Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Nyílt levél a magyar nemzethez

GondolatokAkinek nem kaftánja, ne vegye magára a továbbiakban írásba foglaltakat, de javaslom mindazoknak a figy-elmébe, akikben maradt még némi magyar nemzeti érzés és hozzá annyi hit, mint egy mustármag, s talán az "állami szervek" spanyolcsizmáiban eladott lélekkel tipródók, közpénzen tengődők másfél milliós táborát sem zárom ki soraimból. Értsétek, ha képességetek van hozzá! Az elmúlt hét eseményei igazolták, hogy a szolgálatok által szépen felépített társadalmi teszt nagyon jól teljesít. Mérhető az emberek szellemi-lelki nyomora és a kétségbeesés, mely hajtja mégis az önkifejezésre, megértésre, elfogadásra, miközben ő maga elfogadhatatlan. Lélektani szempontból kirajzolódott a kép. A magyar nemzet lelke halott. Szellemileg eddig is a béka ülep alatt volt, de most bizonyíték van rá, hogy Krisztus teljesen fölöslegesen hirdetett igét.

A most zajló események, médiafelvezetés és a megmaradt "nemzeti" csődületek felől jövő hangok 10 évvel korábbi eseményekre emlékeztetnek. Igen, amikor a nemzeti ébredésben "mindenki" abban "bízott", hogy a Jobbik majd a Parlamentben megoldja a láthatóan kisebbségbe kényszerített magyarság bajait és a mesterségesen pozícióban felszított cigány-zsidó etnikai maffiával "törvényes keretek közt" veszi fel a küzdelmet. Kiabáltam, hogy "ezek nem azok", de nem értettétek, nem akartátok meghallani". Szegedi Csanád már jelzés volt, de mikor KGBéla ügy is terítékre került, világos, hogy menekülni fognak a "potkányok". Így is lett. Morvai, Gaudi, Torockai, Novák....és a többi és a többi és mindenkire remekül remekül elvan közpénzből azóta is és tap-sikoltok nekik. Vona-Zarivec, aki "elvette a Jobbik lelkét" megvan, csak hát a Jobbik volt az "utolsó reménye a nemzeti "oldalnak". 10 év alatt aki beleölte idejét, pénzét, mindent elbukott és ha azért kellett kimennie külföldre, mert a devizahitele dőlt be a csalás-sorozatba, vagy mert csak éhbérét elege volt az "itthonlétből", vagy mert a szolgálatok megértették vele, hogy magyarnak Magyarországon nincs helye...úgy el is jutottunk a jelenkorig. Mindez nem jöhetett volna létre, ha nincsenek a kiszolgálók. Szent Korona Rádió, Kurucinfó, vagy most említhetném Kubinyi Tamást is. Ez van. Maradt, aki maradt, de a nemzet lelke halott. Van valami "néplélek" még, amibe lehet kapaszkodni, de kollektív módon csak fizetett politikai hirdetésekkel és/vagy vallási ceremóniákba bujtatottan lehet még az átlag "polgárt" magyarként megszólítani. Elbutult és tompa lelkű lett a magyar. Gyáva. Ezek tények, s nehéz a szívem, hogy ezt le kell írjam. Szabó Dezsőt olvasok, lehet ezért van, hogy dezsavű érzés van rajtam és az a remény, melyet az a tudat táplál, hogy már sokkal korábban is ugyanezt a diagnózist kapta a "halhatatlan lélek" és ugye mi még élünk. Most még, úgy, ahogy, de vagyunk, ha életnek ez már annyira nem is nevezhető. Vegetálunk. A nemzeti és a nemzetellenes csőcselék pedig egy kórusban vihog. Madách Az ember tragédiájában a XIV. színben, de akár az egész művet újra kellene értelmezni, nem csak a Nyirkai Jóslatot emlegetni.

A BÁBJÁTÉKOS
Csak erre, erre, kedves jó urak,
Mindjárt kezdődik az előadás.
Mulatságos komédia nagyon,
Szemlélni, mint szedé rá a kigyó
Az első nőt, ki már kiváncsi volt,
S mint vitte ez csávába akkor is már
A férfiút. - Láthattok fürge majmot,
Mi méltósággal játssza emberét,
Láthattok medvét táncmester gyanánt.
Csak erre, erre, kedves jó urak! -
(Tolongás a bódé körül.)

Bizony, így báboznak velünk, csak ne lásunk, ne értsünk! S ki nem lát és nem ért, az süvölti 30 ezüstért, amit éppen nem is ért.

Most nem akarom kibontani az elmúlt 10 évet! A megakadályozott "cigány-magyar polgárháborút", mit a zsidók elterveztek és most újabban éppen Torockait felhasználva élesítik "kormányzati segítséggel" a "börtönbizniszes" és a "szegregációs" bírósági döntésre fizetendő, de hivatalosan ki nem fizethető pénzekkel ezt a vonalat. Farkas Flóri már nem kérdés, se a milliárdok, se Sukoró...mert Judapest áll, virul és befogad, ahogy Magyarország egésze szépen egy migrációs övezetté válik, csak hivatalosan, nem pedig a mutogatott figyelemelterelő kerítéseken keresztül.

