Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Találkozó Fóton nem csak "RÉKA-soknak" - frissítve!

Gondolatokszeptember 21-én 11 órától a Vörösmarty u. 43 szám alatt. Most nem regisztrációhoz kötött fórum és helyzetértékelés, melyre minden érdeklődőt várunk szeretettel. Talán lesz valami bográcsolás, de aki akar, hozhat magával maceszt, vagy körömpörköltet, tesztre. Sólet nagyon fog menni, hisz shabat lesz (csak nem nálunk). Alkoholt ne hozzatok, viszont nem mérgezett eledel és táplálék, melyet szívesen ajánlotok, jól jöhet a nagy igyekezetben. Max. este nyolcig készüljetek (azért már hűvös lesz akkor), nem lesz ráadás, addig kell beleférni a keretekbe. A Szobon komoly részvételi szándékukról tanúbizonyságot tevők körének és a most beérkezőknek is egyben és külön-külön is az ismerkedésen túl a már deklarált alapelvek szerint kívánjuk a tevékenység és a még felmerülő kérdésekre adható és elfogadható válaszok összehangolását. Minden halad a maga útján és -bár néha úgy tűnik, hogy nehezen- végül a helyére kerül. Talán nem mondok újat ezzel, de nem tömeget, hanem minőséget várunk. Tudom, tele vagytok kérdésekkel. Nem baj. Füzet, toll és rajzlap legyen mindenkinél! Fegyvert most még ne hozzatok. Mondom, most még!



Kedves "RÉ-KA"-táborosok és érdeklődők!

Ismét elküldjük levelünket, erről az email címről is, mivel a gmail immár nem szívesen működik együtt...
Sokatok levelét visszadobta, így ezen a felületen igyekszünk minden érdeklődőhöz eljutni. Kérjük, válaszaitokat ide küldjétek el, hogy egy felületen dolgozzunk. A gmail fiókot megszüntetjük.

Szeretnénk kérni tisztelettel, hogy 2019. szeptember 18. szerdáig
(legkésőbb csütörtökön) egy mondatban jelezzen vissza mindenki, aki
jönni fog 21.-én a Posta Imre által meghirdetett fóti fórumra.
Erre azért kérünk, hogy a hely illetve főzött adag szempontjából
tudjuk tervezni a létszámot, helyszín berendezését át tudjuk gondolni.
A közös bográcsozáshoz - krumpli paprikás kolbásszal vagy anélkül -
mindenki hozzon magának tányért és evőeszközt.
A közös ételből mindenki fogyaszthat - ha visszajeleztek hányan jöttök
és jól tudjuk kalkulálni az adagokat - önköltségi árára
becsületkasszát fogunk kitenni.
Nescoffe-t tudunk még biztosítani önkiszolgáló módon, szintén becsület
kasszával. Kérünk, ehhez is kávés poharat és kanálkát is hozzatok
magatoknak, hogy a környezetünk műanyag terhelését ne fokozzuk mi is.
Innivalóval mindenki egyénileg készüljön.
Szeszesital fogyasztása kerülendő!
Ha egyébbel szeretnétek készülni gyümölccsel, aprósüteménnyel,
szeretettel fogadja az egybegyűlt közösség.

Ha hívtál másokat is vagy vannak ismerőseid akiről tudsz hogy jönnek,
kérlek jelezd azt is a létszám miatt.

A válaszotokat, kérjük, erre az email pi.kor.admin@indamail.hu címre küldjétek!

