Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Egy másik világ

GondolatokOlyan sok nincs, de az a néhány remekül nem fér el egymás mellett, még ha át is fedõdnek, sõt kifejezetten fedezik egymást, vagyis az egyik lefedi a másikat, míg el nem sorvad és el nem tûnik a tudatból, hogy aztán a már torzított formában, átprogramozva térhessen vissza, megváltoztatott tartalommal. Mindennek alapja a filoszófija. Magyarul: fijú-szó-fija, vagyis a szófogadó gyermek.
Mondtam már, hogy kezdetben vala az ige és az ige vala az igazság, s az igazság vala a fény és a fény vala az út, melyet ha követsz, el nem tévedsz? Tévedni emberi dolog, tartja a mondás, de biztos ez? Tévedésbe ejteni és abban tartani, hitegetni…becsapni egészen biztosan nem emberi tulajdonságok. Önmagad tévedésben tartani már egészen más kérdés. Sok év sok tapasztalattal azt mondatja, nem kell mindenkinek felnyitni a szemét a látásra, had nézzen csak, ahogy addig. Már a Ji King a RENDEZETTSÉGET adta. Ritkán kérdem, így választ alig kapok, de amit igen, az helyénvaló. Ha haszontalanság érzése kápráztat, úgy melengesd szívednél, mert jókor vagy jó helyen.

Ma egy másik „világról” kanyarítok pár sort, de az már kevésbé lesz a „bölcsesség gyermeke”, sokkal inkább profán tanítás. Mire nem figyelünk, attól még van, sõt sokkal inkább van, mint amire terelik a figyelmet, miközben az meg nincs. De ezt már unásig szajkóztam, s közben rájöttem, hogy mennyire így van.

Átismételjük? Valójában háború van, de még sincs. Emberek halnak meg, de zömük céltudatos és kalkulált operációk leírható vesztesége. Feláldozhatók! Megvan a Stalónés sorozat? Nemcsak zsoldosokról van szó, természetesen. Iránba és Oroszországba is megérkezett az elsõ közvetlen kínai „Selyem utas” vonat teherszállítmány. Az új gazdasági „mechanizmus” lassan életbe lép, a próbaüzemen túlvannak. Szíriában a háborúnak gyakorlatilag vége van. Jemenben is csak célszemélyek eltakarítása zajlik és természetesen az egész Arab –félsziget összes állama megszûnik cionista irányítottságúnak és „olajzsarolásra” alkalmasnak lenni. Alku megtörtént. Zónák kialakítása folyamatban, törzsi-vallási viszályok katalizátorait folyamatosan szedik ki a sorból. Nagyon sokan vannak és egyszerre eltakarítani túl feltûnõ lenne, hisz kiderülne mindenki számára, hogy központilag irányított folyamatokról van szó. A „nemzetgazdaság”, mint olyan csak egy mûszó rég. ÚVG – Új Világgazdasági Mechanizmus kapcsolt be. Elég gyorsan kibontakozik a képlet, mindaz, amirõl más sok éve írunk. Aki meggyõzhetõ a „közszereplõk” közül és alkalmas lehet az átmenet levezénylésében, azt megtartják, a többi megy a „darálóba”. A környezõ „országokban” ebben a tekintetben elõbb járnak, de mivel „Magyarország” ennek a világ-zsidó-összeesküvés-gyakorlatnak a célterülete, alapfilozófiai kezdõpontja, így a csattanóra addig kell várnotok, amíg az elégedetlenséget mesterségesen elõ tudják olya szinten idézni, mikor már hiteles lehet a változás igényének és az azt kivitelezni „képesnek látszó” társaságra való cserélésének képlete. Semmi nem az, aminek látszik. A teljes „politikai elit” sem rendelkezik egy szemernyi erkölcsi, de törvényi, jogi felhatalmazással sem. Ez ugye nem új elem. Brekegnek és közben Orsóst végighajtják a Canossán, hogy kössenek meg minden szerzõdést, mire a már morálisan is alkalmas társaság elég érett lesz átvenni a csattogós lepkét ezektõl. A Selyemút Projekt nem engedi meg a renitenciát! Nem fér bele a alteráló zsidó-cigány izgágaság, szabadkõmûves és jezsuita mindenféle valagrendes zûrlényes isten-helyettesítõ figurákkal való operáció.

