Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Közlemény (nem csak) a Rendszerépítő Kerekasztal érintettjei számára

GondolatokKedves és kevésbé kedves ismerőim és ismerőseim, ismeretlenek. A nemrégiben Szobon megtartott és sikeresnek mondható Rendszerépítő Kerekasztal első találkozóját követő események a rendezvény szervezői és önkéntes és magát ideiglenesnek kijelentő szervezői és abban többé-kevésbé részt vállaló néhány ismertebb és kevésbé ismert, de elhivatottságot mutató személyei között bizalmi válság ütötte fel fejét. Erre számítani lehetett, ám egyelőre megoldani nem sikerült a felmerülő személyi ellentéteket. A szervezésben és előkészületekben oroszlán részt vállaló Juhász Zoltán jelenleg egyedüli önjelölt indulója az általa vezetett honlapokra regisztrált tagokkal történő későbbi "felemelkedésnek". A már nem működő Tudatos Társadalom kapott új szárnyra RÉKA név alatt, melynek egyedüli "gondnoka" jelen helyzetben személye. Amint azt megtudtam, nevem, habitusom és az általam képviselt irányvonal a kezdetektől fogva arra "kellett" és lett "felhasználva", hogy a kifulladt TT új erőre kapjon. Minden jel arra mutat, hogy egyéni ambíciók motiválta ám nem egyedi esetről van szó, mely nagyon hamar megnyilvánult, tán még idejében. Ezzel nem tudok azonosulni, ám sem megbántottság, sem düh nem ül rajtam. A helyzet rámutatott arra, hogy vannak köztünk komoly és felelősen gondolkodó, közösségben létezni vágyó és képes nők és férfiak, akik - bár lehet, hogy más szavakkal, hangsúllyal beszélnek - túlhaladták már a megmérettetésnek ezt a szintjét. Nem haragszom Zolira. Hozta a formáját. Hasznos és eredményes munkát végzett és végez. Tudom, hogy a közleményem után beindulnak a "találgatások" és nem egészen kellemes megjegyzések. Ez van. A "kerekasztal" azon formában, ahogy Juhász Zoltánnal az mehetett volna, lénygében megbukott. Ami viszont erőre kapott, az a személyes érdekek feletti ügy egyetemes szemléletét képviselők szelleme. Ezt sikernek könyvelem el és nem csinálok tragédiát a sajnos teljesen hétköznapi jelenségből. Nem érzem magam "átverve és kihasználva". Mivel jelzem számotokra, hogy adatbázisotokat nem én kezelem és a RÉKA-TT-hez semmilyen közöm nem is lehet, így kérlek benneteket, döntsetek belátásotok szerint. Vagyok, aki voltam és több olyan kiváló (most még úgy tűnik) emberrel kerültem közelebbi kapcsolatba, akivel a folyamatokban való részvétel nélkül nem kerülhettünk volna szorosabb kapcsolatba. "Sajnálom", hogy a forgatókönyv az eddig jól bevált "megosztás" felé tolódónak tűnik, ugyanakkor örülök neki, hogy gyorsan kiderültek igen komoly hiányosságok, melyeket tán még kellő időben lehet orvosolni. A magunk módján és lehet nevet sem adva a jelenségnek folytatjuk azokkal a munkát, akik megértik ezt és aktív, vagy passzív módon, tudatosan, vagy ösztönösen részesei, elhívatottjai az ügynek. Az élet megy tovább!

