Bejelentkezés
A halálról
Tagunk osztja meg veletek. "Nehezen hittem, hogy valaha is a halal utani eletröl beszelek – meg akkor sem, ha közvetlen, atelt tapasztalataim vannak a valosagrol.
Egyet azonban hatarozottan allithatok: ha valaki ezt az allapotot nem elte at – az soha nem fogja elhinni, hogy a doki igazat beszel.
En is a hitetlenek köze tartoztam, de sz edesanyam halalakor Ö bizonyitotta nekem – a tulvilagi
kommunikacio ugy letezik, ahogy a doktor leirta. S aki ezt nem eli at – az legfeljebb csak hitetlenkedve csovalja a fejet, hogy: micsoda ostobasagokat karnak velünk elhitetni.
Amikor megkaptam a telefonertesitest, hogy edesanyammal valami nagyon nagy baj van – azonnal mentem.
Eppen s lakasajtot akartam bezarni, amikor az az erzesem tamadt, hogy valamit elfelejtettem. Ösztönös volt, a tudatalattim kommunikalt velem (ez a maniaja, allandoan teszi – es en hallgatok ra) – ezt az erzest a mai napig nem tudtam magamnak megmagyarazni, holott mar 11 eve törtent.
Anyam megerkezesemkor mar a korhazban volt (sajnos), s en rohantam hozza. 10 napig minden ejjel ott ültem az agya mellett, mert tudtam: a legfontosabb, hogy ne hatalmasodjon el rajta az az erzes, hogy egyedül van. Teny, hogy az ügyeletes orvosok igencsak ferde szemmel neztek ram – de nem tudott erdekelni.
Sok minden jart a fejemben, csak egyetlen gondolatot tartott tavol tölem egy szamomra ismeretlen erö: az, hogy anyam ideje lejart, lelke gyümölcse megerett, le fog hullani: azaz, meg fog halni. Mert ez a gondolat fel sem merült bennem.
Nagy fajdalmai voltak – s az osztalyos orvos azzal jött hozza, hogy irjam ala a papirt a morfiumtherapiara, amit fajdalomcsillapitasra kivannak alkalmazni. Pechje volt – en ismerem a morfium halalos hatasat: lebenitja a belsö szerveket, vegsö soron elöidezi a halalt, azaz halalos mereg! Alkalmazasa egyenlö a gyilkossaggal.
Amikor en nem akartam alairni, anyam orra ala dugta a papirt s kezebe adta a tollat. Anyam ramnezett, en lassan ingattam jobbra-balra a fejemet – mire ö visszaadta a tollat es a papirt az orvosnak.
Az orvos ramnezett aztan szo nelkül elhagyta a kortermet. Azt hittem, vege, nem lesz morfiumtherapia. Oriasit tevedtem – perceken belül visszajött az orvos, kezeben az injekcios fecskendövel – kettöt sem tudtam pislogni, maris beadta az injekciot. Anyam feje elörecsuklott – s en akkor döbbentem ra: mar csak idö kerdese, s nem lesz anyukam.
Egy gondolat azonban meg bennem volt – talan masnap reggel meg el, ha eleg koran bemegyek hozza. Valami ismeretlen erö taszitott kifele a korteremböl, hazamentem. Olyan elemi erövel tört ki belölem a görcsös zokogas, amit kb. 4 oraig abba sem tudtam hagyni. Rettenetes allapot volt. A cicai, akik szabadon jartak ki a lakasbol – a nyitott ajto ellenere sem tavoztak, szorosan hozzam simultak, mintha vigasztalni akarnanak, holott vigasztalhatatlan voltam.
Annyira kimerültem, hogy elaludtam. Ejfel elött nehany perccel fölriadtam – s abban a pillanatban tudtam: az edesanyam halott.
