Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Ferenc pápa: minden megváltozik Jézus születésével

KultúraNem unjátok még ezt a maszlagot? A sz@rt nem érdemes átnevezni és itt 99%-ban az van, az az 1% meg, aki nem képmutató (bár lehet, csak 0.0001% köp már rátok és önmagára is. Elérte a "Jézusi" piedesztált. Jézus születése józanságra és egyszerûségre int. Az embereket uraló közöny kultúrája nem ritkán kegyetlen, pedig a világnak könyörületre, irgalomra, együttérzésre és részvétre van szüksége - emelte ki karácsonyi homíliájában Ferenc pápa. A Szent Péter-bazilikában többségében külföldi hívõk hallgatták az egyházfõt. A mise elején népviseletbe öltözött gyerekek helyeztek el virágokat az oltárnál a pápalátogatások alkalmával érintett országok - a többi között Belgium, Kenya, Uganda, a Fülöp-szigetek, Sri Lanka, valamint Mexikó - képviseletében. Utóbbiba Ferenc pápa februárban utazik.
Alázatra és irgalmasságra szólította fel a fogyasztás, önimádat és a mások iránti közöny uralta kortárs társadalmakat Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában csütörtök este bemutatott szentmisén az irgalmasság rendkívüli szentévének szentestéjén. A betlehemi gyermek világra jövetelérõl szóló homíliájában Ferenc pápa úgy fogalmazott, Jézus születésével "minden megváltozik": elmúlik minden kétség, szomorúság, félelem és ijedtség. Az egyházfõ arra emlékeztetett, hogy a gyermek Jézus a "világ szegénységében" egy istállóban, jászolban született meg, mivel "neki és családjának nem jutott hely szállodában".

Szentmise a Vatikánban, 2015. december 24-én. MTI/EPA Fotó


A kortárs társadalmakat tekintve Ferenc pápa kijelentette: "a fogyasztástól, élvezetektõl, bõségtõl, luxustól, sekélyességtõl és önimádattól gyakran megrészegült társadalmakban Jézus születése józan, vagyis egyszerû, kiegyensúlyozott, következetes magatartásra int, amely képes meglátni a lényeget". Hozzátette: az embereket uraló közöny kultúrája "nem ritkán kegyetlen", pedig a világnak könyörületre, irgalomra, együttérzésre és részvétre van szüksége. Az egyházfõ hangsúlyozta, hogy a társadalom "szigorú a bûnössel, de gyenge a bûnnel szemben". Elemzõk szerint Ferenc pápa ezzel a börtönökben raboskodók körülményeinek javítására utalt, amelyet a január elsejei béke világnapjára írt és korábban közölt üzenetében szorgalmazott általános amnesztia mellett a halálbüntetés végleges eltörlésével együtt.Link

Hozzaszolasok

139 #20 jozsef toth
- 2015. December 25. 19:25:31
bogyo !
Igaz.Foleg azok nevet es cimet akik tobbet beszeltek .:@
8 #21 miskolcilaci
- 2015. December 25. 19:35:28
És isten elõtt minden ember / család egyforma.. kontraszt!

kepfeltoltes.hu/151225/10250273_941678145885525_7536076284544522697_n_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
kepfeltoltes.hu/151225/12391450_941678005885539_4895945433437411112_n_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
kepfeltoltes.hu/151225/10383090_941677985885541_2666830158872970259_n_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

[movie=youtube]https://www.youtube.com/watch?v=DcgFaxr5x8U[/movie]
4 #22 Posta Imre
- 2015. December 25. 19:48:48
Etele, kicsi a kõccségvetés, így szélesvásznú a vetítés. De fussa még, csak fuss nekije kezdetnek ennek: http://www.csillagjovo.gportal.hu/por..._07209.pdf
Meg ezt es!
http://terebess.hu/keletkultinfo/halo...alott.html

Ha bírod szusszal, tán isten is megsegít!

