Bejelentkezés
Kész a 'válasz'
10.B.XVIII.32/2016
dr. Bodóné dr. Molnár Edit
Na végre, már kezdtem úgy vélni, hogy 3 év sem lesz elég, hogy a vádhatósegg a folyamatos hosszabbítgatások után eljuttassa idáig a számítógépem és személyem elrablásának, családom éjszakai zaklatásának igen súlyos ügyét. Még a végén, mire hadiállapotba lépünk és elévülne a történet, bár én nem feledek.
Rendben, szóval bohóckodjunk és játsszuk el, hogy egy bíróságnak nevezett intézményesített zsidó-maffia a köztudottan zsidó irányította ügyészség alájátszásával „kivizsgálja” a hazaárulók és a magyar nemzet ellenségeinek utasítására egy nemzetét és családját féltõ magyar honvédtiszt „közösség elleni izgatás” címszóval jelzett nemzetbiztonságot súlyosan érintõ cselekedeteit. Ugye ez vicc? Az egész „ország” egy vicc, Pintér Sanyástól, Orbánostól, Gyurcsányostól és „közigazgatásostól”. Egy mocskos zsidó ganédomb, de ezt ugye nem kell bizonyítani, mert a napi sajtó szintjén követhetetlen a megbukott rendõrök, bankárok, „politikusok” izraelhez köthetõ köre. Ezzel nem is foglalkozom, mert a 3 év csak elég volt az általam is összegyûjtött anyagok átolvasásába, vagy nem? Nem számoltam össze, de olyan 50 és 100 közé teszem csak az általam „elkövetett” közügyekben történõ feljelentések, figyelmeztetések, bejelentések számát, ugyanakkor valami megmagyarázhatatlan jelenség okán mindig én vagyok a vádlott és engem fenyegetnek börtönnel olyanok, akiknek már rég az akasztófán kellett volna elrohadni.
Védekezni se kedvem, se okom nincs. Támadni annál inkább és ugyan már rég „leszereltem” a Magyar Honvédségtõl, alkalmasint és remélem hamarosan fegyverrel fokok elégtételt venni, ezt jobb, ha eszébe vési minden „intézkedõ” hazaáruló és a mögötte nyüszítõ magát zsidónak nevezõ szabadkõmûves összeesküvõ. Ezen semmilyen „eljárás” már nem változtat, s „visszatartó ereje” is csak a családomnak van egyelõre, ugyanakkor éppen értük kell minden lehetséges módszerrel, eszközzel és persze demokratikusan eltakarítani a nemzettestbõl a parazita zsidót és csicskájukat a cigányt.
A helyzet az, hogy szeretnék én „együttmûködni” a hatóságokkal, de már oly mértékben amortizált és demoralizált, fertõzött a rendszer, hogy aki ma még „hivatalos ügyekben és hivatalos személyként” komolyan veszi magát, az vagy menthetetlen idióta zombi. Az elmúlt években volt pár „ügy”, mely ugyanezen kaptafára lett húzva és persze elmeorvosi szakértésen is túlestem kétszer 3 év leforgása alatt. Jókat nevettünk a „kollégákkal”, mert kiderült, nem hülyék ám, látják a mocskot, a maffia Pintér ügyeit ugyanúgy ismerik, mint én, vagy még jobban, csak félnek beszélni, mert elbukják az egzisztenciájukat és a most kiszolgált rendszer ledarálja õket is.
Ha valaki, akkor én ezt tudom. 4 diplomával a kezemben éppen adminisztrátori munkakörben 4 órában vagyok elhelyezkedve, bruttó ötvenezerért. No nem baj ez, a vérszomjam nem lesz ettõl erõsebb, csak igazolja az elõbb leírtakat.
De hagyjuk a szentimentalizmust! Mi is a kérdés? Kóhnkrétan?
