Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Földönkívüli civilizáció nyomaira bukkanhattak csillagászok

TechnikaCsak ott lehet, mert belül egészen biztos nincs, rajta meg még annyira sem. Az emberiségnél jóval magasabb technológiai szinten lévõ földönkívüliek által épített megaépítmények keringhetnek egy rejtélyes csillag körül. Legalábbis ez is egy lehetséges magyarázat a Földtõl 1500 fényévnyire található csillagnál észlelt furcsa jelenségre. Olyan magyarázat, amit komoly csillagászok sem vetnek el azonnal, mint ostobaságot – írta az Atlantic és annak nyomán több tudományos lap.

A közösségi oldalakon és a világsajtóban is nagy figyelmet kapott beszámoló középpontjában a szépnevû KIC 8462852 csillag áll, amit 2009-ben fedeztek fel a csillagászok, a földszerû bolygók után kutató Kepler ûrtávcsõ segítségével. A “bizarrként” és “nagyon érdekesként” jellemzett csillagot éveken át figyelték, miután egyértelmûvé vált: valami kering körülötte, ami rendszertelen idõközönként eltakarja a fényét. Méghozzá valami igencsak nagy dolog, mert olykor a csillag által kibocsájtott fény 22 százalékét is kitakarja.

A csillagászok több elméletet is megvizsgáltak, ami természetes magyarázatot adhat a furcsa jelenségre, de kénytelenek voltak egymás után elvetni azokat, csakúgy mint azt a lehetõséget, hogy a mûszerek hibája áll a háttérben. A tudósok végül csak egy elfogadható magyarázatot találtak: a csillag körül üstökösök keringenek, amit egy, a csillagrendszeren átsuhanó másik csillag gravitációja röpített a KIC 8462852 köré. De ez a sem ad választ mindenre, és a csillagászok ezzel még nem zárták le a kérdést.

Van ugyanis egy másik lehetséges magyarázat. Jason Wright, az amerikai Penn State egyetem csillagásza szerint elképzelhetõ, hogy földönkívüliek által épített megaépítmények keringenek a csillag körül. Egészen pontosan hatalmas, többszázezer kilométeres napelemek, amivel a csillag által kibocsájtott energiát gyûjtik be. Wright az Atlanticnak elmondta: a földönkívüliek mindig az utolsó lehetséges magyarázat, amit megfontol az ember, de ez pont úgy néz ki, mint amit egy idegen civilizációtól várhatunk.

Érdekes módon a tudósok nem vetették el azonnal annak a lehetõségét, hogy a KIC 8462852 körül keringõ rejtélyes valamik egy földönkívüli civilizáció építményei lehetnek. Wright most rádióteleszkópokkal vizsgálná meg a csillagot, értelmes lényekre utaló rádiójelek után kutatva. Az elsõ megfigyeléseket januárban végzik, majd, ha az eredmények megfelelõek, az új-mexikói VLA rádióantenna-hálózat ráirányításával megállapíthatják, hogy tényleg idegen technológia áll a háttérben, vagy mégiscsak van valamilyen természetes magyarázat a furcsa jelenségre.
Link

Hozzaszolasok

88 #1 Asumhari
- 2015. October 15. 16:09:23
Igazad van Csaba! Az állatok is kikérik maguknak, hogy egyszinten említsék õket a bolygó ragadozójával.

Mellesleg amit látnak az 1500 éve volt.

Ma már a rádióhullámoknál gyorsabb megoldás is van a vizsgálódásra.

EPR jelenség. az információ azonnal van ott. (Ott-itt)
4 #2 Posta Imre
- 2015. October 15. 16:13:08
Asumhari, hát te is itt vagy? Vagy hol? Esetleg a jó kérdés mikor? Nos azok a bazinagy zûrobjektumok bizony már itten vannak, mert 1500 év elég volt, hogy ide evezzenek, vitorlázzanak a zuniverzális golfozó áramlatban.
171 #3 gabi
- 2015. October 15. 16:17:54
Úgy látszik az idegen technológia nem természetes magyarázat :)
Horváth prof mondta: A disznó horizontális ember, az ember pedig egy vertikális disznó.
88 #4 Asumhari
- 2015. October 15. 16:27:31
Kedves Imre!
Örülök, hogy örülsz nekem. Én mindig itt voltam. Néha más néven, de az újbóli regisztrációnál visszavettem az igazi "nevemet".
4 #5 Posta Imre
- 2015. October 15. 16:37:23
Na ennek örülök! Gabi neked is, bár ez nem volt mindig így, de ez nem a te hibád. Remélem erre a kitudjamennyiidõre már örülhetek.

A kutatókkal épp most beszéltük, hogy teljesen elkopott a társaság és nem igazán lett átütõ eredmény (bár szerintem de), de hát az "igazságkeresés" már csak ilyen sziszifuszi munka.
165 #6 LM
- 2015. October 15. 16:49:19
Minek olyan messzire menni az "idegenekért" most jött a cikk, http://www.kisalfold.hu/tudomany/125_...t/2449013/ ami csak úgy 60 millió évet módosít és ami szerint "meggyõzõ bizonyítékok vannak arra, hogy már 125 millió évvel ezelõtt, a dinoszauruszok korában jól kialakult az emlõsök sok alapvetõ jellegzetessége" a végén még kiokoskodják a nagyonokosok hogy az üküküküük dinón "lovagolt"... mik vannak B)
69 #7 Szalonna
- 2015. October 15. 17:10:31
Az emberi gondolkodás olyan primitív hogy a jobb galaxisokban fertõzõ betegségnek tartják. s_vigyori Innen is lehet tudni.....
6 #8 anzsi a macska hala
- 2015. October 15. 18:24:18
Az emberi fajok is földönkívüliek, mert hogy a földet nekünk rendezték be terráriumnak. De mára már annyira összesz@rtuk, hogy nemsokára takarítás lesz.
177 #9 Vacak
- 2015. October 15. 19:18:08
Az ember földi eredetû, viszont a zsidók õse kétségkívül földönkívüli:

www.troll.me/images/watto/mind-tricks-dont-work-on-me-only-money.jpg
8 #10 miskolcilaci
- 2015. October 15. 19:40:48
Nem kell messzire menni. Itt a földön is van épp elég földönkívüli!

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.03 masodperc
339,719 egyedi latogato