Úgy odavagytok a xarházi nukiktól, pedig egy szálat sem különbek mint itt az alávalóbbak. Az agyatokban meg egy olyan "istenkép" van, amilyenek lehetnétek, csak nem lesztek, mert kívülrõl vélitek azt elõidéztetni. És pötty!

Nem mai keletû ez! Épp kezdik ragozi, hogy ez az egész "istenkedés" nem egészen olyan, mint amit mi gondolunk és sokkal korábban is voltak, akik ki merték mondani, hogy "lófax". http://topwar.ru/88050-kak-vladyka-hu...emlyu.html Az "istenek" itt kóricálnak és terelnek, mint a házimajmokat, beleugatnak a dógokba, ellenõrzik a programot, eldöntik, ki, mikor halhat meg, vagy nem...és qvára nem szentek ám!
48 #23 ro-zsola
- 2015. December 25. 21:23:22
Látom nagyban megy a teológiai vita.
Kit érdekel egy vatikáni eretnek sátánszolga ugatása?
Isten létezik de nem olyan formában mint ahogy ti gondoljátok. Ti holmi mindenbe beleugató, mindent irányító faxkalapnak hiszitek. Nem véletlenül
A zsidó-fasiszta propaganda teljesen megfertõzte az elméteket ezért csak Jézus gyalázásában élitek ki magömléseiteket.
Gondolkozzatok el egy pillanatra : ha tudod hogy minden hazugság akkor miért pofázol úgy róla mintha igaz lenne? Azt már mindenki tudja hogy a sátán Istenként díszeleg, ti mégis Istent káromoljátok a sátánról egy szót sem szólva. A sátán másik neve jhv.
139 #24 jozsef toth
- 2015. December 25. 21:30:24
etele !
Azt ,hogy kinek mennyi az esze , es mire hasznalja azt az ido fogja mindenkinek a sajat boren ereztetni!

Arra viszon mindenkinek szeretnem felhivni a figyelmet,hogy az anyagi joletemert ezert en dolgoztam meg!
Itt sohase erdekelt senkit az en sirasom,nyavajgasom,es a buszkesegem,hogy Magyarvagyok!
Eddig megprobaltam tavol tartani magam a sok ertetlen es feleszu embereket.Talan ezert sikerult tobbet foglalkoznom a csaladommal!

De amiota itt vagyok ezen az oldalon elmondhatom ,hogy eletembe ennyi ertetlen es szetesett gondokozasu emberrel nem talalkoztam!!!
Imre te vonzod oket mint a magnes a vasat!

Engem apszolut nem erdekell,hogy mikor hol, es hany isten csinalta a nap gyerekeit.
Sot hany feje van a sarkanynak?
Amannyit akarsz!
Az en sarkanyomnak csak 1 feje van!
Neha az is sok nekem!
De te keressel valami kinait es azok megrendelesre csinalnak olyant amilyet szeretnel.
Tuzet okadot!
Fustolot! Vagy ami a te fantaziadba belefer!
Ha eppen ez a legnagyobb problenad akkor te se panaszkodhatsz!

En engedem nektek,hogy a Magyarok Istene vezessen ki benneteket a szentkoronaval eggyut ebbol a katyvaszbol!
Csak varjatok turelemmel!Imatkozzatok a jokat mindig megvedte ugy eddig a jo isten? A rosszak pedig elnyertek melto buntetesuket!
Talan ha ezt a kerdest az egyhazi atyaknak teszed fel ok jobban informaltabbak.
Anderzen osszes kotetet felvasarolod az is egy lepes a csodalatos mesevilag megismeresehez!
Mert akkor talan jobban felfogod ezt a csodalatos meses vilagunkat amibe most elunk!

Nekem mar eleget meseltek!Nem kell a mese!

De akinek meg hianyerzete van kifogjak hamarossan elegitteni!
139 #25 jozsef toth
- 2015. December 25. 22:13:31
#29 etele !
Tudtommal en nem piszkaltam se teged se az anyadat!
Es se neked se masnak nemvagyok UR!
Talan a patat akkor lattal amikok tukorbe nezel!
Az hogy ki ,hol Magyr nem a papirja es az irasa bizonyitja!Kedves etele.!
Azt a szive!