Igen, írtam egy rövid levelet a nemzetbiztonságiaknak, katonai elhárításnak, rendõrségnek….a szokott listámon, amin évek óta küldözgettem nekik a zsidó megszállással kapcsolatos észrevételeimet, figyelmeztetéseimet, kéréseimet és elvárásaimat, felhívásaimat. Kívülrõl-belülrõl ismernek, telefonom lehallgatják, megfigyelnek…szóval „jóban vagyunk”. Most sem volt ez másképpen. A zsidók jöttek, ahogy jönnek már sok éve, települnek be az országba és veszik át az irányítást minden területen, szinteken. Gyakorlatilag katonai megszállás alatt vagyunk már jó ideje és az országnak nevezett, az usa-ban tõzsdére bejegyzett „magyar állam” csak az emberek fantáziájában él már s Budapest, judapestissé változott. Itt van az izraeli kémrepülõ ferihegyi rajtakapásának esete, vagy, hogy 2006-ban izraelbõl érkeztek azonosító nélküli rendõrnek álcázott zsidó verõlegények az október 23-ai szolgálatok által megszervezett magyarverésre. De ott van Sukoró ügye és sok száz egyéb, amit kár is felsorolni. nem téma. Simon Perez olyan szépen kifejtette, hogy „felvásároltuk Magyarországot” : https://www.youtube.com/watch?v=UPHCiGL6r-M
Nos, se tõlem, se más honfitársamtól erre engedélyt nem kértek és nem kaptak. Egyetlen zsidó sem. Információim szerint mára olyan 2 millióan települtek be és 2 millióra szaporított cigánysággal kell számolnunk, miközben még mindig terelik ide a zsidókat, kedvet csinálva nekik az „ostoba magyar rabszolgák” helyének elfoglalásával, reklámokkal csalogatva, holokausztos hányingerkeltéssel és persze „közfinanszírozva”, miközben „banki adóssá” tették az õslakosság tetemes részét és külföldre távozásra „kényszerítették” az ipar, mezõgazdaság és lényegében a jövõkép felszámolásával. Tudjuk, látjuk, érezzük. Nem összeesküvés a magyar népirtás és a zsidó betelepítés, cigányszaporítás, hanem tény, de ebben nem egy „bíróság” kompetens megnyilvánulni, mert ha szembenézne a helyzettel, fel kellene kötnie magát az elsõ oszlopra hazaárulásért és ellenséges tevékenységért, míg ezt nem teszi meg majd a másik bíróság, amely már nem ezt a cionista sátánista mocskos bandát szolgálja.
Maradjunk annyiban, hogy nem véletlen van napirenden a parlamentben lévõ izraeli kettõs állampolgárok kérdése sem, de kényes ügy, mert itt ha elindul a takarítás, simán ki lehetne a Btk. alapján irtani a fele lakosságot. A teljes rendõri állomány, közszolgák megszûrése, megrostálása igen fura eredményhez vezethet. Kiderülne, hogy a vezírkar, mind egy szálig bekötött zsidó, ahogy a médiában és vezetõ iparágakban…is.
De úgy vélem, hogy ez se ide való tétel.
Hogy van-e olyan, hogy zsidó, meg, hogy kisebbség, vagy közösség, vagy mi a fene, amit fel lehet izgatni ilyen módon, számomra nem kérdés. Nincs zsidó, írja a „zsidó”. Shlomo Sand: Hol és mikor találták föl a zsidó népet? Érdekes olvasmány. Esetünkben azt sugallja, hogy „alkalmatlan tárgyon elkövetett cselekmény” az, amit a vádhatósegg a nyakamba akar varrni. Zsidó ellen nem lehet „uszítani”, mert nincs is zsidó. Ami van, az egy bûnszervezet, melynek azért bizonyos értelemben vannak genetikai vonásai, mely alapján beazonosíthatóak. Ha akarja, szívesen bevezetem a történelmi rejtelmekbe, bár a „bibliai jézus szerint” a zsidókhoz intézve ezt a mondatát örökítette át a hagyomány: "A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettõl fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja."
(János evangéliuma 8.44)
Na de üsse kõ, hisz Hitler is zsidó volt meg felesége Éva Braun is…ugye milyen izgalmas?
Vagy hívjuk tanúnak Luthert, aki köztudottan nem rejtette véka alá bõséges tapasztalati ismereteit a zsidókkal kapcsolatban és „vallását” ma is mennyien követik.
Ám ez se lényeges kérdés, hisz valójában éppen most szemitákkal, arabokkal, muszlimokkal árasztja el Európát a zsidó Soros (Schwartz) György, aki véletlen „magyar”, és éppen akkor, amikor Ukrajnában a zsidó Jacenjuk és zsidó Porosenkó, „Magyarországon”, pedig a zsidó-cigány Orbán a megbízott szabadkõmûves tótumfaktum.
Úgy vélem, hogy az elmúlt három év – ahogy a korábbiak sora- is bizonyítja, hogy ez ellen a fajta, vagy vallás vagy mi a fene ellen nem lehet uszítani, mert ezek ebbõl élnek és a magyar meg nem egy gyûlölködõ fajta és még mindig nem vertek agyon egyet sem a kipásokból.
De elmondom, szerintem inkább mirõl van szó. Kiderült, hogy a zsidók mit terveznek és most valahogy fel kell szívódniuk. Izraelt a terrorista államot az ISIS anyagi és szellemi bázisát nem „áldozhatják fel” és a „Magyarországra” és „Romániába” behurcolt atomfegyvereiket és ki kell innen vigyék, mert itt bizony az orosz-kínai egységes békefenntartó haderõ tesz majdan rendet. A zsidók nem a zöldhatáron, hanem repülõvel érkeztek, költöztek, fegyverekkel és mindennel, amivel rendelkeztek, minden ellenõrzés nélkül. Még 2010-ben tettem feljelentést az NBH-nak, hogy információt kaptam arról, hogy a repülõtéren fegyvereket pakolnak át izraeli gépekbõl, ugyanis a ferihegyi repteret pont ilyen célra alkalmazták és tán a mai napig arra használják a zsidó gyökerû és felügyeletû In-Kal Security biztosítása és „rendõrök” felügyelete mellett. Nem kispálya!
