Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

E-Rezet

GondolatokA szaporodó jelek indíttatnak arra, amerre, megírni azt, amit, ti meg úgy gondolkoztok, ahogy! Mindenki a saját felelõsségi körében és azon kívül is felelõs a hatályos jogász-szabályok szerint is. Véssétek ezt észbe! Már szokásos gondom, gondolataim. A napokban érett meg bennem a közfelkiáltás veleje is. „Aki nincs velünk, az ellenünk!” Rövid algoritmusa: Ha nem, akkor igen! Matematikailag: 0=1
Természetesen bizonyos feltételek esetén, melyeket elég nagy sebességgel, de a mezei gyopár szintjén alig észlelhetõen rakosgattak össze? Tudom-tudom! Az elsõ kérdésetek, hogy MIKOR? A második az: MI? A harmadik a HOGYAN! – fog történni, de ez már mind téves irány, hisz most, minden igen komoly szabályok közt történik. A próbaüzem folyamatban van, a rendszert feltöltötték kontraszt-anyaggal. Látják a gócpontokat, mit lehet és kell kizárni a rendszerbõl és mit kell átirányítani a már kiépült másik csatornákban. Gazdaság, pénzügyek, vallás, filozófia, erkölcs, lélekbúvárkodás, történelem, emberség…nagyjából minden ezeken a „csöveken” keresztül, erõs szûrõkön át kell préselõdjön, mégpedig nagyon is a közeli jövõben.
Máté fiam a napokban zavart mosollyal közelítve mondja, hogy ma már nem tud olyan cikket olvasni a hálón, amely ne érintené valamiképp az általunk olyan „félszegen” pengetett húrokat. Ömlik! A húrokból hurok lett és ha tetszik, ha nem, az a mi nyakunkat is szor-íja. Faji háború, kultúra háború, gazdasági és természetesen fegyveres háború, ahogy illik. Saul fija ,versus A lovasíjász. Holakrauszt, antiszemétizmus , versus igazság. Nagy csata, elõre zsírozott jelenetekkel, kihirdetett gyõztessel és vesztessel, mert ilyen szabályok vannak. Szabálytalan szabályok. A modern Göebbelsek nagyon serények. Sürgeti õket az idõ. A projektnek mûködnie kell, ha törlik, ha szakadár.
De l-ássuk a tényeket! Azok nincsenek, csak következtetések, de azok meg vannak. Nem összetéveszteni! Újat nem tudok írni, néha olvassátok vissza a régi rovásaim! Sok van már a rovásomon.
Akkor belekezdek, ti meg szóljatok, ha elég!
Szerintem az USA-Izrael zsidó szabadkõmûvesek és a vatikáni jezsuita , opusz deis, máltais banda az ellopott aranyat visszaszolgáltatta Oroszországnak és Németországnak…, hogy a többit ne is mondjam. Életükért és a korlátozott mértékû „leleplezésükért” cserébe alájátszanak a globális átalakítási mûveletnek. A Világkormány továbbra is mûködik, ahogy eddig, csak a feltételek változtak meg és személycserék történtek. Szerintem a koncepció is elég erõs revízió alá esett.
Az Euro kivonása a piacról a Dollár mellett egy gyors manõver része kell legyen, de a beavatott bankok már erre készülnek. A fedezetlen pénz a továbbiakban nem megengedett! A „bûnösöknek” erõs anyagi ellenszolgáltatás fejében „bûnbocsánat” jár, amennyiben adakozva és nem pofázva együttmûködnek a globális mûködés átállításában, illetve fenntartásában. A tárgyalások, egyeztetések minden szinten, minden tekintetben zajlanak és természetesen csak a töredékérõl értesülünk. A „központ” egyértelmûen áttevõdik Ázsiába és felhozzák Afrikát és természetesen Közép – és Dél-Amerikát. Izrael felszámolása egyelõre elkerülhetetlennek tûnik. 100 évet „ugrunk vissza” a kartográfiában is, kisebb-nagyobb korrekciókkal. Ennek „politikai” egyeztetései azért „érdekesek”, mert szó sincs „politikáról”. Politika a nép számára létrehozott „illúzió”. Látjuk, hogyan „mûködtetik, vagy nem?
Még mindig hülyének érzed magad? Nyugodj meg, az érzéseid nem csalnak. Ez volt a cél és el is érték, illetve te magad sikeresen hülyítetted magad a kezedbe adott eszközök segítségével. Senki nem mentheti meg a tudatod, ha te ezt nem akarod és nem mented, ami mentésre érdemes és dobod a szennybe, ami odavaló. Szürreális világ, nem?
A hamis tudat, hamis utat jelöl és a tévcselekedet, téveszmék sorozatának következményeként sodor a végzetbe, vagy gondolkozz elõbb sokat – ha fáj is, de nagyon- és végezd be te! Minkét út ugyanaz, de következményei eltérnek. A „véletlennel”, mint olyannal azokban a „körökben”, ahol szabályokat jegyzik, nem kalkulálnak. Isten se szerepel a számításaikban, csak ámításaikban, amik a számítások részei. Ne dõlj be! Szó sincs róla, hogy személyesen neked, vagy másnak a „program” rosszat, vagy jót akarjon. Számítani csak a tudatod számít, melyet minden érzékszervi csatornán most is nagyiparilag ingerelnek, inzultálnak és kísérletet tesznek liberálbuzi zombi-konzumidiótából gondolkodó, logikus következtetésekre képes, empatikus, de nem gyenge és nem ideák által vezérelt báb-emberré változtatni, láthatóan eddig igen kevés sikerrel.
Nyugodj meg! Személy szerinte te senkit nem érdekelsz, hacsak téged nem érdekelnek mások és nem kezdted magad feltölteni a tudati hálóra és nem kezdtél el foglalkozni komolyan az „összeesküvésekkel” és azok mindenkit érintõ következményeivel. A zombikért kár a sóhaj, de egy-egy Emberért már érdemes kocáztatni! Kezd a családon belül, majd kívül tágasabb! Elcsépelt klisé.
A „hírek szerint” Ukrajna hamarosan darabokra hullik, autonóm egységekre, melyek becsatolódnak majd a környezõ egyelõre még bábállamokba, melyek a transzformáció következõ fázisáig maradnak „egységesek”. Több lépcsõben zajlik a meta-morfo-genezis és mindezt fegyveres õrökkel, „katonákkal” kell felügyeljék, a szükségesnél több és nagyobb áldozatok számának elkerülése érdekében, de fenntartva a veszély és fenyegetettség „illúzióját”, melyet jobbára a médián, baljára az emberbe mártott pszichés mechanizmusok mûködtetésén keresztül érnek el. A "migránsok" nem feltétlenül lesznek "szírek", de megindulnak a területekrõl az elõkészített kivándorlások, "áttelepítések".

