Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

A YouTube törölte az egyik legkártékonyabb csatornát

GondolatokJó bornak is kell reklám! Na, ennél jobb cégér nem is kell. WHO-t kétségbe vonni? Hááát, az maga a kétség a többi zsidó maszatolással együtt. A YouTube törölte az összeesküvés-elméleteket népszerűsítő David Icke csatornáját, mivel figyelmen kívül hagyta a korábbi felszólításokat a felhasználói szabályzat megsértésére vonatkozóan. A videómegosztó szóvivője a Business Insidernek kifejtette, hogy a platformon egyértelmű szabályok vannak érvényben azzal kapcsolatban, hogy tilos olyan tartalmakat közzétenni, amelyek kétségbevonják az egészségügyi világszervezet (WHO) és a brit Nemzeti Egészségügyi Szolgálat (NHS) tájékoztatásait az új koronavírussal kapcsolatban.

Icke évek óta terjeszt félrevezető információkat a közösségi médiában és a hagyományos médiában, valamint YouTube-csatornáján keresztül is nagy tömeget ért el, közel egymillió feliratkozója volt a törlés előtt. A Business Insider még 2018-ban figyelt fel rá, hogy még a gyerekeknek szánt YouTube Kids felületén is konteókat terjesztett.

A pohár akkor telt be, amikor a koronavírus tüneteit összefüggésbe hozta az újgeneráció mobilhálózat, az 5G terjedésével. Az utóbbi hetekben az 5G-ellenesek adótornyokat is felgyújtottak, ezért az Egyesült Királyságban a távszolgáltatók azonnali fellépést kérték a közösségi szolgáltatások üzemeltetőitől az összeesküvés-elméletek terjedésének megállítására.

A Facebook már korábban fellépett Icke ellen, pár hete eltávolították hivatalos oldalát a közösségi oldalról. A YouTube hozzátette, hogy az olyan külsős videósok által készített tartalmakat nem törlik, amelyekben felmerül Icke neve.
Link

Hozzaszolasok

3 #39 Enid
- 2020. May 05. 21:47:16
Ez a kovid - 19 story nagyon sok "tabu" témát elsőhoz világszerte. Szétválogatódik az emberiség. S az egyén definiálhatja jobban önmagát általa.
2026 #40 Pentrado
- 2020. May 05. 22:02:44
Mormota1968 #38

Abba igazad van, hogy már jó ideje nincs Hypokrates –i eskü, de a Pócs Alfréd Dr. idejében volt , az orvos barátom most múlt 50 és még ő is letette! Mikor szűnt meg nem tudom!

Az amerikai földalatti harcokról nagyon sok információim vannak, nagyon sok igaz benne és le is lehet követni . Amerikában áll a „ bál „ hatalmas hatalmi harcban van az ország. Trump –nak nagyon sok munkája van ! s majd megoldja, mert jó úton halad !

Ezen hírekkel nem akarlak benneteket terhelni, itt hazánkban ég a ház , a lakosság olyan állapotba került mintha hipnotizálták volna őket! Tudod ez olyan mikor egy hőálló üvegben és hideg vízbe beleteszed a békát és alulról elkezded fűteni! Na valahogy így látom jelenleg a lakosság helyzetét. Ezért is használunk kissé durvább jelzőket, Imre is mondja számtalanszor de nagyon sok esetben falra hányt borsó !!!
1093 #41 vian
- 2020. May 05. 22:14:37
Mormi, küzdj, várunk!
s_V

addig segítek (bár ezek a linkek, már szerepeltek a honlapon)

kell-e a koronavírus elleni védőoltás
https://www.youtube.com/watch?v=4EIwu...EIwugvRgZ0

Nem minden vírus, ami annak látszik
https://www.youtube.com/watch?v=kAn-x...A&t=6s

Dr. Grandics Péter kutató – Egely György
https://www.youtube.com/watch?v=n-3Wz...-3WzqYjGZo


Mi az Egészségügyi Maffia?
https://www.youtube.com/watch?v=mwX05...wX053y4r1g


Gene Decode - Qanon - Föld alatti Bázisok - DUMBS - POTUS - GESARA - NESARA
https://www.youtube.com/watch?v=e_0sk...&t=38s

opps az MTA le ne maradjon
https://www.youtube.com/watch?v=OBtOB...BtOBv8SRQg
2026 #42 Pentrado
- 2020. May 05. 22:23:25
Rich932 #38
Először is köszönöm az elismerő szavakat !
Jártam, találkozok velük nap mint nap !
Tudom és értem ,hogy mit akarsz mondani, ismerem a tömeg psychologiát volt módom tanulmányozni, valószínű , hogy nem minden írásomat olvastál melyben megfogalmaztam , hogy mit értek demokrácia fogalmán de itt elhelyezem hogy ne keljen megkeresned !

Kedves Kövér László úr!
Ön mint tanult ember, nagyon jól tudja, hogy soha nem volt demokrácia, akkor kérdem , hogy miről beszél ! A demokrácia egy drog az emberek el kábitásáhozz. De élhetnék egy másik jelzővel is mert ön még ismerhette , a demokrácia olyan mint egy ringspiel (a mai német nyelven Karussel)( magy. ringis spiel , körhinta ), egy pár csavargó a közepén forgatja , akik benne ülnek a nép meg szédül! Ha betekintünk a parlamenti üllésre nem látunk mást mint egy csőcselék gusztustalan övön alatti vitáit értelem nélkül! Itt nem beszélhetünk parlamenti kultúráról , parlament tagjai egy része a társadalom alja, tisztelet a kivételnek. Ahogy Plató is mondotta: a demokrácia nem más mint a csürhék és a tudatlanok diktatúrája !

