Na egy jó cikk a neokohnról. Ezek vagy játsszák a hülyét, vagy tényleg ilyen hülyék és semmit nem sejtenek. Ez jó.
Egy államszövetséggé alakuló EU nem hiányzik se Amerikának, se Kínának, s főként nem hiányzik Oroszországnak egy őt népességben ötször, gazdasági teljesítményben hússzor felülmúló, így energiafüggőségben nem tartható szomszéd. Oroszországnak az az érdeke, hogy úgy gyengítse Amerikát és Európát, ahogy csak tudja.

2006-ban halálosan megmérgezték az orosz kémelhárítás egy politikai menedékjoggal Londonban tartózkodó szökött tisztjét, Alexander Litvinyenkót. Ez volt talán az első olyan eset, amikor a Nyugat azzal szembesült, hogy az orosz hírszerzés a hidegháborús időket idéző módon is igen tevékeny Európában. Azóta nem egy nyugati országban keveredtek politikusok és pártok abba a gyanúba, hogy ténykedésükkel az orosz kormány érdekeit szolgálják:

Ausztriában: Hans-Christian Strache és a Szabadságpárt,
Csehországban: Andrej Babiš és az Elégedetlen Polgárok Mozgalma,
az Egyesült Államokban: Donald Trump és a Republikánus Párt,
az Egyesült Királyságban: Nigel Farage és a Függetlenségi Párt,
Franciaországban: Marine Le Pen és a Nemzeti Gyülekezet,
Görögországban: Alexisz Ciprasz és a Sziriza,
Hollandiában: Geert Wilders és a Szabadságpárt,
Magyarországon: Kovács Béla és a Jobbik, Orbán Viktor és a Fidesz,
Németországban: Markus Fronheimer és az Alternatíva Németországért,
Olaszországban: Matteo Salvini és az Északi Liga.

Erre a listára most feliratkozott Boris Johnson miniszterelnök és a brit Konzervatív Párt is, miután egy hónappal a december 12-i általános választás előtt a Parlament hírszerzési és belbiztonsági bizottságának jelentéséből – aminek a nyilvánosságra hozatalát a miniszterelnök próbálta gátolni – kiderült, az utóbbi hét évben kilenc olyan dúsgazdag orosz honos adományozott nagyobb összegeket a toryknak, akiket a brit hírszerzés a Kremlhez közelállónak ismer.

Orosz pénzt találtak a brit konzervatívoknál

A brit miniszterelnök megpróbálta eltitkolni az orosz oligarchák milliárdos támogatásáról szóló jelentést.
Neokohn
1 hozzászólás

De mennyire befolyásosak valójában az oroszok?

Moszkva katonai hatalma figyelemreméltó annak tudatában, hogy tömegpusztító fegyverekből a világ legnagyobb készlete felett rendelkezik a Kreml, de a hagyományos fegyverekkel való hatalomkiterjesztésre csak korlátozottan képes. Márpedig aki a globális politika színpadán hosszú távon akar játszani, és gazdasági érdekei vannak, nem engedhet meg magának atomháborút.

Az orosz fegyveres erők hadrendje felületes szemlélőnek lehet ijesztő, de avatott szem látja, hogy képességei haloványak.

Az ország gazdasági teljesítménye közepesnek mondható, ennek történelmi és földrajzi okai vannak. 882 óta, amikor is az első orosz államalakulat létrejött, az államvezetések rendre azzal a kihívással találták szembe magukat, hogy nincs természetföldrajzi védvonal országuk belseje és a külföld között.

E gondot ütközőövezetek kialakításával, területi terjeszkedéssel próbálták megoldani, de ami véd a hódítóktól, az gátol a kereskedelemben. Egy zárt népgazdaság ugyanis biztos út a koldusbothoz, a nyitás feltétele pedig, hogy egy gazdasági rendszer kapcsolódni tudjon a világkereskedelem vérkeringéséhez.

A világkereskedelem pedig a legköltséghatékonyabb szállítási megoldásokat favorizálja, ami mindmáig a tengerhajózás. A jó tengerkapcsolat volt a nemzetek gazdagságának egyik természetes oka. A világ leggazdagabb és legfejlettebb országai jó melegtengeri kikötőkkel rendelkeznek, Oroszországnak azonban épp ilyen kikötője nincs sok.

A globális politika színpadán nem sok szerep jut egy olyan medvének, amely vetélytársai ketrecébe van zárva.

Putyin nem véletlenül tette rá a kezét az első adandó alkalommal a Krím-félszigetre: Szevasztopol kiváló kikötőjéért, ahol már a cári és szovjet fekete-tengeri hajóhad is horgonyzott, s amit a Szovjetunió felbomlása után Oroszország megtartott magának.