De nem ez most a lényeg. Napokig írhatnám a 10 év eseményeit, ami azt bizonyítja, hogy a nemzeti oldal merő illúzió, kormányzati propaganda, csak a sajtóhírekhez kell és igazolni, hogy magyarkodjon majd a Királyságban a betelepített "bizniszman" Made in Israel. A Jobbik már nem kell. Oda nyíltan zsidó vezető lett állítva, ahogy azt megizentem 10 éve és ahogy a szolgálatok ezt szépen el is intézték. Moszad, FSZB, CIA...és amit akartok, de mind kéz a zsebben a "magyar" titkosszolgálatokkal. Mind a 7-el.

Ám, hagyjuk a siránkozást. Ami volt az elmúlt. Vagyis, elmúlt-e biztosan, vagy egészen nyomós okunk van feltételezni, hogy semmi sem múlt el, hiszen "ezek ugyanazok".

A szolgálatilag szervezett fegyveres csecsemőrablás okainak erőtere kezd kirajzolódni és kibontakozik egy perspektívikus kép. Talán csak képzelet, ami nagyon hasonlatos egy képre. Pont olyan, mit a "cion bölcseinek jegyzőkönyveiben" felvázolt jövő, mely tagadhatatlan kópiája a jelenkornak.

A seregek felsorakoznak. Fegyverrel és úgy készülnek háborúra, hogy közben "polgárháborúra" vannak felkészítve. Mindennek a fordítottja, ellenkezője igaz, de még abban is lehet csavar. A koronavírus-pánik megteszi a hatását. Oroszországban úgy hírlik a közintézményekben, plázákban, iskolákban egyre több a szervezett "bombariadó", mintha evakuálást gyakorolnának. De hagyjuk, most nem mászok bele a rám akasztott "politológus" szerepbe.

Vagyis kicsit még had maradjak benne. Tegnap Szijjártó Trump (a lánya is "áttért", tehát Trump lánya zsidó) ortodox zsidó vejénél letette a nagy esküt, hogy Izraellel szemben minden ENSZ határozatot bojkottál Magyarország. Nem tudom nem összefűzni a szálakat, hogy a "hazai" pályán a most egyre szélesebb teret nyerő Bátornyilas "ügy" és az "USA-ba bejegyzett izraeli cég" kijelentések Magyarországgal kapcsolatban ne lennének helyre rakva. Kirakják az "orrok" és az"orkok" elé.

Most nyílik ketté a "tenger", mint Mózes előtt a rivalda mögött a függöny a bábkáté-kosokra rávilágítva. Kemény menet lesz. Az már bebizonyosodott, hogy a "nemzeti oldal" nem képes hatékony csapatmozgások kivitelezésére, de még csak annyira sem egységes, hogy kétségtelenné váljék, hogy a pártoskodók valójában zsidók. A "nemzetileg" öntudatosok másik szeletkéje jó szándékú, de lelkileg kasztrált és van még egy kategória, a szellemi impotensek igen tetemes rétege, akik nem is észlelik, hogy Bátornyilas megnyitott egy szakrális utat. Nagy szavak, de ha nem "mentjük", akkor nem menekülhetünk. Ha nem tud bennünket összeterelni végre eddigi "szekértáborlakókat", akkor erősebb eszközök lépnek be, melyek mindenképpen működni fognak,. csak nem mindegy milyen veszteséglistával.



Jó, értem az ordító kérdést, mit tehetünk? Menjünk "nekik"? Akkor jó lesz? Nyilván pontosan tudják (a felsőbb szinteken), hogy nagyot "hibáztak" és ez így is volt eltervezne. Tudták, hogy nem hagyhatjuk annyiban és azt is, hogy nem lesz fegyveres számonkérésük, viszont cserébe a Bolvári csecsemő lesz a legíresebb magyar kisbaba és valami antiszemita és szektás történet felelevenítésére is lesz mód. Ez természetesen nem adja vissza a gyermeknek az anyját és az anyjának a gyermekét, de éppen elég erős rezonanCIA-t okz érzelmi, értelmi szférákban. Ha nem tesszük oda magunkat, nincs értelme magyarnak nevezni sem magunkat. Megkaptam már levélben, hogy a "cigányok már megtalálták volna" a kicsit. Csakhogy ebben az esetben messze nem a találásról van már szó! Kb. 6 helyet tudok megnevezni, amit megkaptam, hogy ott őrizhetik. A csecsemőt nekik kell bocsánatkérések közepette és pereskedés nélkül ünnepélyesen vissza vinniük ahonnan elrabolták és a falusiakat,a helybélieket és a felzaklatott, félretájékoztatott, becsapott "közvéleményt" is helyére tenni. Ebben segíthetünk. Én szívesen nekimegyek fejjel a falnak, mert itt a falnak is füle van, mit azt tudjuk jól. Nem érdekel már rég, ha áldozatot kell hoznom, vagy ha az útban álló útonálló banda esetleg áldozattá válik, mert nem ismeri fel a vezetőiben az ellenséget és bennünk a barátot. Lelke rajta mindenkinek. A fegyver sem rossz megoldás, de majd ha csak jó láthatóak lesznek a harcvonalak és tömegével lehet immár válogatás nélkül szemezgetni. Ne mondjunk le a kínálkozó honvédelmi kötelességünkről. Az ellenséget el kell takarítani! Benkő Tibor legfrissebb általunk is ihletett és Moszkvából diktált, de telavívval leegyeztetett beszédében az alábbiakat jegyzi:

"A miniszter kiemelte: egy új világrend van kialakulóban, a katonai kihívások is jelentős változáson mennek keresztül. Megjelent egy új hadviselési forma, a hibrid hadviselés, sok az instabil állam, napjainkban is rendszeresek a különböző terrortámadásokról szóló hírek. ...A biztonsági környezetet figyelembe véve a kormány úgy döntött, hogy egy modern, ütőképes, a hazája iránt elkötelezett, lojális katonákból álló, modern felszereléssel rendelkező haderőre van szükség. „Ezzel tudjuk biztosítani az ország biztonságát és tudunk hozzájárulni a nemzetközi biztonsághoz” – emelte ki."
Link



A belső ellenség, az 5. hadoszlop, a hibridek a magyar nemzet ellenségei, a gyávák a hiszékenyek és kevélyek, a pénzéhesek és a szolgalelkűek, hazugok és hazaárulásra bármikor készek olyan terepet biztosítanak, melyben segíteni kell a hont védőknek egymást.

Ugye mennyi ellentmondás? Ugye milyen nehéz tisztán látni, mert látszólag Ben-kő (ezek a "kövek"!) is egy mocskos hazaáruló féreg, ahogy Orbán is, de aztán kiderülhet, hogy csak úgy tesznek, mintha, mert ez a szerep van rájuk szabva.

Nyilvánvaló, hogy a "rendőrség" szét lesz kapva és ez már folyamatban van. Harci helyzetben a belső stabilitást meg kell őrizni, főleg akkor, ha a szolgálatok által is kívánt "nemzeti összerendeződés" -kísérlet azt mutatja, hogy minden egyes valóban nemzetire 1000 agyhalott idióta zombi jut. Mondhatnám, hogy egy lelkesre 1000 lelketlen lény. A cigány-tamatikával a most felkapott pedagógus-verésekkel kapcsolatban az új NAT (O) és a Wass Albert ellen lázadó tanárok, no meg az egységesített természettudományok tantárgy is egy meghatározott irányba mutat. Internáló táborok felé. Igen, gyerekek elvonulnak balra, szülők jobbra másik táborba, vagy így, vagy úgy.

Tegnap nálam voltak az Index-től. Talán a héten lesz belőle cikk, talán nem. Arra voltak kíváncsiak igazából, melyik titkosszolgálathoz lehetek bekötve és mi a motivációm (sérülésem), amiért ilyen kitartóan azt teszem, amit. És mi a "Pi-kör" és mennyien lehetünk....és ezek a kérdések egy egész más irányt jelölnek. A médiában szándékosan szítják a feszültséget és polarizálják a "véleményeket", hogy nagyobb lehessen a csattanó és megnyúlhasson az arc és leeshessen az áll. Úgy tűnik a zömnek fontosabb a pohár, mint az életető víz, a tányér fontosabb lett, mit az étel és már nem is értik, hogy életük már hajszálakon sem függ.

Egyszer, sok éve már elkezdtem megtanulni ezt a monológot, aztán elengedtem. Most ide teszem nektek is! Aztán engedjétek el!

Hamlet monológja

Lenni vagy nem lenni: az itt a kérdés.
Akkor nemesb-e a lélek, ha tűri
Balsorsa minden nyűgét s nyilait;
Vagy ha kiszáll tenger fájdalma ellen,
S fegyvert ragadva véget vet neki?
Meghalni – elszunnyadni – semmi több;
S egy álom által elvégezni mind
A szív keservét, a test eredendő,
Természetes rázkódtatásait
Oly cél, minőt óhajthat a kegyes.
Meghalni – elszunnyadni – és alunni!
Talán álmodni: ez a bökkenő;
Mert hogy mi álmok jőnek a halálban,
Ha majd leráztuk mind e földi bajt,
Ez visszadöbbent. E meggondolás az,
Mi a nyomort oly hosszan élteti
Mert ki viselné a kor gúny-csapásit,
Zsarnok bosszúját, gőgös ember dölyfét,
Útált szerelme kínját, pör-halasztást,
A hivatalnak packázásait,
S mind a rugást, mellyel méltatlanok
Bántalmazzák a tűrő érdemet
Ha nyúgalomba küldhetné magát
Egy puszta tőrrel? – Ki hordaná e terheket,
Izzadva, nyögve élte fáradalmin,
Ha rettegésünk egy halál utáni
Valamitől – a nem ismert tartomány,
Melyből nem tér meg utazó – le nem
Lohasztja kedvünk, inkább tűrni a
Jelen gonoszt, mint ismeretlenek
Felé sietni? – Ekképp az öntudat
Belőlünk mind gyávát csinál,
S az elszántság természetes szinét
A gondolat halványra betegíti;
Ily kétkedés által sok nagyszerű,
Fontos merény kifordul medriből
S elveszti »tett« nevét.

