Bejelentkezés

Felhasználónév

Jelszó



Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése

Mama, papa kezdõdik!

GondolatokÁ, semmi az, csak a szopásos. 3 év kellett hozzá, hogy a nemzetközi helyzetet feltornázzák az antiszemita közösség elleni uszítás terminológiájának ingerszintjére és azon közösségi nagy röhögést foganatosíthassanak, visítva. Remélem a tárgyalásra majd jöttök, ahogy szoktatok aktívan és kiálltok, ahogy szoktatok! Az asszony igencsak örül, mert úgy véli, csak lecsuknak már végre. Köztünk legyen mondva: igencsak ideje volna már.





Hozzászólások

128 #1 bogyo
- 2016-01-19 16:46
www.vmir.su/uploads/posts/1447238711_gif-43.gif
118 #2 keepfargo
- 2016-01-19 17:23
Antiszemita közösség elleni uszítás; vagyis egy közösség ellen (amely antiszemita) való uszítás

Vagy, ha a lemaradt vesszöt kitesszük: Antiszemita, közösség elleni uszítás - ami azért, lássuk be, nem ugyanazt jelenti;

mert az elsö esetben a szép magyar nyelv kemény szabályai szerint a közösség az antiszemita, a másodikban az uszítás az antiszemita.

Szóval szemite-szemota, (hova vessük a szemünket és hova dobjuk a szemetünket?) eszemadta jogásza, rendöre, zsidaja; lássuk, hogy hol kezdjük kikaparni az elhantolt ebet!

Igy, nem tudván mihez foglaljak állást, egyelöre csak a nyelvi kérdést teszem fel - akárkinek; akinek még "van kanala"..
5 #3 kincses
- 2016-01-19 17:29
Bogyó, nyugi. Ez nem segít semmin. De jópár olvasó hallgatóságnak azért elmehetne, hogy más is elmondhassa, mire képes a magyar jogszolgáltatás, ne csak Imre hallja és számoljon be majd. Egyenes adásban közvetítenek itt egy koncepciós pert. Élõ történelem. Részt lehet venni...
63 #4 GP
- 2016-01-19 18:24
s_vigyori


[movie=youtube]https://www.youtube.com/watch?v=KiHFxG58LJg[/movie]
236 #5 Vazul
- 2016-01-19 19:26
Gyakorlatilag csak az izraeli meg a zsidó szaúdi és az amerikai zsidó vezetés, amely utóbbinak a gyártás köszönhetõ, vetett be csóró civilek ellen tiltott kazettás bombákat. Legutóbb, múlt évben a Szaúd-Arábia vezette Jemen elleni koalíció alkalmazta elõszerettel, amit az ENSZ is elismert. Elõtte Izrahell gyilkolta velük a libanoni civileket meg a palesztin beduin pásztorokat, azelõtt a vietnámi csóró lakosságot meg sok más nemzet goj lakosságát gyilkolták ezzel a megszálló hatalmak.

Tehát kinek van kazttás bombája? Csak a zsidók rendelkeznek ilyen kegyetlen,
civilek tömeggyilkolására alkalmas alattomos fegyverrel.

Na most, hogy a Rendõr Igazgatóságnál ilyen bárgyú cionista seggnyaló agyhalottak dolgozzanak, akik még ezt az ironiát sem értik...! Nagyon kemény.

Imre, örömmel megyek tanúskodni is arról, hogy mennyire elnézték itt a dolgokat veled kapcsolatban ezek a szabadvakoló agyhalott faszok.
4 #6 Posta Imre
- 2016-01-19 19:55
Gyerekek, lehet aktivizálódni...most mutasd meg...meg ilyesmi!

Vazul, ahogy gondolod. Egyedül is eltaposom õket, vagy õk engem, de inkább az elõbbi. Persze lõni nagyobb kedvem volna már, nem tárgyalásokra mászkálni és jóbikos ugyanilyen ügyekben még mászkálhatok így es!

A téma nem is fontos. Õk is tudják, hogy faxság, de megérett az "antiszemita" bátorságra az idõ, hogy a szemita megszállásról hallassék szó.


Btk. 332. Közösség elleni uszítás (köznyugalom elleni bcs.)

Közösség elleni uszítás (köznyugalom elleni bcs.)