Apropó, a most látványossá tett ortodox és katolikus „kiegyezés” valójában „hatalomátvétel”, melynek helye nem véletlen Havanna volt. Az USA és elviekben az egész Amerikai kontinens „keresztény”, legalábbis azt mondják. A tartalom meg mocskos buzi zsidó, a kiirtott és megnyomorított õslakosok pedig igen be vannak etetve. Na de mindegy isis, a lényeg most, hogy „nem muszlim” és ugyan a „muszlim” ugyanolyan erkölcsiséget hirdet, mint a jézusi kereszténység, de hát látható, hogy ezek mára már csak öklendeztetõ hamis szavakká degradált, a degenerálódottak számára készített lelki-szellemi moslékká lett betûhalmazok. De isten újra nyeregben van és rendet tesz. Ez elkerülhetetlen. Szír területen keletkeztették, Egyiptomban inKubálódott, Konstantinápolyban meghasonlott és Szófiában átértékelõdött, miközben Moszkvában megõrizték. Nézzetek utána, mit jelent az „inkubus”. Világosabb lesz a setít! Meg vagytok baxva! Jeruzsálem, Urusolyma…mi lesz veled, ha a zsidók, mint „kereszténygyûlölõk” mindenhonnan meg kell mutassák magukat? Igen, „Mennetek kell Ufarsim!”


„ Nem az szeret, ki a testnek hizelg,
De aki a lelket vezérli vissza,
Ha kell, kard élén vagy lángon keresztül
Ahhoz, ki mondá: Nem békét, de harcot
Hozok a földre. - E gonosz hitûek
A szentháromság rejtélyes tanában
A homoiusiont hirdetik,
Mig az egyház a homousiont Alapítá meg a hit cikkeül. ”
– Madách Imre: Az ember tragédiája - Hetedik szín, (Konstantinápolyban)


Nos, az erõnek tér kell, ahol megnyilvánulhat és ez a tér most Afrika és Közép - és Dél-Amerika, de az átrendezõdés megkerülhetetlen egész Ázsiában és a vén zsidó-szajha Európa bugyraiban is.
A nemzetközi médiát ráterelik az „igaz beszédre”, de ehhez világossá kell tenni, hogy hazudik. A sportot doppingmentessé kell tenni, bundátlanná, de ehhez be kell mutatni, hogy micsa mocsok van ott is. A politika egyenesen önfelszámolás alatt van. Ragozzák, hogy nem valaminek kell jönni, ami „hiteles”, hanem valakinek, aki azzá teszi, amihez hozzáér.
Lassan, de biztosan hozzák elõ a „leleplezõket” is a „bátrakat”, a „hõsöket”, a köznapi meg nem csinált, vagy éppen jól megcsinált figurákat. Persze óvatosan, nem feltûnõen.
A holokauszttal túltelítetté tett népeket önvédelemre gerjesztik, nacionalizálják. Minden meg van írva, lé van papírollózva, és már a kõ se hiányzik. Jönnek a „leleplezéses, összeesküvõ-gyakorlatos” filmek, írások.
„Zika” vírus, mint biokémiai fegyver, GMO, Monsanto és gyógyszeripar, emberiségellenesség…és gyilkosságok, brutalitás, nõk elleni erõszak, milyen cukik az állatok és klímaváltozás…minden egyszerre, egy helyen olyan töményen, hogy ezt bátran nevezhetjük elárasztásos kommunikációs technikának. A zavarosban sokkal könnyebb átvinni a „központi akaratot”, mert úgysem érti senki. És nem! Tényleg nem értik, még azok sem, akik érthetnék. Úgy tûnik tényleg filozófusnak kell ehhez némileg Lenin, vagy nem Lenin!

Míg egyik oldalról megyen a „NATO-s” háborús szájtépés, másik oldalról épül a „másik világ”, mely „paktumok” halmazának és tán az értelemnek is eredménye. Valahogy véget kell vetni a totális, bolygó-szintû zsidó –terrornak, gyilkolászásnak, hazudozásnak, történelem-hamisításnak és ennek a fertõnek, ami mára – mint eredmény- felmutatni képes a cionista jahve-központú degeneráció.