Ösztönösen meggyujtottam a magammal hozott, gyönyörü gyertyat – leültem a gyertyaval szemben – s csak bamultam a semmibe es a gyertyara. Teljesen megdöbbentem, amikor azt eszleltem, hogy a gyertyanak ket langja van – az egyik mozdulatlanul, nyilegyenesen egett – a masik lang viszont mintha tancolt volna. Rettentö sokaig neztem a ket langot – levegömozgas, huzat nelkül – de az egyik lang allando mozgasban volt, mig a masik nyilegyenesen, mozdulatlanul egett. Pontosan tudtam, mit jelent: edesanyam ott van velem, de mar nem el!
Masnap a korhazban tudtam meg, hogy valoban ejfel elött par perccel allt meg a szive! Pontosan abban az idöben, amikor en otthon fölriadtam.
Mint aki egy hatalmas, üres terben mozog, gepiesen hazamentem s azon kezdtem gondolkodni: mit kell tennem. A lakast felszamolni, s elintezni a papirmunkat.
A szek elött, amin ültem – egy dobozhalom hevert, mindegyikben evjarat szerint szamlak, szerzödesek, csekkek boritekban, evjarat szerint a befizetesröl – csak eppen azt a szerzödest nem tudtam hol van, ami nagyon kellett volna.
Egyszerre csak a tekintetem egy lila cipöskartonra esett s megallapitottam: ezt meg nem is lattam. Kinyitottam – a keresett szerzödes volt az elsö, ami a kezembe került! Csak azt nem tudtam, miert ezt a dobozt nyitottam ki legelöször, miert eppen ott kerestem azt, amire szüksegem volt, miert nem masik kartont nyitottam ki legelöször, miert eppen azt? A valaszt a mai napig nem tudom.
Amikor vegeztem a papirmunkaval – ugy döntöttem: a porcellanokkal kezdem a csomagolast – s közben megkeresem a kulcscsomot, amire szükseg volt. Szinte dühös lettem, hogy anyu otthagyott anelkül, hogy megmondta volna: hol a kulcscsomo? Most hogy fogom kinyitni a bezart fiokokat, szekrenyeket?
Ugy döntöttem, majd kesöbb megkeresem vagy csomagolas közben a kezembe akad. Felrantottam a szekrenyajtot, ahol a porcellanok voltak – kivettem az elsö kavescseszet, ami a kezembe akadt – s döbbenetemre ott volt a cseszeben a keresett kulcscsomo.
Akkor mar kezdtem gyanitani, hogy anyam onnan kommunikal velem, ahol ö most van, egy masik dimenziobol. Rendkivül megnyugtato erzes volt!
Amikor mindennel vegeztem a lakasban, összeszedtem a cicakat, s hazamentem. Este lefekves elött a hatalmas gyertyat egy doboz gyufaval az agy melle tettem s hangosan felszolitottam anyamat: ha elaludnek, ebressz fel, ha jössz – mondanivalom van! Elaludtam, de ejjel pontosan fel haromkor valaki, valami, egy gondolat, egy törtenes felebresztett. Azonnal meggyujtottam a gyertyat – s meglattam a ket langot. Az egyik mozdulatlanul, szalfaegyenesen egett – a masik viszont valtozatlanul tancot lejtett. Ekkor mar valahogy termeszetesnek vettem az egeszet, meg csodalkozni sem tudtam. Vegiggondoltam minden mondanivalomat – s ujra elaludtam. S megtörtent mindez pontosan fel haromkor ejjel, egy heten keresztül - engem anyam felebresztett, a ket gyertyalang egett – jelezve, hogy kedves vendegem van.
Elmondhattam minden bubanatomat, keserüsegemet a halala miatt s mindent, ami a lelkemet nyomta – jolesett, de megnyugtatni nem nyugtatott meg, a görcs bennem volt s bennem van a mai napig is: hogy nem voltam mellette, nem fogtam a kezet halala elötti pillanatokban, hogy egyedül hagytam a küzdelmeivel! Azota is gyötör a lelkiismeretfurdalas, pedig tudom. Ö mar regen megbocsatotta ezt a szamomra megbocsathatatlan tettemet.