332. § Aki nagy nyilvánosság elõtt

a) a magyar nemzet ellen,

B) valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoport ellen, vagy

c) lakosság egyes csoportjai ellen-kül. fogyatékosságra, nemi identitásra, szexuális irányultságra tekintettel-

gyûlöletre uszít, bûntett: 3 év.

A közösség elleni uszítás a Btk. egyik legtöbbet kritizált tényállása. A bírálatok általában két ellentétes irányból érkeznek: egyes vélemények szerint a tényállás túlságosan korlátozza a véleménynyilvánítás szabadságát, mások szerint viszont épp ellenkezõleg, a tényállás nem képes felvenni a harcot az ún. gyûlöletbeszéddel (hate speech).

Az Alkotmánybíróság már több alkalommal is vizsgálta a gyûlöletkeltés elleni büntetõjogi fellépés egyik eszközét, a közösség elleni izgatás törvényi tényállását:

– a „clear and present danger” formula: a közösség elleni izgatás vizsgálatakor a nyilvánvaló és közvetlen veszély teszt-jét és a támadott értékek egyediségének követelményét mindenképpen figyelembe kell venni. Csak bizonyos mérték fölött (nyilvánvaló és közvetlen veszély esetén) igazolható alkotmányosan a szabad véleménynyilv-hoz való jog korlátozása.

E magatartások szankcionálásához olyan alaptörvényi rendelkezésre lenne szükség, amely alapján egyértelmûen rögzítve vannak a szólás és véleménynyilvánítás korlátozásának szempontjai és keretei. Az AB szerint az uszítás éri csak el azt a szintet, amelytõl szükséges és arányos mértékben korlátozható a véleménynyilvánítás szabadsága.

A tényállás a lakosság egyes csoportjai közül nevesíti a nemi identitást, a nemi irányultságot és a fogyatékosságot. A nemi irányultság és a nemi identitás szerepeltetését a nemzetközi ajánlások teljesítése mellett az is indokolja, hogy Magyarországon növekedett az e csoportok tagjai ellen elkövetett gyûlölet-bûncselekmények száma. A fogyatékos személyek kiemelését szintén a nemzetközi elvárások és az teszi indokolttá, hogy e személyek az állapotukból fakadóan nehezebben tudják megvédeni magukat az ellenük elkövetett támadásokkal szemben.
http://buntetojog...lleni-bcs/

magyarnemzetikormany.com/pi-klub/images/news/nnihatarozat800.jpg

http://embers-eg....eres-kard/

magyarnemzetikormany.com/pi-klub/images/news/szavakozpontinyomozofougyeszseg.jpg

http://magyarnemz...dmore=1397

Szóval, van elég elõzmény, ezt tudniuk kell, de le vannak xarva.

Ott az ügyszám a bíró nevével...és van 15 nap, várja az "anyagokat". Lehet neki küldeni névre, címre.

De lehet írni nekik mailt is. http://fovarosito...eveleslada

Vazul, nyilvánvaló, hogy ha olyan sima ügy lett volna, nem tolják 3 évig. Ideje van a napirenden tartásnak, mivel ugye Magyarország igazi megszállói a mocskos zsidók, nem az általuk terelt muszlimok. Soros -schwartz ezt is bizonyította, orbán-olstein, vagy szegedi -klein...is bizonyíték az összeesküvésre. Ettõl még tele tököm velük. Ha akarjátok mobilizálni magatokat, nem bánom. persze nem miattam, hanem mindenki saját magáért, ha kérhetem.
8 #7 miskolcilaci
- 2016-01-19 21:04
Három évig tartó nyüszítésük ennyibe merült ki?

-Egyik legsúlyosabb hiba életben hagyni azt,
aki késõbb azt fogja hazudni, hogy meg akartad ölni...
12 #8 spartakusz
- 2016-01-20 05:27
szevasztok!
MIT TUDOK TENNI?

EZT TETTEM KÜLDTEM NEKI ÍRÁSOM - IDE IDÉZEM:

"... Bíróság.hu/
Törvényszékek/
Fõvárosi Törvényszék

×
Állapotüzenet
Az üzenet elküldése megtörtént.
Közérdeklõdésre
számot tartó ügyek.."