Mint tapasztaljátok, nem egyszerû meggyõzni senkit sem arról, amit sem látni, sem érteni nem képes. Orsós második védvonalról beszél. Õ tudja, hogy dolga lesz „elbukni”, amint elvégezte a rábízott feladatokat. Gyurcsány is tudja. Vona-zazri olyan barom, hogy belõle kinézem, még mindig nem fogta fel, hogy halott. Mondjátok, mi nem érthetõ még? A V4-ek „leválása” az EU-ról és pufferzónaként, de maci-intendánsként sorban állni? Az EU-t már lényegében az orosz-kínai korporáció mûködtetni az összes szolgálatokkal együttmûködve, hogy úgy bontsák le a rendszert, hogy a legkevesebb ártalom érje a sok megvezetett barmot s mégis az értelmesebbjét ráeszméltesse arra, hogy „Úristen”! Úgy tûnik, hogy ébredeznek. Mondjuk, személy szerint nekem ez már rég kevés az „üdvizeléshez”, s inkább felteszem a filoszófijai kérdést: Most akkor hová is xarjak? Be nem fogok, mert szobatiszta vagyok, bár a korral ez még változhat, ha el nem visz egy hirtelen farktus, ami a szolgálatok közelében gyakori jelenség.

Na itt van nektek a másik világ, ami alapjaiban a régi, de ha közben megváltjátok magatok, úgy már semmi nem tud az maradni, ami régen volt. Tán nem is baj!

Hozzaszolasok

4 #1 Posta Imre
- 2016. February 16. 11:36:55
Itt a döntés: befagyasztják az olajtermelést
Az olajtermelés januári szinten történõ befagyasztásáról született megállapodás a két legnagyobb olajtermelõ, Szaúd-Arábia és Oroszország energiaügyi minisztereinek Dohában tartott megbeszélésén. http://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasa...10294.html

Az oroszok azt javasolják, hogy ne csókolózzon, aki Dél-Amerikában volt

Ahogy azt korábban megírtuk, Oroszországban is megjelent a Zika-vírus. Már orosz járványügyi szakemberek próbálják megállítani a Zika-vírus terjedését. Azt javasolták kedden a latin-amerikai útról hazatérõ turistáknak, hogyhttp://24.hu/kulfold/2016/02/16/az-or...aban-volt/

Szólaljunk fel az ENSZ homoszexualitást reklámozó bélyegei ellen!http://www.citizengo.org/hu/fm/32899-...w7gNXhA%3D
unstamps.org/wp-content/uploads/2016/01/FE16_stamp_set-600x600.jpg

Nagyon hallgatnak az emberöléssel vádolt fideszesrõlhttp://nol.hu/belfold/nagyon-hallgatn...ol-1601705

A férfi, aki Trumpból Trumpot csinált – HÁTTÉR

A világ, de az amerikaiak jó része is ámuldozva figyeli, hogyan kampányol a milliárdos üzletember, Donald Trump, aki még soha nem viselt közhivatalt, és soha nem vett részt politikai kampányban. A Republikánus Párt “színeiben” az elnökjelöltségre pályázó Trump kampány-és médiasikereinek hátterében munkálkodó szakember egyre több figyelmet kap az amerikai sajtóban.http://gazdasagportal.hu/index.php/a-...lt-hatter/


Kínával szárnyalnak a légitársaságok

Kedden beindul Ázsia legnagyobb légiszalonja, a Singapore Air Show. A világ legnagyobb légiközlekedési vállalatinak fókuszába így az ázsiai kilátások kerülnek, és a piaci kilengések ellenére Kína a legnagyobb reménységük a következõ idõszakban.
http://www.investor.hu/news/20160215-...sagok.htmlhttp://politobzor.net/show-81524-ukra...lyaku.html


news-front.info/wp-content/uploads/2016/02/kazak.jpg

Kína figyelmeztette Amerikát, hogy ne szórakozzanak
-

Washingtonban egy, börtönben lévõ kínai Nobel-békedíjasról neveznének el közterületet. Ahol a kínai követség áll.
http://vs.hu/kozelet/osszes/kina-figy...paign=main

