Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Kalocsa társadalmi fórum rövid összegzés

GondolatokKöszönöm minden résztvevőnek a jelen-létet!

Sajnos, vagy nem, de egyetlen "közhivatal" sem képviseltette magát hivatalos mivoltában, sem "civilként", pedig milyen szépen kértük és ha ettől szebben kérjük, lehet még meg is sérült volna...a mimóza lelki világa. Nos, a rövid és tömör összegzés itt van leírva, nagy feneket nem kerítek neki. Szerintem mindenki számára világos, hogy kikkel és mivel "állunk szemben". Link A dusnoki jegyző személye engem személy szerint teljesen hidegen hagy. Él, vagy hal, nem érdekel. A háza szép nagy, nem kis putri. A kapcsolatrendszerét már elkezdték feltérképezni, pedig mondtam, hogy ne foglalkozzanak vele, az utolsó senkinek is nagyobb a jelentősége, de vannak bizonyos körök, akik ragaszkodnak ehhez, sőt sokkal többhöz is.

Ezt fogjuk tenni! Keressük az igaz embereket a "közigazgatásban" is, vagy bárhol, akár még rendőr is lehet, bár én ezt kizártnak tartom, de ki tudja, ott is vannak beépítettek. Jó lenne a "hosszú késelések" előtt tisztába tenni, ki és hová is tartozik, mert lesz, akit csak lakhelyelhagyási tilalommal, lesz, kit vagyonelkobzással, hivatalvesztéssel és lesz, akit "életlenítéssel" lehet csak vissza terelni az isteni igagazság útjára.

Fideszes, vagy más politikai párt potyadéka, sem engem, sem másokat egyre inkább nem érdekel. Az sem, ha véletlen kikeresztelkedett judaista. Kaptak már elég figyelmeztetést. A szép szavakból már rég kifogytam és aki ebből sem akar érteni, az nem érti mi az, hogy utolsó csepp. Kilakoltatások, parazitizmus, magyar ember vegzálása akár rendőri fedezék mellet, akár titkosszolgálati manipulálással nem megengedett. Még lesz pár gyakorlat, de aztán élesben fog menni és ha egyszer megtörtént, akkor meg fog történni sokszor és mindenhol a tisztogatás.

Tartsanak lelki gyakorlatokat, bűnbánást és ne játszadozzanak olyasmivel, amit nem érthetnek. Hatalom nem az, aminek látszik.

Adatokat gyűjtünk minden érintett és érinthetetlennek "vélt" személyről a legszélesebb társadalmi köröket is bevonva. Kicsi ez az "ország" ahhoz, hogy valaki elbújhasson. Előbb-utóbb mindenki meg lesz! Tiszta szívű Istentudó igaz magyar embernek nem kell félnie, a többiekért meg nem vállal már felelősséget senki. Nem lesz segítség! Nem lesz megvett ügyvéd, ügyész, bíró! Az idő nem a bűnözőknek kedvez. Térjenek meg!

Szombaton -miközben önök shabatoltak-, Kalocsán (ahová az érsekségnek is kiküldött meghívó ellenére sem volt "csuhás" jelenése) olyasmi történt, ami a börtön árnyékát vetíti előre a bűnös lét számára.

Bízom benne, hogy intelmeim megfogannak az eltévelyedett lelkekben és önvallomást tesznek. Bízom benne, de tudom kevesen lesznek. A félelmeikkel, elkövezett bűneikkel nem dolgom megküzdeni. Az ítéletet nem én hozom. Azt önök hozzák magukra én "csak" közvetítem.

Az irány jó, ne hagyják magukat, álljanak ellen! Erősítsék bennünk az "ellenállást", hogy minél többen ébredjenek rá a kérlelhetetlen valóságra és a mocsokra, melyet vagy eltakarítunk közösen, vagy belefulladunk!

Ha valakinek eszébe jutna a dusnoki családot zaklatni, nem emberként kezelni, haragunkat vonja magára! Magát rendőrnek tekintőkre különösképpen vonatkozik. Az RSZVSZ is vagy elkezdi komolyan venni a munkáját, vagy meghajóztatják őket is Hableányosan. Fura egy világ, nemde?