Amikor hazajöttem a cicakkal (mert az volt anyam kivansaga, hogy ne dobjam öket az utcara, nem is tudtam volna megtenni, az utolso pillanatig mellettem voltak es öriztek), ugyanaz a rituale jatszodott le: gyertya az agy melle – de anya többe nem jelentkezett. En viszont minden este azzal a tudattal hajtottam alomra a fejemet, hogy jo helyen van, “kibeszelgettük” magunkat meg egyszer utoljara, annak ellenere, hogy hangos szo nem esett, csak a gondolatok jutottak el hozza (mert ebben biztos voltam!) – miatta nem kell aggodnom.
Ez a szavak nelküli kommunikacio bebizonyitotta nekem: a halallal nincs vege valaminek, mert egy reszünk, a legfontosabb: tovabbel. Milyen formaban?
Majdnem sikerült megtapasztalnom, amikor kenytelen voltam egy szallodai szobat kivenni egy, a repülöterhez közeli varosban, mert a gep reggel 6-kor indult – vonat viszont csak este volt, s nem akartam ebren, a repülöteren tölteni az ejszakat. Hajnali 3 –ra kertem ebresztöt, s a korai vacsora utan lefeküdtem aludni. Ejfel elött nehany perccel (az ebredes ideje percnyi pontossaggal egybeesett edesanyam halalanak idejevel) szabalyosan arra riadtam fel, hogy a szobaban nincs levegö, mintha lathatatlanul valaki ülne a mellkasomon, de a levegö megakad a torkom elejen! Rettenetes erzes volt, valoszinüleg ebben az allapotban vannak a vizbefulok is – s azota nem merek uszni menni – meg a tenger, a Balaton latvanyatol is panikszerü felelem tör ram.
Par percent belül megjelentek a mentök, s csak arra emlekszem, hogy egy ketsegbeesett hang azt kiabalta: talald meg mar azt a nyaki venat, mert itt fullad meg a kezem között – s en fentröl, a levegöben “uszva” erdeklöldessel, rettenetes nyugalomban azt “neztem” – mivel foglalatoskodik a negy mentös es az orvos. Csodalatos erzes volt felettük lebegni s figyelni a sürgölödesüket – aztan egyszerre elsötetült minden, s tudtam: most visssza kell mennem az agyon heverö testembe, ami nagyon nem akarodzott, mert a sulytalansag allapotat csodalatosnak ereztem s nagyon maradni akartam ott, ahol voltam. A tudatomban azonban egy kedves “hang” figyelmeztetett: Koran jöttel, menj vissza – s elsötetült elöttem minden, majd a korhazban tertem magamhoz. Allitolag akkor, amikor a korterembe vittek, harom orvosnak köszönhetöen ismet ujjaelesztettek – en azonban nem tulsagosan örültem akkor ennek a tenynek.
Lehet, hogy rövid ideig komaban voltam, egy szamomra ismeretlen vilagban, ahol jobban ereztem magam – de visszaparancsoltak, hat visszajöttem. Következö nap megkerdeztem az osztalyos orvost (miutan 3 napig egyetlen orvost se lattam!) . arulja mar el, mi a bajom?
Elarulta: tüdöemboliaja van. Közöltem vele: nekem olyan nincs.
Rendben, akkor szivinfarktusa – jött a gyors valasz.
Aha – szoval barkockbazunk, mi a baja a kedves paciensnek. Aztan masnap közölte, milyen vizsgalatokat tervezett, en pedig lakonikusan kijelentettem: keszitsek elö a papirjaimat, sajat felelössegemre hazamegyek! Felrantotta a vallat .- s elengedett”, ezen mar meg sem lepödtem. Eszembe sem jutott arra gondolni, hogy utközben mi lehet meg velem s nagyon remeltem, nem kell atesnem az elözö napi prozedurakon, de szerencsesen hazaertem.