Oroszország az Amerika által hagyott űr betöltésével szilárdítaná hatalombróker szerepét Szíriában

A kurdok kétségbeesésükben az orosz támogatást élvező Aszaddal állapodtak meg, hogy védelmet biztosítson számukra a török erőkkel szemben.
Neokohn
3 hozzászólás

A Krímnek azonban nincs szárazföldi kapcsolata az orosz tömbterülettel. Eleve kudarcra van tehát ítélve a Kreml minden olyan törekvése, ami hagyományos katonai nyomásgyakorlással szeretne érdeket érvényesíteni külföldön. A NATO vagy más amerikai szövetségesek pillanatok alatt képesek megálljt parancsolni az orosz haditengerészetnek, de képesek az orosz lobogót viselő kereskedelmi hajóknak is útját állni.

Mivel az ilyen kötélhúzásból könnyen világháborút lehet csinálni a NATO kollektív védelme miatt, amit megnyerni tömegpusztító fegyverek tömeges alkalmazása nélkül gyakorlatilag kilátástalan, más módszereket kellett keresnie az orosz medvének, hogy kutyaszorítójából is valamiképpen hatást gyakorolhasson a világra, de legalábbis egy részére.

Ennek eszközei az állami tulajdonban levő bányászatban, energia- és hadiiparban rejlő gazdasági befolyás kihasználása, valamint a külföldi hírszerzés konspirált aktivitása és a hadviselés a kibertérben, amiben a putyini állam jeleskedik is.

Vlagyimir Putyin politikai karrierje előtt, még a szovjet KGB ezredeseként külföldi hírszerző volt. A hatalomba is a hírszerzés globális politikai tótumfaktum mentalitását hozta, és a szovjet világhatalmi nosztalgia populista eladhatóságát felhasználva tett szert népszerűségre. A Krím bekebelezése után, például, elfogadottsága olyan széleskörűvé vált az orosz társadalomban, hogy elnöki székét szinte bebetonozottnak tekinthetjük.

Ahhoz azonban, hogy egy autokratikus hajlamú állami vezető hosszú távon meg is tudja tartani pozícióját, sok szövetségesre és barátra van szüksége, aminek ára van.

Putyin létre is hozott egy hozzá kötődő gazdasági holdudvart, aminek gazdagodását az államon keresztül biztosítja, a holdudvar pedig ily módon, a további gazdagodás reményében, befektet a politikai maffia fenntartásába.

Oroszországban ezért jó ideig nem lesz még élet-, vagyon- és jogbiztonság, ahogy még egy viszonylag szabad magántulajdonosi piacgazdaság sem. Főleg nem egy bizonyos üzemméret felett, ahol a politikai maffiának az államon keresztül nagy már a befolyása arra, hogy kiből lehet sikeres vállalkozó.
A kém, aki a hidegből jött. Fotó: EPA

Egy viszonylag szabad magántulajdonosi piacgazdaságban a fogyasztók vásárlása vagy attól való tartózkodása dönti el, ki marad fenn és gyarapszik, s ki lesz kénytelen más foglalkozás vagy üzlet után nézni. Egy felülről irányított gazdaságban azonban az állam dönt a sikerekről. Mivel ez roppant hasznosság-veszteséggel jár minden gazdasági szereplő számára, az amúgy is tőkehiányos posztszovjet orosz gazdaságot ez roppant kellemetlenül érinti.

A politikai maffia fenntartásának kényszere miatt azonban nem adható jó válasz a gazdaság szerkezeti gondjainak kérdésére. A jó megoldás, természetesen, az lenne, ha a kormány hagyná kibontakozni a viszonylagos előnyöket befelé egészen az egyének szintjéig, kifelé pedig minden más ország viszonylatában.

Ez azonban szabad vállalkozást, szabad kereskedelmet, szabad versenyt, tulajdonbiztonságot és jogbiztonságot követelne. Így kialakulna egy hatékonyabb munkamegosztás, aminek a jótéteményei a piaci folyamattal oszlanának el.

Pár év alatt kiderülne, hogy mely iparágakban jók az oroszok, likvidálódnának a malinvesztíciók, létrejönnének az új beruházások, és az átalakulási folyamat után már stabilizálódna a népgazdaság. Ez az átalakult népgazdaság már jobban illeszkedne a világgazdaságba, és több jövedelmet is termelne minden benne résztvevő dolgozónak, vállalkozónak és tőkésnek.

De ebbe Putyin belebukna, mert állama többé nem biztosíthatná oligarchái gazdagodását.

