Bejelentkezés
Az igazság szabaddá tesz! Vagy nem? (olvasóm dohog)
"Ezért nem lehet, illetve ezért sem engedik az elszámoltatást…..
A magyarság ellen elkövetett bûnök… ÁVÓ, ÁVH… Andrássy út Terror háza és egyéb börtönpincék, egyéb helyek… Tessék mondani ezek nem emberiség és emberiesség elleni bûnök? Hol vannak az elkövetõk, a felelõsök ?
( De vajon 2006.október 23.-án …. az 50 éves évfordulón….ilyen-olyan nemzetiségû és magyar rendõrök is…..õk mennyivel különbek?....)
„ A tízezrével elfogott hazafiak 20 körme alá tíz-tíz gombostût vertek, s aztán gumibottal összes körmeiket leverték. Vagy: az áldozatot seprûnyélre kötve, talpával lefelé fordítva, talpait órákon át gumibottal addig csépelték, míg kétszeresére dagadt. Vagy: az áldozatról lehúzták harisnyáit, szájába nyomták hogy ne tudjon ordítani, még egy gázálarcot is rákötöttek hangfogónak, azután hozzáfogtak a legkülönfélébb „munkához” : nemi szervét gumibottal cafatokra verték, vagy vékony üvegcsöveket dugtak belé, és vaskalapáccsal addig verték, amíg az üvegcsõ apró szilánkokként belepréselõdött. Az ilyen áldozat még két év múlva is sírt, ahányszor örökké gennyezõ nemi szervén vizelnie kellett. ( Rosenberg ibolya vezette be ezt a kínzási módszert.)
Vagy: az áldozat nemi szervét íróasztal fióknyílásába tördelték.
Vagy: az áldozat nemi szervére két-három gumiforrasztó sallert kötöttek, meggyújtották, és így a nemi szervet teljesen leégették.( Dr. Farkas Ferenc ügyvéden kipróbált módszer, aztán általános)
Ha nõ volt az áldozat, akkor nemi szervét addig döfködték gumibotokkal, amíg véresen kifordult, és az áldozat hónapokon belül szörnyû kínok között meghalt.
Vagy: az áldozatot hátrafektetve lekötötték, hasára vaslábos alatt patkányt kötöttek, a második vaslábosba föléje égõ parazsat tettek, s így a patkányt arra késztették, hogy az áldozat hasán keresztül fúrja magát és elmeneküljön a megsüléstõl. ( Dr. Bõhm Ferencen kipróbált módszer)
Ilyen kínzások közben egyedül a budapesti központjukban , az Andrássy út 60-ban naponta legalább 30-an, 40-en haltak borzalmas mártírhalált.
A szadizmusnak errõl a különös fajtájáról érdemes tudni és megfigyelni , hogy az ószövetségi törvények szellemét „ irtsd ki a magvát „ még szimbolikusan is követi, amidõn nemcsak az áldozat fizikai elpusztítására – de az anya méhe és a férfi nemi szerve ellen irányul. A kihallgatásra hozott férfi foglyok elõtt meztelenre vetkõzött ÁVH-s bestiák , akik izgalomba hozták a börtönökben kiéhezett férfit, aztán üvegcsõvel és kalapáccsal törik össze annak szerveit, a XX. század barbarizmusának abszolút mélypontját jelentik. Százakról tudunk, akiknek heréit verték órákig gumibottal, s akik vagy belepusztultak ezekbe a kínzásokba, vagy örök életükre nyomorékok lettek.
Egészen riasztó , hogy a bosszúhadjárat lelki és faji motívuma között milyen megdöbbentõ nagy szerepet játszik – a szexuális.
Munkaszolgálatosok vagy ÁVH-s tisztek, akik rendszeresen bejárak a börtönökbe , hogy ott sorozatosan meggyalázzák a prominensebb nõi foglyokat, férfiak, köztük neves zsidó újságírók, csak azért mennek el a magyar mártírok kivégzésére, hogy ott szexuálisan kielégüljenek, sõt ilyen természetû élményeiket meg is írják, zsidó doktornõk , akik az „ampulla apát „ propagálják, hogy ezzel is rombolják a keresztény anyák erkölcsét, és titkos célként igyekezzenek pótolni az elpusztult zsidó gyermekeket.
