A zsidó és a "török" közt mi is a különbség? Ja, hogy remek üzlettársak? Hááát, asszem ezt is átbeszéltük már párszor. Tíz tény, amit talán nem tudott Szulejmán szultánról
A szultán nemzetünk egyik legkönyörtelenebb pusztítója volt, akinek gyilkos terrorja évszázadokkal megelõzte az Iszlám Állam és más terrorosztagok véres hódításait.

1. Nevéhez fûzõdik az önálló magyar államiság megdöntése, amely a magyar történelmet évszázadokra kényszerpályára szorította. Miután az általa irányított mohácsi csatában megsemmisítette a magyar haderõt, és II. Lajos király életét vesztette, majd 1541-ben elfoglalta a fõvárost, Budát, ennek következtében megszûnt a királyi udvar, így Magyarország irányítása hosszú idõre külföldre, Bécsbe helyezõdött, ami számos súlyos következménnyel járt.

2. A tények alapján õ tekinthetõ Magyarország egyik legnagyobb pusztítójának az ország 1100 éves történelme során. Uralkodása a szakadatlan háború és rombolás negyvenöt esztendejét jelentette az országnak. Ilyen hosszú idõn át tartó hatalmas mértékû pusztítást az ország egyetlen ellensége sem okozott. A Batu kán vezette tatárjárás egy bõ éven át tartott 1241-42-ben. A náci német megszállás, a nyilas rémuralom és a szovjet felszabadítás pusztításai is egy borzalmas esztendõn át tartottak 1944 tavaszától 1945 tavaszáig. Szulejmán elsõ hadjáratát 1521-ben azonnal Magyarország ellen indította. Élete utolsó hadjáratát is ez ellen a föld ellen vezette már súlyos betegen 1566-ban, és Szigetvár ostroma során fejezte be földi pályafutását 72 éves korában. Egyik legfõbb életcéljának Magyarország leigázását tekintette: 1521 és 1566 között hét hatalmas hadjáratot indított Magyarország újabb és újabb területeinek bekebelezéséért. Hadmûveletei során falvak százait gyújtatta fel, városok hosszú sorát lövette rommá, égettette fel. Ez történt Szigetvárral is, amelynek elsõ módszeres szétlövetõje, felégetõje, lerombolója éppen Szulejmán volt. Ezért megdöbbentõ, ha az õ tiszteletére akarnak napjainkban dzsámit és minaretet emelni Szigetváron.

Szulejmán seregének pusztításairól egybehangzó leírásokat adnak a korabeli török és magyar beszámolók. A szultán gyõzelmi jelentése az 1526-os hadjárattal kapcsolatban a következõket mondja: „A hit harcosai elszéledvén az országnak minden része és tájéka felé, bárhol találták az alávaló gyaurokat, akár mezõn, akár hegyekben, közülük a férfiakat a kardok és nyilak áldozataivá tették, a nõket és gyermekeket pedig fogságba hurcolták, lakóhelyeiket feldúlták és felégették, s õk maguk megrakodtak töménytelen zsákmánnyal és mindenféle javakkal.”

1532-ben Brodarics István, a mohácsi csatát is megjárt királyi kancellár, akit Szapolyai János király a Bécs elleni hadjáratából visszavonuló Szulejmánhoz küldött tárgyalni, a látottak alapján a következõket jelentette a szultáni sereg pusztításairól: „Szörnyen romboltak, égettek és öldököltek, az embereket korra és nemre tekintet nélkül elhurcolták.”