ÉS AZ ÜZENETEM NEKI:

"...
12 #9 spartakusz
- 2016-01-20 05:29
BOCS LEMARADT:

"...HATÁROZOTT VÉLEMÉNYEM ÉS ÁLLÁSPONTOM A :
Budapesti XVIII. És XIX. Kerületi Bíróság
10.B. XVIII.32/2016

Dr. Bodóné dr.Molnár Edit
FÉMJELZETT ÜGYBEN!
EGY NEMZET, NÉP EZ ESETBEN A MAGYAR NÉP ÖNVÉDELMI REFLEXÉT GYAKORLÓ EGY VALÓDI HAZAFI POSTA IMRE AKI A NEMZETBIZTONSÁGI DOLGOKAT KOMOLYAN VÉVE JOGOSAN AGGÓDIK SZÓVÁ TÉVE KONKRÉTAN - AKKOR KI MERI ÕT VÁDOLNI - MIÉRT ÉS KINEK AZ ÉRDEKE ELLENTÉTE EZZEL?
KÉREM, EZEK MAXIMÁLIS FIGYELEMBE VÉTELÉVEL VIZSGÁLNI AZ ÜGYET
EGY VALÓDI MEGINT EGY MAGYAR NÉP FIA: ID. KISS LÁSZLÓ
ELÉRHETÕSÉGEM: 8887 BÁZAKERETTYE, PETÕFI U.7. TELL: 06304593968

ÚTÓÍRAT:

KÉREM, HOGY POSTA IMRE ELLENI ELJÁRÁSÁT SZÜNTESSE MEG, A VÁD KOMOLYTALANSÁGA DE A GYANUSÍTOTT KOMOLY ÉRVELÉSÉRE HIVATKOZVA..."

TISZTELETTEL: ID. KISS LÁSZLÓ!
8 #10 miskolcilaci
- 2016-01-20 05:42
Spari!

Amit írtál, azon csak jót nevetnek!
Ide implantátum kell, de gyorsan.
http://www.jovonk...er-tipusai

www.jovonk.info/sites/default/files/kepek/2013/05/08-762-es-koztes-loszer-tipusai1.jpg
12 #11 spartakusz
- 2016-01-20 05:47
MÉG VALAMIT A GYARMAT KISZOLGÁLÓK RÉSZÉRE MELYIK VESZÉLYESEBB?
AKI ÁLLAMI TITKOT ÁRUL EL, VAGY AKI ÁLLAMBIZTONSÁG VÉDELMÉBEN JOGOS AGGÁLYAIT FEDI FEL MINT TE IMRE!

VAJON NOVÁK ELÕD ELLEN INDUL E ELJÁRÁS HATALMUK ELLENI USZÍTÁS MIATT?
ÉS A LINKEK:
1.
https://kuruc.inf...

2.
https://www.faceb...mp;theater

VÁROM VÉLEMÉNYETEKET!

SPARI...
12 #12 spartakusz
- 2016-01-20 05:49
KEDVES MISKOLCILACI!
TERMÉSZETESEN AZ LESZ A VÉGSÕ UTOLSÓ MEGOLDÁSI FELADATA A MAGYARNAK!
TISZTELETTEL:
ID.KISS LÁSZLÓ
12 #13 spartakusz
- 2016-01-20 06:00
MÉG MEGJEGYZEM. HA AZ ENYÉM LESZ EGYEDÜLI AKKOR IGAZAD VAN NEVETNI FOGNAK RAJTA!
DE HA MÁR 1000 ILYEN LESZ AKKOR ELKEZDENEK GONDOLKODNI RAJTA!
HA 100000 EZER AKKOR MÁR FÉLNI FOGNAK!
ÉS HA EGY MILLIÓ AKKOR MEG ELMENEKÜLNEK!

EZ ILYEN EGYSZERÛ A MEGOLDÁSBAN
TISZTELETTEL:
ID. KISS LÁSZLÓ
2 #14 gerry
- 2016-01-20 06:17
Tényleg! Akkor már csak 99999 kell....
A magam részérõl ugyanazt mondom amit te:

Dr.Bodóné Dr. Molnár Edit liba (ez mindegyik te vagy vagy fuzionáltok?) - Elmentek ti a jó édes anyátokba! Rohadt egy banda vagytok, elbújva a mondvacsinált jogi majomkodásotok mögött. Majd ha a tetves rohadékok téged is szemétdombra dobnak mert nem látják elég szarosnak a nyelvedet akkor föl fogsz ébredni?
Milyen érzés mocskosnak lenni?
Azért valahol lesz egy pillanat az életedben amikor a húskampón száradva visszagondolsz az életedre - megérte beleszületned ebbe a világba? Mi lett volna, ha nem adod el a lelkedet? Vagy te is zsidó vagy és a fajtársaiddal érzed magad jól? Remélem olvasni fogod amit írok. Legyen ez neked egy elmaradt ünnepi köszöntõ. Az ajándékod váratlanul fog érkezni.