A börtönökben, illetõleg egyedül a Gyûjtõfogházban négy-ötezer a letartóztatottak száma, s ezek az ÁVH tortúrái után is tulajdonképpen az 1867-ben emancipált országhódító kisebbség foglyai. A magyarság ellen irányuló fajgyilkos tendenciát mi sem árulja el jobban, mint hogy a letartóztatottak a magyar értelmiség , parasztság, késõbb a munkásság tagjai, s akik a börtönökben kínozzák, megalázzák õket –eltekintve néhány kubikosból lett ÁVH-stól, mint a hírhedt Lehota ezredes, - a legritkább esetben magyarok. Viszont az orvosok, akik a börtönökben tulajdonképpen élet-halál urai, kivétel nélkül az országhódító nép tagjai közül kerülnek ki. Dr. Ferenc Sándor, a Hatikva 1955. március 28.-i számában orvosõrnagyi ruhában lefényképezve azzal dicsekszik, hogy õ „ pozitív zsidó”, tehát cionista volt, és mint ilyen, 204 nyilas gyilkos kivégzésénél vett részt. „Mikor elhagytam Budapestet, még 51 halálraítélt volt a siralomházban” – mondja.
Friedmann Ferenc, a kommunista állam fõügyészének orvos öccse, György, már meg is írta világrengetõ tudományos mûvét, midõn aztán még Rákosiék is letartóztatják gyógyszerlopás miatt.
Akiket a börtönökben agyonvertek, arról dr. Halász és dr. Benedek fõorvosok kiállították a halottlevelet, hogy az áldozat influenzában vagy tüdõrákban halt meg.
Matolcsy Mátyást, a kiváló magyar szociálreformert dr. Benedek ( Blau) Imre ÁVH-s százados fõorvos ölt meg akként, hogy midõn 1953-ban megrohanta az angina pectoris, halálos ágyánál a zsidóktól ellopott aranyak felõl érdeklõdött, majd sóoldat injekcióval átszállította a másvilágra.
Hóman Bálinttal, a legnagyobb magyar történelemtudóssal a váci fegyház lépcsõit súroltatták, s midõn a 130 kilóról 70 kilóra soványodott Hómant be kellett szállítani a fogház kórházába, Halász (?) fõorvos humanista módon kérdezte tõle: „ Még mindig nem döglött meg, Hóman? „
De ugyanilyen aeskulapi esküt megtagadva álltak Mindszenty hercegprímás kínzókamrájában Balassa- Blaustein és Weil Emil doktorok.
A „szigorított fogságra „ ítélt foglyoknak hatórás kurtavasat kellett elszenvedniük mindennap, három hónapig szalmazsák nélkül, a földön fekve, 450 kalóriás koszton. A hatórás kurtavas irtózatos kínjai közepette arra kényszerítik a keresztény foglyokat, papokat, hogy egyházi énekeket énekeljenek.
Amikor pedig elfogynak a „háborús bûnös fasiszták” , ugyanezzel a szadizmussal rohanják meg a keresztény egyházak papjait. S itt a zsidókat védõ 1944-es magyar katolicizmussal és protestantizmussal szemben még világosabban és még érthetõbben érvényesül az õsi mózesi és talmudi törvény: „romboljátok le oltáraikat, szent fáikat égessétek el tûzben”.
Itt már egy bizonyos nemzeti kisebbség állami törvényei érvényesülnek nemcsak a magyar néppel, hanem immár Krisztus egyházával szemben.
Mindszenty József hercegprímást, aki ezer és ezer zsidó életét mentette meg, 83 óráig kínozzák, mert mint a Srga könyv mondja – „antiszemita „ volt.
Kínzói közül egy sem tartozott valamely keresztény vallásfelekezethez.
Kiss Szalézt, a szentéletû pátert- állítólagos összeesküvés vádjával – forró tûzhelyre ültetik, s miután elégett egész alteste, agyonverik.
Baranyay Jusztin, a magyar hittudomány egyik lángelméje, a rettentõ kínzások következtében a börtönben megõrül és meghal.
Ugyancsak az õsrégi fanatizmus egyik megnyilatkozása, hogy Kárpáti ( Krausz) birkózóbajnok, késõbb ÁVH-s õrnagy, 1945-ben a debreceni rendõrségi fogdában keresztre feszít egy csendõrt.
Egyedül az AVH hóhérja, Bogár József 3500 embert akasztott fel- írja a Nation Európa 1962 szeptemberi számában Fiala Ferenc.
Himler Márton, az amerikai OSS-be szerzõdött egykori mátraverebélyi zsidó tanító, aki ezredesi rangban végzi a leggyalázatosabb hóhérmunkát, hasonló fejvadászokat szerzõdtetvén szolgálatába. Izrael Márton és a Himler-csoport vezetõ tagjai örökre és feledhetetlenül beírják nevüket a magyar-zsidó viszonylat történetének szégyenlapjaira. Himler Márton Péter (Auspitz) Gáborral történt megegyezése alapján -valósággal az amerikaiak, angolok szeme láttára lopja át a GPU börtöneibe a nemzeti magyar vezetõréteg legjobbjait.