Üdvözlettel a szervezők nevében:
Emőke, Éva, Gabi

Hozzaszolasok

1740 #172 Bee
- 2019. September 24. 22:58:56
Mindig pontosan mindennek meg van az ideje.
A metafizikában nincsenek véletlenek.
https://www.youtube.com/watch?v=1pO4xPC-9ew
Az indián pajzsa..a víz jele,a keresztes lovagok jele.....
1168 #173 Herzsi
- 2019. September 25. 04:52:28
Kedves Zsolti köszönöm szépen a videót!
51 #174 Skorpio58
- 2019. September 25. 05:55:45
4:20-ig másnál sincs hang??
1431 #175 zsolt5000
- 2019. September 25. 06:07:24
Szerintem van hang végig :-)
1758 #176 LL
- 2019. September 25. 12:25:34
Nálam van hang végig.
198 #177 faeb
- 2019. September 25. 16:27:02
Kárpát, a felsorolt témákat kiegészíteném - ha érdeklődés van rá - a klíma/CO2/megújuló energia témakörrel, hiszen lenne miről értekezni. Vélemény?
1368 #178 Karpatkanyar
- 2019. September 25. 16:52:11
faeb,
Gerry es PI azok, akiknek dönteni kellene.
Sz én véleményem, mi g kívülálló, hogy ez id, mint a pénzrendszer gyökeres reformja a hatalomra jutott nemzeti kormány programjának része. 2016-ban én írtam 28 oldalt az energetikai minisztérium számára, de az utolsó 3 oldalt már nem írtam meg, mert a magyarnak álcázott zs titkosszolgálati hálózat szétverte a csapatunkat.
Gyakorlatiason kell nekifogni avrendszerdöntésnek, lépésről, lépésre előkészíteni minden területen.
Tehát 2 részre kell választani és ezeket párhuzamosan előkészíteni:
1. A hatalom megszerzésének előkészítése.
2. A hatalom gyakorlása a régi rendszer megdöntése, és visszarendeződésének lehetetlenné tételén keresztül az előkészített programok megvalósításának segítségével.
Árnyékkormányt kell alakítani, ami nincs személyekhez kötve, hanem csak a minisztériumok számának megállapítása, tevékenységi területük listázása és ezek után meglátjuk, higy akadnak-e személyek, akik csoportot alkotva egy-egy minisztérium cselekvési tervét az első 100 napra részletesen, de az első 3 ciklusra előkészítik.
A Brexit szavazásra elrepültem Londonba, higy vegyek részt ebben a népszavazási atmoszférában. A Labour Party maradásra biztatott és beállt a pánik náluk, mikor az árnyékkormányukból 2 árnyékminiszter is a kilépés mellett nyilvánultak meg interjúkban. Ezeket rögtön leváltotta Corbin és közgyűlést hívott össze, higy ki is zàrják őket a pártból. A kizárásuk után kineveztek 2 új minisztert. Ezt csak azért írtam, hogy lássátok mennyire szokványos az, ha egy társaság kormányra készül, akkor árnyékkormányt alakítanak és kormányprogramot írnak.
198 #179 faeb
- 2019. September 25. 17:14:16
Kárpát, félreértettél: én az említett témakört "globálisan" tárgyaltam volna, csak nézd meg, mi megy itt - normális ember már alig tudja követni és én is tudtam volna pár háttér-információt szállítani, amit zömében német nyelvű videókból szerzek.
Viszont nagyon érdekelne a 28-oldalas irományod priviben, ha te is úgy gondolod.
1368 #180 Karpatkanyar
- 2019. September 25. 18:49:51
faeb,
pedig ugy lenne jo, ahogy felvazoltam. Vallald el, hogy az altalad emloutett temaban cselkevesi tervet keszitesz elö. Nem sürgös. Lehet ragodni rajta. Reszeket lehet vitara bocsatani itt. Cselkevesi terv alatt egy tablazatot ertek amit excelben indithatsz, de mivel nincsenek szamadatok, ezert a word tablazat rajzolasi lehetösegei böven elegek.
1. oszlop sorszamozas
2. oszlop a tevekenyseg neve
3. oszlop a vegrehajtasi hataridö
4. oszloop megjegyzesek.
A 2. oszlopba irod bele a program egy pontjat, amit bövebben is ismertethetsz.
Valaszd külön a klimat es az energetikat.
A 28 oldalas iromanyom tartogatom egy nemzeti kormany szamara. A masik baj vele, hogy a tavaly 3 sikeres hacker tamadas volt a gepjeim ellen. Az utolso dec. 22.-en. Minden fajlomat CRAB es DJVUE vegzödesü koddal sifriroztak es nem tudom öket kinyitani. A külsö merev lemezekre ha kimentettem akkor megvan. Ha nem akkor elveszett.
2 #181 gerry
- 2019. September 25. 21:57:34
Eltünt az oldal elõrõl... lefutott. de tartozom még egy válasszal Kárpát alábbi írásával kapcsolatban:

1368 #165 Karpatkanyar
- 2019-09-24 21:16

gerry,
kösz a bizalmat es az erdekes ötletet. A mai összefogasra serkentö vilagban nem volna jo osztodni. Sokkal hasznosabb lenne, ha ez az oldal maradna es ebben lenne 3-4 admin. Ennyi minimum szükseges, hogy lehessen elö portalt teremteni. Az elö azt is jelenti szamomra, hogy az adminok rendet tartanak es faragjak a goromba kinöveseket, eltanacsoljak a nem idevalokat. Ugyanakkor az adminok kepviseljenek egy-egy iranyvonalat, melyek területen cikkeket tesznek ki. Peldaul:
1. admin: belpolitika, ellenallas, nemzeti szervezetek összefogasa, celjai, tevekenysege szerint. Belföldi kapcsolattartas nemzeti szervezetekkel. Szervezet fejlesztes!!!
2. admin: nemzetközi kapcsolattartas, mäs ellenallo, pl. nemet, brit, holland, stb. szervezetek bemutatasa es kapcsolatfelvetel. Esetlegesen diplomaciai tevekenyseg.
3. admin: nyugati geopolitika, geostrategia
4. admin: keleti geopolitikai es geostrategia.
A 3-as es 4-es admin alkalomadtan diplomaciai tevekenyseget is folytathatna. Ezert a legjobb, ha nem magyar allampolgarok, hogy a jelenlegi rezsim, ne tudja öket hazaärulässal megvädolni.

PI marad a fömufti tovabbra is.
PI-vel meg kell beszelni a belsö müködesi szabalyokat, hogy ne kezivezerlessel müködjön az oldal szerkesztese.
a ) az adminok a fenti javaslatok szerint kitehetnek mindenfele jovahagyasra varakozas nelkül cikkeket.
b ) az adminok közösen döntik el, ha vkit ki kell zarni.
c ) az adminok közös megallapodasnak megfelelöen a sertö beirasokat törölhetik, vagy felszolithatjak a hsz-ot, hogy igazitsa ki a hsz-ät. Ugyanugy törölhetik azokat a hsz-okat, melyek nem a cikk temajaval kapcsolatosak. Altalaban ezen az oldalon nem megengedhetö a tudomanytalansag terjesztese. Ennek az oldalnak az üzenete kell minden hsz-ban megnyilvanuljon: Magyar Nemzeti Kormany. Rendszer döntes!!!
Varjuk meg, hogy mit szol ehhez PI, Rozsola es mi lesz a reakcioja Gerry-nek.

.........................................................................................
1368 #165 Karpatkanyar
- 2019-09-24 21:16
"Varjuk meg, hogy mit szol ehhez PI, Rozsola es mi lesz a reakcioja Gerry-nek."