Hálás köszönettel tartozom azért, hogy egyre több Embert ébresztenek tudatához. Hasznos hülyék. Nekünk dolgoznak, miközben maguk alatt vágják.

Vigyázzanak magukra! Isten nem fog! Vissza kell hozni az erkölcsöt, a tisztességet, becsületet, még ha ezt a sok becstelen élete árán lehet csak megvalósítani.

Link
Posta Imre
Pi-Kör
Magyarok Felelős Nemzeti Kormánya




Beérkező levelek
x
bubó Doki

Mellékletek15:06 (2 órával ezelőtt)

címzett: Varga; jegyzo; hodiagika; dusnokph; kajdacsitunde; cssgyjdusnok; kisszsoltneeszter; gyam.kalocsa; origogyjsz; nyulk; kovacsistvan; kalocsark; Police; orfktitkarsag; Ügyelet; brfk; Nemzetbiztonsági; Nemzetbiztonsági; tek; ves.fou; nog.fou; jns.fou; bac.fou; bar.fou; bek.fou; cso.fou; fej.fou; Fővárosi; fovaros.fell; gms.fou; hab.fou; hev.fou; kom.fou; pestmrfk; miniszter; miniszterelnok; lakossag; hmugyfelszolgalat; nfu; nfh; info; mszp; info; zal.fou; zalamrfk; nvsz; igazgatosag; Kovács; bluh; MKLU; 01rk; 02rk; 07rk; 08rk; 09rk; 10rk; 11rk; 12rk; 14rk; 15rk; 16rk; 17rk; 18rk; 19rk; sajto.jaszmrfk; sajtougyelet; szeged.fell; szeged.reg; szku; bbu; bv; kiemelt; nyfel; pecs.fell; ellenorzes; ertekelo; ghi; kszvsz; ptvsz; rszvsz; kaposvar.reg; pecs; komlo; mohacs; siklos; szigetvar; kecskemet; baja; kalocsa; kiskoros; kiskunfelegyhaza; kiskunhalas; kunszentmiklos; bekescsaba; battonya; bekes; gyula; oroshaza; szarvas; szeghalom; miskolc; encs; kazincbarcika; mezokovesd; ozd; satoraljaujhely; szerencs; szikszo; tiszaujvaros; csongrad; hodmezovasarhely; mako; szentes; szekesfehervar; dunaujvaros; sarbogard; gyor; mosonmagyarovar; sopron; debrecen; berettyoujfalu; hajduboszormeny; puspokladany; eger; fuzesabony; gyongyos; hatvan; heves; szolnok; jaszbereny; karcag; kunszentmarton; mezotur; tiszafured; tatabanya; komarom; esztergom; tata; balassagyarmat; paszto; salgotarjan; budakornyek; budaors; dabas; dunakeszi; godollo; monor; nagykata; nagykoros; rackeve; vac; szentendre; kaposvar; barcs; fonyod; marcali; nagyatad; siofok; nyiregyhaza; kisvarda; mateszalka; nyirbator; szekszard; bonyhad; dombovar; paks; szombathely; kormend; koszeg; veszprem; ajka; papa; tapolca; zalaegerszeg; lenti; keszthely; nagykanizsa; secret; bicske; atlanta; chicago; cleveland.cv; Houston.Texas; kansas.city; Louisville.LS; miami; minneapolis; newhaven; neworleans; ny1; Omaha; phoenix; portland; SaltLakeCity; san.francisco; stlouis; sandor.tari; istvanne.szabo; erzsebet.nemeth; krisztina.szucs; gabor.toth.f; tivadar.revfy; krisztina.halmai; barnabas.hajas; lajos.gazsik; imre.szabo; sara.judit.siket; lili.kardos; zoltan.molnar; eniko.btoth; bela.jonas; orsolya.szigethi; zoltan.farkas; csaba.sarosi; gabor.komjathy; peter.laszlo.salgo; reka.gyorivanyi; akos.simon; ardo.maria; szabolcs.orban; zsofia.szombathelyi; krisztina.petrity; norbert.kis; monika.nagy.istvanne.moni; agnes.varadi; balazs.bodzasi; agnes.eordog; imre.villanyi; katalin.turcsan; maria.jaszai.tothne; eniko.gyori; ferenc.tamas.gyimesi; rita.chladek; akos.kara; gabor.jancso; attila.pongracz; tibor.misovicz; erzsebet.andrea.banki; laszlone.balla; marta.nagy; mihaly.matrai; agnes.baumann.vaszarine; eva.sartner; erzsebet.erika.farkas.szabone; erika.loky; csaba.kalmar; gergely.afra; tamas.viz; pal.volner; gabriella.nagy2; viktoria.princz; agnes.szoke; maria.meszaros; krisztian.kecsmar; erika.viranyi-gyerman; tĂźnde.forman; zoltan.tallodi; andras.bencze; tamas.czombos; flora.orosz; imola.peresztegi-nagy; miklos.feher; tamas.peterfalvi; gabor.koos; zoltan.nemessanyi; lilla.eszter.seres; zoltan.nemeth2; szabolcs.boreczki; sara.kovacsi; mariann.vizkelety; lilla.hanga.guttman; anett.sule.langne; laszlo.fabian; andrea.bencze; andras.szogi; miklos.sari; agnes.david-damo; laszlo.horvath3; marton.gellen; robert.toth; imre.szucs; gabor.barta; ildiko.csaki; zoltan.gergely.varnai; hegedus.agota; klement.gyorgy; imregitibor; karoly.ferenc; anett.gyore; ferenczi.norbert; huncsuri; korondi.miklos; nagytamascegled; laszlo.foldi; vac.jarasihivatal; 1818; vac.kormanyablak.osztaly; vac.hatosagi.osztaly; vac.gyamugyi.osztaly; cstam.kmrig; vac-elelmiszer; pestmmkvac; vac.foglalkoztatas; vac; vac; balazs.endre; polgarmester; krikszistvan; kovacsagnes; petotibor; manningerpeter; steidllevente; mokanszky.alpolgarmester; vacykaroly; balkovicspeter; szavad; info; polg.titkar; phtitkar1; szollosi.lajos; varga.tunde; cegledispotlight; IGOR; New; Katonai; miniszter; Varga; Emő; Éva; János; farkas; Áron