Posta Imre

Hozzaszolasok

8 #191 miskolcilaci
- 2019. September 08. 07:25:59
Mormi! Nekem meg az a tapasztalatom az itt eltöltött évek alatt, hogy amíg az egyik gyenge harcos sértődötten a sebeit nyalogatva hónapokon keresztül mást, hibáztat, az a pusztulásba vezet. Burkolt célzásokkal nem megy semmire, hacsak folyamatosan a kisebbrendűségi komplexusát vetíti ki. Most ki az ellenség? Amíg a fejekben nem lesz rend, addig semmi nem fog történni. Jön egy fellángolás, majd töppedve visszabukik. Így megy ez évek óta. Ezzel a mechanizmussal magunkat pusztítjuk ki másokat okolva érte. Lehet, hogy eltűnik a Magyar erről a területről, de van a földön olyan pontok, ahol a kis Magyar közösségek megtartják hagyományaikat, kultúrájukat. És ezt nem jólétben, tele gyomorral, vagy bankszámlával teszik.
1713 #192 bz
- 2019. September 08. 07:37:21
Karpatkanyar

"Ugyanis egy vilagrend ellen csak Magyarorszagon fellazadni nemzetpusztitashoz vezet."

Lehet hogy ezelőtt így volt, de megérett az idő a változásra.
Isten ezért küldött engem. A változás meglesz, amennyiben MINDEN magyar engem követ, nem pedig a nemzetszaggató kazár pártokat és -politikusokat. Amint meglesz az egység, nem lesz aki utunkat állhatná. Isten minden ránk támadni szándékozó ellenségünket megfékezi.

A csonka Magyarország határain kívüli-, akaratuk ellenére kívül rekedt magyarokat meg a hazánk állampolgáraiként önszántukból emigráltakat, külön kell választani. Ugyanis a világba szétspriccelő emigráltak túlnyomó része kazár. A kazár egy vándor nép, míg a magyar nem. A vándorzsidók szavával nem kell foglalkozni. Aki anyagi okok miatt elmenekült, ne akarja kioktatni a maradóknak. Még az elmenekült vándorzsidók is kizárólag hazudnak. Tudja hogy zsidó fajtársai élhetetlenné tett fennhatósága elől menekül, de kellő távolból sem nevezi meg a zsidó bűnösök származását. Minden zsidó hazudik akár köztünk él, akár az univerzum tőlünk legtávolabbi részén. Egy zsidó genetikusan nem hajlandó igazat mondani.
2 #193 gerry
- 2019. September 08. 07:52:26
Karpatkanyar, neked jár a pont! s_grat
1713 #194 bz
- 2019. September 08. 08:02:31
Karpatkanyar

"Visszakanyarodunk oda, hogy otthon kellene egy szamottevö csoport letrejöjjön. Ezt az összefogast kenyszeriteni is lehet. Mussolini is eröszakkal fogta össze (összenyalabolta, mivel nyalab=fascio) a csoportocskakat. Azokat, akik akadalyoztak az összefogast egyszerüen halalra remitettek."

Téves elgondolás. A népek összefogását mindig a széthúzás előidézésére kiképzett és népek közé közé rejtett kazár agitátorok gátolják. Tehát mindenekelőtt a kazárságot kell felismerni, kiközösíteni és ellehetetleníteni. Ha ez megvan, kívülről semmi nem akadályozhatja az összefogást.

Van aki önző módon azt mondja nem érdekli a közösség, mer elég ha neki jó, ezért csak magával törődik. Ám ez a fajta felfogás nem biztosíték arra, hogy a megszerzett jólét örökre meg is marad. Sokkal biztosabb a jólét megtartása, ha mind együtt csináljuk és fokozatosan mindannyiunknak lesz jobb. Ha nem is egyformán, de mindenki érezni fogja a bőrén. Mert azt ne feledjük, hogy nem egyformák a képességeink és -esélyeink. Viszont innentől sokkal nehezebb leesni és sokkal kisebbet lehet esni. Nyilván nem lehet cél hogy mindenki gazdaggá váljon. Viszont lehet cél, hogy mindenki a képességeinek és szorgalmának arányában részesüljön mindabból amit létrehozunk. A mai rendszer ezzel épp ellentétes, mert a kazár származás és kazár kapcsolat sokkal inkább hangsúlyos mint a tehetség, vagy a befektetett munka. Nem beszélve arról a kazár fosztogatási típusról, amit újraelosztásnak neveznek. Vagyis mindenünket elveszik és úgy osztják vissza, hogy ők járjanak jól a mi kárunkra. Ez törvényekkel körülbástyázott RABLÁS!!! A törvényeket "természetesen" kazárok írják maguknak, de mi ellenünk.
1368 #195 Karpatkanyar
- 2019. September 08. 08:03:23
bz, azzal semmire sem mesz, ha arra varsz, hogy mindenki teged követ majd. Kicsivel többet kellene tudni annal, hogy mindenkit es minden tarsadalmi reteget lekazarozol. Olvasd ujra a beirasomat, hatha tanulsz belöle vmit. Meg te se tudhatod, hogy mi ragad rad belöle.
1713 #196 bz
- 2019. September 08. 08:14:40
Karpatkanyar - Te is egy külföldről irkáló kazár vagy és jozsef toth szintén.

