Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

nemzetáruló vadász szelet, hubertus, bartusnándi

GondolatokNem nekteknek szól, de nem baj, attól még lehet szilánkokat még érthettek, a többi nekem is talány. A "szolgák" közt esetleg lesz kapás. A tibi csoki és a túró rudi után a vadász szelet is, de az eltûnt nem baj csináltam helyette Hubartust és valahol az unicum reklámjába is belekerült a szarvas jele... nem véletlenül.
Az a szarházi az elejétõl árulta a legjobbjainkat. A Hun vót hun nem vót emlékeztetõ a mesék elõl szintén az õ mûve volt ráadásul olyan ravasz módon vitte végbe hogy az szinte hihetetlen. Akkoriban még nem figyeltek minket 24/7 azaz egész nap a hét minden napján. Mégis pont akkor amikor egy nagyon ravasz és rejtett emlékeztetõ eszembe jutatta a hun vót hun nem vót miért van a mesék elején, pont akkor figyelt a mosszad teljes figyelemmel. Nem is kellett sok idõ hogy minden mese elõl eltûnjön a zsidó ármány amivel még a nagy múltú nép nevét is elhazudták. Ma új magyarországról beszélnek ezt hirdetik minden felületen pedig itt nem magyar azaz agyar ország lesz hanem a hunok alapítnanak új hazát. A éráldozattól megtisztulva a nélkül újjászervezõdve és kitakarítva a nemzetáruló szardarabokat maguk közül.
Azért tettük a hubartuszt is a zwack mellé a kocsmákban a polcokon hogy mindenki lássa hová tartozik ez az ember. Rendkívül ravasz de nem volt elég erõs ezért eladott mindenkit aki erõsebb volt nála. Le merem fogadni hogy az õ égisze alatt is találunk milliárdokat elrejtve álneveken ál karakterek számláin vagy titkos számlákon. Õ is véráldozós sátánista. Vadászik. Ez a módszere. Mielõtt lelõ egy vadat - teljesen legális tevékenység - akkor állítja be a kívánságait és a saját pszichéjét használja a közös tudaton keresztül ennek véghezvitelére. Õ annyira régóta csinálja ezt és olyan mélyre süllyedt ebben hogy neki nincs tovább. Meghal. most is õ volt a tegnapi és a mai támadások mögött. Apuék megetették, mert bizonyíték nem volt a kezünkben. Most van. Az õ embere jött a kispuskával engem kizavarni az erdõbõl. Õ volt az akivel egyeztettünk a gemenci erdészet és az itthoni erdészetek üzletpolitikájára vonatkozólag. Azt kérte hogy építsek egy mûködõképes - értsd az õ nyelvén profitot termelõ, pénz hozó - üzleti tervet az erdészetek számára. Ennek ejében én azt kértem hogy a kistöltés maradjon minden nap nyitva az év 365 napján, mert szükségem van erre, hogy kimehessek az erdõbe a fák közé futni, sétálni aludni néha.
A legelejétõl a zsidók bérene volt. Eladott sorban mindenkit pénzért. Elárulta a hunok titkait sorban. És mindeközben azzal etette a többieket akik nem láttak át a mesterkedésén, hogy õ õrzi a hunok hagyományait. Persze mindig mindenkinek azt mondogatta hogy "de hát nem vagyunk olyan erõsek, erõsebbek mint mi muszály megegyezni velük és valami egyezségre jutni..." miközben folyamatosan megölette a többieket a nemzet legjobbjait akik különleges képességekkel bírtak. Apu és a többiek jó sokáig - mostanáig - kettõs belsõ gyûlést kellett hogy csináljanak hogy megvezessék. Egyiken nélküle megbeszélték a teendõket a másikon pedig egy neki gyártott helyzetelemzést és etetõ szöveget adtak el neki - ezen õ is részt vehetett. Ezért volt olyan bátor még most is. Nem tudta mi a valós helyzet.
Most meg fogja tudni, bár elmondani már nem fogja senkinek. Õ meghal. A pénze ki lesz taposva belõle és a neki hû hálózatból. A kincseinket a tehetséges különleges képességû embereinket pedig eltitkoltuk elõle.