Ne vegyétek félvállról. Attól mert „illúzió”, még lehet letális dózist beszerezni belõle. Most nem gyúrok a bejegyzésbe alátámasztó passzusokat, majd hozzá teszem, vagy teszitek a magatokét utólag. Jegyezzétek meg: senki helyett nem lesz elvégezve semmi és „kényszerítve” sem lesz senki a „jóra”. A kiválasztódás már csak ilyen. A maci „távol keleti filozófiát” tett magáévá, ahogy látjátok. Teszik a dolgukat és nem érdekli õket, ki mit mond. Tegyétek tük is! Ne féljetek! Már elbuktak a „bukottak”, de még harap a sarokba szorított zsidó-patkány. Ez a „játék” része is, meg nem is.
A „világ” éppen most megy át az „õrület” fáziság és kerekednek a szemek. Túl sok jóra és emberségre ne számíts! Barátaid nincsenek és tudásod sem segíthet: csak az, aki vagy. Ha az hamis kép, álca, akkor elbux, mint a tõzsdei index, de ha önazonos, akkor megadod magadnak a lehetõséget, de mindenképpen csak rokonlelkekkel tudsz már ezen túl érdemi kapcsolatot teremteni és abban maradni. Ha neked ez túl nagy ár, úgy már most lemondhatsz minden „földi jóról”. Az idõ már elfogyott. A „jósok” koratavaszra teszik a projekt magasabb fokozatba kapcsolását. Jó szórakozást a mûsorhoz!