3. A szultán emberéletben is hatalmas veszteségeket okozott Magyarországnak. Uralkodásának négy és fél évtizede alatt a nem szûnõ háború és pusztítás során magyarok tízezreit ölték meg, és százezres nagyságrendben hurcolták el õket rabszolgaságba az országból. 1530 õszén Oláh Miklós, Mária királynénak, II. Lajos özvegyének titkára a következõ­képpen számolt be Erasmusnak, a híres humanistának Mehmed bég, nándorfehérvári kapitány Magyarországra betört tízezres seregének pusztításairól: „… a teherbíróbb, életerõsebb férfiakat és ifjakat, tizenötezernél többet fogolyként Törökországba indított. Amikor Thurzó a török eltakarodása után kiment, hogy szemügyre vegye, milyen kegyetlenségeket követtek el, több mint ötszáz, részben karddal lemészárolt, részben földhöz csapdosott kisgyereket talált ott holtan. Talált közöttük ötvenet, akik még úgy-ahogy lélegeztek, ezeket – mélyen megrendülve a félholt apróságok iránti szánalomtól és a törökök bestialitása miatt – kocsin várába, Semptére vitette.”

4. A szultáni iratokban rendszeresen megvetõ, becsmérlõ hangnemben beszélt Magyarország lakosairól. A Mohács utáni gyõzelmi jelentésében például a magyarokat a következõ szavakkal minõsítette: „szemtelen és becstelen magyarság”, „alávaló átkozottak”,„feslett életû gonoszok”, „tévhitben élõ gazok”, a magyar katonákat pedig „ördöggel cimboráló dögök”-nek nevezte.

5. Látványos külsõségek között mészároltatta le magyar hadifoglyok ezreit. A magyar hadifoglyok tömeges lenyakazására a mohácsi csatát követõ napon került sor, Szulejmán gyõzel­mi ünnepének keretében. A szultán arannyal bevont trónusán ülve fogadta fõtisztjeinek kézcsókjait és osztogatta számukra a kitüntetéseket, majd a vörös szultáni sátor körül felsorakozó oszmán vezérkar tagjai elé odavezették a mintegy kétezer láncra vert magyar hadifoglyot és valamennyiüknek fejét vették. Meg kell jegyezni, hogy Szulejmánnak ez a brutális tette messze felülmúlja napjaink Iszlám Államának eddigi legkegyetlenebb tömeges kivégzését, amelynek során mintegy kétszázötven foglyot nyakaztak le.

6. Az ország lakossága ellen tudatosan alkalmazta a megfélemlítés fegyverét. Ezt nemcsak katonai megfontolásból tette, hanem ezt diktálta számára vallása is. A Korán 8. szúrájának (fejezetének) 60. verse ugyanis arra szólítja fel az iszlám követõit a nem muszlim emberekre vonatkozóan, hogy „keltsetek félelmet bennük!” Seregének szerves részét alkották a könnyûlovas martalóc csapatok, az akindzsik, akiknek a neve is azt jelenti: „égetõ, dúló”. E „hitharcosok” borzalmas pusztításai, brutális kegyetlenkedései nem csupán a zsákmányszerzést szolgálták, hanem azt is, hogy az újabb és újabb területek megszerzését félelemkeltéssel is elõkészítsék. Várak, városok feladását is kegyetlen fenyegetésekkel igyekeztek siettetni.

A már elfoglalt területek lakosságát is félelemben kívánták tartani. Az adók serény beszolgáltatása érdekében nem egyszer „nyársba vonással”, azaz karóba húzással fenyegették meg a késlekedõ falvakat, elrettentésül hivatkozva olyan falvakra, ahol már beváltották fenyegetésüket.

7. Az uralma alá került hatalmas területen példátlan és szisztematikus rablás zajlott, amelyhez foghatót se elõtte, se utána egyetlen hódító hatalom sem hajtott végre az országban. Minden nemesember, városi polgár és a keresztény egyház is elvesztette a föld tulajdonjogát. Az összes föld egyedüli birtokosa a szultán lett. Az elfoglalt országrész mintegy 80 százalékát katonai szolgálat fejében török lovaskatonák kapták meg, ezek fõleg a falvak területei voltak. A meghódított területek legértékesebb része, mintegy 20 százaléka a török kincstár kezelésébe került. Ide elsõsorban a külön­bözõ városok tartoztak. Mindez többnyire a települések hanyatlását eredményezte. Mivel a török kormányzat számára a jól karbantartott, gondozott város képe nem jelentett értéket, a városok hamar nagyon elhanyagolt, lepusztult állapotba kerültek.

