 eve
4 #6 Posta Imre
- 2019. June 17. 18:07:33
Szabír, ő pont engem tart ügynöknek és "híveinek" hirdeti.
684 #7 atacama
- 2019. June 17. 18:29:04
Imre mindenki úgynök,,mert mindenki dolgozik munkálkodik valamin valami ügyön.. tehát mindenki ügynök csak az ügy nem mindegy hogy milyen ügy.. én is ügynök vagyok..
4 #8 Posta Imre
- 2019. June 17. 18:35:15
Atacama, lassan nem számít. Nincs ár jelentősége. Szerintem érzed.
684 #9 atacama
- 2019. June 17. 18:40:16
hogy érzem-e? imre, piszkosul!!!
1657 #10 Lehoczki krisztian
- 2019. June 17. 18:42:29
Mindíg hallgatom az előadásait,hát ha a 10 osztályom mellè ragad rám valami,de Posta Imre nevet mèg nem hallottam el hangzani.

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.08 masodperc
296,256 egyedi latogato