2012 december 7-én indult az elsõ Wizz Air zsidó bizniszTel Aviv –Judapest -járat, miután a Malévet tönkre tették. Hanuka volt. Szerintem a reptéren szabotázs történt és beszorult a sok mocskos görény oda, amirõl persze én is értesítést kaptam. Bejelentettem a hatóságoknak, amit megtudtam, felhívva a figyelmüket a megszállásunk újabb mozzanatára, szarkasztikus humorral.
Izrael a terroristák központja és a világot terrorizáló zsidó szabadkõmûvesek egyik bázisa, efelõl katonailag és emberileg semmi kétségem nincs és a rendelkezésemre álló adatok ezt alátámasztják.
Migránsok ezek, csak sokkal veszélyesebbek és alattomosabbak a most ránk terelt „elterelõ” tömegeknél.
Szóval a „magyar” zsidó rendõrmaffia, mikor megkapta az „értesítésem”, mely közbejelentés volt, szokásos módon, formában, nem kicsit csinálta össze magát, mert ugye valaki csak szabotálta a repteret és a zsidó banda csak oda volt szögezve. Erre valamit tenniük kellett és érdekelte õket, ki súghatott nekem, azért is foglalták le jogszerûtlenül és szakszerûtlenül a számítógépem éppen éjjel 12 –re idõzítve a „razziát”. Ezt értem. Ilyen a háború. De mire vártak három évet és miért ejtették a korábban még „közveszéllyel fenyegetés” vádját ellenem? Én állampolgári kötelességemnek és felesküdött tiszti becsületemnek eleget téve jártam el akkor is, most is és a jövõben is így teszek majd. Az ellenséget, megszállókat, migránsokat had ne becézgessem már, had ne kelljen ajnároznom és had ne fogadjam nemzetem veszejtõit, tömeggyilkosokat, terroristákat tárt karokkal! Katona vagyok és ismerem „izrael” történelmét, ahogy a zsidónak nevezettek viselt dolgait is elég jól átlátom. Ezek nem emberek. Õk se tartják magukat annak.
"Ha megismered Izrael történelmét, megtudod, ki is az igazi terrorista". Al Pacino.
Van itt pár agytágító, ha esetleg van kérdés. Tedd Pike A másik Izrael
https://www.youtube.com/watch?v=z_qVzlAPGw8
Egy zsidó tábornok fia a történelmi hazugságokról
https://www.youtube.com/watch?v=-IVKoUcclYo
Na itt nem csak arról van szó, hogy a már itt élõ és „asszimilált” zsidók mit tesznek és mit nem, hanem arról, hogy egy terrorállamból idecsábított migránsok özönlenek be „állami” segídlet és fedezet mellett az „õslakosság” hozzájárulása és lényegében annak tudta nélkül, lakosságcsere, etnikai viszonyok megváltoztatása céljából, ami ugye nem csak nemzetbiztonsági kérdés, hanem világbiztonsági is, mert izraelnek tömegpusztító fegyvere is van és szívesen riogat vele.
De ha már a bombánál tartunk, akkor ugye tiszta sor, hogy a „kazettás bomba” és a „foszfor” izrael kedvenc (bár betiltott) emberiség-elleni fegyverei, melyeket elõszeretettel használt Libanonban és Gázában is? Ezek a fegyverek bizony annyira speciálisak, hogy komoly célba-juttató eszközpark, szükséges hozzájuk. Zsidó gyilkos dolgok ezek kérem és nem zsidókat gyilkolnak vele, hanem õk azok, akik ezeket használták ez idáig, még Ukrán (Újorosz) területen is. Ezt tán még ezek a mocskos zsidó-parazita „ügyészek” is képesek felfogni.
Itt van pár kép Gázából: https://ilgraffionews.wordpress.com/2010/04/21/dime-larma-proibita-disraele/
De lássuk az „uszítást”, ami eleve vicc, hisz nemzetvédelmi helyzetben az ellenség ellen nem uszulunk, hanem lelkileg felvértezõdünk és felkészülünk a velük való leszámolásra.
A „migráns” zsidó banda eddig szabadon jött-ment és bizniszelt szervekkel, fegyverrel, droggal, gyémánttal, bármivel, amibõl neki haszon, másnak pusztulás jut. Látjuk az eredményét.