Nem mindenkit nevezek kazárnak. Az viszont tény hogy vannak olyan társadalmi rétegek, amelyek túlnyomó része annak ellenére kazár, hogy a kazárság hazánkban kisebbség.

A kívánságodra újra bemásolom a kazárság által uralt társadalmi helyeket, illetve fő előfordulási helyeit:

A zsidó, ha teheti nem munkából él, hanem közvetítésből. Ahol csak tud, beférkőzik a termelő/alvállalkozó és a fogyasztó/megrendelő közé. Így mindkét félről lenyúzza, amit csak lehet. Születésüktől fogva erre tanítják őket.
- Zsidók a fővállalkozók, akik gyakran kevesebbet, - késve, vagy egyáltalán nem fizetik ki, a munkát ténylegesen elvégző alvállalkozókat.
- Zsidók a nagykereskedők, kereskedők is, akik szintén a termelők és a vásárlók közé ékelik be magukat a megélhetésért, miközben egyetlen percet sem dolgoztak. Az kereskedés nem munka.
Van egy-egy kivétel, de nem jegyzem meg minden felsorolás végén.
- minden államfőnk és kormányunk minden tagja, immár háromszáz éve kazár zsidó
- minden párt létrehozója, gazdája, pénzelője, politikusa, kemény magja, funkció nélküliek is
- minden hivatásos katona. Amióta nincs sorállományú katona, nincs magyar katona. A sorkatonai szolgálat felszámolásának célja, hogy magyar ember ne kapjon katonai kiképzést. Zsidók szüntették meg.
- minden rendőri vezető és a rendfokozat nélküli rendőrök 40 százaléka. A magyar rendőröket különböző okokra hivatkozva leszerelésre kényszerítik, de ők nem tudják hogy magyarságuk miatt tették ki őket.
- szervezett bűnözői csoportok irányítói, politikusokkal, rendőri vezetőkkel, igazságszolgáltatással
- minden egyház amelyik állami pénzt kap és annak minden dolgozója, papokkal, lelkészekkel, civilekkel stb együtt
- minden igazságügyi miniszter, bíró, alkotmánybíró, kúria, ügyész, ügyvéd, jegyző, kamarák stb
- minden tv csatorna (helyi adók is) és minden dolgozója
- minden rádiócsatorna (helyi adók is) és minden dolgozója
- minden újság (helyi lapok, reklámújságok stB) és minden dolgozója
- minden könyvkiadó és minden dolgozója
- minden zeneműkiadó és minden dolgozója
- minden hivatásos zenész, énekes, együttes, táncos és akik munkájukkal körülöttük tevékenykednek
- minden cirkuszi artista, bohóc, bűvész, idomár stb
- minden kereskedő (kis bolt, üzletlánc, zöldséges, dohánybolt, webáruház, étel-ital automata stB) és az ott dolgozók
- minden autókereskedő
- minden vendéglátóhely (kocsma, vendéglő, pizzéria, diszkó, kávézó, szálloda stB) és az ott dolgozók
- minden szervező-, rendező iroda (esküvő, rendezvény, konferencia, vásár, sportesemény, koncert stB)
- minden lótenyésztő, lovarda tulajdonos
- minden utazási iroda és turistaszállás, magánlakástól szállodáig
- minden ún. termékbemutató, ahol hazugságokkal, filléres vackokat sóznak aranyáron magyarokra
- mindenféle kölcsönző, avagy videokazettától, ingatlantól a magánhadseregig minden zsidóktól bérelhető
- minden munkaerő kölcsönző
- minden alapítvány, adomány gyűjtő (éhezőknek, szegényeknek, betegeknek jelszóval adakozásra felszólítók)
- minden társkereső
- minden szerencsejáték, sportfogadás, játékautomata, nyerő automata stb
- minden állami vállalat és azok vezetői
- minden állami fenntartású közintézmény és dolgozói
- minden irodaház, függetlenül az ott folyó tevékenységtől
- mindenféle irodai munka, de az összes létező irodaházban kizárólag ők vannak.