Na Spari - már csak 99998 ember kell - illetve 99997 mert laci is viszi a passzolós fülbevalót - ugye ott kell belõni...?

Libuska - tisztában vagyok azzal, hogy vannak jó zsidók is - de azok nem mernek megszólalni mert félnek tõletek.
Neked nem kell rettegned... a sors egyszerü: megtörténik veletek is akár féltek tõle akár nem. Csak nézz körül - ugye látni ezen a világon, hogy szorul a hurok?
2 #15 gerry
- 2016-01-20 07:26
kuruc.info Novák Elõd (ezzel meglepett a srác! - de még így se hiszek neki) cikk hozzászólásaiból {https://kuruc.inf...}:

ja ez is onnan: A 2011. évi CXIII. törvény 38. § (7) bekezdése alapján 2016.01.12-tól 30 évig „NEM NYILVÁNOS!" : https://kuruc.inf...160112.pdf
(arra lennék kíváncsi, hogy a véglegesben mi változott? Persze elmentegettem ezt is... ha már titkos!)

Hozzászóló:
diverzitás koordinátor vad vérnyúl • 9 órája

Wesley Clark (zsidó), egykori NATO fõparancsnok (1997-2000), tavaly egy TV-interjúban azt mondta, hogy az "önradikalizálódó" (felszínen persze muzulmánokra utalva - akiket õk hoznak be) és arra hajlamas elemeket, ill. akik nem lojálisak Amerikához, el kell különíteni.

Az I VH.-ban is gyakorlatilag kriminalizálták a háború és kormány kritizálását. Mindezt annak ellenére, hogy az amerikai felfogáshoz az európai háborúktól való távolmaradás tartozott. A háborút a zsidó média propagandizálta, Woodrow Wilson elnök körbe volt véve zsidókkal, újraválasztásához még úgy kampányolt, hogy kinnt tartotta Amerikát a háborúból.

Henry Ford saját elmondása szerint az indíttatás a zsidóellenes kiadványai indításához, oda vezethetõ vissza amikor 1915 végén az ún. békehajóján két zsidó (feltehetõen Herman Bernstein és Bédy-Schwimmer Rózsa) azt mondta neki, hogy a zsidók állnak a háború mögött.

..........



Annyit tennék hozzá, hogy véletlenül ez sem csak üres zsidózás.

A 2001-es terrortámadás után bevezetett törvény mögött az egyik fõ figura egy Michael Chertoff nevû zsidó. Apja rabbi volt, anyja Moszad ügynök.
A 342 oldalas törvénykezést már 2001 okt. 26-án elfogadta a kongresszus, az elsõ vázlat nem tudom milyen hosszú, de már szept. 18-án elõ lett terjesztve, tehát nyilván már elõkészületek folytak.
Chertoff 2004-ben maga is igazgatója lett az újonnan létrehozott DHS rendõrállami szervnek.

12 #16 spartakusz
- 2016-01-20 07:58
gerry ezt kaptam vissza - nem tudod mi ez? KI KÜLDTE?
A BÍRÓSÁG IGAZOLTA VISSZA?

ÖTLET: HOGYAN LEHETNE FOKOZNI , HOGY SOKAN HALLJÁK?
GONDOLTAM AZ IDE BEREGISZTRÁLTAKNAK ÖSSZES TÖBB MINT 1000 FÕ - TÖMEGESEN ELLEHETNE KÜLDENI AZ ADMINNAK HOZZÁJUK - MERT ÉN ÉS TE HIÁBA ORDÍTUNK, HOGY HALLJÁK - HA NEM JUT EL HOZZÁJUK - MINT RÉGEN ÍRTAM, HIÁBA ORDIBÁLOK A SZIGET EGYIK OLDALÁN, HOGY JÖN A CUNAMI - A SZIGET TÚLSÓ FELÉN NEM HALLJÁK ÉS ELPUSZTULNAK! HA CSAK NEM RENDELKEZNEK VEVÕ TELEPATIKUS TEHETSÉGGEL!
TISZTELETTEL ID. KISS LÁSZLÓ
ui: én nem tudom megtenni sajnos nincs technikám hozzá... meg mobilszámra automatikusan üzenni - ahogy õk csinálják -
12 #17 spartakusz
- 2016-01-20 07:59
bocs lehagytam:

"...[Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság (Kispest)] HATÁROZOTT MEGÁLLAPÍTÁSOM
Beérkezõ levelek
x
i0@integralvision.hu

6:25 (2 órája)

címzett: saját magam
ID. KISS LÁSZLÓ (ktbektbe@gmail.com) üzenetet küldött
http://fovarositorvenyszek.birosag.hu/leveleslada kapcsolatfelvételi
ûrlapot használva.

HATÁROZOTT VÉLEMÉNYEM ÉS ÁLLÁSPONTOM A :
Budapesti XVIII. És XIX. Kerületi Bíróság
10.B. XVIII.32/2016

Dr. Bodóné dr.Molnár Edit
FÉMJELZETT ÜGYBEN!

UTÓIRAT:

KÉREM, HOGY POSTA IMRE ELLENI ELJÁRÁSÁT SZÜNTESSE MEG, A VÁD
KOMOLYTALANSÁGA DE A GYANÚSÍTOTT KOMOLY ÉRVELÉSÉRE HIVATKOZVA!
EGY NEMZET, NÉP EZ ESETBEN A MAGYAR NÉP ÖNVÉDELMI REFLEXÉT GYAKORLÓ EGY
VALÓDI HAZAFI POSTA IMRE AKI A NEMZETBIZTONSÁGI DOLGOKAT KOMOLYAN VÉVE
JOGOSAN AGGÓDIK SZÓVÁ TÉVE KONKRÉTAN - AKKOR KI MERI ÕT VÁDOLNI -
MIÉRT ÉS KINEK AZ ÉRDEKE ELLENTÉTE EZZEL?
KÉREM, EZEK MAXIMÁLIS FIGYELEMBE VÉTELÉVEL VIZSGÁLNI AZ ÜGYET
EGY VALÓDI MEGINT EGY MAGYAR NÉP FIA: ID. KISS LÁSZLÓ
ELÉRHETÕSÉGEM: 8887 BÁZAKERETTYE, PETÕFI U.7. TELL: 06304593968

ÚTÓÍRAT:

KÉREM, HOGY POSTA IMRE ELLENI ELJÁRÁSÁT SZÜNTESSE MEG, A VÁD
KOMOLYTALANSÁGA DE A GYANUSÍTOTT KOMOLY ÉRVELÉSÉRE HIVATKOZVA!
2 #18 gerry
- 2016-01-20 08:51
Spari - engem ez érdekel: http://integralvision.hu/ ennek az oldalnak az E-mail cime, hogy került bele a másolt szövegedbe?

Ki épít nálad bizalmat?

Amúgy pedig nem értem mit akarsz írni... próbálj összefogottabban gondolkozni, írni és nem mindig bemásolni - néha többször is - a saját dolgaidat...

De ha online-ban küldted el "határozott álláspontodat" akkor valószínü, hogy ez egy határozott visszaigazolás. :)
A kérdés az, hogy ki(k)tõl.

Szerintem, ha kimennöl a dunaparti cipõkhöz és nagykalapács segítségével lejátszanád rajtuk a magyar himnuszt - rögvest meghallaná mindenki ... és azonnal reagálnának.
Amikor pszihoanalizélni akarnak meg bejelented nekik, hogy neked van egy különbejáratú pszihomókusod és csak vele vagy hajlandó izélni... a neve Posta Imre - ugye ismerõs a neve?
..........
...na jó csak vicc volt, ne menj ki a dunapartra. Vedd elö a Borosházi Feritõl kapott AlKalmi 47st és lõdd szét a rohadék írókat!

... hogy, hogy milyen írókat, hát a B-vel kezdõdõket! ;)
12 #19 spartakusz
- 2016-01-20 09:39
gerry így jött emailon, bekékeztem és ide másoltam...
spari...

Hozzászólás küldése

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Generálási idő: 2.26 másodperc
3,517,625 egyedi látogató