A szenátus elõtt kell magyarázkodnia a román kormányfõnek

A román szenátus elõtt kell szerdán magyarázatot adnia Dacian Ciolosnak az Intact médiatröszt kilátásba helyezett kilakoltatásáról: a miniszterelnök beidézésérõl a szenátus nagy szavazattöbbséggel döntött kedden.http://24.hu/kulfold/2016/02/16/a-sze...manyfonek/
272 #2 Kameleon
- 2016. February 16. 13:50:52
static.politifact.com.s3.amazonaws.com/politifact%2Fphotos%2F823coreylewart.jpg
129 #3 VaLa
- 2016. February 16. 18:51:15
Hát ez az!
A katolikus liturgia = sátáni rituálé.
http://humansarefree.com/2014/10/the-...itual.html
165 #4 LM
- 2016. February 16. 20:03:17
Na ezt is pont most http://vs.hu/kozelet/osszes/feloldana...paign=main talán a nyugati leválást segítõ program részeként fut ez is, ha kiderül egy két csúnya részlet a "támogató" nyugatról. De persze nem biztos csak egy tipp s_nezem
4 #5 Posta Imre
- 2016. February 17. 07:33:10
Politikailag elhajló tankönyvet kapnak a diákok

Hiába állítja Rétvári Bence, hogy a régi tankönyvek a hibásak, az egyik új fejlesztésû tankönyv nem csak politikailag elfogult, hanem például értelmetlenné teszi a diákok számára a márciusi ifjak egyik pontját.

Az egyre elégedetlenebb és mostanában ennek nyilvánosan is hangot adó tanárok egyik követelése a szabad tankönyvválasztás visszaállítása. Ezt Rétvári Bence államtitkár a minap azzal hárította el, hogy a hibák nem az elfogadott új tankönyvekben, hanem épp a régiekben és a közoktatásban nem használt munkafüzetekben vannak. Az államtitkár téved. Az egyik új fejlesztésû tankönyv nem csak politikailag elfogult, hanem például értelmetlenné teszi a diákok számára a márciusi ifjak egyik pontját.

Az Oktatáskutató és Fejlesztõ Intézet (OFI) kísérleti tankönyvsorozatának történelem 9. tankönyvérõl már hónapok óta hozzáférhetõ a Történelemtanárok Egylete (TTE) által készített részletes bírálat, amibõl többek között kiderült, hogy a közölt térképek 90 százaléka hibás. (Erre az OFI is rájött, mert egy év múlva már javított kiadást nyomtatott, amiben több mint 20 térképet korrigáltak, de a többség még így is hibás maradt, nem beszélve a javítás közben bekerült új hibákról.)

Diákokon kísérleteznek

A térképhibák azonban a tankönyv problémáinak csak egy kis részét jelentik. A történelem-tananyagok terén az egyik legnagyobb botrány valóban egy munkafüzettel kapcsolatos, ez azonban – Rétvári állításával ellentétben – igenis használatos a közoktatásban, és bár a szarvashibát a nyomtatott verzióban javították, arra még nem kerítettek alkalmat, hogy a neten is az új verzió legyen letölthetõ. (Lásd itt, az 53. oldalon.)

Fotó: Stiller Ákos

A kritika és az ehhez kapcsolódó szakmai vita hozzászólói joggal nehezményezték, hogy ilyen színvonalú – éppenséggel nagyon is új – anyagokkal diákok ezrein kísérleteznek.

Mindehhez jön, hogy az OFI szeptemberben megjelent új atlaszának használhatatlansága miatt (még a névmutatón is spóroltak) diákok és történelemtanárok egyaránt háborognak, ráadásul kötelezõvé tették ennek a kronológia nélküli kiadványnak a használatát 2017-tõl az érettségin.

Hasonló hibacunamikról más tantárgyak szakértõi, például a magyarosok is szóltak már. (Arató László, az Irodalomtanárok Egyesületének elnöke például egy vitán kifejtette, az egyik „kísérleti irodalomtankönyv 123 oldala közül csak kettõ olyan volt, amelyen nem volt hiba”.)

