Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Díszlet az Iszlám Állam

KülföldEz eddig kinek volt kérdés? Színház az egész világ és majom benne minden térfigyelõ. Putyin becsapja a nagykaput Ukrajna elõtt
Vlagyimir Putyin szerint a törököknek kár volt azzal próbálkozniuk, hogy szívességet tegyenek az amerikaiaknak, mert Washingtont is kényelmetlen helyzetbe hozták. Az orosz elnök nemzetközi sajtóértekezletén emellett kifejtette azt is, Ukrajna januártól kénytelen lesz kedvezmények nélkül boldogulni az Oroszországgal folytatandó kereskedelemben.

Az orosz államfõ immár tizenegyedik alkalommal válaszolt népes és nemzetközi újságírógárdát is felvonultató rendezvényen a kérdésekre. Ukrajnával kapcsolatban leszögezte, soha nem mondták, hogy nem voltak orosz katonai szakértõk a keleti megyékben, ami viszont nem jelenti az orosz reguláris hadsereg bevetését az ottani harcokban. Ami a két ország gazdasági kapcsolatait illeti, Putyin szerint január elsejétõl megromlanak, mert már nem úgy fognak kereskedni a szomszédos országgal, mintha a Független Államok Közösségének szabadkereskedelmi övezetébe tartozna. Az orosz államfõ hangsúlyozta: meg szerették volna õrizni a gazdasági kapcsolataikat Ukrajnával, de az EU közvetítésével folytatott tárgyalások zsákutcába vezettek. Kijev január 1-jétõl az uniós szabványokat veszi át, aminek az orosz áruk nem felelnek meg, és komolytalan is lett volna elvárni, hogy egy év alatt megfeleljenek. Ehhez sok milliárd dolláros befektetés és jóval több idõ kellett volna. A jövõben tehát mindazon kedvezmények nélkül kell boldogulniuk, amelyeket eddig élveztek az orosz piacon.

Az orosz elnök részletesen elemezte a Törökországhoz fûzõdõ viszonyt is. Putyin a török kormánnyal kiépítendõ kapcsolatokban nem lát perspektívát. Szerinte Ankara az orosz vadászgép lelövésével valószínûleg az amerikaiak kedvére akart tenni, de Washingtont is igen kellemetlen helyzetbe hozta. Az államfõ ugyanakkor úgy vélte: a probléma gyökere nem az Iszlám Állam, az csak másodlagos jelentõségû díszlet, amellyel a valódi gazdasági érdekeket szeretnék leplezni. A lényeg az ipari méretekben lopott olaj kivitelének takargatása. Miután az orosz vadászgépek az egyik útvonalat szétbombázták, a konvojok most Irakba tartanak, és az ottani kurd területeken keresztül értékesítik a nyersanyagot.

Ami az orosz gazdaságot illeti, az államfõ elismerte a lakossági reáljövedelmek csökkenését, de szerinte a válság mélypontján már túljutottak. Putyin úgy véli, hogy jövõre már növekedési pályára állhatnak. A kormány az utóbbi két évben igen nehéz helyzetbe került, mert elõször 100 dolláros olajárral kalkuláltak, de ezt le kellett vinni a felére, s most már ez is soknak tûnik a 37 dollár körüli árak mellett. A kormány egyelõre nem siet az újabb korrekcióval, mert ez a szociális kiadások megnyirbálásával is járna, de természetesen készülnek a különféle forgatókönyvek minden lehetséges esetre. A kabinet munkájával az elnök egyébként elégedett, és nem híve a folyamatos kádercserének.

Az orosz elnök ugyanakkor jelezte, hogy nem kíván parancsszóval beavatkozni olyan alapkérdésekbe, mint például a magas alapkamat leszállítása. A vállalkozóktól érkezõ jogos észrevételek ellenére is a piaci folyamatok befolyásolásával kell elérni az alacsonyabb kamatszintet – hangsúlyozta.
Link

Hozzaszolasok

48 #1 ro-zsola
- 2015. December 20. 01:21:29
Nincs semmilyen reakció?
Érdekes
48 #2 ro-zsola
- 2015. December 20. 01:47:35
Yemen területérõl 2 db ballisztikus rakétát lõttek ki Szaud-Arábiára. Az egyiket sikerült semlegesíteni de a másik célba ért.

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.10 masodperc
311,415 egyedi latogato