A mosszad zsidó hálózata pedig szépen el fog hullani az utolsó emberig aki nem vált irányt. Õ adta el a deák bill gyulát is, és sok más embert is. Minket is többek között. A fanyûvõnk hála istennek megértette amit elmagyaráztam és meg is csinálta. Láttam a saját szememmel mire képes. Elõtte egy napraforgót meg tudott növeszteni méteresre a maga erejébõl, de miután alárendelte a képességét az univerzumot irányító szeretõ hatalomnak utána az egyik katonai feladat során a kidõlt fák helyére a szemünk láttára növesztett újakat pár perc alatt. Nem is volt egy perc sem. Még ott is a vadász szarházink - aki szintén ott volt - folyamatosan próbált valami irányítói triggert beültetni a fejébe. "Ezt is azt is a füvet itt is..." stb. Apu fejét is rágta állandóan és apu ennek ellenére is megállta a helyét. Persze sokszor a korai idõkben megszivatta. Most kezünkben a bizonyíték több is mindenki láthatja mekkora haza és nemzetárulóról van szó. Túl öreg ahhoz és túl mélyre merült hogy életben hagyjuk. Soha a hátralévõ életében nem fog megfordulni. mennie kell.
---
A könyvtáros csapat meg azt hitte ha egy két embert megfordítanak akkor azok majd beülhetnek a gyûlésünkre és majd ömlik számukra az információ hogy mit csinálunk és hol tartunk... Nos ez nem így mûködik. Vagy az egész csapat megfordul és akkor bejöhetnek ha már terhelés alatt is megállták a helyüket és megtartják ezt az irányt vagy senki közülük nem jöhet be.
Látszik is mit mûveltek. Felhúzták az orrukat és azonnal uszították a jani emberét hogy ugorjon nekem. Aki így gondolkodik azt nem engedhetjük a hátunk mögé, mert amikor nem az történik amit õk akarnak azonnal a torkunknak ugranak. 5 év jó kezdet. A bizalom olyan dolog hogy könnyû eltörni de nagyon nehéz újra felépíteni és felületi és részleges változtatások nekünk nem jelentenek garanciákat. Mi csak azokat engedjük be akik már belsõ elhatározásból õszintén döntöttek és azt bizonyították is a tetteikkel. A többi kívül marad. Ha tartják az irányt akkor segítünk nekik, ha bukdácsolnak akkor elengedjük a kezüket. Ha ellenünk fordulnak meghalnak.
Szóval a bayerek - õ is milliárdos mellesleg - kora lassan lejár. A zsidó mosszad és összeesküvés most komoly pofont fog kapni akárhány helyen ülnek és dirigálnak a vérüket fogják inni a saját csatlósaik.
A Szabolcs is belebõjt annak idején az uri geller bõrébe kanalat hajlítani - õ volt a kisfiú a mátrixban - és a fanyûvõnkbõl is cirkuszi látványosságot akart csinálni ez a szarházi. De a zwack-hubartus házasság lebukott.
---
fekete áron meg ne köszöngesd lehet hogy én kaptalak el anno... bár nem emlékszem a dologra, de jó helyre kerültél végül és örülök hogy segítettél. ja nem arról a linuxos csapatrl beszéltem korábban akik a mai linuxokat gyártják, mert azok semmi mást nem csinálak mint ugyanazt amit a windowsos csapat - hanem az eredeti pár emberrõl beszéltem akikkel anno megcsináltuk az alap oprendszert. Igen ezen a gépen még a boot sector is emulált...
---
A rityu igen sok pénzt kapott azért hogy a légkondikba beépítse a támadó technikát... ott is van egy csomó lé elrejtve... lefogadom. A nivea az anyu kérme volt. 9-11 pedig valami olyasmi volt mint a gyárfás ügy. Õ nem volt hajlandó más irányba mozdulni ezért csak felhúzni tudtam hogy nagyobb legyen a pörgés az õ oldalukon. De ott is volt akit kiszetünk és eljátszottuk a halálukat. Pl a nõ aki telefonált hogy most meg fogok halni... õ él. hahaha hipnózisban felvettük elõre. A mieinket kiszedtük onnan. A mosszad nyilvánosan kiszedte az õvéit, mert tudták hogy ki fog derülni hogy benne voltak nyakon felül. Silverstein vagy mi volt a nagy pénzcsináló a tömeggyilkosságból. coca cola kokó gyárfás clinton nagy család...
