Bejelentkezés
Elkeserítõ helyzetben vannak a roma fiatalok
A tetves liberálbuzi zsidó-szabadkõmûves "nemzeti" kormányok kitenyésztettek egy sor gyilkos parazitát, amibõl embert kék faragni? Munkatáborok, átnevelõlágerek...a fialtatóikkal együtt. Persze csakis demokratikusan és persze csak a tényleg arra érdemesek kerülhetnek onnan ki...élve. Bár az elmúlt 25 évben jelentõsen megnõtt azoknak a roma fiataloknak a száma, akik sikeresen fejezik be az általános iskolát, nagy többségük pedig el is kezd valamilyen középiskolát, súlyos probléma azonban, hogy onnan késõbb minden második roma fiatal lemorzsolódik: néhány év után abbahagyja a tanulmányait, anélkül, hogy végzettséget szerezne. Középiskolai végzettség nélkül pedig ezeknek a fiataloknak tartósan munkanélküli létre vagy rendszertelen foglalkoztatásra kell berendezkedniük – állítja az MTA legújabb tanulmányában két szociológus, Kertesi Gábor és Kézdi Gábor.
Az Abcúg.hu-n megjelent cikk szerint a ma húszéves roma fiatalok közül minden második ilyen helyzetben van.Míg a nyolcvanas évek végén a középiskolát megkezdõ roma fiatalok kétharmada fejezte be középiskolai tanulmányait, napjainkban csak a fele. A szerzõk szerint az sem mindegy, hogy valaki milyen középiskolát végez. Míg a szakiskolát végzett fiatalok reálkeresete a kilencvenes évek óta gyakorlatilag azonos szinten maradt, addig az érettségizetteké, ami eleve magasabb volt, tovább nõtt. A roma fiatalok közül azonban a legtöbben nem gimnáziumot vagy szakközépiskolát, hanem szakiskolát végeznek, errõl pedig leginkább az általános iskola végére felhalmozódott készség- és tudásszintbeli lemaradás tehet. Ennek okaira is kitérnek:
az egyik, hogy nagy a különbség a roma és a nem roma családok nevelési környezetében.
a másik a magyar iskolarendszer egyenlõtlensége.
A tanulmány további figyelemfelkeltõ adata, hogy az iskolák közötti etnikai szegregáció több mint kétszeresére nõtt a rendszerváltás óta.
A szegregáció csökkentéséhez minimálisan arra lenne szükség, hogy az iskolák igazságosan (például sorsolás útján) válogassanak a körzeten kívüli jelentkezõk közül, és a szegény és roma családok segítséget kapjanak ahhoz, hogy megfelelõ információk birtokában jelentkezhessenek körzeten kívüli iskolákba, és fedezni tudják az iskolai ingázás többletköltségeit is. Zárásként a szerzõk azt írják, hogy bár a szegregációs folyamatok igen erõsek, az iskolapolitika azonban képes lehet a megfékezésükre, és
mindannyiunk hosszú távú érdeke az, hogy a magyar iskolarendszerben érezhetõ mértékben csökkenjen a szegregáció.
Link

Hozzaszolasok
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
- 2016. April 20. 15:20:54
- 2016. April 20. 15:34:49
- 2016. April 20. 15:44:32
- 2016. April 20. 16:29:05
- 2016. April 20. 16:38:36
- 2016. April 20. 18:54:44
- 2016. April 20. 19:01:27
- 2016. April 20. 19:55:19
- 2016. April 20. 20:03:44
- 2016. April 21. 05:40:19