Hozzaszolasok

1349 #20 Nagy Levente
- 2019. October 23. 17:54:21
Mormota1968! Bolond az aki ezt cáfolni akarná! Az nők két x kromoszómájából nekünk férfiaknak egy "szára" az egyiknek (vagyis y) hiányzik! Erre írják a sok "ferdítéssel" tele, de helyenként eredeti szövegből megmarad Biblia első "fejezetben" a Genesis-ben (vagyis génezés), hogy "Ádám" oldalbordájból lett teremtve ""Éva"! Vagyis az, hogy így a nő, a teremtés kiindulópontja mentálisan (lelkileg főleg) természeténél fogva erősebb. Mondhatjuk: így akarta a "Teremtő" természet! De ez - többek között - azt is jelenti, hogy hozzájuk képest mi férfiak a "világ változásához" kevesebbet tudunk "hozzáteni", de persze mi is kellünk hozzá! A változtatás beindítása a női akarat függvénye elősorban, mi férfiak sokesetben csak megyünk utánnuk! Ez a természet rendje vagy annak egy része, úgy gondolom!
Nem véletlen, hogy ezek a judaizmusból "fabrikált" és erőszakkal terjesztett vallások, mint a kereszténység vagy az iszlám a női nemet és "lelkiséget" elnyomva, mondhatni megalázva állítják be!
2 #21 gerry
- 2019. October 23. 18:02:56
Levente - neked nem jár se nyúlpörkölt se palacsinta!

Práczki papa üdvözletét küldi!
1349 #22 Nagy Levente
- 2019. October 23. 18:29:10
Gerry, a "reggeli" kenyér sem kell, már vacsoráztam!
Üdvözlöm én is a Práczki papát, de ki az?
Az üzenőfalon a válaszomat, megerősíti - ha látad az Imréjék kalocsai videóját - (én most néztem meg) a "Lica" előadásában megemlített "szuverén isteni törvények" közül, elsősorban a negyedik! Hát nem érdekes?

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.09 masodperc
296,149 egyedi latogato