Úgy érzem, hamarosan beteljesedhet a küldetésünk. De ha nem, az sem zavar. Kikapcsoltam a "kritikai énem" és bekapcsoltam az intuíciómat. Nem gondolkodom már ezen.

Az előttünk álló menet nem lesz sétagalopp, talán már érzékelhető, hogy se visszaút nincs, sem előre, csak fölfelé, vagy lefelé. Kitérni sem lehet. A szelekció megy! lehet elhatárolódni "tőlem", és "tőlünk". De ha nem, úgy alku nélkül küzdeni minden eszközzel.

Mutatok pár dokumentumot, kedvcsinálónak. értelmezni nem fogom, de lényegében kifejezésre jut a tudatosan eltervelt és végrehajtott akció valódi célja.

Döntenetek kell ebben a macska-egér helyzetben, hogy kik szeretnétek lenni! Én a seprűt fogó kéz. Gondoltam rá, esetleg mi lenne ha mostanában úgy is nagyon sok gyerek eltűnéséről adnak hírt és valamelyik főgané keveredne csereakcióba? Nagyon orbános lenne? Mit tenne meg érte? Talán mindent, sőt nem szarozna. Talán kár, hogy i még szarozunk. talán nem kellene. Csak egy kósza gondolat, melyet felküldtem a zakashába. Hátha megtalálja a végrehajtóját, ha így van fent eltervezve. Ha nem, nem. Szerintem sem jó ötlet. Nincs jó megoldása.

De ha már hirtelen "törvénybe" iktatták az anyakönyvezést és a jegyzőre bízták, akkor is érdekes lehet, hogy most miért nem készítették el az anyakönyvet hivatalból? kicsit olyan, mintha ez sem lenne véletlen. M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2019. évi 220. szám 10508 oldal




Ehhez képest!













Kedves nemzetem, bármily kicsik és kevesek is legyünk, kapjuk már össze magunkat és férfias és nőies, magyar virtusos, lelkes és nemes cselekedet erejéig. Úgy is csak alibiből tartanak már bennünket a "zsidó-cigányok", jezsuiták, szabadkőművesek itt, hogy velünk takarózhassanak. Takaró Mihály érted ezt? Mága Zoltán majd elhúzza a nótátokat! Takarjuk be őket szépen és csak az Emberek maradjanak, a nememberekkel le kell számolni a világunkban mindenhol! Isten akarja! Nem baj, ha többen is vagyunk, mit százezer. Sok jó magyar ember útját egyengeti immár Bátornyilas.

Hozzaszolasok

3 #20 Enid
- 2020. February 07. 10:39:26
Mormota! Ne borzold az idegeimet kérlek! Szóltam már erről, sőt rögtön szóltam! Az összes borsó lepattant a falról. Nem tudom érted-e. Én semmiféle összefoglalt, rövid, tömör fordítható anyagot nem kaptam, kitéve nem láttam. A paramétereket is kb. megadtam. De semmi. Olvass vissza az üzifalon és megleled.
Amit és ahogy tudtam szétküldtem. Reakció 0.
Nem biztos, hogy minden külföldön élő magyar nagy veszteség a honnak. Mondom ezt keserűen és fájó szívvel.
Pont tegnap küldtem Gerrynek anyagot, amit már évek óta mutogatok (hasonlóan nulla eredménnyel) a vakcinákról.
Nem a szokásos "úgy hallottam", hanem független laborból van.
És?
Szóljatok, ha van magunkfajta biológus, gyógyszerész, orvos... akit érdekel. (Angolul tudók előnyben.) Eddig semmi reakció.
Mondtam, hogy nincs összefogás. Az együtt sopánkodás nem elég.
Anno, a kémiai-sávoknál sem étett(et)ek meg. Most sem tudom biztosan.
1648 #21 Avian
- 2020. February 07. 15:36:32
Mormota.
Régen a keresztleveleket kiadó egyház bármelyik vallásé a saját könyvébe regisztrálta a szülötett...Nem voltam lusta elökapartam öket régit és 45 utániakat an amin van sorszám van amin nincs csak a egyházi hely neve cime...éás ott a nagykönyvben nyilvántartva. 1900 1923, 46, 70, 80
Valahol kompromisszumot kell kötni ha az anya a gyerekét vissza akarja kapni..nem igazán jó menhelyes gyerekként kezdeni az életet!
Az olyan mint az árváké!