…… S ennek következtében magyarok százai kerülnek börtönökbe, akasztófákra, kivégzõ oszlopok elé. Olyan magyarok, akiknek foglalkozása, hivatali beosztása kizárta, hogy valamely háborús bûnt követhessenek el. S nyugaton ugyanaz az idegen szadista bosszú , gyûlölet fojtogatja õket, mint keleten és Magyarországon, mert a kivitelezõk ugyanazok.
Magyar újságírók, színészek, mûvészek indulnak el a kálváriás úton, börtönök és akasztófák felé, mert tehetségükkel félreszorítottak egy tehetségtelenebb országhódítót.
….. A keresztény kereskedõk egyesületének, a Baross Szövetségnek tagjai kollektíve népellenesek, mert konkurenciát csináltak az országhódítók kereskedelmének.
Ugyanezért dobják ki az AVH negyedik emeletérõl Wünscher Frigyest, a Hangya vezérigazgatóját, akit még a Népbíróság sem tudna semmiféle jogcímen elítélni.
S ha a magyar „fasiszták,klerikálisok, csuhások” , „jobboldali szociáldemokraták „ sorsa és barbár megkínzatása nem igazolná tételünket, amely szerint a magyarországi bolsevizmus 90 százalékban az idegen kisebbség diktatúrája, Igazolja ezt a nem-zsidó magyar kommunisták sorsa. Rajk László, a véres kezû kommunista belügyminiszter, egyik, Rákosi és Gerõ ellen irányuló „antiszemita” kijelentése miatt végzi életét akasztófán. Kádár Jánost, aki „antiszemita” gyanús, Farkas (Wolf) Izrael és Farkas (Wolf) Vlagyimir szovjet NKWD ezredes kínoztatja féltholtra, tépeti le körmeit és fosztja meg -állítólag – férfiasságától.
Alig ötven évnek tíz magyar miniszterelnöke, 27 minisztere, megszámlálhatatlan katonája, hadvezére, hercegprímása, protestáns püspöke, középosztályának, szellemi gárdájának számos hû fia, leánya végzi életét az idegen institúció akasztófáin, börtöneiben vagy a hontalanságban.
A véres romhalom alatt ott fekszik a Szovjet által deportált 600 ezer polgári és katonai személy, akiket 1943-ban Varga (Weiszfeld) Jenõ, az elsõ kommün népbiztosa , Sztálin elsõ számú gazdasági fõtanácsadója ajánlott fel a Pravdában „élõ jóvátételként „ a szovjet humanizmus számára.
Ott fekszenek a délvidéki partizánok által legyilkolt magyar negyvenezrek, akiket Tito helyettese . Mojse Pijade lövetett a szenttamási , zsablyai, csurogi, magyarkanizsai tömegsírokba. S persze nemutolsósorban a véres bûnszámlán ott van az otthoni negyvenezer mártír is, akit a jahvei bosszú napjaiban a befogadott népidegen kisebbség munkaszolgálatosai juttattak hóhérkézre vagy a meszesgödörbe.
És ott vannak a meg nem született magyarok, akiket a talmudista kommunista egészségügy-minisztérium vezetõi irtanak ki a születési korlátozások propagandájával rendkívül egyszerû módon.
Kodolányi János, az otthon élõ nagy magyar író írja 1961 decemberében: „1952-ben még 240 ezer újszülött pillantotta meg a napvilágot. A születések száma 1962-ben már 49 ezerre zuhant. Százezres magyar városokat hajítottak ki az asszonyok a szemétre. A születések indexe 23 ezrelékrõl 14 ezrelékre, a természetes szaporodás 4,9 ezrelékre süllyedt. A házasságon kívül élõ száma az egész lakosságnak caknem egyharmadára duzzadt. A teljesen meddõ házasságok a lakosság 14 százalékára. Az egészségügyi-minisztérium vezetõi, a születéskorlátozók között csupa álmagyarizált zsidók nevei szerepelnek.
És a lerombolt templom kövei alatt ott vannak az 1945-ben külföldre menekült 500 ezer magyarnak és az 1956-ban ugyancsak menekülõ 172 ezer magyarnak búcsúkönnyei is …
Cion Bölcseinek jegyzõkönyvei- akár igazak, akár hamisítások –megvalósultak a magyar gyakorlatban is: „Szükséges hogy minden országban rajtunk kívül ne legyen más, csak proletártömeg , továbbá a rendõrséghez tartozó katonák.”
És akik a terror kulcspozícióit kezükben tartják, a kék parolis terrorezredekbe besorozott magyarok, cigányok valóban a Jegyzõkönyvek kisérteties meglátásait testesítik meg.
„Rajtunk kívül ne legyen más, csak proletár tömeg.”És nincs is más.