Ideológiai szempontból elhajló
Kapcsolódó Tényleg anyagok:

Hová tûntek a demokraták? (A Horthy-kor az új és a régi tankönyvekben)

Törikönyvek légüres térben

Min alapszik? - Tankönyveink és Bocskai

Az OFI 10. osztályos kísérleti történelemkönyve is számos hibát tartalmaz. A TTE készülõ új tanulmánya szerint a 19. század uralkodó eszméit bemutató leckéjében például napjaink politikai viszonyaira hajazó felállás tükrözõdik, erõsen elfogult nézõpontból: mintha a történelem színpadán jobbra az állam szerves fejlõdésében hívõ konzervatív nacionalisták, balra a tömeggyilkosságokhoz köthetõ marxisták állnának. A liberálisok jelentéktelenek, az anarchistáknak nyomuk sincs.

Mindezt a nagy francia forradalom és az 1848 közötti korszakra vonatkoztatva, amikor valójában a nacionalista liberalizmus volt a fõ politikai irányzat, és a konzervatívok szinte egységesen felléptek a nacionalizmus ellen.

A 19. századi liberalizmusról a lényeg zárójelbe került, mintha mellékesek lennének az egyéni szabadságjogok: „a tulajdonhoz való jog, a szólás- és véleménynyilvánítási szabadság, a vallásszabadság”. A szöveg olvasásakor az a benyomás keletkezik, hogy a liberálisok célja 1848 elõtt a választójog leszûkítése volt. Mindez történelmietlen és messze van egy elõítéletmentes nézõponttól.

A tankönyv fõszövege meglepõ módon a nacionalizmussal sem foglalkozik érdemben, semmitmondó összefoglalójának a harmadát ez a zárómondat tölti ki: „A soknemzetiségû, idegen dinasztiák által irányított birodalmak népei sokszor a másikkal szemben is meghatározzák magukat, és a történelmi gyökereket gyakran hamis színben tüntetik fel.” (Mindez 16 év körüli diákoknak íródott.)

Az atlasz szerint nincs értelme a márciusi ifjak egyik követelésének

1848/49 tanulhatóságát másként is nehezíti a tankönyv, sajátos módon a térképekkel. Ugyanis a közvetlenül Trianon elõtti országhatárokat történelmietlenül már a reformkorra is használják, nem jelölve, hogy Erdély akkor Magyarországtól független, önálló tartomány volt. Ezzel megfosztja a középiskolásokat attól, hogy megértsék a márciusi ifjak egyik követelését („Uniót!”) és jelentéktelenné válik, hogy az 1848-as áprilisi törvényekben kimondták Magyarország és Erdély egyesülését.

Már a Kádár-korszak végén meghaladott „kuruckodó” hozzáállás köszön vissza a Habsburgok megítélésében, akiknek szinte csak negatív szerepet szánnak. Ez alól csak Mária Terézia a kivétel, aki „aktív közéleti tevékenység mellett sem hanyagolta el családját…”. (Anakronisztikusan, de nem egy diáknak az aktuális vita fog eszébe jutni a „nõi princípiumról”, hisz férfi uralkodóról ilyen mondatot soha nem olvashat.)

Tankönyvek osztása a Tárnok utcai iskolában 2014-ben

Fotó: Fazekas István

A Habsburgok negatív képét felerõsíti egy I. Lipótról mellékelt festmény, ahol történelemhamisítással felérõ „feledékenységgel” hagyták le a cím felét, azt az „apróságot”, hogy a császárt színpadi jelmezben láthatjuk.

Hunyadi János nem tétel

Napjainkra ellehetetlenült a tanárok helyzete, többek között azért, mert állandóan új és új változtatásokkal, elõírásokkal szembesülnek. Például azzal, hogy ugyannak a kormányzatnak a hivatalnoka, mely kormányzat az Alaptörvény „nemzeti hitvallásába” beleírta: „büszkék vagyunk arra, hogy népünk évszázadokon át harcokban védte Európát…”, egyúttal törli a középszintû érettségi témakörök közül Hunyadi Jánost.

A tanárok nem hirtelen felébredve kezdtek el tüntetni, a folyamat sokkal inkább ahhoz hasonlít, mint mikor árvíz idején folyamatosan nõ a vízszint, mert egyre csak esik, és így a gondok egyre sokasodnak.

A gátõrt már lecserélték, de ez önmagában nem hozhat megoldást.

