Bejelentkezés
Borkai, moszad és a buktatás, zizaelből...!

Link
Budapest — Váratlan fordulatot vett a csütörtöki tárgyalási napon Oszter Sándor (69) ügye, amelyben hivatali vesztegetés és befolyással üzérkedés miatt vádolnak több embert, köztük a színészt is.
Noha a jelenlévők arra számítottak, hogy elhangzik végre Oszter védőbeszéde, ez ismét nem történt meg, ám ezúttal elég furcsa ok miatt. Eltűnt ugyanis a negyedrendű vádlott, aki korábban visszavonta Oszterre terhelő vallomását. Keserű Sándor Izraelről (42) napok óta nem tudni, ügyvédje sem tudta elérni.
A tárgyalásra maga Oszter is késve érkezett, kiderült, dugóba került. Egyórás csúszással futott be a tárgyalásra. A negyedrendű vádlott még ekkor sem került elő, kirendelt ügyvédje pedig nem tudott semmit róla. Állítása szerint a telefonját is kikapcsolta.
A tárgyalást szüneteltették, a bíróság pedig elrendelte Keserű előállítását, amit a váci rendőrségnek kellett volna végrehajtania, ám a hatóságok egyik megadott címén sem találták a férfit. A bíróság ezért kiadta az elfogatóparancsot ellene. Pár órával később fel is került a rendőrség honlapján a körözöttek listájára.
A tárgyalás felfüggesztése után ügyvédtársai kérdőre vonták a negyedrendű vádlott védőjét, aki elmondta: szinte semmit sem tud róla, a keddi tárgyalás óta egyáltalán nem érte el, telefonon se.
Keserű Sándor Izraelt a rendőrség is keresi
A Blikk megkérdezte Oszter Sándor ügyvédjét az eseményekkel kapcsolatban, aki elmondta, ha nem is találják meg Keserű Sándort, akkor is sor kerülhet a következő tárgyaláson a védőbeszédekre. Állítását megerősítette lapunk jogi tanácsadója, dr. Györei Péter ügyvéd.
– Ezt a helyzetet makacssági eljárásnak hívják, létezik már a római jog kialakulása óta. A jogalkotók azzal büntetik a távol maradót, hogy nélküle is tovább folyik a tárgyalás. Ha az adott személy előkerül, és megvan az ítélet ebben az ügyben, végrehajtják rajta, de megvan a lehetősége, hogy perújrafelvételt kérjen, és így minden indulhat elölről – tette hozzá a szakértő.
Börtönbe is mehet
2016 őszén indult a bírósági ügy, amelyben Oszter Sándort befolyással való üzérkedéssel vádolják, ő a per ötödrendű vádlottja. Az ügyészség szerint a színész és társai az elsőrendű vádlottnak azt ígérték, segítik egy másik ügyében enyhíteni az ellene hozott ítéletet. Ellenszolgáltatás címén pedig több millió forintot vettek át tőle. Az ügyész első perbeszédében 1–5 évig terjedő börtönt javasolt a színésszel szemben.
Hozzaszolasok
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
- 2019. October 11. 19:56:01
- 2019. October 11. 20:15:58
- 2019. October 13. 12:03:00
- 2019. October 15. 13:02:23
- 2019. October 15. 13:54:41