Az állami csókosok közül lehet, hogy egyesek a szabad versenyben is jól teljesítenének, de nem valószínű: az öntörvényű üzletemberi személyiség eleve rosszul tűr függelmi viszonyokat. A függelmet tűrő tehetségtelenek roppant vagyonvesztést szenvednének el, és tőkefelélésbe kezdenének, amiért is szembefordulnának a keresztapával.

Minthogy továbbá a szovjet rezsim és a szocialista agymosás gondosan elpusztította az orosz nemességet, polgárságot és a kisgazda földműves osztályt, gyökerestől irtva ki Oroszországból a magántulajdonosi viselkedéskultúrát,

Putyin bukása esetén az ország visszasüllyedne abba a zűrzavarba, ami Borisz Jelcin éveit is jellemezte hasonló okokból.

A globális politika színpadán három főszereplő játszik: az Egyesült Államok, Oroszország és Kína. Közülük a világhatalmi helyzethez szükséges gazdasági, katonai és földrajzi adottságokkal csak az Egyesült Államok rendelkezik. Kína nominális GDP-ben várhatóan le fogja hagyni az Egyesült Államokat, ahol pedig egy emberöltőn belül többségbe kerülhet a főleg jobboldali republikánus szavazó fehér, angolszász és protestáns népességgel szemben a döntően baloldali demokrata szavazó fekete, ázsiai és latin-amerikai népesség.

Visszatér a múlt: a szovjet propaganda szelleme járja be Európát

A közösségi médián keresztül szinte végtelen lehetőségek nyíltak az orosz befolyásolási kísérletek előtt. Eperjesi Ildikó elemzése.
Neokohn
4 hozzászólás

Az Európai Unió nem globális tényező. A fősodrú európai politika eddig az integráció elmélyítését szorgalmazta, hogy a nemzetközi szervezetből előbb államszövetség, később szövetségi állam váljon, amely saját diplomáciájával, titkosszolgálataival és haderejével lép a világpolitika színére. A politikai főáram hatalmában, annak progresszív szociáldemokráciája melletti elköteleződése ezt a sorsot vetíti az EU elé. A növekvő népjóléti kiadások miatt fenntarthatatlan ellátórendszerek az állam tradicionális funkcióinak integrációját teszik szükségessé.

Egy államszövetséggé alakuló EU nem hiányzik se Amerikának, se Kínának, s főként nem hiányzik Oroszországnak egy őt népességben ötször, gazdasági teljesítményben hússzor felülmúló, így energiafüggőségben nem tartható szomszéd. Amerikának is jobb a sok kis szövetséges, Kínának a sok kis vevő és adós.

Oroszországnak tehát az az érdeke, hogy úgy gyengítse Amerikát és Európát, ahogy tudja.

Putyinnak kapóra jönnek a vele azonos érzelmi húrokat pengető pártok ambíciói Európában és Amerikában is. A nacionalista, identitárius és populista pártok politikai kampányaikhoz roppant finanszírozási igény társul. Mivel nem egy közülük – a Nyugat fokozódó szellemi önsorsrontása következtében – népszerűvé vált a választók körében, és ez kormányzati szerephez juttathatja őket, jó üzlet bevonni őket a politikai maffiába. A kőolaj- és földgáz-bevételekből csorgatott szívességért cserébe oroszbarát Európa- és külpolitikát lehet vásárolni.

Európának sem az nem jó, ha országait, pártjait a Kreml zsebéből kormányozzák, sem az, ha marad a szabályozó-jóléti állam mellett elkötelezett fősodor. Mindkét jövőkép az egyéni szabadság, a magánélet és a magántulajdon lényegét fenyegeti. Olyan közpolitikai fordulatra van szüksége, ami felszabadítja alkotó erőit, és az öreg kontinenst újra a világ műhelyévé teszi.

Ezt a fordulatot az egyéni függetlenség, az öntevékenység és a magánkezdeményezés, valamint a vállalkozás, a kereskedelem, a munka, a pénzintézeti tevékenység és a valódi piaci verseny szabadságának újra felfedezése hozhatja el. Európa ma az egyéni – gazdasági, polgári és erkölcsi – szabadság fojtogató hiányától lassul le és fásul el.

A szellemi életet megöli a progresszív politikai korrektség, az idealizmus, az erkölcsi relativizmus és a jogpozitivizmus, a gazdasági életet pedig a tolakodó szabályozási teher és az elviselhetetlen adóprés. A tőke menekül, egyre inkább idegen kalandorok lepik el a vállalkozói osztályt, míg a honi kiválóságok lapítanak.

Közben a jobboldali kollektivisták orosz kézre játsszák életünket és vagyonunkat, a baloldali kollektivisták pedig fejőstehénnek néznek bennünket. Eljött az ideje annak, hogy ne két rossz közül válasszunk, hanem keressük és ragadjuk meg a jót.
Link