Csaaaak? Na ezt nem kellett vona, ahogy most se kellene, de hát a hülyeség kötelez. 1942-ben Magyarország vállalta, hogy 200 ezer fõs hadsereget küld a keleti frontra a németek megsegítésére. Eddigre az ország végérvényesen belépett a háborúba, lekötelezett volt a németeknek, és megszerzett, visszacsatolt területeinek megtartását is igyekezett biztosítani azzal, hogy a németeknek segítséget nyújt. A 200 ezres hadsereg azonban nem volt felkészülve erre a háborúra, és pusztulását elõre lehetett tudni.

Hiányoztak ugyanis a páncélelhárító fegyverek, a tüzérütegek és a harckocsik. A Don melletti 200 kilométeres frontvonal védelmére egyszerûen nem voltak alkalmasak, és ez rögtön látszott, mert a szovjet támadás 1943. január 12-én rögtön áttörte a frontvonalat.

Mínusz 40 fokos hidegben, rossz felszereléssel kellett volna a részben kiképzetlen, és alapvetõen idõsebb katonákból álló hadseregnek megvédeni magát, ami nyilvánvalóan lehetetlen volt. Katasztrofális vereséget szenvedtek, mintegy 40 ezren ott meghaltak, 35 ezren megsebesültek, sokan eltûntek, nagyjából 60 ezren fogságba estek, ahonnan vagy nem tértek vissza vagy csak évek múltán.

A második világháború túlzottan is bõvelkedett az értelmetlen emberveszteségben, Magyarország ezzel a csapással indított 1943-ban, és nem ez volt az utolsó.

A ti családotokban van valaki, aki visszajött a Don-kanyarból? Vagy meghalt ott?

Ha véletlenül nincs is, vagy már senki sem emlékszik, érdemes megnézni Sára Sándor Pergõtûz címû riportsorozatát.
Link