Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Egyszer régen, nagyon régen

GondolatokMostanában elég sok impulzus ér és elég fárasztó is a fázis, melyen keresztül kell evickélnünk, vagy együtt, vagy egyenként, de mindenképpen. Sokat dolgozom. Többet mint eddig és jól bírom, főleg, hogy egyre bátrabban nyúlok a spaklihoz, glettvashoz és a szavakhoz is. Már állványozunk is! Szabadvakolásban vagyunk Talpival és Matyival. Nem mondom, hogy nem fárasztó, mert de. Érzem minden tagom, még ha tagolatlanul is, egy az egyben. Most éppen ezt dobta a gép. Lehet holnap dob mást.

Látom többeket megvisel a klímaváltozás és nem tud mit kezdeni a változás gondolatával sem, pedig valójában semmi nem változott. Páran behisztiztek, sokan meg a fejüket fogják, vagy más test-ré-süket. Bocsánat, nincs energiám mindenkivel külön foglalkozni, de meg kedvem sincs szájba rágni. Ami haladhat, az halad és aránylag nem rosszul. Azoknak, akik ezzel elégedetlenek (nem is tudom meghatározni, hogy mivel), tegyenek jobbat, többet, másképp, vagy ne tegyenek. Az elmúlt hetekben az én agyam is megfőtt párszor a napon, de ettől csak szittyább lettem, legalábbis a tükör azt állítja. Állótükör.

Na tehát hogy is állunk? Igen, egyszer nagyon régen volt egy képzelt státusom, foglalkozásom és világképem. Na ezekből mára semmi nem maradt, mármint a régiekből és van amit már nem is szeretnék meghatározni. Idén rászánom a maradék időm, energiám és persze a család türelmét, hogy a nemzeti ügyekben egységes álláspontra segítsem, akik oda tartanak, ha már feltámadt az igény. Nyilván, ha kell, tovább is léphetünk, fizikai megvalósítás irányába is valaminek, mit még ma nem neveznék néven. Lehet holnap sem és lehet neve sem lesz. A lényeg, ne én akarjam. Én már nem fogok erőlködni, meg győzködni senkit semmiről, hogy mi lenne a jó, üdvös, vagy éppen a rossz, de kötelező kör. Úgy tűnik ezt a szerepet hivatalból átvették tőlem a szervek. Nekem ezzel nincs dolgom.

Van egy fixa ideám. Tudom, hogy butaság, de akkor is. Idén töltöm az 50. Nem nagy ügy, de aki ismer már pár éve, tudja, sanszos volt, hogy a 40. sem lesz meg. Meglett. Idén szeretnék lezárni minden "folyamatot" magamon belül és "kívül". Minden sietség, hamariság és késedelem nélkül. Ebben benne van sok minden, amit szóba sem tudok önteni, de lehet, hogy menne, csak nem is törekszem rá. Páran itt tán szavak nélkül is értitek, sokan meg mondatok halmazából sem. Nem nagy ügy. Az "állandó készenlét" állapotát kívánom magam mögött tudni. Most fizikai erőfeszítek, de aztán meditáció lesz. Még nem tudom hogyan és mit is fogok csinálni, de ettől biztosan nem lesz terméketlenebb a produktuma. A világot és a benne izgő-mozgókat (köztük magamat is) más nézőpontokból is meg kell vizslatnom. Noha tudom, hogy ebben bőven számíthatok rátok, attól tartok, jobbára ez amolyan magányos küldetés-féle. Most még csak terv. Régen volt már tervem. Most körvonalazódik bennem valami. Úgy, mint régen.

Hozzaszolasok

139 #1 jozsef toth
- 2019. July 16. 19:08:42
Imre !
Vannak reflex cselekvesek,ra termetseg,tapasztalati DONTESEK,es tudatos.
De nics olyan amibe belene lehetne FARADNI!
Foleg ha nincs bent eredmeny .
Es ez teljessen mindegy,hogy ki mire erti!
Minden esetre EN is remellem,hogy meg lesz az iden vart 50s_grat
1513 #2 Irrefutable
- 2019. July 17. 14:45:43
Bizony izgalmas/vagy félelmetes vagy együtt a kettő a változás.
Magam sem gondoltam volna, hogy ellep majd a " boszorkánykonyha", de bíz annyira lelkesítő volt a videó, hogy kitaláltam vágjunk bele. Így lehet majd törni, zúzni, keverni, kutyulni.
Az ember belefárad a felelősségbe, ha olyan fajta, hogy fontos a hivatása. És ha jönnek a falak, cselszövevények, akkor feláll és azt mondja, jó lelkiismerettel nem adom ehhez a nevem
Még akkor sem, ha a külvilág felé egy "státuszvesztés" az ára.
Mivel nem hiszek, vagy nálam nem működtek a népi hóbortok, a friss tárkonyos gyerekszar érlelés növekvő holdban, így túlzottan nem okoz lelki válságot, hogy ki mit hogyan kapdos.
És ami a lényeg 3 évig nem kell emberekkel foglalkoznis_hihi
238 #3 bivaly
- 2019. July 17. 15:05:00
Irrefutable !

És most csirkéket nevelsz ? Felolvasol nekik Shakespeare szonetteket,vagy Petőfi összest, esetleg Arany Toldi-ját !? És balettórákat is vesznek.
És akkor okos tyúkokká lesznek, pár kakassal kiegészülve.