Tudom hogy másképpen látom a dolgot de nekem az 1 sö elveszett azaz meghalt, ö is kapott születési és halotti a kivonatot..69 ben szóval én tudom mi az kihordani megszülni és nincs...meg azt is milyen nem a saját családban felnöni bár ahogy látom soknál akik családban nött fel azoktól különbbé váltam!

És itthon lehetett maradni aki akart mert sokan itthon maradtunk és épitkeztünk gyereket neveltünk abból ami éppen lehetöség volt..jah azt valóban meg kellett keresni is!
Sokan diplomával kimentek mosogatni...meg is érdemlik!
99 #22 MORMOTA1968
- 2020. February 08. 01:28:04
Kedves Enid! Amit megállapíthatunk a tanulságból mindannyian, hogy a zsidó és cinkosai tökéletes munkát végeztek agymosás és agysorvasztás, szellemi szint sorvasztás terén. Akkor game over? A játéknak vége! Mi itt páran, akiknek még van véleménye bármiről is, csak fölöslegesen jártatnánk a szánkat, Imrével együtt? Illetve pötyögnénk le a hülyeségeinket? Ha valaki, akkor én tudom, hogy mit csinál mindannyiunkkal ez a mocskos cionista, talmudista kormány maffia és a mögöttük álló árnyékkormány! Napi szinten állok háborúban az apámmal, akivel "SEMMIBEN" sem értünk egyet, hatalmas zsidó imádó, de a saját fajtája mellett nem képes és nem is akar kiállni! Egy tipikus ATV-s néző! Egyetlen ellensége Orbán Viktor, a többi mind faszagyerek! Vagy majdnem mind! Őket meggyőzni semmivel sem lehet már! Átnevelés se használna! CSŐLÁTÁSUK VAN, ENNYI! És úgy néz ki ez világszinten is így működik! MIT LEHET TENNI A ZSIDÓVAL ÉS FAJTÁJUK IMÁDÓIVAL? A CINKOSAIKKAL? Elintéztek minden generációt!

Mint te is írod, ugyan ezt tapasztaltam én is Facebook ismerőseim között! Tökéletes érdektelenség, néhány ember kivételével! De azért a "nemzetinek nevezett ünnepeken" minden ami tragédia volt a magyarság számára, mert ünnepelnünk csak azt szabad, csak azt engedi meg a "HATALOM" viszont úgy vonul ez a vágni való baromállomány, mint akik tökéletes sötétségben élnek az igazi történelmet illetően! És abban élnek!!! Sajnos! TÖKÉLETES SÖTÉTSÉGBEN! Nem is tudom, mit mondjak! Jöjjön aminek jönnie kell! ÉGJEN AZ ORSZÁG, A VILÁG, MERT MÁSBÓL ÚGY SEM KÉPESEK TANULNI A VILÁG BARMAI! Bár szerintem "EDDIG SE TANULTAK SEMMIT SE A TÖRTÉNELMI HIBÁIKBÓL!"

Herzsi ajánlotta "Molnár. F. Árpád" legutóbbi videóját, ahol a dusnoki gyermekrablásos esetről és "MÁS HASONLÓ ESETEKRŐL IS BESZÉLNEK!" Jó körülmények között élő fehér magyar családokból veszik ki sorba állami nevelésre a gyerekeket és szinte azonnal ki is adják az így elvett gyerekeket nevelőszülőknek, mert az állam több mint 100 ezret ad gyerekenként az ilyen nem ember, hamis szülőknek! Európai kiterjedésű gyermekkereskedelmi és szervkereskedelmi hálózatról beszélnek! Érdemes megnézni a videót, még Posta Imrét is megemlítik benne egyszer. Tudom mi a véleményetek "Molnár. F. Árpádról" de most érdemes meghallgatni amiket mondanak! Cigány gyerekeket nem vesznek el, mert nincs értékük a piacon! Csak fehér, magyar babákat, gyermekeket rabol el mindenféle nevetséges indokkal ez a gyámügyisnek, családsegítőnek beállított maffia! Családokat szakítanak el egymástól! És hiába működnek együtt a szülők és tesznek meg mindent, hogy visszakapják a gyerekeiket "NEM FOGJÁK!" A CÉL AZ ELIDEGENÍTÉS, HOGY NE LEGYEN EGÉSZSÉGES LELKÜLETŰ, SZELLEMŰ AZ A GYERMEK, HA FELNŐ! s_ratata

Ami a vakcinákat illeti! Hogy akad-e magunkfajta biológus, gyógyszerész, orvos? Akad néhány, de mindannyian olvastuk azt a levelet, amit a középkori Spanyolországból kitiltott zsidók írtak Törökországi vallási vezetőikhez és hogy milyen választ, tanácsot kaptak rá! Legyenek a fiaitokból patikusok, orvosok, stb...És ők megfogadták a "jó tanácsot!" És "MINDIG MINDENHOL A BEFOGADÓIK FEJÉRE NŐTTEK!" A VEZETÉSÜNK SZÍNTISZTÁN BELŐLÜK ÁLL, MINDEN SZINTEN! Ahogy megkapták az állampolgárságot, első dolguk volt megszállni egyetemeket, főiskolákat, kulcspozíciókat! Persze miközben sikeresen kiuzsoráztak sok milliónyi magyart, elérve azt is, hogy sokuk örökre elhagyja ezt az országot! És megtették ezt később is, megteszik ezt most is!

