Honnan olvasnak:



Le lesztek figyuzva!!!

Bejelentkezés

Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése

Októberben újra Magyarországra jön Vlagyimir Putyin

Belföld a képen Potápi Árpád János (lánykori neve: Rebeka) nemzetpolitikáért felelős államtitkár miniszterelnök helyettes magyar nyelv és irodalom-történelem szakos judaista -cionista szektalátogató látható. Putyin mester látogatása a zsinagógában már éppen esedékes.
Ismét Budapestre látogat Vlagyimir Putyin orosz elnök, írja az MTI. Putyin az utóbbi években szívesen látott vendég a kormány részéről, hiszen legutóbb 2017-ben volt itt, akkor rögtön két alkalommal, egyszer februárban, majd utána augusztusban, de arról is szó volt, hogy 2018-ban is Magyarországra látogat, bár ez végül elmaradt.

Az MTI szerint Szijjártó Péter külügyminiszter tárgyal New Yorkban Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel a találkozó részleteiről. A találkozón

megállapították, hogy az orosz fél hiánytalanul és határidőre teljesítette a korábban kötött megállapodásokat, így Magyarország gázellátása biztosított a jövő esztendőre.

Ezzel kapcsolatban Szijjártó megjegyezte, hogy készen állnak további tárgyalásokra ezen a területen, illetve a paksi atomerőmű bővítésének előkészítése menetrend szerint haladhat előre.

Szijjártó és Lavrov arról is megállapodott, hogy Oroszország és Magyarország összehangolja az erőfeszítéseit a közel-keleti keresztények védelmében, hiszen mindkét ország elismeri, hogy a kereszténység a legüldözöttebb vallás a világon.
D MTI20190709020
Fotó: KKM/Mitko Sztojcsev / MTI

Ezen kívül véglegesítették a szociális biztonságról szóló megállapodásukat és egy onkológiai területen való együttműködést is, amit majd az októberi csúcstalálkozón írnak alá.

Borítókép: Vlagyimir Putyin és Orbán Viktor 2017-ben Fotó: Mikhail Metzel\TASS via Getty Images)

Link

Hozzászólások

3 #1 Enid
- 2019-09-27 07:44
Imre! Mivel gyön?
Csak nem egy Mi-28NM-as bicajjal? s_azta
4 #2 Posta Imre
- 2019-09-27 08:18
Enid szamaragol, ősi jézusi szokás szerint. Hozza a mannát, vagy manit...vagy valami ilyesmi.
4 #3 Posta Imre
- 2019-09-29 07:57
Orosz Zenei Fesztivált rendeznek Budapesten és Debrecenben

Minden nap más zeneszerző lesz a középpontban.


Orosz Zenei Fesztivált rendeznek Budapesten és Debrecenben október 7. és 12. között - hangzott el szombaton az M1 aktuális csatornán.

Szabó Marcell zongoraművész azt mondta, minden nap más zeneszerző lesz a középpontban, de Muszorgszkij és Rimszkij-Korszakov kiemelt szerepet kap, mivel előbb 180 éve, utóbbi pedig 175 éve született.

A fesztivált október 7-én a Zeneakadémián, Debrecenben október 8-án, a Kölcsey Központban Prokofjev zenekari esttel nyitják meg - tudatta.

A kisebb koncertek az Orosz Kulturális Központban lesznek, kísérőprogramként pedig filmvetítéssel és képkiállítással is várják az érdeklődőket.
http://www.ma.hu/...ebrecenben
1368 #4 Karpatkanyar
- 2019-10-02 07:55
Potapi Árpádról azt írta nekem egy fiatalkori barátom, akit rég eltemettem már, hogy bukovínai székely.
Nincs is zsidó csak magyar, na meg elvétve székely.
267 #5 Perle
- 2019-10-02 21:12
Ma kétnapos polgárvédelmi gyakorlat keződött Oroszországban:
https://www.orean...le1283425/

Hozzászólás küldése

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Generálási idő: 0.71 másodperc
3,022,115 egyedi látogató