Nos, az elmondottakbol utolag levontam a következteteseket:
Az amerikai orvosnak igaza van, mert megelte, amiröl ir: nem HISZ benne – TUDJA , miröl beszel. A sajat tapasztalataim igazoljak, hogy ha nem is az elet letezik a halal utan, de a tudatunk,a földi elet soran szerzett elmenyeink, tapasztalataink – szoval MINDEN, amit földi eletünkben megtanultunk!!! - a tudatalattiban elraktaroztunk: megmarad s elöbb-utobb valamilyen formaban hasznositjuk ezt a tudast. Csak jobban kell figyelnünk azokra a jelzesekre, amit a tudatalattink küldözget nekünk, s helyesen kell ertelmeznünk, mert a tudatalattinkban benne vannak a valaszok az eletben felmerült problemakra, csak meg kell talalnunk. Komolyabban oda kell figyelnünk a megerzeseinkre, mert ezek a megerzesek a tudatalattinkbol szarmaznak – s ha a megerzeseink szerint cselekszünk, a tevedes lehetösege kizart vagy minimalis. Ehhez viszont az szükseges, hogy dönteseinkben ne masok velemenyere alapozzunk, mert mindenki (az elete soran megszerzett tapasztalatok s a kialakult latasmodja soran) maskent latja es iteli meg a bennünket körülvevö vilagot.
Ezert is nem beszeltem meg soha erröl az elmenyröl, mert biztos voltam benne: ugysem hiszi el senki, legfeljebb mesenek tartja. Pedig en a valosagrol beszeltem – s meggyözödesem: az amerikai orvos is!
Nem a halal a rettenetes – a hozza vezetö ut a szörnyü es fajdalmas. A halal megszabadit a fajdalmainktol, a lelki gyötrelmeinkröl, eloszlatja a ketsegeinket – megnyugvast ad nekünk. Kivancsian varom, ha valoban bekövetkezik: milyen erdekes elmenyek, kalandok varnak ram a következö dimenzioban.
De amig a jelenlegi eletünket eljük, tapasztalatokat szerzünk, tanulunk: többet kell törödnünk magunkkal, az egeszsegünkkel, különösen a lelki egeszsegünkkel – mert nem az orvos felelös az egeszsegünkert, hanem mi, sajat magunk. Ezt a felelösseget nem tudjuk atharitani senkire!!"
Egyet azonban hatarozottan allithatok: ha valaki ezt az allapotot nem elte at – az soha nem fogja elhinni, hogy a doki igazat beszel.
En is a hitetlenek köze tartoztam, de sz edesanyam halalakor Ö bizonyitotta nekem – a tulvilagi
kommunikacio ugy letezik, ahogy a doktor leirta. S aki ezt nem eli at – az legfeljebb csak hitetlenkedve csovalja a fejet, hogy: micsoda ostobasagokat karnak velünk elhitetni.
Amikor megkaptam a telefonertesitest, hogy edesanyammal valami nagyon nagy baj van – azonnal mentem.
Eppen s lakasajtot akartam bezarni, amikor az az erzesem tamadt, hogy valamit elfelejtettem. Ösztönös volt, a tudatalattim kommunikalt velem (ez a maniaja, allandoan teszi – es en hallgatok ra) – ezt az erzest a mai napig nem tudtam magamnak megmagyarazni, holott mar 11 eve törtent.
Anyam megerkezesemkor mar a korhazban volt (sajnos), s en rohantam hozza. 10 napig minden ejjel ott ültem az agya mellett, mert tudtam: a legfontosabb, hogy ne hatalmasodjon el rajta az az erzes, hogy egyedül van. Teny, hogy az ügyeletes orvosok igencsak ferde szemmel neztek ram – de nem tudott erdekelni.
Sok minden jart a fejemben, csak egyetlen gondolatot tartott tavol tölem egy szamomra ismeretlen erö: az, hogy anyam ideje lejart, lelke gyümölcse megerett, le fog hullani: azaz, meg fog halni. Mert ez a gondolat fel sem merült bennem.
Nagy fajdalmai voltak – s az osztalyos orvos azzal jött hozza, hogy irjam ala a papirt a morfiumtherapiara, amit fajdalomcsillapitasra kivannak alkalmazni. Pechje volt – en ismerem a morfium halalos hatasat: lebenitja a belsö szerveket, vegsö soron elöidezi a halalt, azaz halalos mereg! Alkalmazasa egyenlö a gyilkossaggal.