Hozzaszolasok

12 #39 spartakusz
- 2016. February 12. 14:49:40
hamu te egy csodálatos elme vagy !
4 #40 Posta Imre
- 2016. February 12. 15:22:50
Váratlanul hazahívták és kirúgták a hágai magyar nagykövetet http://vs.hu/kozelet/osszes/varatlanu...main#!s241
Azonnali hatállyal kirúgták a NAV informatikai vezetõjét

Menesztették a NAV informatikárt felelõs szakfõigazgató-helyettesét – tudta meg a Magyar Nemzet.
http://hvg.hu/gazdasag/20160212_nav_k...ezeto?s=hk

Kirúgták az adóhatóság vezetõjét

Dacian Cioloș miniszterelnök csütörtökön menesztette tisztségébõl az országos adóhatóság (ANAF) korrupcióval gyanúsított vezetõjét, Gelu Diaconut – értesült kormányzati forrásokból a HotNews.http://kitekinto.hu/karpat-medence/20...r3x_lL4WNk

Ausztria utasított, Macedóniának le kell zárnia határait

Hamarosan megtelik az osztrák föld, ezért Ausztria lezárhatja határait. Hogy ne legyen dominóhatás a Balkánon, már jelezték Macedóniának, hogy készüljön fel a határzárrahttp://24.hu/kulfold/2016/02/12/auszt...-hatarait/


Így bukik egy orosz állami oligarcha

Ha lassan is, de az orosz állami oligarcháknak – vagyis akik nem saját vagyonukból basáskodnak, hanem az erre az államtól kapott pénzbõl és hatalomból telik – is meg kell tanulniuk, hogy hatalmuk nem tart örökké, és a korrupció vádja hatásos fegyver ellenük.
http://www.168ora.hu/globusz/egy-oros...42963.html

Nyílik az elsõ muszlim bank Oroszországban
Az orosz törvények szükséges módosításainak végrehajtása után heteken belül megnyílik az elsõ muszlim bank Oroszországban. http://www.napi.hu/nemzetkozi_vallala...10125.html
4 #41 Posta Imre
- 2016. February 12. 19:41:50
Bassár el-Aszad visszavárja a szír menekülteket

Szíria elnöke ritkán ad interjút, most megtette.

Az AFP-nak adott nyilatkozatában Bassár el-Aszad elmondta, szándékában áll visszafoglalni az egész országot. Európának szerinte olyan feltételeket kell teremtenie, amely lehetõvé teszi a szíriai menekültek hazatérését.http://24.hu/kulfold/2016/02/12/bassa...ekulteket/

Zeman: a muszlimok nem integrálhatóak az európai kultúrába

Az Európai Unió (EU) a migránsválság kezelése során elfeledkezik arról, hogy muszlim migrációról van szó, és ezek a bevándorlók nem integrálhatók és nem olvaszthatók be az európai kultúrába – jelentette ki Milos Zeman cseh államfõ pénteken Pozsonyban a Sita szlovák hírügynökség szerint. http://magyaridok.hu/kulfold/zeman-a-...ba-377137/


Házasságtörés miatt mondott le a japán "mintaképviselõ"

A 35 éves parlamenti képviselõ volt az elsõ politikus, aki apaként gyesre ment. Csakhogy most kiderült, megcsalta az asszonyt. A mandátuma bánta.
http://vs.hu/kozelet/osszes/hazassagt...paign=main

Példátlan lépésre készül az EU egy kiszivárgott titkos terv szerint

Korlátozni szándékoznak az EU tagállamai az útlevél nélküli utazást a schengeni zónán belül a görög határvédelem hiányosságai és a menekülthullám miatt - jelentette az AP hírügynökség titkos uniós dokumentumok alapján.
http://hvg.hu/vilag/20160212_Peldatla...zerint#rss