A "SAJÁT FAJTÁNKAT KELLENE VÉGIGKORBÁCSOLNUNK, HOGY ÉSZHEZ TÉRJENEK VÉGRE?" Hogy "NE LEGYENEK MÁR A LEGFŐBB ELLENSÉGEI SAJÁT FAJTÁJUKNAK, SŐT, SAJÁT ÉRDEKEIKNEK, MINDANNYIUNK ÉRDEKÉNEK!

A SAJÁT FAJTÁNK SÖTÉTSÉGE MIATT KELL VALAMENNYIÜNKNEK SZENVEDNIE, EGY HELYBEN TOPOROGNIA?

A legelőn körbe keringő zombi birka, amelynek kukac furakodott az agyába, még abba is több értelem szorult, még így is, hogy kerge, mint "SOK MAGÁT MAGYARNAK VALLÓBA!" Szégyen és egyszer s mint szánalmas is!

Ha valaha is lesz utánunk még valaki, egy értelmes, felébredt generáció, nem fogják érteni, miért hagytuk ezt? Miért voltunk ennyire tehetetlenek? Miért nem ba@tunk oda, no nem elsősorban ellenségeinknek, hanem a saját kerge birka fajtánk értetlenkedőinek?

AKIK SZÓ SZERINT NEM ÉRTIK A MAGYART, BÁR ELVILEG UGYANAZT A NYELVET BESZÉLJÜK!

PÉNZ BESZÉL, BIRKA, BAROM KUSSOL! Ezek mind a "PÉNZ NYELVÉT BESZÉLIK" kivétel nélkül! Nem a magyart! s_ohno s_ratata

A magát magyarnak valók nagy része, de a világ más népeinek nagy része is szado-mazohista! Imádja ha megalázzák, ha verik, ha kihasználják! Mert a jelek szerint így van! s_ezt-ni s_franc
99 #23 MORMOTA1968
- 2020. February 08. 02:45:12
Kedves Avian! A válaszom itt eggyel feljebb neked és másoknak is szól! Sajnálom, hogy így kellett neked is kezdened az életed, ahogy arra céloztál és sajnálom, hogy elvesztettétek az első gyermeketeket! Nekünk is volt öcsémmel még egy nővérünk is, de sajnos csak 6 hónapig élhetet. Légzési elégtelenség, vajon mitől? Most lenne 54 éves. Igen! Sok mindenben egyetértek veled! Azok közül, akik vér szerinti szülők, vagyis saját családban nőnek föl, se mindig különbek azoknál, akik viszont nevelőszülőknél, vagy állami gondozásban nőnek fel!

Igen! Régen is volt sorszámozás, különösen, ha a faluban, községben, városban több azonos nevű gyermek is született, de gondolom a lakcím ez esetben se volt mindig ugyanaz! És nem tudom, hogy a nyilvántartásba a lakcímek is szerepeltek-e? De ez a tőzsdézés a születési anyakönyvi kivonaton szereplő számmal csak később jött be!

Neked is szíves figyelmedbe ajánlom Herzsi által felrakott "Molnár. F. Árpád" videót, sok érdekes dolog elhangzik benne!

Régen nem voltak ilyen "NAGY IGÉNYŰEK" az emberek, legalábbis az egyszerű emberek! Örültek, ha feltudtak húzni egy saját kis házat, aztán apránként sok-sok év alatt, sok munka árán megszerezni mindent, ami feltétlen fontos volt még a boldogulásukhoz. A YouTube-on láttam is erről több régebbi dokumentumfilmet is, pl: "A puszta világa" ami a Bugaci tanyavilágról szólt, bemutatva az ott élő embereket. Furcsa volt látni azokat az "egyszerű, tanyasi embereket" és nekem rögtön az jutott eszembe, hogy egy ennyire "ártatlan, jó lelkű, jóhiszemű embert, embereket" hihetetlenül könnyű volt átvernie, kiuzsoráznia a zsidónak!

Ránk engedték őket, mint sáskákat a zöldellő búzatáblára! Le is pusztították rendesen az országot, de leginkább az egyszerű, judeo kereszténységen nevelkedett népet! Akik mind a mai napig szentül meg vannak győződve róla, de még az ateisták többsége is, hogy a zsidó valóban a "kiválasztott nép" akik csak jót akarnak nekünk és nélkülük nem is létezhetne már az élet! Mint ahogy kötelező oltások és központosított kontrollálás nélkül sem!