- minden könyvelő és könyvelőiroda
- minden tanácsadással foglalkozó iroda
- minden állami- és közhivatal dolgozói
- postahivatalok és minden dolgozója
- minden futárcég
- önkormányzatok
- okmányirodák
- minden pedagógus és iskolaigazgató
- minden köztisztviselő és közalkalmazott
- minden 72 főnél több dolgozónak munkát adó magánvállalat tulajdonosa és azok vezetői
- minden 72 főnél kevesebb dolgozónak munkát adó magáncégek 93 százaléka
- adóhivatal és minden dolgozója (ez egy zsidó bűnszervezet, a magyarok kifosztására)
- mindenféle szolgáltatás (tv, telefon, internet, gáz, áram, gyógyszertár, temetkezés, órás, ékszerész stb és az ott dolgozók)
- minden temetőnk zsidó temetkezési vállalkozó kezében van. Zsidónak kell fizetnünk, hogy a saját földünkben nyugodhassunk.
- minden pénzügyi szolgáltató (bankok, brókercégek stb és azok dolgozói)
- minden biztosítótársaság és azok dolgozói
- minden behajtó, végrehajtó, kivéve néhány cigányt
- minden edző, sportvezető, sportklub tulajdonos
- minden sportoló, aki pénzt kap azért, hogy testedzést végez és versenyez
- mérnökök
- minden egészségügyi miniszter és kórházigazgató, valamint az orvosok, laborosok, gyógyszerészek
- minden magánorvos és magán egészségügyi szolgáltató
- minden gyógyszertár és - egészségügyi segédeszközöket forgalmazó kereskedő
- tudósok
- művészek (zenészek, írók, képzőművészek, színészek stB)
- összes kultúrával, művelődéssel foglalkozó intézmény vezetője és minden dolgozója
- minden reklámcég és minden dolgozója
- ...majd bővítem
Az egyetemekre 99 százalékban zsidókat vesznek fel és ez eleve lehetetlenné teszi, hogy magyar ember olyan szellemi munkát végezhessen saját hazájában, amivel ténylegesen beleszólhat népe sorsába. Mivel a szellemi munkát, vagyis a nem értéket előállító munkát túlfizetik, ezért azt a zsidóság kisajátította magának és aránytalanul túlfizetik maguknak a mi pénzünkből. A tényleges értéket előállító- és fárasztó fizikai munkát, viszont a magyarokra hagyják és jelentősen alulfizetik. A fizetéseket a szellemi munkát végzők határozzák meg az állami hivatalokban, tehát a zsidók. Ha valaki egyetemre akar járni, ahhoz pénz kell. Akinek több pénze van, könnyebben járathatja gyerekét egyetemre. Kinek van több pénze? A zsidónak. Így az értelmiségi- és egyéb, diplomához kötött, jobban fizető foglalkozások, eleve zsidókhoz kerülnek. Plusz az egyetemi személyzet is zsidókból áll és felvételinél származás szerint is szűrik a jelentkezőket. Mindezekkel garantálják maguknak, hogy egyetemre csak zsidóknak legyen igazán esélye bejutni. Ennél fogva a zsidók által az is kőbe van vésve, hogy minden pozícióban az ő fajtájuk legyen a magyarok fölött. Épp ezért fontos hangsúlyozni, hogy a szükségleteinket biztosító munkák fizetségét, nem azok kapják akik azt megtermelik, hanem azok akik az irodákban ücsörögnek és eldöntik, mennyi adót fizessünk számukra a munkánkból. Az irodákban döntik el az ingyenélők, hogy mennyi pénzt kaphatnak akik értékteremtő munkát végeznek és mennyit tartanak meg maguknak. Persze van sok közszolga aki nagyon kevés pénzt kap, de ez annak tükrében hogy valójában semmit nem állítottak elő, még így sem járna nekik. Viszont a sok léhűtő zsidó jelenti azon tömegbázist, ahonnan a vezető zsidók, kiválasztják gátlástalan cionista palántákat, akik tovább folytatják amit ők elkezdtek.