Az ukránok szerint Oroszország nehéztüzérséget von össze a Krímben

Oroszország Grad rakéta-sorozatvetõket és önjáró tüzérségi egységeket vont össze az általa önkényesen elcsatolt Krím félsziget északi részén, közvetlenül az ukrán ellenõrzésû terület határánál
http://444.hu/2016/02/12/az-ukranok-s...-a-krimben
4 #42 Posta Imre
- 2016. February 12. 20:11:03
Putyin épp most nyer meg egy gusztustalan háborút Amerikával szemben

Mostanában furcsa reneszánszát éli Oroszország, mint birodalom. Egyszerre térdel a földön, és nyer meg küföldön háborúkat. Arról már korábban írtunk, hogy Vlagyimir Putyin éppen azzal van elfoglalva, hogy az oroszok arcát visszaépítgesse nyugaton. Egész sikeres is benne.http://24.hu/kulfold/2016/02/12/putyi...l-szemben/
165 #43 LM
- 2016. February 12. 21:10:32
Mormota, félreértesz nem tagadom én semmi létezését, igazából úgy hiszem semmi nincs ami nem létezhet.

Alapvetõen az igazság megmondásával van gondom, fõként amikor a létezés mibenlétének az igazságát mondják meg. A létezésed tekintetében a folyamatos jelenben tapasztalt énazonosságnál van-e valósabb?

Nem tagadom, hogy vannak energialények DE ÉN most nem vagyok az, ahogy érzésem szerint Tesem. Persze kezem is van de mégsem vagyok kéz, meg van valami ami mûködtet hívjuk léleknek mégsem vagyok lélek. Ez az egész problémakör anélkül is elég bonyolult, hogy a tapasztalati önképtõl eltérõ mibenlétet határoznak meg nekünk. Valahonnan el kell indulni és ha nem az azonosított magadból hanem egy megmondott valamibõl indulsz ki az nem sokat egyszerûsít a dolgon.