Rozsola még egy szót se szólt, Imre - gondolom - most gondolja át a dolgokat, a magam részérõl már évekel ezelõtt is azom törtem az agyam, hogy "mi lesz veled emberke"- ha eléred a nyugdíjkorhatárt?
Ez meg is történt Krisztus Urunk 2018. esztendejének derekán, vagy nem akkor de számomra 18 hónappal ezelõtt, ami ugye végül is relatív, ha nincs idõ ami ketyeg ... de lehet benne valami, mert többnyire olyan érzéseim támadnak, mintha tegnap lett volna a céges búcsúztatóm, és még most sem hiszem el, hogy 22 évesnél sokkal több lennénk. Abba azért biztos vagyok, hogy annyi már elmúltam.
De mindegy- remélhetõleg ez a kis idõzavar nálam csak átmeneti állapot és lesz ez jobb is... vagy bal(?) Nem értem én ezt a politikát, lehet bal vagy jobb, lehet rosszabb esteleg más kétfarkú, soros vagy sorstalan, Ma-Szopós, esetleg Fid-Eszes ... és ez mindegyik erõsebb kutya ... azt meg jól tudjuk miket csinálnak a vadabb állatok. még jó, hogy fel vagyok készülve és nem engedem, hogy hátulról túlzottan megközelítsen. Persze valójában én/mi még a farkastól se félünk - nem bánt az - esetleg - csak megkóstól... trallalla...

Kárpátkanyar. Sajnálom, hogy nem találtuk meg a közös nevezõt. Azért tettem említést nyugdíjas éveimrõl, hogy érthetõvé tegyem a mostani válaszomat. Alapszituáció: Adott egy müködõ weboldal ami Posta Imre tulajdona és aminek a technikai hátterét én figyelem, ha esetleg becsap egy villám és kivágja a biztosítékot akkor tudom hol keressem a fõkapcsolót.
Az évek alatt összegyült - többnyire telített adatbázisok weboldalát is nekem kell figyelnem, de mivel azok ma már kizárólag olvasási módban üzemelnek így a biztonsági mentést nem szükséges naponta elvégezni, elég szúrópróba szerüen ellenöriznem, hogy elérhetõ-e.
Amit te kérsz annak már ára van, de ne úgy értsd, hogy nekem kellene fizetni. Amit fel tudtam ajánlani Imrének az annyi amennyit látni lehet. Egy ennél komolyabb strukturát már nem fogok elkészíteni. Pontosabban ezt se - csak mivel kettõ azonos is készen van, müködõképes és amiböl az egyik teljesen üres, nekem meg nem kell - azt át tudom adni kettõtöknek - komolyabb további munka és az azt követõ felelõsség nélkül. Se a szerverhelyért nem kérek pénzt, nincs lelépési díj, megkapjátok az Admin jogot, a weboldal php-fusion alapon müködik, könnyen megtanulható a kezelése.
Ha "komolyabb" kiépítésü Weboldalt (nem a php-fusion alappal hanem pl. a mostanában legelterjettem Wordpress vagy hasonló felületet) szeretnétek akkor másik szervert kell keresnetek. Nem akarom, hogy közöm legyen hozzá, mert - akkor is ha nagyon muszály akkor tudom kezelni, - nem szeretem és nem is akarom magam már leterhelni.

Segíteni tudok, de abban már nem lehet rám számítani, hogy újra belevessem magam egy "komolyabb" weboldal felépítésébe. Nem elõször, de a legutóbbi bukás után utoljára készítettem el kérésre másoknak weboldalt. Nem volt értelme. Talán Lica az egyetlen aki még aktív.
Egy oldalról - évek óta veszélyeztettem a saját szervereimet, de ez benne volt a pakliban, másrészt folyamatos felelõsséget jelent.
Egy hónapja Halász Jóskának is csak azzal a feltétellel indítottam és állítottam be az új szerverét, hogy minden jog az övé, de a felelõsség is. Elkészítettem neki egy ideiglenes startoldalt www.szentkorona.com - ami a szerveréhez tartozik. Saját maga fizeti és õ is kezeli. Csak az okból maradtam nála admin (amivel egyet is értett), ha valamit nem értene, vagy valami nem müködik akkor meg tudjam nézni, megértetni vele ha még nem találkozott olyan helyzettel, vagy megkeressem hol a hiba. Ezen kívül semmi közöm a Weboldalához. A "magyarnemzetiegység.com" oldalát már feltette, az eu-no... amikor utoljára ránéztem még nem müködött. Szól majd, ha a segítségemre lesz szükség.

Amennyiben Ti bõvíteni, fejleszteni akarjátok a Weboldalt, akkor néhány dolgot le kell tisztáznotok - de nem velem.