Amikor en nem akartam alairni, anyam orra ala dugta a papirt s kezebe adta a tollat. Anyam ramnezett, en lassan ingattam jobbra-balra a fejemet – mire ö visszaadta a tollat es a papirt az orvosnak.
Az orvos ramnezett aztan szo nelkül elhagyta a kortermet. Azt hittem, vege, nem lesz morfiumtherapia. Oriasit tevedtem – perceken belül visszajött az orvos, kezeben az injekcios fecskendövel – kettöt sem tudtam pislogni, maris beadta az injekciot. Anyam feje elörecsuklott – s en akkor döbbentem ra: mar csak idö kerdese, s nem lesz anyukam.
Egy gondolat azonban meg bennem volt – talan masnap reggel meg el, ha eleg koran bemegyek hozza. Valami ismeretlen erö taszitott kifele a korteremböl, hazamentem. Olyan elemi erövel tört ki belölem a görcsös zokogas, amit kb. 4 oraig abba sem tudtam hagyni. Rettenetes allapot volt. A cicai, akik szabadon jartak ki a lakasbol – a nyitott ajto ellenere sem tavoztak, szorosan hozzam simultak, mintha vigasztalni akarnanak, holott vigasztalhatatlan voltam.
Annyira kimerültem, hogy elaludtam. Ejfel elött nehany perccel fölriadtam – s abban a pillanatban tudtam: az edesanyam halott.
Ösztönösen meggyujtottam a magammal hozott, gyönyörü gyertyat – leültem a gyertyaval szemben – s csak bamultam a semmibe es a gyertyara. Teljesen megdöbbentem, amikor azt eszleltem, hogy a gyertyanak ket langja van – az egyik mozdulatlanul, nyilegyenesen egett – a masik lang viszont mintha tancolt volna. Rettentö sokaig neztem a ket langot – levegömozgas, huzat nelkül – de az egyik lang allando mozgasban volt, mig a masik nyilegyenesen, mozdulatlanul egett. Pontosan tudtam, mit jelent: edesanyam ott van velem, de mar nem el!
Masnap a korhazban tudtam meg, hogy valoban ejfel elött par perccel allt meg a szive! Pontosan abban az idöben, amikor en otthon fölriadtam.
Mint aki egy hatalmas, üres terben mozog, gepiesen hazamentem s azon kezdtem gondolkodni: mit kell tennem. A lakast felszamolni, s elintezni a papirmunkat.
A szek elött, amin ültem – egy dobozhalom hevert, mindegyikben evjarat szerint szamlak, szerzödesek, csekkek boritekban, evjarat szerint a befizetesröl – csak eppen azt a szerzödest nem tudtam hol van, ami nagyon kellett volna.
Egyszerre csak a tekintetem egy lila cipöskartonra esett s megallapitottam: ezt meg nem is lattam. Kinyitottam – a keresett szerzödes volt az elsö, ami a kezembe került! Csak azt nem tudtam, miert ezt a dobozt nyitottam ki legelöször, miert eppen ott kerestem azt, amire szüksegem volt, miert nem masik kartont nyitottam ki legelöször, miert eppen azt? A valaszt a mai napig nem tudom.
Amikor vegeztem a papirmunkaval – ugy döntöttem: a porcellanokkal kezdem a csomagolast – s közben megkeresem a kulcscsomot, amire szükseg volt. Szinte dühös lettem, hogy anyu otthagyott anelkül, hogy megmondta volna: hol a kulcscsomo? Most hogy fogom kinyitni a bezart fiokokat, szekrenyeket?
Ugy döntöttem, majd kesöbb megkeresem vagy csomagolas közben a kezembe akad. Felrantottam a szekrenyajtot, ahol a porcellanok voltak – kivettem az elsö kavescseszet, ami a kezembe akadt – s döbbenetemre ott volt a cseszeben a keresett kulcscsomo.
Akkor mar kezdtem gyanitani, hogy anyam onnan kommunikal velem, ahol ö most van, egy masik dimenziobol. Rendkivül megnyugtato erzes volt!