A cikk szerzõi a Tényleg munkatársai.
http://hvg.hu/kultura/20160216_tankon...ce_oktatas
171 #6 gabi
- 2016. February 17. 17:30:11
Imre! Te mindent elkövetsz, hogy csak a rosszat lássuk. Nem adsz perspektívát, nem is kell. Folyamatosan hozod a negatív híreket. Ettõl én és az itt lévõk boldogabbak leszünk? Tehetetlenségre kárhoztatsz minket, miközben azt mondod, hogy fogjunk fegyvert. Milyen fegyvert?
4 #7 Posta Imre
- 2016. February 17. 17:38:28
Gabi, vagy egyre hülyébb leszel, vagy valamit csak nem akarsz megérteni. Vártam, hátha hozod a jó híreket, tanítod a sok "kárhoztatottat", meg ilyesmi. Ami nem tetszik, lapozd át! Megvan hozzá a képességed, ugye?
48 #8 ro-zsola
- 2016. February 17. 17:44:54
Ez jó voplt Imre , elég jól összefoglalja a jelenlegi helyzetet.
Némi plussz adalék
1. Olaszországban a szülészeti alkalmazottak 90%-a nem hajlandó abortuszt végrehajtani
2. Kazahsztán : " többnemzetiségû ország vagyunk " , " az orosz nyelv ugyancsak hivatalos nyelvünk "
3. Mindennaposak Kazahsztánban a török-türkmén összecsapások ( két testvérnemzet gyepálja egymást a harmadik testvérnemzet országában )
4. Törökország nem hajlandó megszüntetni a szíriai beavatkozást még akkor sem ha az SzSÁ megkéri rá
5. Walzman márciusban meg akarja támadni és elfoglalni a Krímet. Akár a teljes félszigetet is átadná Törökországnak abban az esetben ha hadat üzennek az oroszoknak
6. Ámerikai és izráeli fegyvereket találnak az ISIS harcosainál. Az egyik ISIS faxfej megkérte az Izráeli kormányt hogy fogadja be a sebesültjeiket
7. Brazilia beszólt Izráelnek. A napokban az egyik brazil újság összefoglalta a " zsidó szervkereskedelem " adatait. Kiderült, a fõszereplõk mindannyian zsidók , méghozzá az izraeli kormány támogatásával megtoldva. A cikk szerint Izráel katonai támogatást biztosított több Azerbajdzsáni faluban történt " beszerzésekhez ". ( mit nem tudnak ezek a " brazilok " ? )
Zajlik az élet. Törökországot és Szaud-Arábiát egybeterelik és belekergetik egy eleve vesztes háborúba. A török gyalogság bár fegyelmezett és jólképzett , képtelen lesz eredményeket felmutatni. A török haditengerészet bár sokat fejlõdött képtelen felvenni a versenyt az oroszokkal. A legnagyobb gond a török légierõnél van. Bár sok géppel rendelkeznek és technológiailag is elég jól állnak ( AWACS , radarok stb ) , hiány van profi pilótákból. Az F-15 manapság már nem okoz gondot az orosz légelhárításnak , az F-4 pedig már annyira elavult , hogy életveszélyes velük felszállni. A szaudi légierõ is hasonló cipõben jár. Emelett Irán nyíltan felválalta hogy egy esetleges Szíria elleni támadáskor Irakon végiggázolva bevonul Szíriába . Itt jegyezném meg , az iráni hadsereg sokkal fejlettebb mint a török vagy a szaudi.
Irak. Az iraki kormány látva a sziriai eseményeket hivatalosan is felkérte az Orosz Föderációt az ISIS elleni küzdelem megsegítésének céljából. Érdekes módon Irán is segítségnyújtást igér ( meg is fogja tenni ). Itt jegyezném meg , a szaudiak nagyot szo.tak Yemenben az irániaktól. A Blackwater zsoldosai is csak nagy nehézségek árán tudnak elmenekülni Yemenbõl
Walzman veri a nyálát , a kis " tapsifüles " Jacenyuk ugyan még " túléli " az elkövetkezõ heteket. ( Nem engedik meg neki az " angolos távozást ). A " zsidobanderovec " ukrán " kék-sárga " álomban ringatja magát. Az idióta " ukro-fasiszta " képtelen felfogni azt hogy mi vár rá. Ámerikai köcsögök szerint " Putyin atomot dob Ukrajnára ". pffff