Egész Európa ma Hitler „feltámadásán” döbben. Filmet készítenek róla, persze cukisan, de Göebbels sem kivétel és az ukrán zsidó kormány is teljes náci lázban ég, merthogy a zsidók a nácik. Kiadják német nyelven a Mein Kampfot (ugyan magyarul minden „antiszemita” könyv elérhetõ annak, akit érdekel a történelem-hamisítás és a zsidónak nevezett faj vagy vallás, vagy valami (majd késõbb ezt eldöntjük, ha a nyakukra lett már lépve) szerepe az emberiség-ellenes háborúkban, mert bizony ott vannak a fõszervezõk közt mindig, kivétel nélkül.
Csak a mai cikkválogatásból pár címet adok, hogy láthatóvá váljék mi is az az „uszítás”:
http://444.hu/2016/01/25/csak-az-arcokat-nezd-ezen-az-escher-dijas-kepen
Görög külügyminiszter mondta: a menekültek megállításának egyetlen módja, ha „lebombáznánk õket”
http://kitekinto.hu/karpat-medence/2016/01/25/szlovak_kormany_szukseges_a_menekultek_megfelemlitese/#.VqZlSlL4WNl
Szlovák kormány: szükséges a menekültek megfélemlítése
Én katonatiszt és pszichológus vagyok egy személyben, családapa és honát, családját féltõ és mindenre elszánt ember. Leszarom a mocskos korrupt, hazug bandát, mert tudom, hogy egy még mocskosabb zsidó (jezsuita, szabadkõmûves, illuminátus…lehet sorolni) banda áll mögöttük és osztja a lapokat. Legalábbis eddig tele szájjal azt tette. Láthatóan ennek vége szakad.
Aki együttmûködött ezekkel, felelni fog mindenképpen! Ügyész, bíró, rendõr….megdöglik hamarosan, mert ennek így kell lennie a megtisztuláshoz áldozatot kell hozni és rajtam ez nem múlik rég. Az országot, de a „világot” is militarizálják. nem lesznek hosszú tárgyalások és addigra minden kérdésnek tisztázódnia kell, ki, hová tartozik, ki, kivel van, ki a barát és ki az ellenség.
A takarítás csakis globálisan mehet végbe, de ennek folyamatával nem untatom az olvasót.
Említettem, hogy volt már pár ilyen „ügyem” és mindegyik úgy végzõdött, ahogy kellett.
Egyik korábbi feljelentésem kedvcsinálónak!
Vádolom a zsidó-cigány bandát
http://magyarnemzetikormany.com/pi-klub/news.php?readmore=1397
Van ott izraeli zászlót lobogtató ügyész, meg „politikus” maffiózó zsidó cigány minden mennyiségben és a Központi Nyomozó Fõügyészség válasza is hazaárulás témakörében a zsidó-cigány „kisebbséget” érintõen még 2012-bõl.
De van itt egy még korábbi, még 2010-bõl, mely talán figyelemre érdemes. Gondolom Láncos ezt mind jól megismerte és tartalmával egyet is ért.
Véres kard
„Ha már csak annyit értem el, hogy megismerhettem ennyi önzetlen, becsületes magyar embert, már megérte ez az egész!” – ez a kijelentés tegnap hangzott el egyik sorstársunk szájából a kormányülésrõl hazafelé menet. Szívembõl szól a gondolat, de tudom, hogy nem ennyi volt a dolgunk, mert most ugyan még tart a kegyelmi idõ, a béke látszata, de már a gyülekezõ viharfelhõk villámai bármikor lesújthatnak az érdemtelenekre. Nyugalom tölt el, mert látom, hogy van békés megoldásra lehetõség, csak nem erre a helyzetre. A mérleg nyelve átbillent és a béke csak a háború után jöhet el. Látom, érzem, hogy a felek felkészültek arra, arra, hogy vért ontsanak, és azt is értem, hogy mindennek meg kell történnie, mert csak így lehet lemosni a gyalázatot, amit a föld népei ellen folyamatosan elkövetve egy lelki-hitvány kisebbségnek sikerült kivitelezni. Ha csoda nem történik, akkor hamarosan porba hullanak a ma még naiv, a rendszert szolgáló, annak keretei között létezni akaró fejek. Igen, látom a közigazgatásba belegyökeresedettek igen gyors elmúlását, rendõrök, bírók, ügyészek, polgármesterek, katonák és rengeteg zsidó és cigány erõszakos halálát. Sok jó de ostoba magyar ember, és még több hazaáruló fog rövidesen eltávozni ebbõl az árnyékvilágból, mert sorsa megpecsételõdött. Mindez gyorsan és a lehetõ legkisebb zaj mellett fog lezajlani. A fegyverek készen állnak, már csak a parancsra várnak!
