Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Ferenc pápa: minden megváltozik Jézus születésével

KultúraNem unjátok még ezt a maszlagot? A sz@rt nem érdemes átnevezni és itt 99%-ban az van, az az 1% meg, aki nem képmutató (bár lehet, csak 0.0001% köp már rátok és önmagára is. Elérte a "Jézusi" piedesztált. Jézus születése józanságra és egyszerûségre int. Az embereket uraló közöny kultúrája nem ritkán kegyetlen, pedig a világnak könyörületre, irgalomra, együttérzésre és részvétre van szüksége - emelte ki karácsonyi homíliájában Ferenc pápa. A Szent Péter-bazilikában többségében külföldi hívõk hallgatták az egyházfõt. A mise elején népviseletbe öltözött gyerekek helyeztek el virágokat az oltárnál a pápalátogatások alkalmával érintett országok - a többi között Belgium, Kenya, Uganda, a Fülöp-szigetek, Sri Lanka, valamint Mexikó - képviseletében. Utóbbiba Ferenc pápa februárban utazik.
Alázatra és irgalmasságra szólította fel a fogyasztás, önimádat és a mások iránti közöny uralta kortárs társadalmakat Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában csütörtök este bemutatott szentmisén az irgalmasság rendkívüli szentévének szentestéjén. A betlehemi gyermek világra jövetelérõl szóló homíliájában Ferenc pápa úgy fogalmazott, Jézus születésével "minden megváltozik": elmúlik minden kétség, szomorúság, félelem és ijedtség. Az egyházfõ arra emlékeztetett, hogy a gyermek Jézus a "világ szegénységében" egy istállóban, jászolban született meg, mivel "neki és családjának nem jutott hely szállodában".

Szentmise a Vatikánban, 2015. december 24-én. MTI/EPA Fotó


A kortárs társadalmakat tekintve Ferenc pápa kijelentette: "a fogyasztástól, élvezetektõl, bõségtõl, luxustól, sekélyességtõl és önimádattól gyakran megrészegült társadalmakban Jézus születése józan, vagyis egyszerû, kiegyensúlyozott, következetes magatartásra int, amely képes meglátni a lényeget". Hozzátette: az embereket uraló közöny kultúrája "nem ritkán kegyetlen", pedig a világnak könyörületre, irgalomra, együttérzésre és részvétre van szüksége. Az egyházfõ hangsúlyozta, hogy a társadalom "szigorú a bûnössel, de gyenge a bûnnel szemben". Elemzõk szerint Ferenc pápa ezzel a börtönökben raboskodók körülményeinek javítására utalt, amelyet a január elsejei béke világnapjára írt és korábban közölt üzenetében szorgalmazott általános amnesztia mellett a halálbüntetés végleges eltörlésével együtt.Link

Hozzaszolasok

238 #1 bivaly
- 2015. December 25. 12:18:45
Ferenc, nagyfiam !

Javítok kicsit a dumádon ! " a fogyasztástól, élvezetektõl, bõségtõl, luxustól, sekélyességtõl, és önimádattól gyakran megrészegült " KERESZTÉNY EGYHÁZBAN !!!!! A többit majd a Többiek hozzá teszik.
139 #2 jozsef toth
- 2015. December 25. 12:59:09
Igen!
Jezus kibaszott a jaszolbol,de a hihok bent maradttak az istaloba!
A papua bisztos amikor itt jart az USA-ba elmondta ,hogy minden gazdag multi millas szegyelje :@a POFAJAT es ossza fel a szegenyek kozott a vagyonat mert csak igy juthat a mennnny-orszagba!s_hee

Nekem egy kicsit VICCCES,hogy mit mond ez a feleszu!
Ez ugy hangzik nekem,midha a bergyilkos mondana nemszep dolog masok etelet elvenni!

Miert kell veddeni ,es patyolgatni tobb joggal ellatni a bortonbezart bunozoket ?
Ma itt 1 evi bortobe tartas $60 ezerbe kerul.
Az aki csak a minibum berert bolgozi az kap $7.25 oranket a bere. Es ebbol meg vonnak ADOT!

Szoval kinek van ebbol haszna?Hogy nem az adofizetoknek az mar bisztos!Ez az is bisztos ,hogy nem a democskracianak nevezett szavazas alapjan dontottek igy.
A 60 ezerbol 5 minimum berert lehet ki fizetni.