De elöször is egy kis bevezetõ, hogy én hogy viszonyulok a változáshoz. Tetszett az a mondatod, hogy: "PI marad a fömufti tovabbra is." - tudom, nem úgy gondoltad, hogy "a Web-kirakatba teszed mint egy babát", viszont amit elképzelsz - a hirtelen megjelent Adminokkal és azok teljeskörü jogaival, az már igencsak kényes talajnak tünik a számomra. Nem azért, mert féltem a pozíciómat...azt eleve nem vállalnám el a továbbiakban.

De az, hogy Imre elképzelésének megfelel-e egy olyan weboldal, ahol egy agilis, (számomra eröszakosnak tünõ) csoporttal kell dolgoznia és olyan szinten ami valójában egy profi szerkesztõség analógiájára épül, nem túl egyszerü és amennyiben az új Adminok "szabad kezet kapnak" - de a felelõsség neki marad, hiszen õ az aki a nevét adja hozzá, véleményem szerint "meggondolandó".

A tartalom kötelez - kérdésem az, kit kötelezne a felelõsség terhe, ha létrejön az amit javasolsz az 1 -... 4-es pontban és az a./b./c. - pontban - javaslatként - meghatároztál. Imre Magyarországon él, Te vagy Rozsola (ahogy én sem) külföldön. De én nem rendelkezem azonos jogokkal és nem is volt kritérium amikor mellé csapódtam. De valamilyen okból megkaptam a bizalmát ahogy én is csak azt tudtam felajánlani neki. Nekünk ennyi elég volt eddig. Persze gagyi dolog csak úgy komolytalanul vezetni valamit.

Valamit még muszály leirnom. Az 1-4-es pontban nem gondoltál a háttérmunkálatokra... oda azért kell egy Admin, aki dolgozik. De én nem szeretnék több urat és parancsolót szolgálni. Csak, hogy tisztában legyél vele - a magyar oldalakon kívül itt mint cégtulajdonos, - ha dolgoztam akkor az órarabérem 140 - 180 CHF-al számláztam. 1996-tól tavaly májusig bezárólag, amikor is elajándékoztam a cégem tulajdonjogát az unokaöcsémnek aki szintén itt él és még le kell dolgoznia 20 évet a nyugdíjig, és azóta õ vezeti a céget. Nincs már okom arra, hogy dolgoznom kelljen.
Imrét barátként tisztelem, nem munkaadóm, nem is akart az lenni de nem is vártam el töle. Te mintha másként gondolnád a közös jövõt.

Ami a szerkesztés "kézi vezérlését" illeti.. azt nem értem hogyan gondolod - igaz, hogy nem is fontos. Eddig Imre vezérelte kézzel, talán lábbal is, egy kis agymunkával és akik hozzászóltak azaz mindenki ... viszont ha jól értem mostantól felkészülhetnek az elõzetes cenzurára, és csak engedélyezés után kerülhet ki az oldalra egy elküldött beírás. Ismerõs... szinte az összes weboldal így müködik... Mi a kezdetektôl nem akartuk így üzemeltetni. Értem is miért akarod megváltoztatni, de szubjektív nem tetszik ez a jövõ-változat. Szóval minden ellenörzés, döntés, munkát és értékes, de improduktív munkát jelent. Ki fogja ezt elvégezni és mennyiért? Két pusziért, önkéntesen? Nem látom a stabil alapokat... Nekem meg nincs ötletem
Nos, szerintem Imrével üljetek le, és én tudomásul veszem a döntést. Nem fogok sértõdötten hátat fordítani, csak a szükséges változtatások után nem vállalom tovább veletek együtt a közös munkát mert nem hiszem, hogy a számomra továbbiakban értéket képviselne.

Azt hiszem megint kiírtam magam. Szerintem nem felejtettem el semmi fontosat.

üdv
s_Laptop

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.12 masodperc
296,557 egyedi latogato