Tervszerûen, elõször az illegális katonai, majd aztán a „civil” zsidó telepek kerülnek megsemmisítésre, egyidejûleg a politikai-gazdasági elittel, majd pedig az országos tisztogatás kezdõdik meg, amelyhez egyre több, eddig hezitáló magyar fog csatlakozni és a felálló régi rend megszûnése, az ország visszavívása ezzel kezdetét veszi. Nem lehet arra számítani, hogy tárgyalásos úton rendezõdnek a már most is rendezhetetlen viták, ezért a sors (Soros) úgy döntött, hogy azoknak, akik a türelmi idõszak alatt nem voltak képesek befogadni az igazságot, bûneik súlyához mérten részesülnek büntetésben. Érzik ezt jól azok, akik kihívták maguk ellen az életet. Most nem említek meg több zsidó katonai bázist, mert már korábban leírtam, hol találhatóak ezek, de diszlokáltan az ország tele van szórva ellenséges katonai erõvel, ezért a megtisztulásnak ki kell terjedni hazánk teljes területére. Meglátásom szerint , több ezerre-tízezrekre lesz tehetõ a rendõrök, civil” biztonsági emberek (Mossad) és bizonytalan származású, magyarul nem is beszélõ, H&K –val felszerelt ellenséges erõk vesztesége, de amit fájlalok, az a volt közvetlen kollégáim, az Õrezred tagjainak magas fokú várható vesztesége. A teljes vezérkar egy ilyen kierõszakolt rendrakásban a legelsõ körben kell, hogy semlegesítve legyen! Mivel az egyéni döntéseiket már meghozták, ezért már nem kérdés, hogy ki az, akinek mennie kell és kik azok, akik maradhatnak. Nem engedhetõ meg tovább a józan ésszel megfékezhetetlen zsidó-terror. Bassár el-Aszad szíriai államfõ is megerõsítette, hogy „Izrael nem becsületes partner”, ezért –és a minden egyéb korábban bebizonyosodott magyarellenesség okán-, minden ok és indok megvan ahhoz, hogy a nemzet megkezdje a hazaárulói, az ellenség felszámolását a határain belül, együttmûködve minden szövetségessel, akinek a célja szintén a gazemberektõl való megtisztítása, a zsidó uralom alóli világ-méretû testi-lelki felszabadulás. Rengeteg zsidó fog meghalni a közeljövõben és ezek egyik része az izraeli katonai betelepítést támogató, magukat magyar zsidóknak nevezõ metamorf társaság érintett része lesz. A számonkérés utoléri õket, mert ezt vívták ki maguknak és a következmények elkerülhetetlenek lesznek, mert az értelmes beszéd, a figyelmeztetés nem volt idáig elég. A világ választás elõtt állt, de nem élt vele eddig. A magyarok is szavaztak és ezzel aláírták a hazai zsidóság végét, mert ellenséggé váltak õk is, hisz szótlanok maradtak, sõt támogatták a hazaárulásban, az ország kiárusításában, izraeli katonai, NATO általi elfoglalását. Ezért felelniük kell! „Itt zsidó, cigány élve nem maradhat!”- emlegetik egyre többen és egyre hangosabban a jogos felindulás vezérelte jelszót! Nem is fog! Ezt õk is kezdik sejteni és ezért már a judeo-katolikus egyház berkein belül magas szinten emlegetik a megoldást, mi szerint a zsidók „betérnek” az egyházba. Mikor meghallottam ezt a „marhaságot”, hirtelen azt mertem mondani, hogy nem megtérnek, hanem megtérdelnek, majd aztán meg is kell fektetni õket. Nem elég hogy a jujdejó-katolikus hazugságokat is õk találták ki és az egyház is már régen õk maguk, hanem mindennek már semmi jelentõsége, mert bármit is mond, a zsidó hazudik. A megoldás nem ez! Mos, ahogy a fegyveres harc kezdetét veszi, mindenki maga dönti el, hogy ember akar-e lenni, aki magyar, vagy marad cigánynak, zsidónak…? Az, aki az ellenséggel szembe száll és harcol Magyarországért, az magyar!, a többinek nincs kegyelem!
Görögországban is ez az élethalál-harc vette kezdetét, mert a nemzet ellen fordult annak hazaáruló kormánya ugyanúgy, mint a többi EU országban. Ez az egész egy jól megkomponált összeesküvés eredményeképpen alakult így. A Görögországnak nyújtandó IMF –hitel fejében a teljes országot zálogba kell adniuk. Ezt a szerzõdést írták alá a „vezetõik”. Vagyis, eladták a görög hont, ahogy a mi kedves kis zsidajaink eladták Magyarországot.