Az utolsó mondatodra reagáltam, irigyellek ! Nekem még pár hülyével "kapcsolatban kell maradnom".

Lassan ott tartok, hogy rákérdezek Sbertre, nincs-e kőccsön egy AMD-je, egy fél éccakára ?
Ja kérem, álmodik a nyomor. Irrefutable, nem hiszed el mennyire irigyellek ! Erről álmodom négy éve ! De van még három, ebből egy akire vicsorogni fogok, még nem tudja, kettőt elvigyorgok februárig, akkortól már nagyon nagykorú leszek, és onnantól én is csak csirkéket nevelek. Ja, és egyetlen kakast. ( Az én vagyok.)
2 #4 gerry
- 2019. July 17. 15:27:58
Bivaly - nem foglak irigyelni amikor a tyúkokat kergeted a szemétdomb körül (Kivéve ha ez a bizonyos tyúk a viccbeli lesz:
[color=#0000cc]Kakas kergeti az új, fiatal tyúkot, az meg rohan körbe-körbe. Megszólítja az egyik idõsebb tyúk: "- Mit rohangálsz, úgy is el fog kapni", mire a fiatalabb, lihegve: "- Tudom, de futok még egy kört, nehogy kurvának nézzen" [/color]

- gondold, meg nem minden olyan irigylésreméltó mint ahogy azt látod! Én elengedtem minden tyúkot a kertbõl - inkább olvasgatok ;) AMD-vel meg nehézkes Budapesten sétálgatni!
1513 #5 Irrefutable
- 2019. July 17. 15:38:45
Bivaly! Feladat adott, a végén aránylag elég jó fizetés, habár megnézlek majd kötelező ápolási gyakorlaton, mikor pelenkázod az öregeket. ( habár azt magamtól is megnézem:o)
Ui: Csak kutyak és macskák vannak, és nevelhetetlenek.
4 #6 Posta Imre
- 2019. July 17. 16:03:48
Gerry! Gumicsirke!
2 #7 gerry
- 2019. July 17. 16:05:47
Imre - elemmel is müködik? - Akkor elküldjünk egyet Bivalynak? s_vigyori
4 #8 Posta Imre
- 2019. July 17. 16:07:43
Gerry a szili-khonoshoz nem kell elem, úgy tudom. Zokninak is használható, bár akkor kicsit kotlósabbra sikeredik.
238 #9 bivaly
- 2019. July 17. 16:15:33
Gerry !

Ti ármányosan, és fedetten a guminőről beszéltek ! Legyen távirányítható ! Melegvizes, és alkáli elemmel, inkább akkuval ! És nyusziszőrrel a muffon, hogy legyen valami valóságérzete !
Kiröhögni az öreget !? Nem szégyenlitek magstokat ? Nem !

Irrefutable !

Hogyan kerül a pelenka a képbe ? Egyébként én mostam szaros pelenkát, és még itt vagyok ! Nem Pamporsoztunk egykor ! Öregeket sem !

Irrefutable, ha én elmondanám az életem, akkor azt mondanád, hogy hazudok, ilyen nincs, csak kitaláltam !
2 #10 gerry
- 2019. July 17. 19:00:24
Egy kis kultúra:
Faludi György neve összenõtt Francois Villon nevével. Lefordította - meglehetõsen eltalálva és hitelesen visszaadva annak hangulatát, mondandóját és fanyar humorát.
De azt már kevesen tudják, hogy a saját versét is belecsempészte a Villon balladák sokadik kiadásába:

Ez még napjainkban is egy aktuális üzenet.

Ballada a parlamenthez


Most, hogy a bitó árnyékában állok,
a parlament eszéhez apellálok.
Mert jogában áll minden féregnek, dögnek
védekezni, ha életére törnek,
a kutya vonít, a kígyó sziszeg,
a farkas üvölt, s ebben a hideg,
tetves ketrecben, ahová bezártak:
csak én, csak én fogjam be a pofámat?

Persze: nem nékem állna a deres,
ha úr lehetnék vagy gazdag nemes,
de mivelhogy szegény bitang vagyok,
a vallatásnál csak pofont kapok,
s most, hogy még hozzá kínpadra ítéltek,
ha hegyes szögekkel húsomba tépnek,
ha olajba főznek, ha négyrétre vágnak:
most is, most is fogjam be a pofámat?

Nem - a fejemben még több szalma lenne,
mint amennyi szalma nőtt már eddig benne,
ha most a parlament elé nem állnék,
a végső lehelletig nem protestálnék,
hogy ártatlan vagyok, s ha siralomházba zárnak
s a bitó alatt a martalócok várnak,
míg a szuronyok merev négyszögben állnak,
hát még akkor is fogjam be a pofámat?

Búcsú

Nem: látjátok, nem hiába firkálok,
mert ha ezt a verset ki nem gondolom,
fölöttem folyna már régen az árok,
s csalán nőtt volna már a gyomromon.
Ezért, ha a zsaruk a nyakadra hágnak,
az urak előtt ne fogd be a pofádat.



Faludy közéleti verselése miatt 1938 legvégén húzott ki Párizsba a fenyegető lecsukás elől. Itthon persze megírták róla, már akkor is, hetven-hetvenöt éve, hogy hazaáruló: "De áruló-e az, ki megszökik, / egy országból, hol száját betömik, / hol izzasztják, lenézik, megköpik, / és egy napon titokban felkötik?" (Alkony a Dráá folyónál)

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.10 masodperc
314,438 egyedi latogato