Ön még bízik a "gyógyszerében"? Valószínûleg rosszul teszi, de ne pánikoljon, hanem szedje! Megy a szektor háttér-átszervezése, piac-bedarálás és kiszorításosdi, hiány-generálás, majd a teljesen szükségtelen, sõt inkább ártalmas, mint gyógyító hatással bíró szerek és szervezetek "demokratikus" felszámolása. Na azért ez nem teljesen így van, de végül mindent hom(e)opátiával, ásványvizekkel és gyógyfüvekkel, no meg kínai, vietnami balzsammal fogunk gyógyítani, de legalábbis a Tiznarancsolattal, ahogy azt Kásler már bemakogta. Azért holnap nyomtatok egyet a falra és elolvastatom a betegekkel (vagy magukat annak titulálókkal), hátha megértik! Addig pedig magam állítok elõ penicillint, bár ezt nektek még nem ajánlom, mert lehet, hogy laska lesz belõle.
Hû, ehhez képest a nyugat-jewrópai országokban nem is tudnak róla, hogy gond van, nem, hogy kivonnák. Még kiderülhet, hogy "hatóanyag" név alatt valami indiai, kínai szart szedettek a "betegekkel", de persze csak az itteni irtandó csordával...és ezt most úgy kommunikálják le, mintha ...
De mi van a többi gyógyszarban?
Rákkeltõ anyaggal szennyezõdtek a vérnyomáscsökkentõk
Létrehozva: 2018. július 4. 14:26
Múlt hét pénteken több vérnyomáscsökkentõ forgalmazását is felfüggesztette az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet minõségi hibára hivatkozva. Az intézkedés hatására kisebb pánik tört ki a betegek között, ezért az OGYÉI soron kívüli sajtótájékoztatón igyekezett válaszokat adni. Fontos: nem szabad abbahagyni a gyógyszer szedését.
Ahogy arról a Házipatika.com korábban már beszámolt, 27 vérnyomáscsökkentõ készítmény forgalmazását függesztette fel az OGYÉI. Korábbi közleményükben elmondták, hogy egy gyógyszeralapanyaggal kapcsolatos bejelentést vizsgálnak, arról azonban eddig nem adtak információt, hogy a lehetséges hiba milyen veszélyeket hordoz, valamint hogy a vizsgálat meddig fog tartani és mit tegyenek azok, akiknek ilyen kiváltott gyógyszerük van. Az információhiány miatt sok beteg úgy értelmezte a helyzetet, hogy a jelzett gyógyszereket visszaválthatják a patikákban - ez azonban feszültséget okozott a gyógyszertárakban...https://www.hazipatika.com/napi_egesz...0704142659
Hogy Ti nem tudtok örülni semminek !? Kevés pénzért megdögleni már smafu ? Akartok érte többet fizetni, sokkal többet ? Mit siránkoztok ? Szart esztek ( akarjátok vagy sem ), beveszitek a "bio fost", ki is fizetitek, mi kell még ??? Természetes, valóban hatásos szer, minek ? Hülye, maradi, csökevényes barmok használnak csak ténylegesen gyógyító, természetes szereket ! Éljen a Pláza Gyógyszer ! Vedd, zabáld, kend, dugd fel, és beledöglesz, cserébe hamar !
Hadd játsszunk; homo ludens létünkre:
gyógyszerpara? vagy gyógyszer-i-para? Kinek?
Más, de mégsem teljesen. egy univerzális (de azért tipikusan tibeti) gyógyszer: nem szabad ellenségedet gyülölni.
Miért? Ök azt mondják, elsösorban azért, mert ök is emberek (a mi esetünk nehezebb, a kínai azért mégsem zsizsik, ugye...vagy annál még rosszabb ? ), de talán azért is, mert abban a pillanatban, ahogy a gyülölet (nem ösi magyar tulajdonság; ne feledjük!) utat talál a szívhez, azt meg is mérgezi, és a tisztánlátás odalesz.
Persze nekünk itt van a régi jó Útálat, ez nem homályosítja el annyira a tisztánlátást.
Érdekes lenne belemenni e szó keletkezésébe/eredetébe; "út-ál-at"....
Nem akarván tovább zavarni az összképet vagy összezavarni a képet, elmegyek kapálni, hátha találok valami gazt; "igazt vagy vigazt"...
Legyetek jók, önmagatokhoz (ha már megvan) - mást nem tudok ajánlani - így nem sok gyógyszer kell majd...
- 2018. July 05. 18:33:49
- 2018. July 05. 20:48:08
- 2018. July 06. 09:43:53
- 2018. July 06. 21:09:32