Ez a sors vár a többi nemzetállamra is, kivéve ha forradalom nem tör ki és elsöpri a teljes jelenlegi vezérkart és vezetõ apparátust, teljes bankár-dinasztiákat…de ez nem történhet békés úton, csakis harc árán. A háború már zajlik és csak az a kérdés, mekkora lesz az áldozatok száma! A NATO hadgyakorlatok zajlanak ugyanúgy, ahogy az izraeli készülõdés is, mert most erõdemonstráció van, a roham elõtti kard - és pajzscsörtetés. Magyarországon a helyzet tarthatatlan és nem is szabad tovább vonszolni magunkat a járhatatlan úton! Nem az én döntésem számít és nincs is beleszólásom a dolgokba, de úgy látom, hogy a fegyveres harc ideje következik és agyon lesznek lõve mindazok, akik hazaárulásban és a magyarellenes tevékenység bármilyen formájában érintettek. Aki ezt képes felfogni, annak van esélye még változtatni, a többiek csak az eseményekkel sodródhatnak tovább. Ahogy Ahmadinejad is megmondta, Bin Laden Wasingtonban leledzik, hiába állítanak mást a zsidók, és egyre bátrabban és egyre többen mondják ki az igazságot a fajsúlyos személyiségek közül is, de ez így is van rendben. Jogos a kérdés, hogy ki is van veszélyben? Már egy ideje minden magyar potenciális célpont, de ezen változtat az élet és a betelepülõ idegenek, zsidók, izraeli haderõ, és az õket támogatók, segítõk kerültek célkeresztbe. A szkeptikusok kérdezhetik, hogy ha nincs haderõnk (illetve az is hazaáruló gazemberek, zsidók kezében van), és a gyáva és ostoba rendõri állománnyal mit lehet kezdeni akkor amikor azt mondja egyik elhárítós ismerõsöm, hogy pontosan tudja, kiket kell likvidálni az adott pillanatban és ezt már egyre tágabb körben jól lezongorázták berkeken belül, akkor erre azt mondom, hogy nem így lesz a gennyes góc kioperálása megoldva.
Ahogy érzékelem, közösek az érdekeink nálunk jóval hatékonyabb szikével rendelkezõ stábbal, akinek nem jelent hasfájást pár zsidó-katonai telep (ki mondja meg, melyik telep nem volt katonai, hiszen mindegyik potenciálisan az, tehát célpontját képezheti egy béketeremtõ programnak) használhatatlanná tétele és annak biztosítása, hogy egy már tisztán magyar frissen felállított reguláris haderõ szedhesse csokorba a gazdasági-politikai bûnözõk teljes holdudvarát, még mielõtt megpróbálnának innen meglépni. Egy korrekt légtérzár, határok blokkolása erre is megoldást jelent, aztán kezdõdhet a fogócska. Mivel rengeteg hadianyagot halmozott fel Magyarországon a zsidó és vélemények szerint is legalább több tízezres létszámú ellenséges haderõt képes mozgatni, ezért nem lesz és nem is lehet más megoldás, mint a teljes felszámolása ezen bázisoknak és a személyzet likvidálása. Mivel az NBH, Katonai Felderítõ Hivatal…csak néz ki ostobán a fejébõl, ezért végsõ javaslatom a számukra az, hogy húzódjanak távolabb az épület-komlexumtól, mert olyan jó helyen van az Õrezred, MH és az NBH is, hogy remek leszállási pontot képez egy éppen arra járó „alkaidás” kamikázénak. Illene már fiúk nagyon eldöntenetek, hogy mit is akartok, bár a sorsotokon az eddigi tevékenységetek tükrében már ott lehet a pecsét. Nem sokan fogjátok megköszönni azt ami jön, pedig attól többet, amit addig tettem helyettetek és értetek is, nem igen tehetek! Vagy idejében lekaszáljátok a hazaáruló vezetõiteket, vagy mentek velük együtt a tömegsírba, ahogy azt Pintér is megtette! Tudhatjátok jól, hogy mekkora zavar van és a káosz fokozódik, de ezt már megoldani nem akarja és nem is képes a jelenlegi bûnözõ-gárda megoldani. A megoldás teljes takarítás kell legyen, amihez minden bátor magyarra szükség van, de a gyávák jobban teszik, ha már most csomagolnak, mert rájuk sem lesz szükség, s mindennek így kell lennie! Ami következik, az minden elképzelést felül fog múlni, de ne féljetek! Fegyver annyi van az országban, hogy mindenkinek jut, aki képes harcolni és a lelkiismeretének és a hatályos törvényeknek is megfelelõen a nemzetét, családját védi az ellenségtõl. A vas ideje jött el! A táborfalvi bázison aknavetõvel is gyakorolnak a valamilyen identitású katonák, nyilván épületharcban is edzõdnek, miközben egyre több városunkban tartottak a héten is próbariadót, polgári-védelmi gyakorlatot. Valami készül ellenünk, s abban bízok, ha a Magyar Honvédség talán még nagyjából magyar állományára gondolok, hogy tudják, egy nemzetellenes parancs esetén saját parancsnokaikat kell azonnal és statáriálisan a jégre tenniük! Higgyétek el, menni fog ez olajozottan és annyi tartalékos és jól kiképzett fegyverforgató akad majd hirtelen az ország védelmére, amennyi csak kell. Budapestet nagy valószínûséggel körbe lesz zárva és a gyûrûn belül területenként felszámolva minden ellenállási góc, IDF-es vezetési pont. Van belõle pár, amirõl nekem is elég pontos fogalmi térképem van. Egy szó, mint száz, nincs ezen mit ragozni! Tûzzel-vassal lesz az ellenség itt megsemmisítve - nem mellébeszéléses tárgyalásokkal -, MAZSIHISZ és a pártok felszámolva, NATO, EU a partvonalon túlra rugdosva, még ha ebbe sokan bele is halunk! A nemzet egyet tehet, de azt nagyon komolyan: veszi magának végre a bátorságot, hogy szembenézzen a valósággal. A valóság pedig az, amit leírtam, s mindez velünk, vagy nélkülünk, de mindenképpen be kell, hogy következzen! Úgy legyen!
