Bejelentkezés
Szikra-távíró Kalocsa
Valami történt tegnap, valami olyasmi, amit nem is akarok megmagyarázni és tán nem is szükséges. Kalocsára gyűltünk a meghirdetett fórumra és a délelőtt már várakozáson felüli létszámmal mentek az "előadások" a megbeszéltek szerint. A fiatal "otthonszülős" családdal ott találkoztunk először személyesen és úgy éreztem, sugárzik belőlük a tisztaság. Gyűltek a népek és délután kettőre annyian lettünk, hogy át kellet rendezni a termet, hogy mind beférjünk a térbe. Voltak "régiek" de sok "új arc" is előkerült, akik közül volt aki csak pár hete, hónapja kapott értesülést és voltak, akik már 10 éve "követnek", de most értek ide. Tudjátok, nincsenek "elvárásaim", de mindent felülmúlt az élmény. vagy 50 gépjármű a tele parkolóban és emberek mindenhol. A rendőrök járőröztek, polgárőrök is elsuhantak az utcában, mintegy véletlenül. A kiküldött meghívóra egyetlen "hivatalos" szerv sem küldött "hivatalos" delegáltat. Tehát nem akarnak együttműködni. Jó, ezt el is várom tőlük, mert a zsidó-cigány maffiával én sem vagyok képes közösködésre. Azért belevágtunk a "fórumba" és az érintett család került az előtérbe, mint tipikus "magyar" problematika. Nem bontom ki az eseményeket, a hamarosan felkerülő képi anyag hűen tükrözi az érzelmi és tudati skálát, amin mozogtunk. Megkapó, felemelő, megrázó élmény volt, bizseregtem. A kiállás és az összefogás reális lehetőségként mutatkozott meg tiszta erővonalakban. Emőke ezt így fogalmazta meg ma reggel:
Tiszteletteljes hódolattal köszöntlek benneteket!
Igen nehéz megfogalmaznom, szavakba öntenem mit is érzek a tegnapi nappal kapcsolatban!
Röviden annyi, hogy boldog vagyok, MI-vel MIND-en a helyére került. Azaz nem a helyére, de a FOLYAMat visszavonhatatlanul árad MINDen a RENDeződés útjára kerül.
A délelőtt nagyon nehéz volt, az erőtér még nem volt tiszta és a koordináta rendszerben a vektorok nem mutatták a helyes irányt minden pontban, de mi a MAG MINDannyian a helyünkön voltunk, a vektorokat tereltük és sikerült a koordináta rendszert bemozdítani a helyes irányba és az egyensúlyt is elértük kora délutánra. Nem ecsetelném tovább ezen a nyelvezeten, magam a folyamatokat erőtérben, geometrikusan érzékelem, azért mondom ezeket így. Lelki szinten az erőpróba, fókuszálás után az összetartozás, meghatottság, bátorság, katarzis, egység és öröm megélése felemelt.
Hálával telt a szívem, köszönöm hogy veletek együtt állhatok be a rendeltetésembe.
Szeretettel ölellek benneteket, üdv Emőke
Aztán úgy döntöttünk, hogy ha már a dusnoki jegyző a rendőrcsicskákkal vegzálta, bilincseltette a fiatal párt és kényszerintézkedés alá vonta az ártatlanokat, mint bűnözőket, akkor hazakísérjük a párt Dusnokra, s mivel a csapatban voltak ezüstlakodalmasok, ezért őket is megünnepeljük egy füst alatt. Végigvonultunk vészvillogóval Kalocsán a rendősegget is célba véve és azon kaptuk magunkat, hogy éppen a dusnoki jegyző nem egyszerű építészeti remekműve előtt lesz műszaki hibás az egyik autó, ezért ott azonnali műszaki ellenőrzést kellett eszközölni a többi járművel kapcsolatban is, miközben hangos szóval üdvözöltük az érintett magyar párt (mindkettőt). A "meghibásodott" kipufogó még sokáig javítás alatt állott, de az a 33 jármű ezzel a tegnapi napra befejezte küldetését és otthonába távozott. A rendzavaró jegyző nem mutatkozott, míg kényszerpihenőt tartottunk és rendőr-állat sem sem zavarta a köreinket. Nyilvánvaló, hogy az "ügynek" ezzel nincs vége, de tudjátok, megdöbbentő volt látni azt a sok tűzbe hozott és büszke arcot, aki vállalja a harcot. Természetesen nem a dusnoki "jegyző" a célpont. Ilyen senkikre lőszert sem pazarolnék. Elég lesz néha arra járni és bekukkantani hozzá szótlanul, hogy lapos legyen, mint a ..., sem az a pár hülyegyerek nyomorult "rendőr" aki nagy bátran bilincselt, mert ők sem számítanak. De eldöntöttük, hogy begyűjtjük és nem csak róluk az összes nyilvános adatot, lakcímet, simlis ügyeiket, kapcsolatrendszerüket és országos szinten ugyanígy járunk ez az össze közhivatalnoknak látszó szarházival! Ez kötelességünk és ennek nem csak értelme van, de kifejezetten hasznos tevékenység a maffiahálózat feltérképezése. Úgy tűnik ehhez kezd összeállni a nemzeti akarat és a végrehajtó személyzet is. Folytatása következik...
A teljes kocsioszlop nem fért rá a képre, de ez itt véletlen a dusnoki jegyző háza előtti megállóban készült.

Hozzaszolasok
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
- 2019. October 20. 22:23:40
- 2019. October 21. 05:09:46
- 2019. October 21. 05:13:17
- 2019. October 21. 06:23:37
- 2019. October 21. 06:36:42
- 2019. October 21. 06:46:57
- 2019. October 21. 09:59:43
- 2019. October 21. 10:55:29
- 2019. October 21. 11:25:31
- 2019. October 21. 12:19:36