Ezt csak mind azert irom ,hatha valaki tudatja a papuaval!
Hallottam,hogy Magyarorszagon a szegenyeknese megy el a pap ingyen miset mondani a temetesre!
Es ezek pofaznak arrol ,hogy milyen szep az adakoznak az emberek !s_ezt-ni

Ja hogyha nekik adakoznak!!! Igy mar ertem!s_franc
4 #3 Posta Imre
- 2015. December 25. 13:12:40
Ejnye no, hát hazugság MINDEN. Ha igaz, hogy Jézus pártus királyfika vót, akkor érthetõ, hogy dõt a lé és nem vót hiány, így persze lehet szegénységet prédikálni! Buddha is királyfikaként kezdte, ugye emlékeztek? A képmutatás nagymesterei ezek mind egy szálig isten faxának nevében!

Tegnap apósommal nyomtuk az igét. Nagy templombajáró az öreg és a horgászaton kívül a kórus még a megmaradt "élete értelme". Az új pap a minden, ugyan nem érti honnan van ennyi pénze, nekünk meg nem hiszi, hogy most aztán mindenki olyan keresztény lesz, hogy be kell xarni!

Na mindegy is, most is mondta, hogy minek pofáztam az õrezrednél, inkább kussoltam volna és nem is hiszi, hogy mind zsidó, akiket példának a blikkbõl mutogattunk viccelõdve. Fogalma sincs semmirõl és nem is akarja, hogy legyen. Elõbb mentené az idepottyantott jófej "erdélyi" papot, mint a saját unokáit, ha arról lenne szó.

Olyan távol van ettõl a néptõl, az emberiseggtõl az "isten", hogy csak teheti és most már maradjon is, ahol eddig volt és ha képes rá, szégyellje a mocskos pofáját a csürhéje miatt, bár kétlem, hogy erre, vagy bármi másra képes volna.
139 #4 jozsef toth
- 2015. December 25. 13:46:08
Mar tudom ,hogy miert javasolja a halalbuntetes megszunteteset!

Mert igy teljesssssen mid---egy ,hogy milyen disznosagot csinalnak ,sohase lehet oket halalra itelni.
Es azzal vedekezhetnek,hogy ezt megint a nep szavaszta .

Eljenek a PEDOFIL vallasi szekta tagjai!
238 #5 bivaly
- 2015. December 25. 14:21:40
Imre !

A "fogalma sincs semmirõl, és nem is akarja, hogy legyen" státuszban lévõk a világ megatározói. Így van "kitalálva" ! A jóindulatú, hasznos idióták az Ördög tényleges hadserege ! Legyõzhetetlen, ha csak ki nem irtod ! Van orrvérzésig Isten hit, orrvérzésig templom, orrvérzésig nagymise, meg orrvérzésig rothadás, ami után az "azt teszi próbára az Isten, akit szeret " ! Én már arra vágyom, hogy útáljon kissé, lehet, hogy úgy sokkal jobb kenne !? Már elnézést, de ezek az imádkozó sáskák, mélyhívõ, a tiszteletes úrnak mindig igaza van ! hívõk nélkül, hová lenne az egyház ? Csak a jelmez különbözteti meg a járási párttitkártól ! Amúgy meg, egyre megy.
12 #6 spartakusz
- 2015. December 25. 14:28:31
Imre, ha jó bele gondolsz igaza volt az öregnek - ha kussba lettél volna - akkor most nem lennének gondjait ez biztos - de kérlek ne szidd tehetetlenségedben a hitet a magyart , mert azt teszed amikor Jézust hibáztatod! Halálos ellenséged azt lehet - és ez a zsidó mentalitás - ami nálam is mát végérvényesen a bûnözés szinonimája lett!- Rá adásul lassú halál okozással - már leírtam jobb lenne a gyors halál - le dobnák az atomot és kész - de nem - õ ebben is élvez - élvezi más ember akit nem is embernek vall, szenvedését - ezért ébred a népek nemzetek tömege - légy türelemmel - és segítsd ezt a munkát - ugyan úgy ahogy eddig tetted!
örömökkel teli karácsonyt békélj meg haragodban - a jogos haragodban is kérlek!

id. Kiss László
tisztelettel:
139 #7 jozsef toth
- 2015. December 25. 15:33:33
Igen!
Imre en is arra kerlek,hogy kicsit hajolj meg. Es enged ,hogy a hatadon hasogassak a fat.
Igy nagyobb esejed lesz dongetni az arany ka-put.Es neked KAPUUUUT!!!s_azta
Csak arra figyel,hogy mennyire dolsz-be !s_franc
Es ki vagja mugotted a fat:D
4 #8 Posta Imre
- 2015. December 25. 16:20:08
Karácsonyi beszédében a terroristákat szidta Ferenc pápa http://vs.hu/kozelet/osszes/karacsony...paign=main

Bivaly, nem is lehet megmagyarázni! Sosem szerettem, de meg nem is tûrtem az igazságtalanságot, talán az átlagnál sokkal jobban. Ennek persze oka is van. Már-már úgy vélem, ez nem tanítható, de az alamuszi sunyiság, megalkuvás igen.