postaimre - 2010, május 09. vasárnap-14:16'35" Nyomtatóbarát változat
Hozzászólás: 106
http://magyarnemzetikormany.com/pi-klub/news.php?readmore=3607#comments
Lehetne még húzni-vonni, de mivel a sajtónak kell tartalékolni a többi „anyagot” és persze a hírverésre kommunikációs háborúban megszokott eszközökkel reagálni, kezdetnek legyen ennyi elég.
A hálón minden releváns információ fenn van, fenn volt, elérhetõ, soha és semmi nem volt titok azzal kapcsolatban, mirõl és miképpen vélekedek.
Nincs olyan „magyar” bíróság, mely jelenleg kompetens lenne bármilyen tyúkperen kívüli nemzetbiztonsági kérdést érintõ kérdésben. Az majd a takarítás után lehetséges, addig csak bohóckodjunk, s ha lehet, mert felkészültek az egységek rá és a „társadalom is elõ van készítve, a magam részérõl nem lesz kérdésem. Lõni fogok és/vagy lövetni, kit és kinek érdemei szerint. Eleget beszéltem az elmúlt majd 10 évben.
Nos, az „ügy” minden körülményének vizsgálatához „sok sikert” kívánok, s kérem, gondolkodjon el azon, hogy ez az általam (is) okkal bírált „hatalom” miért nem volt a sok év, sok feljelentés, bejelentés, tájékoztatás ellenére sem „szóba állni” egyik „alárendeltjével”, hogy elejét vegye a további félreértéseknek? Tán nem arról van szó, hogy ez az állam nem is létezik, s ami igen, az egy mocskos maffia, amelynek módszerei kevésbé demokratikusak és az azt terelgetõ személyek, „irányítók” nem alacsonyodnak le egy ilyen „beszélgetésre”. Nos, se hülye, se türelmes nem vagyok már jó rég, s kétségem sincs „igazságom” felõl és jogos önvédelmem gyakorlásában aki korlátoz, azt kénytelen leszek, amint módomban áll, likvidálni! Természetesen demokratikusan!
Desszernek egy 2009-es írás, pont az említett témában.
Mossad fegyverkereskedelem Ferihegyen
Olyan aranyosak vagytok (no nem mindenki), amikor attól féltek, féltetek, hogy lejáratom magam ebben a „Háegyenegy almát!” kérdésben. Nem is értem mi lehet az oka? A kutatók, akiktõl az infót kaptam, még soha nem tájékoztattak félre, de nyugi, már más vonalak is rajta vannak ezen az ügyön. Egy teljesen bizonyos: a kormány képviselõi hazudnak mindenben ami ezzel kapcsolatos (ja, és a többiben is). Nem érdekel, hogy bináris fegyvernek, biokémiai féregnek, agyhúgykõ-oldatnak nevezik ezt a koktélt és a nem is létezõ influenza-járványt. Nem vagyok abban a helyzetben, hogy utána menjek a dolognak, viszont be tudom kurblizni azokat, akik ezt megtehetik s talán meg is teszik! Ne rettenjetek meg, ha hülyének néznek benneteket, ha vitába száltok a kérdésben. Nem számít! Aki akar, oltat, aki nem, az nem! A zsidóknak ez nem tetszik, de le vannak ejtve magasról, s még finoman fejeztem ki magam ahhoz képest, amit õk mûvelnek itt. Ha megértettétek, hogy a gonosz nem képes jó lenni, jót tenni, akkor ezt is felfoghatjátok. Nem ismeri a kódot, ami jóvá teheti, s a jó sem képes gonoszságra, viszont elhiheti, hogy a gonosz is lehet jó. Kicsit sarkos a kérdés, de igaz. Ezért nem tud a jó kegyetlen lenni, és ezért nincs a gonoszban kegyelet. Minden dolgában, tettében benne van a hazugság annak, aki odakötelezte magát, vagy beleszületett, veleszületett! A disznóhapci fertõzéseket mesterségesen idézik elõ gyerekintézményekben, valószínûleg a menzát fertõzve. Nem ragozom tovább, mert ez is csak gumicsont, amit csócsálni lehet, miközben a kardinális kérdések zakatolnak a háttérben suttyomban tovább! Ne higgyétek, hogy a szemetek elõtt zajlanak az igazán lényeges momentumok, mert ez nem így van. A háttérben sokkal nagyobb rugó feszül és mûködik a lélek , de erre csak keveseknek van szeme és füle, no meg elég cizellált agytekervénye! A szíveddel láss át a zsidó szitán, hogy ne úgy végezd, mint egy ostoba titán!