Igen, elérkeztünk a tömeggel egy olyan pontra mikor elérték az állati szintet , ez tény nem kell különösebben körbe írnom ! Konzum idióták lettek néha arra gondolok , hogy Bill Gatesnek igaza van ! Csak én mint morálisan gondolkodó ezt az utat elítélem és nem vagyok egyedül !
Van kiút , tudom hogy soka elfognak ezen az úton esni a szar úszik a víz felett csak vigyázz hogy ne kerülj az áramlatba !
2026 #43 Pentrado
- 2020. May 05. 22:48:00
vian!
ügyesen összeszedted, a kérdés az , hogy ez a sok érthetetlen mint ahogy rich #38 írásában nagyon jól összefoglalta értik e amit ezen a linkeken látni, hallani lehet ? Tudod ha saját helyzetét nem tudja felfoni, ha ezeket az információkat meg is nézi, számára még mindig marad a karantén , a száj és orrvédö maszk !!

Érted ???
1093 #44 vian
- 2020. May 05. 23:22:46
Pentrado, ez érdekes kérdés. Fáradt vagyok nekifutni, csak 1.
- van aki érti, de képtelen befogadni. Ezt értsd úgy, hogy az ő világában ilyen állat nincs.

Anno (azt hiszem) Cortez hadjáratnál a bennszülöttek nem is látták a hajót, mivel az ő világukban annak a képnek nem volt értelme. Majd elmagyarázza egy pszihomokus.

Akinek most nem sikerül, azok futnak még egy kőrt. A játékban az a veszély, hogy lehet lejjebb is kerülni. Újra emberi szintre, nehéz lesz nekik visszakapaszkodni. Az öröklétben 80 év nem igazán mérhető, de ha az emlékeket el tudod érni, az biza meghatározza a további léted. Remélem el lehet jutni arra a szintre is, mikor ezek már töltés (érzelem) nélküli képekké válnak az okulás célja érdekében.

NEM igazán tudsz mit tenni. Ez olyan mint a magasugrás. Megmutathatod a technikát, de neki kell ugrania.
7 #45 virag
- 2020. May 06. 06:35:14
Már megy a hangolás:
Hogyan véd a védőoltás, és kik kaphatják meg először, amikor elkészül?
https://www.origo.hu/itthon/20200430-...ocsai.html
..Az 1876-os első magyar közegészségügyi törvényben már intézkedtek a himlőoltásról. Egyetlen hibája volt csak, hogy nem büntették azokat, akik nem oltatták be magukat. Aztán 1886-ban módosították a rendeletet, ugyanis ismételni kellett a védőoltást. Ekkor már szankcionálták, akik nem adatták be a védőoltást.
A fekete himlő egyébként 1978-ra [color=#ff6633]teljesen eltűnt a Föld színéről.[/color] 1980-tól már a védőoltást is eltörölték, mert a Földön már nem létező betegség ellen nem kell védőoltás sem.
267 #46 Perle
- 2020. May 06. 08:30:04
Megérkeztek a járvány mellé az ázsiai gyilkos darazsak is. Méretük jóval nagyobb, mint az átlagosoké. Pillanatok alatt kiirtanak . lefejeznek és felfalnak mézelő méhcsaládokat. Életveszélyes a csípésük is. Tavaly észlelték őket az USA-ban először. Az idén februárban és is láűttam 2 hasonlót egy akkor virágzó cserjámen Akkora volt, mint egy kis kolibri.

https://www.youtube.com/watch?v=Chb_I...hb_Iyx9ODQ
https://www.youtube.com/watch?v=YjA0L...jA0LaU9PgM
684 #47 atacama
- 2020. May 06. 09:27:55
Virdzsi van még a bánónból ám... őrizgetik,készletezik mint biológiai fegyvert világszerte..az oroszoknál is van.
dolgoznak a laborok..májmétely,lépfene,egy kis fáketehimlő..amit akarsz..
1648 #48 Avian
- 2020. May 06. 09:51:38
Senki nem ugathat a másikra, ez egy kaliforniai laborban elkezdett biofegyver volt amit a világ több laborjában is toszogattak.
Eleve a népességcsökkentést preferálnák vele, csak nem számitottak tán rá vagy nem tudták kézben tartani a kiszökését ami vagy direkt vagy szándékosan történt egymás baxtatására.
https://www.veteranstodaynetwork.com/...-covid-19/

A vizsgálódást lekéne menteni érthetö hogy erre van pénzük bezzeg az emberekre nincs, mert állandó pernamens háborut akarnak extraprofit érdekében.

Végigolvasva bennetek, eggyikötök se gondolja át a sok mobiltoronnyal hogyan befolyásolják az embereket agyilag..csak a látványt látni hogy alszik vagy hóldkórósan viselkedik de hogy mitöl és mesterségesen azt nem...
Én nem itélkeznék mikor látom hogyan befolyásolják az agyakat mesterségesen.

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.10 masodperc
313,753 egyedi latogato