Jól mutatja ezt az egykori királyi fõváros, majd az egész hódoltság központjává tett Buda állapotát bemutató leírás 1555-bõl.

A Fugger bankház megbízottja Hans Dernschwam a következõket írta az egykori polgárházak, paloták látványáról: „A házak sorban, egymás után beomlanak. Építkezésnek nyoma sincs, legfeljebb annyi, hogy a lakó meghúzhassa magát az esõ és a hó elõl. A nagy, tágas termeket, szobákat istállószerûen kõbõl-agyagból-fából összeeszkábált cellák tömegére darabolták fel. Pincékre nincs szükségük. Ezeket szeméttel töltötték meg. Saját házának senki sem ura és gazdája. A házak egytõl egyig disznóólakká váltak. Annyira körülépítették õket, hogy az ember jószerivel rá sem ismer a kapukra és a nagy hintóbejárókra. Ugyanis a házak elé – mi több, a házakhoz tapasztva – ereszalját, zsibárus bódékat építettek, melyekben a kéz­mûvesek török módi szerint a nyílt utcán ülnek és dolgoznak. A Fugger urak házában most a török kincstartó lakik. A ház elõtt fából épített lóistálló, amely egészen a városházáig elnyúlik.”

8. Az általa elfoglalt területeken a megmaradt lakosság súlyos és tartós elszegényítését eredményezõ gazdasági berendezkedést honosított meg. Egyrészt õ vezette be a szpáhi rendszert. A magyar tulajdonosoktól elvett földek döntõ részét katonai szolgálat fejében használó szpáhik egyike sem tudhatta, hogy mikor helyezik át másik birtokra, ezért nem fektetett be a gazdaságába, nem fejlesztette birtokát, hanem abban volt érdekelt, hogy amíg õ használja az adott birtoktestet, addig is minél nagyobb hasznot tudjon belõle húzni. Ez kíméletlen rablógazdálkodáshoz vezetett szerte a hódoltság területén. A szpáhi földesurak a jobbágyoktól nemcsak pénzjáradékot és különféle terményjáradékot szedtek, hanem a legkülön­bözõbb egyéb címeken is igyekeztek pénzt kisajtolni tõlük. Így például házasságkötéskor fizetni kellett a menyasszonyért stb. A török földesurak mellett nagy nyomorgatója volt az itt élõ lakosságnak Szulejmán török államapparátusa is.

Jól mutatja ezt, hogy az állami adó török nevébõl a „haradzs”-ból új magyar kifejezés született, a „harácsolni”.

9. Tudatos megtévesztéssel, barátságot színlelve, tárgyalás ürügyén hívatta magához 1541-ben a csecsemõ János Zsigmond magyar király egyik gyámját, Török Bálintot, hogy ott elfogja és az isztambuli hírhedt Héttoronyba zárassa élete végéig. Kínálkozik a történelmi párhuzam, hogy az 1956-os forradalom idején a szovjetek szintén tárgyalás ürügyén hívatták fõhadiszállásukra Maléter Pál honvédelmi minisztert, hogy aztán a tárgyalások megkezdése után Szerov tábornok, a KGB elnöke berontva a terembe fogságba vitesse a magyar vezetõt.

10. Ellensége, pusztítója és elnyomója volt a kereszténységnek. A keresztény templomok egy részét már a hódító hadjáratok során elpusztíttatta. A megmaradottak jelentõs részét mecsetekké, illetve dzsámikká alakíttatta, de voltak olyanok is, amelyeket istállóvá tettek. A keresztények kezén hagyott templomok használatáért tetemes összegeket kellett fizetni a török hatóságoknak. A harangok használatát mindenütt megtiltották. Új templom építését, a régiek kijavítását csak hitványabb anyagokból engedték és torony nélkül.

Kulcsár Árpád / Hetek

(A szerzô történész)
Link