Hogy, hogy a francba voltunk képesek évezredeken, év tízezredeken, százezredeken át túlélni a zsidók segítsége nélkül? Nem is értem a dolgot! Az "állam" segítsége nélkül, amely csak "JÓT AKAR NEKÜNK, UGYE!?" És az Istenért se tudod meggyőzni "Jahve barmait" hogy zsidó elnyomás nélkül az élete elképzelhetetlenül színvonalasabb, ezerszer könnyebb lehetne! A rohadt vatikáni csürhe fennhatósága nélkül! Nekünk "NINCS SZÜKSÉGÜNK A NYUGATRA!"

NEKIK VAN SZÜKSÉGÜK RÁNK, DE MÉG INKÁBB A FÖLDÜNKRE, A TERMÉSZETI KINCSEINKRE, ERŐFORRÁSAINKRA, A MAGYAR KÉZ ÉS ÉRTELEM TEREMTŐ EREJÉRE!

Mindenünk megvolt, de a nyugati zsidó Vatikán uralta csürhe elintézte, no meg akiket beengedtek hazaáruló nemeseink, hogy elveszítsünk mindent!!!!

SZABADSÁGUNK, FÜGGETLENSÉGÜNK ADDIG SE NAGYON VOLT, MERT SZINTE ÁLLANDÓ MEGSZÁLLÁS ALATT KELLETT ÉLNÜNK ÉS AZÓTA SINCS EZ MÁSKÉNT!

De legalább egyben volt az országunk, akkor még! Egybe volt a maradék magyarság, akik még nem hagyták ott a testüket valamelyik nép földjén, ahová elpusztulni küldték őket akkori vezetőink! Idegen "Habsburg zsidó" érdekeket védeni! Mert mit kerestünk mi magyarok idegen népek földjein, Isonzo-nál, Doberdo-nál, vagy később a Don-kanyarban? És mit keresnek katonáink most, jelen korunkban idegen népek földjein, miközben belső ellenségeink halomra ölik, irtják a maradék magyarságot? Nem a hazát, saját fajtánkat kellene megvédeniük? Nem azért vannak, nem erre esküdtek fől? Hát akkor mire, kire? Cion Orbánra és cinkosaikra és ezek mestereire, gazdáik és magán érdekeik védelmére?

Hogy lehet még épp ésszel "ÉLNI" egy ennyire "BETEG VILÁGBAN?" Amit a sarkaiból fordítottak ki, sőt pofával lefelé állítottak, hogy ne lássa már az éltető napot se!

A Bibliában, az ószövetségi részben, ami ugye cion, de a többi is az, úgy hogy mindegy, írva vagyon, hogy ne tiszteld se a Földet, amiből a tested származik, se a Napot, amiből pedig minden éltető energia, lélek és szellem származik, mert csak egy Istent tisztelhetsz, a Bibliai "Urat!" s_ratata
521 #24 Istoczy
- 2020. February 08. 10:18:30
Talán 2006-ban Kossuth téri tüntetéseken látszott valami halvány remény, de azóta csak lefelé megy minden. Belegondolok a Kitörés hőseire, akik tényleg hazafiak voltak, német-magyar, mindegy. A 40 ezerből kb. 800-an jutottak ki élve. Gondoljunk bele, mi lenne ma!! Hányan mernénk vállalni a " kitörést" és hányan maradnánk. Sokan látjuk ezt, de mi legyen tovább? Imre kiállhat az élre egy zászlóval és mi követnénk, de egyszercsak hátrafordulna és zavartan kérdezné: most akkor merre??? Tényleg, merre??
521 #25 Istoczy
- 2020. February 08. 10:52:32
Anno még AK47-el kezdtem lövöldözési ismereteimet, amit később rendszeres heti háromszori lőgyakorlatokkal folytathattam,de hány fiatal van, aki a kapanyelet megtudja különböztetni a lőfegyvertől?? Nem véletlen a fegyvertartás lehetetlenné tétele. Ismerősöm apjának, ( aki sima párttitkár volt ) hivatalosan volt pisztolya otthon, persze halála után visszaadták a hivatalnak. Mostanra testőrök vigyázzák vezéreinket. Vajon hány tagja lehet a TEK-nek, hiszen amint látjuk, mindenhova ők mennek, ( kábszer, baleset, cigánytéma, stb.) Gondolom kellett az új hely a régi In-Kal társaságnak.
684 #26 atacama
- 2020. February 08. 12:56:25
ide vág akkor egy "vicc" is.
székelyországban jónás az apjával járja az erdőt,
egyszercsak Jónás talál valamit,szalad oda..hé,édesapám ide nézzen mit tanáltam..az apa vakargattya a fejit, jónás nem különben.. tanakodnak mi lehet az mi lehet ez jónás ? csősz karó?.. édesapám meg va mie.. én úgylátom talán furulla..nosza fújjék bele ésapám milyen hangja va..
az öreg forgattya nézegeti azt belé fúj .hatalmas dörrenés csak nézik egymást az öregnek széttépte a száját a robbanás, egyszer csak megszólal jónás:
édesapám hiába vigyorog kend én biza megijedtem..
3 #27 Enid
- 2020. February 08. 13:37:12
Ata! Ne má ( de jót nevettem :D s_vigyori s_vigyori
, akkor most -logika szerint- vagy Jónás vót zsidó, vagy Atilla unokái hülyék. Há, inkább az első.
1958 #28 FAntal
- 2020. February 08. 15:52:18
Kedves MORMOTA1968! Értem én, hogy sok a tekes, és egyéb hadsereg. Viszont, ha behúzzuk fülünk, farkunk az talán jobb? Nekem nincs veszteni valóm... egyébként azért, mert fel vannak fegyverkezve a tek és egyéb szervezetek...na és, emberek...mi is megtudjuk ezt tenni...és mg lőfegyver sem kell hozzá...sokkal hatásosabb módszerek is vannak. Ha menni kell, ott leszek! Jogilag ahogy írtad is, saját törvényüket sem tartják be, mert ezek a törvények, amiket alkalmaznak mi ellenünk, az ő rájuk nem vonatkozik így be sem tartják, csak be tartatják. Véleményem szerint egyre erőszakosabb ez a maffia rendszer...ezt sokáig nem lehet tűrni, aki eddig nem ébredt fel az nem is fog..de sokan vannak akik felébredtek, és cselekedni nem képesek. Országosan nem tudom mennyien vagyunk, akik valóban hadra foghatóak, de eddigi 12 év tapasztalatom azt mutatja, hogy borzalmas kevesen.
99 #29 MORMOTA1968
- 2020. February 08. 19:02:35
Kedves FAntal! Most mondja anyukám, hogy új nevet kapott a Dusnokról elrabolt 4 és fél hónapos Bolvári Bátor Nyilas! Péter nevet adták neki a nevelőszülők, akiknek ezután jár a több mint százezer forint judás pénz! A Kalocsai lapban írták. Ezeket csak "IRTANI KELL, KÍMÉLET NÉLKÜL!" Igen! Mocskosul kevesen vagyunk és nagy eséllyel hamarosan be is gyűjtenek minket, hisz már mindent tudnak rólunk! A lakosságra nem számíthatunk! Itt nálunk a községben, az itteni zsidók is ellenem fogják fordítani a lakosságot, illetve talán már meg is tették! Tudom, mert néhányan már éreztetik velem, mikor csak oda vakkantanak valamit és ennyi! Nincs mit tenni! Szívből kívánom nekik legyenek boldogok a zsidó náci uralom alatt! Aki szembe fordul a saját fajtájával, hogy egy idegen fajt védjen, nem érdemel kíméletet!