Ki tudnad masolni az irasombol,hogy en mikor utottem meg veledszembe ezt a neveletlen es pimasz hangnemet?
Szoval honnak a kurva anyadbol veszd akkor te ezt a batorsagot?
Talan a nagy inteligenciad! A nagy Magyarsagod?
Netan Telavi rokknyok ?
19 #26 tudatlanka
- 2015. December 25. 22:36:54
Etele! Ne sértõdj meg felesleges dolgokon. Téged sem bántott senki. A poént pedig én sem tudtam kihagyni ... A "sárkányos" dolog sajnos, de igaz. Minden népnek, vagy földrésznek megtalálod a mitológiájába. Õsi idõkre nyúlik vissza, köze van a jelenünkhöz is. Az "õsember" vagy "elõembernek" nevezett "majmok" ezeknek a sárkányoknak a genetikai manipulációból születtek meg. Ilyenek voltak a dinoszauruszok is, vagy a hihetetlennek tûnõ minotauruszok vagy más fél ember-fél állat hibridek is a múltból. A Homo Sapiens az egyetlen emberi faj, ami nem génmanipulációból született meg, viszont napjainkra nagyon sok egyede "elfertõzõdött" eme sárkányoknak köszönhetõen. Egyébként ezeket a "sárkányokat" ismerjük ma "anunakik" néven. A petesejt levételes eltérítések a további génmanipulációs, genetikai elcsökevényesítést szolgálja a földön, az emberiség kárára, valamint az emberiség közé beépülve, oly formában, ahol szemmel láthatóan nem különböztethetõ meg a Homo Sapiens a génmanipulált korcsoktól. Mindkettõnek "ember" kinézete van, de az egyik nem ember, csak a külsõ jegyeiben.
139 #27 jozsef toth
- 2015. December 25. 23:06:10
etele !
Az igaz ,hogy te nem az en anyamat piszkaltad!
En csak mind ezt azert tettem mert elegem van abbol ,hogy masok celtablaja legyek mind azert mert mashol elek!

Ez viszont nem sok tisztelet az edesanyadra nezve!
[color=#ff0000]Az én Qva anyámat[/color]!Ugy gondolom,hogy ettol tobb tiszteletet ezdemelne toled!

Lehet ,hogy nem most jottel le falveddorol!
De vigyazz nehogy oda kerulj!
Mert ha te ugy erzed,mindegy kinek ,es mikor maszol a lelkivilagaba akkor nagyot tevedsz!
139 #28 jozsef toth
- 2015. December 25. 23:44:25
etele !
Mind azok akik elhagytar az othonukat , es nem a kesz helyre tettek a segguket,azok bisztosvagyok benne ,hogy megfizettek az arat!

Ha igy erzed lehet ,hogy faj! De nelegyetek gyerekek?
Ebredjetek fel ,hogy ez mar a valosag!Ne varjatok semmit, a vallosotok es az eddig felrevezetett vezeitoiktol!
Es ez nem azert tortenik veletek mert en es sokan masok cserbe hagytunk benneteket!