Ez kb. ugyanolyan veszélyes mint amikor megmondják, hogy egyenlõk vagyunk meg Isten bárányai vagyunk (csak amíg itt élsz fogd be a pofád és dolgozz majd a mennyben meglesz a jutalmad) stb. persze jó valakinek valamire de, hogy Te nem leszel vele elõrébb az is biztos.
Érted mire célzok?
48 #44 ro-zsola
- 2016. February 13. 10:03:21
Látom ismét megy a szófosás.
Inkább nem bántom a sok " csodabogarat " , pofázzatok csak nyugodtan tovább.
Az " értelmesebbje " számára néhány " Isteni kinyilatkoztatás " :
1. Érthetettlen módon " hírstábunk " egy érdekes információ birtokába jutott : 1980-as években az SzSÁ területére importált " Bayer Aspirin " a felelõs az AIDS terjedéséért. Nocsak ! Miért kellett ezzel kb 30 évet várni ? Miért éppen most vették elõ ?
2. Oroszország " váratlanul " felajánlotta a katonai akciók leállítását Szíriában ( az ostobák inkább kussoljanak !!! ) abban az esetben " Ha ...... "
3. Bár az SzSÁ megigérte Ukrajnának a haditechnikát , furcsa módon a beigért technika Lengyelországban maradt. Egyes " sajtóértesülések szerint " Izráel , SzSÁ és Oroszország paktumot kötött miszerint az oroszok " nem viszik túlzásba a szíriai akciót " , cserébe Ukrajna feldarabolódik. Az SzSÁ igértet tett Lengyelországnak hogy támogatja a területi bõvítést ( a lengyelek visszakapják a volt területeiket ). Természetesen Moszkva is megkapja a sajátját
3. Fehéroroszország a fegyveres erejének túlnyomó részét az ukrán határhoz vezényelte. Nemrég Szergej Sojgu az egyik este túl sokat evett vacsorára ami " megfeküdte a gyomrát " , másnap reggel készenléti állapotba helyezte az Orosz Föderáció déli hadseregét. ( Lukasenkó is hasonlóan járt el )
4. Az EU és az SzSÁ fel van háborodva az Orosz Föderáció szíriai " brutalitása miatt ". Érdekes módon Izráel hallgat, sõt még támogatja is Oroszországot
5. Törökország egyre inkább sodródik egy Oroszország elleni háború felé. Moszkva kijelentette , ebben az esetben Oroszország megsemmisiti a törökországi katonai objektumokat ( halkan megjegyzem , nem török hanem törökországi )
6. Török fegyveresek csatlakoztak az " ukrán " hadsereghez. Mivel az SzSÁ nem küld fegyvereket Kievnek , Ankara " pótolja a hiányt "
7. Szaud Arábia csúfos vereségeket szenvedett Yemenben ahol eddig ismeretlen " fegyverzettechnika " lett a a nagy semmibõl. Egyes vélemények szerint az iráni haditechnikai fejlesztések jól teljesítettek Yemenben
8. Valzman nagy gondban van. Katonái látva a nyomort és a veszteségeket egymás után dezertálnak. Bár a " törökök " beszálltak a buliba , jelenleg bármilyen katonai akció kudarcra van itélve.
9. Örményország után Grúzia is kedvezményes áron kap olajat és földgázt Irántól abban az esetben " Ha ..... "
Ha van valaki aki kitalál ebbõl a " helyzetbõl " , szóljon. Jönnek - mennek a " hírek " , néha egymásnak elletmondanak , néha megerõsítik egymást. Mégis , " Ki tudhatja hogy mi is zajlik manapság a Világban " ?
Más
Sokan pofáznak sokfélét fõleg " migráns "témában. No , Európára nézve nem a " migránshelyzet " a legveszélyesebb hanem a zsidó-fasiszta propaganda amelynek egyik " végterméke " egy teljesen új humanoidfaj amely " zsidobánderovec " néven fut. Ha mindezek után valaki holmi Putyin és zsidók közötti " összepacsizást " sejtett , az bizony ostoba. Sajnos nagyon sokan még mindig ragaszkodnak az " elavult ideológiákhoz ". Sokan még mindig a saját általuk igaznak vélt " önokoskodástól " várják a " megváltást ". Csakhogy : Ukrajna fel lesz darabolva. Moszkva elveszi ami az övé , Lengyelország visszaveszi az ami az övé. Hol vagytok Magyarok ?
Mondjátok már el nekem ti ostoba szófosógépek , mi a fontosabb ? A liberális okoskodás vagy nemzetünk Kárpátalján élõ része ? Akad e köztetek olyan idióta amely elhiszi a zsidó-fasiszta propaganda hazugságait Ukrajnával kapcsolatban ? Van e köztetek olyan barom amely szerint a " zsidobánderovec " csûrhe némán és tehetettlenül fogja végignézi ahogyan a a lengyelek és az oroszok feldarabolják imádott országukat ? Szerinteketek Kárpátalján mi várható ?
Pofázok naphosszat holmi budhista meg mindenféle " ista-pista " baromságot. Mikor szándékoztok felébredni ?
Bajotok van Orsóssal ? miért ? Sajnos jelenleg Orsós az egyik " eszköz " a Kárpátaljai nemzetrészünk megmentésében. Miért baxogatjátok ? Talán " ti " jobban csinálnátok ?
4 #45 Posta Imre
- 2016. February 13. 10:37:30
Rozsola, már aszittem ide se dugod az ormányod, oszt de! Örömmel olvasom rövid és velejes rittyentéseid, de megkérdem, kitõl és mit vársz? Nem, mintha bárkitõl és bármit is várhatnál, de jó tudni. Azon túl, hogy infóosztás van és "agyalás", mit remélsz?

Ha úgy véled, orsós a maci barátja és nekünk támogatni kék, hát nagyot tévedsz. Egész más a terv. A szart nekik kell visszalapátolni a tehénbe, de nehogy már szeresse bárki is ezt mocskos zsidó-cigány bandát ezért. Vagy mégis? Amint lehet, likvidálva lesznek és ezt te pontosan tudhatod. Jóbik dettó. Erõs érzelmi kötõdésed egyikhez se legyen, mert csalódni fogsz.

Ezt csak neked!