Akikről zsidóként beszélünk, azok 95 százaléka törökökkel rokon kazár, míg a maradék 5 százalék héber. A kazárok a volt szovjet tagköztársaságok területéről származnak és egy részük csupán felvette a zsidó vallást. Oroszországban a kazárok voltak a bolsevikok, kommunisták, ők csinálták a forradalmat, ők ölték meg a cári családot, ők törték meg vérfürdőkkel az ottani népeket, hogy elfogadják a Szovjetunióba kényszerítést. Ma is kazárok uralkodnak az oroszokon és minden valamikori szovjet tagköztársaság népén. Viszont sok kazár keresztény vallású, de a legtöbb ateista. Sok kazár ennél fogva nem nevezi magát zsidónak. A helyes megnevezésük éppen ezért kazár, de a kazár szót szándékosan nem vezették be a köztudatba, ugyanakkor a zsidó szó hallatán rángógörcsöt kapnak és náciznak. Viszont a kazárok bármilyen vallásúnak mondják magukat, külsőre azonos jegyeket mutatnak és minden országban ők uralkodnak, ők kereskednek stb. A héberek az igazi zsidók és csak nekik van közük Palesztina területéhez, de kevesen vannak és a kazárok őket is utálják, de már őket is lezüllesztették a saját szintjükre. Kazárból van 250millió, míg héberből kb 20 millió. Tehát ezért jut minden népre elég kazár elnyomó és ezért tudja a kazárság minden téren fojtogatni az emberiséget.
1368 #197 Karpatkanyar
- 2019. September 08. 08:20:02
gerry, ideje mar, hogy a tennivalokrol irjunk a sebeink nyalogatasa helyett. Mussolinit tanulmanyoztam reszletesen. A Mussolini tevekenysege vegül allamcsapashoz vezetett, amit a katonai akademiakon tanitanak, mint az allamcsapasok iskolapeldaja. A Mussolini fele allamcsapas az egy lassu, ertsd hosszu eveken at elökeszitett allamcsapas volt. Tulajdonkeppen arra alapozott, hogy az allamot a fascioival ott segitette, ahol az gyengenek mutatkozott, vagyis a bordelyhazak, a stricik, a kommunistak szetveresevel. Vegül a kommunista nyomdak, irodahazak, a kommunista szindikatusok szekhazainak es a kommunista sztrajkok szetverese lett a specialitasuk. Ezert mind több tamogatot talaltak az iparmagnasok között, akik penzzel is es politikailag is tamogattak öket.
Ugyanilyen tarsadalmi helyzetben a nemetek is puccsot sikeresen vegrehajtottak, de tul gyorsan, nem volt tarsadalmi es tökes tamogatasuk. Igy a megszerzett hatalmat nem tudtak megtartani. Ezert a nemet allamcsappas nem is iskolapelda. Pedig ök is tevekenykedtek a kommunistak ellen. Rosa Luxemburgot, mikor jött ki a hotelböl, ahol a kommunistak föhadiszallasa volt, az ajtonal ört allo katona, kivette a zavarzatot a puskajabol es ugy fejbe vagta, hogy az a lepcsökön elettelenül zuhant le. Abban a pillanatban a semmiböl elötermett egy auto es katona ruhakban kiszallt egy tiszt, es ha jol emlekszem egy katona, bedobtak Rosa Luxemburgot az autoba es azonnyomban, az ajult vagy komaban levö, de meg nem halott Rosa Luxemburgot a hidrol bedobtak a folyoba. Most ezt a hidat Berlinben Rosa Luxemburgnak nevezik. A nemet allamcsapast azert kell tanulmanyozni, hogy tudd, mikent nem szabad.