Ma Ferihegy témájával foglalkozok, csak körvonalakban. Már egy ideje itt a keret a fejemben, de idõszerûvé vált a napsütésre való tekintettel. Annak idején, még olyan 2000 tájékán történt meg a reptér adásvétele, amely körül sok nyitott kérdés és tisztázatlan attitûd maradt. A végsõ vevõ orosz volt, de Orbánék nagyon bevitték a macit a málnásba és lényegében átverték, de nagyon. Kiszolgáltatottá tette a saját tulajdonában. Megcsinálta az LRI-t, majd a BAM-ot és ezzel olyan kényszerhelyzetet teremtett, amelybe nem maradt tevõleges beleszólása, legalábbis jogi értelemben. Egy ABC Kft. nevû cég, mint külsõs kapott megbízást a munkaerõ közvetítésére és ebben az idõben már nem csak nemzetbiztonsági üggyé dagadt a ferihegyi kiszolgáló személyzet mossados volta, hanem ténnyé is. Külön kapun császkálhattak a zsidók és a kutya sem szólt, szólhatott hozzájuk, pedig nagyban ment a fegyverbiznisz is a placcon, és kicsiben, kézipoggyásznak álcázva a dióverõket. Egy-egy EL-Al –os gép érkezésére ki kellett vonulni a a biztonsági erõknek is, nehogy a felajzott, viselkedni képtelen zsidók hangos fegyverropogtatásba törjenek ki megérkezésük és letelepedési hajlandóságuk örömére, megerõsítésére. Még PSZH-ba is beültek a srácok, hogy ha kell, akkor a 12,5 mm-essel is ráránthassanak a Jahve elátkozott népére, ha kitörne a balhé. Akkortájt voltak a sztrájkok is, és hozták a görög sztrájktörõket, de ezt megelõzõen ment a reptér körüli földek panamája, ingatlan lenyúlásokkal, ahogy az lenni szokott. Létrehoztak ott egy logisztikai központot, ami NATO kompatibilisre sikeredett, és szám szerint ez a 13. a sorban. 2005-tõl durvult el nagyon a helyzet, mert a mossad olyan tételekben csinálta a fegyverkereskedelmet, hogy már sokaknak csípte a szemét. Említenek a szakértõk Farkas Bercit és Szekeres Imrét is, aki ezekben a kérdésekben, mint szakértõ, nyilatkozni tudna. Biztosan emlékeztek arra az NBH-s feljelentésre, amit nem régen tettem meg, s amiben éppen a reptéren zajló cselekményekrõl szólok vala. A hír igaznak bizonyult és a zsidók orra lekonyult, mert erre a célra a repteret már nem használhatják. Az ott lévõ logisztikai bázis én átkutatnám, mert nem csak egy bevásárló kp-ról beszélnek ám, hanem valószínûsíthetõen, fegyverraktárról és egyéb csempészáru –telephelyrõl, amit az EL-Al és a többi zsidó-járat rakterébõl éppen oda deponáltak ideiglenes célzattal, de nem véletlenül. Ezekben a kérdésekben Orbán vastagon érintve van, de a jelenlegi zsidó-királyság emberei sem kevésbé, mert a koordinátor személye a háttérben egy és ugyanaz. Most csak felvázolni igyekeztem a témát, de dossziényi adat van arra vonatkozóan, hogy az izraeliták mit és hogyan mûveltek „magyar” kormányzati fedezék mellett a reptéren. A katonai gépek, kisebb repterek témája is ezért kényes, mert a biznisz ott ugyanerrõl szólt és jelenleg is folyamatos lehet, ha jól tévedek. Mert bevallom töredelmesen! Tévedni márpedig emberi! Ha még sem tettem volna, akkor kérek erre a gondolatsorra egy NBH-s Mossados visszaigazolást!
postaimre - 2009, november 19.
http://serverdomain.info/pi/archiv/news.php?extend.231
Szigetszentmiklós, 2016. január 25.
Posta Imre

Hozzaszolasok
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
- 2016. January 28. 20:08:06
- 2016. January 28. 20:51:40
- 2016. January 28. 20:59:51
- 2016. January 28. 21:17:40
- 2016. January 28. 21:28:43
- 2016. January 28. 21:31:30
- 2016. January 28. 21:45:37
- 2016. January 28. 22:04:28
- 2016. January 28. 22:52:51
- 2016. January 28. 23:46:34