A liberális-zsidó-fasiszta propaganda szerint " Oroszországban gyermekek a fák törzseit rágják éhségükben ". Értitek már hogy miért köteleségünk elutasítani a zsidó-fasiszta propaganda hazugságait ? Ugyanezek a zsidó-fasiszták gyalázzák nemzetünket a liberális médiájukban. Egyes zsidó-fasiszta propagandisták pánikot akarnak kelteni Finnországban és a Baltikumban. Azt hiresztelik , hogy a migránsok " Oroszország felõl fogják elárasztani õket ". Nem meglepõ ez a lejáratókampány. Finnország és a Baltikum szintén eljátszott a gondolattal : " milyen elõnyökkel járna ha csatlakoznának a V4+ Unióhoz ". A Balkánon megy a balhé , Görögország légtérsértéssel vádolja a törököket , a migránsok problémája pedig egyre keményebb lépéseket követel.
Moszkva elsimerte az önálló Kurdisztánt , csak még nem jelentették be ( megbetegedett a fotós ).
A V4+ nemzetei egyre jobban közelítnek egymáshoz. Románia kapkodik az utolsó molekulányi levegõ után , a tervek becsõdöltek , Deveselu nem érte el a célját. Crna Gora hasonlatos egy kerozinnal átitatott kanóchoz , a horvátok meg maguk alá xartak. Kiderült hogy horvát felségjelzésû repülõgépek szállítják az ISIS-nek a fegyvereket. Nemrég Ámerika elárulta magát , az egyik chemtrail gép pilótája elfelejtette kikapcsolni a permetezést leszálláskor. A horvátok látva a landolást elcsodálkoztak.
Izráel nagyon bizik Ukrajnában. Azért hogy megakadályozzák a fehérorosz hadsereg beavatkozását Ukrajnában az EU eltörölte a Fehéroroszország elleni szankciókat. Kérdés : Vajon mennyire hatódott meg ezen a " KGB-bõl érkezett Lukasenkó " ? Az ukrán támadás már amúgyis kétséges mivel nagyszámú ukrán kiskatona dezertált és ment át az orosz oldalra ( az orosz hatóságok szerint már komoly gondot okoz az ellátásuk ) . Az eleve bukásra itélt törököket és a bexari de nagypofájú románokat nagy csalódás fogja érni. Ha az ukrán invázió elbukik ( 99% az esély rá ) könnyedén megszünhetnek ebben a formában.
Merkel " repüléstilalmi zónát " szeretne Szíria felett. Hát igen. Az a szerencsétlen 2 darab " Tornádó " repcsi nagy önbizalmat ad neki. Csupán azzal van gond , hogy az oroszok minden lépésüket figyelik és mindenhová kisérik õket miközben a " németeknek " fogalmuk sem volt róla. ( Most már tudják a Rusvesna.ru weboldal egyik cikke után ) Ráadásul az a két gép a törökországi Incirlik bázison van ( az elsõszámú célpont ! )
Még mielõtt egyesek " világvége " ajvékolásba kezdenének egy örömhír : kb 9000 euró lesz az új Lada .
236 #9 Vazul
- 2016. February 17. 17:50:04
"Az MSZP kíváncsi lenne arra, hogy a zárt ajtók mögött valójában mirõl szólt Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök moszkvai megbeszélése és hogy a sajtótájékoztatón Orbán Viktor "miért volt szemmel láthatóan rendkívül ideges és zavart állapotban" -mondta a politikus. Nem úgy tûnt, mintha a magyar fél gyõztesen vagy "pozitív eredménnyel" jött volna ki a terembõl -fogalmazott."

Kerestem a sajtótájékoztatót a neten, hogy lássam OV reakcióit, de csak a múlt évit dobja ki és a mostaniról csak cikkeket találtam. [color=#6633ff][/color]Ha valaki megtalálta, belinkeli?
171 #10 gabi
- 2016. February 17. 17:51:14
Maradjunk abban, hogy egyre hülyébb leszek. Így legalább nem kell vitatkoznunk.

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.05 masodperc
312,130 egyedi latogato