Amikor mindennel vegeztem a lakasban, összeszedtem a cicakat, s hazamentem. Este lefekves elött a hatalmas gyertyat egy doboz gyufaval az agy melle tettem s hangosan felszolitottam anyamat: ha elaludnek, ebressz fel, ha jössz – mondanivalom van! Elaludtam, de ejjel pontosan fel haromkor valaki, valami, egy gondolat, egy törtenes felebresztett. Azonnal meggyujtottam a gyertyat – s meglattam a ket langot. Az egyik mozdulatlanul, szalfaegyenesen egett – a masik viszont valtozatlanul tancot lejtett. Ekkor mar valahogy termeszetesnek vettem az egeszet, meg csodalkozni sem tudtam. Vegiggondoltam minden mondanivalomat – s ujra elaludtam. S megtörtent mindez pontosan fel haromkor ejjel, egy heten keresztül - engem anyam felebresztett, a ket gyertyalang egett – jelezve, hogy kedves vendegem van.
Elmondhattam minden bubanatomat, keserüsegemet a halala miatt s mindent, ami a lelkemet nyomta – jolesett, de megnyugtatni nem nyugtatott meg, a görcs bennem volt s bennem van a mai napig is: hogy nem voltam mellette, nem fogtam a kezet halala elötti pillanatokban, hogy egyedül hagytam a küzdelmeivel! Azota is gyötör a lelkiismeretfurdalas, pedig tudom. Ö mar regen megbocsatotta ezt a szamomra megbocsathatatlan tettemet.
Amikor hazajöttem a cicakkal (mert az volt anyam kivansaga, hogy ne dobjam öket az utcara, nem is tudtam volna megtenni, az utolso pillanatig mellettem voltak es öriztek), ugyanaz a rituale jatszodott le: gyertya az agy melle – de anya többe nem jelentkezett. En viszont minden este azzal a tudattal hajtottam alomra a fejemet, hogy jo helyen van, “kibeszelgettük” magunkat meg egyszer utoljara, annak ellenere, hogy hangos szo nem esett, csak a gondolatok jutottak el hozza (mert ebben biztos voltam!) – miatta nem kell aggodnom.
Ez a szavak nelküli kommunikacio bebizonyitotta nekem: a halallal nincs vege valaminek, mert egy reszünk, a legfontosabb: tovabbel. Milyen formaban?
Majdnem sikerült megtapasztalnom, amikor kenytelen voltam egy szallodai szobat kivenni egy, a repülöterhez közeli varosban, mert a gep reggel 6-kor indult – vonat viszont csak este volt, s nem akartam ebren, a repülöteren tölteni az ejszakat. Hajnali 3 –ra kertem ebresztöt, s a korai vacsora utan lefeküdtem aludni. Ejfel elött nehany perccel (az ebredes ideje percnyi pontossaggal egybeesett edesanyam halalanak idejevel) szabalyosan arra riadtam fel, hogy a szobaban nincs levegö, mintha lathatatlanul valaki ülne a mellkasomon, de a levegö megakad a torkom elejen! Rettenetes erzes volt, valoszinüleg ebben az allapotban vannak a vizbefulok is – s azota nem merek uszni menni – meg a tenger, a Balaton latvanyatol is panikszerü felelem tör ram.
Par percent belül megjelentek a mentök, s csak arra emlekszem, hogy egy ketsegbeesett hang azt kiabalta: talald meg mar azt a nyaki venat, mert itt fullad meg a kezem között – s en fentröl, a levegöben “uszva” erdeklöldessel, rettenetes nyugalomban azt “neztem” – mivel foglalatoskodik a negy mentös es az orvos. Csodalatos erzes volt felettük lebegni s figyelni a sürgölödesüket – aztan egyszerre elsötetült minden, s tudtam: most visssza kell mennem az agyon heverö testembe, ami nagyon nem akarodzott, mert a sulytalansag allapotat csodalatosnak ereztem s nagyon maradni akartam ott, ahol voltam. A tudatomban azonban egy kedves “hang” figyelmeztetett: Koran jöttel, menj vissza – s elsötetült elöttem minden, majd a korhazban tertem magamhoz. Allitolag akkor, amikor a korterembe vittek, harom orvosnak köszönhetöen ismet ujjaelesztettek – en azonban nem tulsagosan örültem akkor ennek a tenynek.
