Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Elõre be nem jelentett hadgyakorlat kezdõdött Oroszországban

KülföldNekem szótak! Vagy nem? Na mindegy, tudtam róla. Csak ez már nem igazán "gyakorlat". Oroszország elõre be nem jelentett hadgyakorlatot kezdett hétfõn hajnalban a déli katonai körzetben, hogy ellenõrizze csapatainak harci és védelmi képességét az esetleges terrortámadások és más típusú „kihívások” esetén – jelentette be Moszkvában a hírügynökségeknek Szergej Sojgu védelmi miniszter.

A tájékoztatás szerint Vlagyimir Putyin elnök – aki egyben a hadsereg fõparancsnoka – utasítására az ország délnyugati részén helyi idõ szerint hajnali öt órakor harci készültségbe helyezték az orosz csapatok jelentõs részét, így a légierõ és a katonai légi szállítás egységeit.

A miniszter elmondta: ezzel a hadgyakorlattal ellenõrizni akarják, hogy a hadsereg miként képes végrehajtani a terrorizmus elleni harccal összefüggõ harci feladatokat, válaszolni a terrorista támadásokra vagy természeti csapásokra. Ugyancsak tesztelik a különféle egységek manõverezési képességét a katonai átcsoportosítások során. Kipróbálják a légierõ és a légvédelmi erõk reakcióképességét a fontos katonai létesítmények és kormányzati intézmények elleni támadások esetén.

A déli katonai körzet az észak-kaukázusi térséget, az Ukrajnával határos orosz területeket és a Krím félszigetet foglalja magában, valamint három olyan katonai támaszpontot, amely orosz területen kívül mûködik, mégpedig Dél-Oszétiában és Abháziában, valamint Örményországban. Ugyancsak e körzet parancsnoksága alá tartozik a fekete-tengeri hadiflotta és a kaszpi-tengeri flottilla.

Moszkva részletes tájékoztatást adott az Európai Együttmûködési és Biztonsági Szervezet (EBESZ) tagországainak az elõre nem bejelentett hadgyakorlat megkezdésérõl.
Link

Hozzaszolasok

236 #1 Vazul
- 2016. February 08. 19:48:07
A CIA által Szíriába juttatott amerikai fegyverekkel lõnek orosz katonai tiszteket az ún. felkelõk

[movie=youtube]https://youtu.be/r90_p3zItH8[/movie]

http://persianews.vcp.ir/0-%D8%A8%D8%...teket.html
4 #2 Posta Imre
- 2016. February 08. 20:02:16
Az olajár zuhanása kedvez a Roszatomnak

Az olajár zuhanása kedvez a Roszatomnak Az orosz rubel gyengülése, amelyet az energiahordozók világpiaci árának esése okoz, elõnyös a magas technológiai színvonalat képviselõ, exportorientált orosz vállalatok számára – közölte Vlagyiszlav Bocskov, a Rusatom International Network alelnöke.

http://atomenergiainfo.hu/orosz-atome...oszatomnak

Durván elszállnak az orosz üzemanyagárak


Négyszeresére emelik Oroszországban az eddig alacsonyan tartott jövedéki adóját az üzemanyagoknak április 1-tõl, hogy pótolják az alacsony olajárak miatti bevételkiesést.
http://hvg.hu/gazdasag/20160208_orosz...koolaj#rss

Magyar közgazdász szabja meg a globális irányt az energiahatékonyság növelésére


Több mint 15 éve foglalkozik energetikával, ebbõl öt éve a Nemzetközi Energia Ügynökségnél tölt be különbözõ posztokat Varró László, akit Párizsban most a szervezet megmondóemberének választottak. Eddig is megmondta a magáét a magyar energetika kérdéseirõl, hiányosságairól.
http://hvg.hu/vallalat_vezeto/2016020...nergia_iea

Putin Presents Bahraini King With Stallion, Receives Sword in Return

Russian President Vladimir Putin on Monday presented Bahraini King Hamad bin Isa Al Khalifa with a stallion of Akhal-Teke breed, while the king gave the Russian leader a sword made of Damascus steel and precious metals, the Russian presidential press service said.

Read more: http://sputniknews.com/politics/20160...z3zbnPrjGy
238 #3 bivaly
- 2016. February 08. 20:54:26
Az egész világon be nem jelentett hadgyakorlat folyik, izéljétek meg, oszt csak élessel lõnek, ez benne a csízió ! Igazi kiképzés. Csak tudnám, hogy aki túléli, hova megy "éles" bevetésre, a "gyakorlat" után ? Ez ám itt a kérdés pubikáim ! ( Mondá Gejza.)

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.09 masodperc
312,838 egyedi latogato