De tanulmanyozasra erdemes az is, hogy Lenin es Trockij meg a többi bolsevik mikent terveztek meg es viteleztek ki az orosz allamcsapast, amit Nagy Oktoberi Szocialista Forradalomnak alcaznak. Trockij irasait erdemes tanulmanyozni, mert ö volt az esz es a "macho" is egyuttal. Igaz volt a központban egy fiatal katonatiszt, akinek strategiai kepessegei kimagasloak voltak es ahhoz futott be minden hir, ö ertesitette a terepen levö Trockijt, meg Lenint, hogy mi törtenik a varosban es arrol is, hogy mit döntött, hova csoportositotta a felkelöket. A Teli Palota ostromat is szinte fegyvermentesen vettek be. Erdemes azt is tüzetesen elolvasni, hogy a cari palotaörseg, a szolgalatok mes maga a car milyen baklöveseket követtek el.
3 #198 Enid
- 2019. September 08. 08:26:32
Mussolini? Hmmm. Én tartós megoldásról beszéltem. Tapasztalatom, hogy Mussolini után sincs itt jólét. Sok "kis" megszégyenítettet és tartós autópályát is eredményezett a munkássága, de ma az őt túlélők "nagyok" dirigálnak saját zsebre, hasonlóan, mitt otthon.
Mert a háttérben lévő "nagyokat" az erőszak mindig megspórolja.
Ez azért egy érdekes csavar vagy lék, minden ilyen irányú változtatási kísérletben.
Egy fellángolás erejéig hagyták, mert akkor és ott erre volt szükségük.
Az erőszak semmilyen tartós és végleges megoldást nem hozhat. Nem lelkizésből mondom. Nézzetek szét.
1368 #199 Karpatkanyar
- 2019. September 08. 08:34:09
bz, epp az iment nevezted a hataron tuliakat, sok millio magyart, kazarnak. Mi ertelme van ennek az agyalagyult "mindenki, vagy majdnem mindenki kazar" förtelemnek?
Hogy vannak kazarok azt tudja meg janos bacsi is Csajagaröcsögeröl. De nem ez a lenyeg, hanem az, hogy atvettek az orszagunk iranyitasat, mivel magyarnak alcazzak magukat. Epp ezert a leleplezesük fontos, de nem ugy ahogy te csinalod. Ezek a leleplezesek akkor ütnek csak, ha nagyon pontosak es szemelyre celzottak. Azt ajanlom fogd vissza magad es szemelyeket celozz meg a leleplezeseiddel.
1368 #200 Karpatkanyar
- 2019. September 08. 08:40:16
Enid, az emberiseg törtenelmet az neröszak vegig kiseri. Ne mondd, hogy "Az erőszak semmilyen tartós és végleges megoldást nem hozhat." Nem vagy tudataban az eröszak jelentösegenek a politikaban. Mi a haboru legeltrejedtebb meghatarozasa?
"A haboru a politika folytatasa mas eszközökkel!"
Ki irta ezt a meghatarozast?
Ha meg mondod ezt kutakodas nelkül, akkor ez azt jelentene, hogy nem ertettel a könyvböl semmit. Da ha kutakodsz, akkor talan eljutsz oda, hogy elolvasd a könyvet is. Alapkönyv!!!!

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.08 masodperc
312,919 egyedi latogato