Lehet, hogy rövid ideig komaban voltam, egy szamomra ismeretlen vilagban, ahol jobban ereztem magam – de visszaparancsoltak, hat visszajöttem. Következö nap megkerdeztem az osztalyos orvost (miutan 3 napig egyetlen orvost se lattam!) . arulja mar el, mi a bajom?
Elarulta: tüdöemboliaja van. Közöltem vele: nekem olyan nincs.
Rendben, akkor szivinfarktusa – jött a gyors valasz.
Aha – szoval barkockbazunk, mi a baja a kedves paciensnek. Aztan masnap közölte, milyen vizsgalatokat tervezett, en pedig lakonikusan kijelentettem: keszitsek elö a papirjaimat, sajat felelössegemre hazamegyek! Felrantotta a vallat .- s elengedett”, ezen mar meg sem lepödtem. Eszembe sem jutott arra gondolni, hogy utközben mi lehet meg velem s nagyon remeltem, nem kell atesnem az elözö napi prozedurakon, de szerencsesen hazaertem.
Nos, az elmondottakbol utolag levontam a következteteseket:
Az amerikai orvosnak igaza van, mert megelte, amiröl ir: nem HISZ benne – TUDJA , miröl beszel. A sajat tapasztalataim igazoljak, hogy ha nem is az elet letezik a halal utan, de a tudatunk,a földi elet soran szerzett elmenyeink, tapasztalataink – szoval MINDEN, amit földi eletünkben megtanultunk!!! - a tudatalattiban elraktaroztunk: megmarad s elöbb-utobb valamilyen formaban hasznositjuk ezt a tudast. Csak jobban kell figyelnünk azokra a jelzesekre, amit a tudatalattink küldözget nekünk, s helyesen kell ertelmeznünk, mert a tudatalattinkban benne vannak a valaszok az eletben felmerült problemakra, csak meg kell talalnunk. Komolyabban oda kell figyelnünk a megerzeseinkre, mert ezek a megerzesek a tudatalattinkbol szarmaznak – s ha a megerzeseink szerint cselekszünk, a tevedes lehetösege kizart vagy minimalis. Ehhez viszont az szükseges, hogy dönteseinkben ne masok velemenyere alapozzunk, mert mindenki (az elete soran megszerzett tapasztalatok s a kialakult latasmodja soran) maskent latja es iteli meg a bennünket körülvevö vilagot.
Ezert is nem beszeltem meg soha erröl az elmenyröl, mert biztos voltam benne: ugysem hiszi el senki, legfeljebb mesenek tartja. Pedig en a valosagrol beszeltem – s meggyözödesem: az amerikai orvos is!
Nem a halal a rettenetes – a hozza vezetö ut a szörnyü es fajdalmas. A halal megszabadit a fajdalmainktol, a lelki gyötrelmeinkröl, eloszlatja a ketsegeinket – megnyugvast ad nekünk. Kivancsian varom, ha valoban bekövetkezik: milyen erdekes elmenyek, kalandok varnak ram a következö dimenzioban.
De amig a jelenlegi eletünket eljük, tapasztalatokat szerzünk, tanulunk: többet kell törödnünk magunkkal, az egeszsegünkkel, különösen a lelki egeszsegünkkel – mert nem az orvos felelös az egeszsegünkert, hanem mi, sajat magunk. Ezt a felelösseget nem tudjuk atharitani senkire!!"
Hozzaszolasok
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
- 2016. October 26. 08:33:51
- 2016. October 26. 09:37:38
- 2016. October 26. 10:42:49
- 2016. October 26. 12:32:30
- 2016. October 26. 14:42:07
- 2016. October 26. 16:09:43
- 2016. October 26. 17:12:46
- 2016. October 26. 17:37:15
- 2016. October 26. 17:59:36
- 2016. October 26. 19:27:06