Valaha gondoltatok-e arra,hogy mind azok akik eljottek,hany rokonon,vagy baraton,esetleg keobbi ismeretseg miatt segitettek valaki .Pont azert mert volt ra lehetoseguk!
Mert ha ezt be szorzod ,hogy hany ezer emberrol van szo komoly segitseg ! Es meg foritbase keves!
Jo pelda mind azok akik most kulfoldon szenvednek bisztos valamennyivel tudnak segitteni a szulokon,testvereken.
99 #29 MORMOTA1968
- 2015. December 26. 01:59:24
Semmi sem történik véletlenül. Azok a magyarok, akik most külföldön élnek, dolgoznak, nagy segítségére lehetnek még az itthoni magyaroknak, ha itt is elszabadul egyszer a pokol. Sok mindennel segíthetnek majd az itthon a hazájuk szabadságáért, függetlenségéért harcoló honfitársaiknak, ha egyszer eljutunk odáig. Sokan úgy kerültek idegen országba, hogy soha el nem hagyták hazájuk földjét, de a határok átrajzolásával még is el lettek szakítva az anyaországtól. Nem kellene egymást marnunk, vannak épp elegen így is, akik ott marnak belénk, ahol csak tudnak. A Teremtõvel kapcsolatban Imrének van igaza,
mert nem a mi naprendszerünk Teremtõjérõl van csak itt szó, hanem minden létezõ világegyetem egyetlen Teremtõjérõl. Aki most uralkodik rajtunk az meg egyértelmûen egy pszichopata állat. Hogy hogyan néz ki a mindenség Teremtõje? Majd megmondom, mikor vissza kerülõk hozzá, bár nem nagyon tudok olyan csatornáról, amelyen át bármit is üzenhetnék odaátról.
Fogalmam nincs hogyan nézhet ki, van e fizikai létezési formája, vagy benne e van minden teremtményében,
de egyszer úgy is minden kiderül, vagy lehet, hogy még akkor sem. Csak azt tudom, hogy minden élõlény akkor boldog, ha szeretik, a kutya rá talán a legjobb példa.
A miénk is alig várja, hogy megsimogassam, viszont ha látja rajtam, hogy rossz hangulatban vagyok, ösztönösen elhúzódik tõlem. A kulcs a "SZER-ETET-ben van, de ezzel nem mondtam semmi újat. Ha nincs szeretett, akkor tarol a gonoszság. Most néztem meg újra a "Jim Carrey" féle "Karácsonyi ének" címû animációs filmet, ami biztos, hogy nem kis gyerekeknek készült, mert elég félelmetes. De Dickens történeteibõl sok mindent lehet tanulni. Nem szabad ragaszkodni túlzottan az anyagi világhoz, mert a rabjává tesz és közben elszalasztjuk azokat a lehetõségeket, amik igazán boldoggá tehetnének. Például egy saját szeretõ családot. A fenti történet hõse is pont ez lökte el magától a pénz, az anyagi javak kuporgatása, összeharácsolása kedvéért.

"Az Önök népe sohasem ébred annak tudatára, hogy mi nekik csupán értéktelen vacakságokat kínálunk, amik nem hoznak kielégülést. Megszerzik az egyiket, elfogyasztják és nincsenek kielégülve. Akkor mi felkínálunk nekik egy másikat. Végtelen számú külsõ szórakoztató eszközzel rendelkezünk, oly mértékben,
hogy az élet nem képes újra befelé fordulni, hogy megtalálja végleges kielégülését. Önök rabjaivá váltak a gyógyszerünknek, amelyen keresztül abszolút uraikká váltunk.-Harold Rosenthal-Rejtett zsarnokság.

Ha megnézzük, nem igaz az állítás, hogy a világot a Vatikán uralja. Mert a Vatikánt is zsidók uralják, hisz a jezsuiták is kripto-zsidók. A katolikus vallás és az összes keresztény felekezet a judaista Saul-Pál féle babilóniai zsidó kereszténységhez tartozik. A világot ma kabalista zsidók uralják. A Templomosok is a kabbala-t
gyakorolták, akikbõl ugye késõbb lettek a szabadkõmûvesek. Az iszlámot is a Vatikán találta ki,
hozta létre, szintén babilóniai eredetû. Bármerre nézzünk, bármilyen szervezetet, vallási irányzatot nézünk, minden mögött ott találjuk ezt a parazita fajt.
Az Egyiptomi, Perzsiai, Görög és Római birodalmakat is ezek tették tönkre uzsora kamataikkal, bár a Római birodalom már magában is romlott volt. Szóval, addig, amíg ezek bárhol a világon labdába rúghatnak nem lesz érdemleges változás világ szinten.

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.07 masodperc
310,618 egyedi latogato