A Dusnoki gyermekrablás csak egy a rengeteg eset közül! SIMÁN LEMÁSOLTÁK A KÍNAI MÓDSZERT, MERT OTT IS ELVESZIK AZ UJGUR GYERMEKEKET, A SZÜLŐKET MEG INTERNÁLJÁK, ÁTNEVELŐ TÁBOROKBA ZÁRJÁK! RÁNK IS EZ A SORS VÁR, DE LEGTÖBBÜNKRE A HALÁL! CSAK MERT SZEMBE MERÜNK FORDULNI AZ ASKE-NÁCI CIONISTA-TALMUDISTA MEGSZÁLLÓINKKAL!

A szüleim tökéletesen hülyének néznek és egyfolytában azt hangoztatják, hogy a mozgalmunk, csapatunk csak egy szekta vagy még annál is rosszabb! Semmit sem értenek a történésekből, ami körülöttünk folyik!

Mivel a nép minden egyes nap, ha bekapcsolja a tévét, vagy végig lapoz egy újságot, magazint, zsidó pofákat lát, ehhez szokott hozzá, ehhez szoktatták hozzá, szinte tökéletes a kontroll mindenki felett! Ezeket már csak agy cserével tudod meggyőzni! Ezek egyetemeken lettek kioktatva, hogyan kell szépen beszélni a birkához és a birka mindent bevesz, bármilyen szellem és lélekölő mérget!

A kisujjatokat se mozdítsátok egyikért se, ha itt is beindulnának az események! Tanuljanak a döntésük következményeiből, mikor az ellenség mellé álltak a saját fajtájukkal szemben! Mindent megérdemelnek, amit kapnak majd ciontól! A 400-500 forintos kenyértől kezdve!

Egyetlen reményünk van csupán, ha az oroszok begurulnak és ellentámadásba lendülnek! De az itt lévő kínaiak is jó lenne, ha tisztában lennének vele, hogy cionnak köszönhetik, ami most odahaza folyik hazájuk földjén! Ne csak mi irtsuk majd őket, meg az orosz, meg a muszlim!

Ha Imre jóslata, előrejelzése beválik, májusra itt már ki kell hogy törjön a harmadik világháború! Akkor kell nekünk is lépnünk, mielőtt végeznek velünk egyesével!

A nép, ez az elbaszott vágóbarom csorda pedig tanulja meg kiben bízhat! Ki látott már olyan tanmesét, hogy a béka segít a kígyónak a saját fajtája pusztításában? s_ratata

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.11 masodperc
295,505 egyedi latogato