„Belõlünk mindent elborító terror fakad” - jósolják a Jegyzõkönyvek.
És valóban az fakad.
…. Földalatti alagutak állnak rendelkezésére az országhódítóknak, ha éppen menekülni kényszerülnének.
A Regnum Marianum véres köveit már széjjelhordozták, de a szobor talapzatáról a városligeti kioszkig vezetõ titkos, földalatti folyosó gondoskodik róla, hogy nagy felvonulások, fényes kommunista ünnepségek során bekövetkezhetõ kisebb-nagyobb lázadások esetén az ország idegen urai mindenkor elmenekülhessenek a feltámadt népharag elõl. A miskolci ÁVH-t, ahol különösen túlzott mértékben vannak képviselve az országhódító faj tagjai, szintén titkos alagút köti össze Lillafüreddel. Negyvenezer fõnyi ÁVH-s praetoriánus sereg mellett a magyar NKWD 400 ezer besúgója, spiclije, fizetett ügynöke és denunciánsa fordul a magyar nép ellen.
Cion Bölcseinek 1895-ös nagy látomása a bolsevizmusról, mint a zsidó világuralom legmagasabb formájáról –íme megvalósult- Magyarországon.
Négyszázezer spicli ellenõrzi a gyárakban, hivatalokban, hogy mit beszél magyar a magyarral.
…A budapesti AVH-n és annak vidéki kirendeltségein lefényképeznek minden külföldrõl érkezõ levelet, lehallgatnak minden helyi telefonbeszélgetést. S Csepelen, ahol 1938-ban 35 ezer munkás dolgozott 500 munkavezetõ felügyeletével, 1952-ben 45 ezer munkás dolgozik ( ugyanott!), de a felügyelõk, ellenõrök, munkahajcsárok száma 30 ezer !
S amikor a szabadságharcosok betörnek Rákosi-Rosenfeld Mátyás villájába, ott találják a krematórium –kemencét, amelyben el lehetett tüntetni a magyar áldozatokat. A diktátor luxusvillájában találtak hullakamrákat is, amelyben mésszel, formalinnal leöntött holttestek voltak. S amiként Kun-Kohn Béláék 200 millió aranykorona értékû magyar vagyonnal menekültek a Szovjetunió felé, ugyanúgy 22 vagon magyar értéket rakat fel Gerõ (Singer ) Ernõ , hogy Moszkva felé induló , számûzött kollégájának legyen mit aprítania a tejbe.
Orwelli ország rettentõ képe az, amidõn 1956. november 2.-án a szabadságharcosok a baggerokkal sni kezdik a félben maradt földalatti vasút egyik részlegébe épített, 3000 cellából álló börtönt, amelyben ismeretlen, eltüntetett rabok szenvedtek, akiket már nem lehetett kiszabadítani, mert jött a szovjet támadás.
Magyarország számára csak egy tanulság maradt. A Jegyzõkönyvek nagy és megvalósult programja: „Szükséges, hogy minden országban ne legyen más, csak proletár tömeg….. s a rendõrséghez tartozó katonák.”
Marschalkó Lajos: Országhódítók ( Az emancipációtól Rákosi Mátyásig)
És Budaházy György nyílt levelébõl, mely a Világ Magyarsága c. folyóirat 2017. március-kikelet hava 2., xv.évf.9.számának 12. oldalán jelent meg:
M Lászlóra a rendõrök 2006. szeptember 20. éjjelén Múzeum utcai lakásának kapualjában rontottak rá. Földre vitték és ott ütötték, rúgták fejét és testét, fejét hajánál fogva az aszfaltba is verdesték. Majd hátrabilincselt kézzel bevitték a rádió udvarára, ahol a falhoz állítva újra ütötték-verték, fejét a falba verdesték. Számtalan zúzódása mellett olyan súlyos bordatörést is szenvedett, melynek következtében életveszélyes légmell alakult ki nála.
A bántalmazó rendõrökkel szembeni büntetõeljárást többszöri jogvédõ kísérlet ellenére „elvülés „ miatt 2014-ben megszüntették !
A fél szemére vak Cs. Attilának 2006. október 23. este a Blaha Lujza térnél kilõtték a jó szemét, melynek következtében oyan szinten ment tönkre élete, hogy évekkel késõbb öngyilkos lett.

Hozzaszolasok
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
- 2017. March 15. 08:08:43
- 2017. March 15. 08:23:37
- 2017. March 15. 08:27:29
- 2017. March 15. 09:50:41
- 2017. March 15. 10:38:41
- 2017. March 15. 18:42:30
- 2017. March 16. 05:16:45
- 2017. March 16. 05:48:05
- 2017. March 16. 07:32:08
- 2017. March 16. 18:05:02