Spari, ne strapáld magad! Istent nem kell védened, ha a szarházi nem tudja magát megvédeni, akkor annyit is ér. Leírtam már, elmondtam, ez nem hit kérdése. A gazgáink nagyon be vannak szarva, mert világos lett, hogy elqrták és most kaparnak a nyavajások, hogy ne kelljen az egész emberiség-projektet lenullázni a mocskos geci zsidópatkányok és persze az õ xarháziságuk miatt. Röviden ennyi. Bonyolultabban több, de csak összezavarna, ha megértenéd, hogy a valódi "istenek" le se xarták igazából, mi megy itt a qvatelepen és a tetves itteni "istenkék" most igencsak szõnyeg szélén vannak és valami olyan alkut akarnak, hogy ne kelljen lebukniuk és úgy teszünk, mintha ez lett volna "megírva". Hol olvastad, honnan veszed, hogy egy isten, vagy mi a tököm nem lehet gerinctelen pondró? Nézz szét a "világunkban" és láthatod, hogy mennyire lehet, sõt, ritka ha nem az. A sz@rt most próbálják tisztára mosni és a sok takonygerincûnek mindegy is, mert eddig sem érdekelte, fel sem fogta, eztán meg csak ugyanolyan haszonélvezõje akar lenni az üzletnek, mint eddig.

Józsi, a fater egyszerûen csak bexari. Mindig is az volt és ezen minek változtatni?
12 #9 spartakusz
- 2015. December 25. 16:46:51
Imre nem strapálom magam - tiszta sor - el-kurták de nagyon, hogy egy klasszikust idézzek - de ahhoz nem kell egy újabb világégés, a rend rend legyen - ha én tudnák oroszul és lenne kapcsolatom - ami nincs megírnám Pityunak, hogy mindent veszíthet. Igen fél, hogy úgy jár mint azok az államfõk akiket eltettek lábalól a történelemben- sõt még a Cárt és családjának kiirtásától sem riadtak vissza. Megkel értetni vele, nagyobb az esélye a túléléshez ha a népéhez hú marad és természetes élete végéig - élhet uralomban, ha ezt válassza és rendezkedik be védelem szempontjából....
Én ezt tenném és ez az én véleményem - ellenkezõ esetben cinkosa lesz egy újabb pusztulásnak itt a Földön! Lehet választani! Melyik jobb választás - szerintem a világ pusztulásának a rémétõl megszabadítani Földet!
tisztelettel: id. Kiss László
ui: és persze Tóth Józsefnek is igaza van - csak az igazság nem azonos a valósággal - régi bölcs mondás . AZ A TUDÁS HA EGYETLEN PUSKALÖVÉS NÉLKÜL NYERED MEG A HARCOT - BIZONY- MÉG MA IS ÉRVÉNYES!
99 #10 MORMOTA1968
- 2015. December 25. 16:59:18
Majd a Jó Isten megbünteti, megveri! Ugye ez mindenkinek ismerõs? Mi nem stimmel ebben az egészben? A (jó!) Mert a jó hogyan is tudna ártani bárkinek is! Az Isten, ha létezik valójában, ahogy már egyesektõl hallottam, egy igazi pszichopata állat lehet! Élvezi ezt a rengeteg szenvedést, fürdõzik a vérben és kínban. Senki ne csodálkozzon hát azon, hogy semmit nem tesz a mindent elárasztó gonoszság ellen. A hiéna is az õ teremtménye állítólag. A természetben a növény és állatvilágban épp úgy, mint az ember világban is vannak ragadozók, áldozatok és paraziták. És mind ezt állítólag valamiféle Jó Isten teremtette! Mocskosul, rohadtul sántít ebben az egész sz@rságban valami! Az egyetlen igazság az, hogy ha nem vagy okosabb, ügyesebb, gyorsabb a ragadozóknál, neked véged! A gonoszság ellen jósággal még senki nem volt képes gyõzni, de persze ezt simán elhitetik bárkivel, hogy ez nem így van. Pedig így van! Ha megakarnak ölni, neked kell elõbb lépned, ha túl akarod élni, mert semmiféle Jó Isten vagy mi a rosseb nem fog segíteni rajtad! A vallás a legnagyobb szemfényvesztés! Nézd a bal kezem, de csak a balt! A jobbal ne is foglalkozz, hogy azzal épp mit is csinálok! Na ez a vallás, a politika, meg az összes többi sza@ság!

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.04 masodperc
294,554 egyedi latogato