Kiállítás a beregszászi zsinagógában

Kelet-Közép-Európa zsinagógáit bemutató kiállítás nyílt Beregszászon a Zrínyi utcában található zsinagógában. A kiállítás egyfajta tér- és idõutazás, hangsúlyozta a megnyitón Togyeriska Erika, a Shalom Alapítvány ügyvezetõje. Bemutatja, hogy ebben a soknemzetiségû régióban az elmúlt két és fél évszázad alatt miként változott meg a zsidóság életmódja, miként gyorsult fel a társadalom, a gazdaság, a szellemi élet fejlõdéséhez való hozzájárulása.

Szíria: harapófogóban az Iszlám Állam

Allah így akarja! – kiáltozta a lányt erõszakoló menekült

Aszad: Európán múlik, hogy mikor mennek haza a menekültek


Tudni kell, hogy a XVIII. században a zsidók elhagyták addigi lakhelyüket, a „stetlek”-et a mai Litvánia, Fehéroroszország, Lengyelország, Moldávia és Ukrajna, valamint a Habsburg Birodalom északi területein, és bevándoroltak Kelet-Közép-Európába. Lakhelyül a mai Horvátország, Csehország, Magyarország, Lengyelország, Románia, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia és Ukrajna falvait, városait választották. A vándorlás kulturális átalakulást is hozott: a hagyományos zsidó életformát a modern élet mindennapjai váltották fel, és így a zsidók koruk társadalmának szerves részeivé váltak.

A zsinagóga nem csupán imahely, hanem a zsidó szellemi élet központja, esszenciája, a közösség összetartozásának, élni akarásának jelképe. A zsinagóga épületében értékek, identitás és álmok formálódnak meg fában, téglában és kõben. Kelet-Közép-Európában, különösen a XIX. század közepétõl a zsidóság erõsödõ asszimilációja és a társadalmi modernizációban való részvétele a zsinagóga építészetben is nyomon követhetõ.

Ezt bizonyítja a mostani tárlat is.

Mányi István, beregszászi magyar konzul arra emlékeztetett, hogy a magyar kormány fontosnak tartja az épített zsidó örökség megmentését. Ennek érdekében az utóbbi néhány évben több mint harminc zsinagóga felújításához járult hozzá jelentõs mértékben. Szerencsére köztük van a beregszászi is, amely híven mutatja be, hogy a második világháború elõtt milyen fontos szerepet játszott a zsidó hitközség mind a város, mind a környezõ települések életében.

Valamennyi rendezvényünkkel azoknak az elõdöknek szeretnénk emléket állítani, akik virágzóvá
tették Beregszászt, hozzájárultak annak szellemi és gazdasági fejlõdéséhez, hangsúlyozta Vays József, a Shalom Alapítvány elnöke, aki abbéli reményének is hangot adott, hogy a fájdalmas múltat lassacskán békévé oldja az emlékezés és a szeretet.

A kiállítás a hónap végéig tekinthetõ meg.

- See more at: http://www.karpatinfo.net/hetilap/kul...LCjtD.dpuf
128 #46 bogyo
- 2016. February 13. 10:51:01
Hát nem kérdés ki nyerte meg az orsós faszátszopó versenyt.
238 #47 bivaly
- 2016. February 13. 11:30:01
Most csak röviden.

Rozsola !

Ahol te vezér lehetsz, ott én csak dezertõr lennék. A dezertálást lehet, hogy túlélném, de veled együtt harcolni a biztos halál. De jó, hogy nem vagyunk még szomszédok sem. Az egzaltáltság messze nem azonos a kitartó következetességgel. Ha csak önmagadra vagy veszélyes, nem olyan nagy a baj, ahogy látom másokra méginkább. Istennel meg ne takarózz, nem arra való !
6 #48 anzsi a macska hala
- 2016. February 13. 13:04:57
Rozsola!
Mindenkinek a saját utcájában kell helytállni. Ha eljön az ideje próbálj ember lenni a szó legjobb értelmében. Én is ezt fogom tenni.

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.06 masodperc
295,406 egyedi latogato