---
Agyarország még azt is félreértették hogy az agancs az nem agyar... jellemzõ. A sok tirpák meg üvölt a meccseken hogy magyarok... naja ezek aztán sokat tudnak ennek a népnek a kultúrájról... A könyvtáros banda küldte azt a lányt is akivel az I belong to you címû nótát csináltuk. Mi írtuk együtt hárman. Már akkor is feltûnt hogy az utolsó sor egy üzenet valakinek. Kicsit ráugrottam a csajra és elköhögte hogy a handlerének üzent hogy neki tetszik ez a vonal és szeretne maradni. "As long as this world let's me to..." belong to you... ez jelzi hogy az ilyenek parancsra jópofiznak és segítenek. Az ilyenekben egy pillanatra se lehet megbízni. Pont. Aki nem belülrõl követi az egyszerû felépülési és életvezetési programot az nem megbízható. Hiába segít és pozitív ha olyan a parancs akkor ugyanazzal a bárgyú mosollyal az arcán vágja át a torkodat mint amivel leszopja a farkad. Most eljátsszák, hogy õk segítenek de persze csak azoknak akiket õk tudnak irányítani... az ilyeneknek. naja. De jó volt a lánnyal muzsikálni mert tényleg odatette magát és követte az iránymutatást amit adtam neki. Igaz parancsra de azért reménykedtem hogy hátha egyszer el is ér hozzá valami ebbõl.
Van még egy aspektusa ennek. Amikor megnéztem a régi klipet - több helyen is látszom rajta az ryen lerman maszkjában - és dúdoltam mellé a dallam ami eszembe jutott teljesen szabadon egy másik szólamban jött ki. Akkor is és máskor is mindig azt tanítottam hogy a jó muzsika attól lesz jó ha mindenki szabadon kifejezheti magát. Ez a fajta szabadság vagy szabaddá tevés átjön a klipen keresztül. Ezért ezeket a dalokat nem játsszák a rádiók. A rádiókban tv-ben és a szórakozó helyeken olyan zenének nevezett szemetet játszanak amelyekben ott van a manipuláció. Azt veszed észre hogy egy dallam rabul ejti az elmédet és még órákkal késõbb is az pörög a fejedben úgy hogy nem vagy képes egy másik szólamot se ráénekelni sak az az egy bugyuta egyszerû esetleg jó és kellemes is de rabul ejt és kontrollálja az elmédet. Egy dallam, egy kizárólagos dallam. Azokban amiket én csináltam többnyire átjön - függõen azoktól akik részt vettek a projektekben és mennyire tették magukévá a tudást amit átadtam nekik - az a szabaddá tétel és képes vagy akár az hangszínedhez és hangulatodhoz illõ harmadik dallamot is énekelni. Ez ezen a klipen átjön. Nagyon jó lett. Egyetlen üzenet volt benne ami nem az én ügyemet szolgálta, az engedélykérés amit küldött a handlerének a parancsolójának.
Ezért uralják a hangteret mindenhol a szarházik, hogy az agyakat ezzel a manipulációval is blokkolják az alkotó gondolkodástól és csak azt az egy dallamot és vonalvezetést hallják meg amit õk diktálnak.
---
A két mosszados kiscsaj picsanyalók megint próbálkoztak az éjjel, õk is ebbe a csoportba tartoznak... Több mint 15 éve etettük a vadászt és a hozzá kapcsolódó zsidó hálózatot szeméttel. A baba és apu nagyon belejöttek... és közben minden ifromációt amit megetettünk velük monitoroztunk és vízfestésre használtuk. Néztük hol és hogyan jön ki, merre terjed. És felvettük a találkozóikat a beszélgetéseiket a gondolataikat és a terveziket kiderítettük. Azért olyan magambiztosak egyébként, mert fogalmuk sincs arról hol tartunk mi. Rengeteg bizonyíték gyûlt össze és mindegyikõtöknek végig kell néznie az összeset, mert vannak kapcsolódó problémák amiket helyére kell tennetek. Nem avattuk be ugyanis azokat akiket a vadász félre tudott vezetni. Nekik most végig kell kínlódniuk az elmúlt több mint tizenöt év anyagát. Bizonyítékok tonnái állnak a rendelkezésre arról mennyire mocskos ez az ember és hányszor lett volna lehetõsége a helyes útra lépni és hányszor döntött anyagi és kényelmi szempontok alapján a felõl, hogy mégis szarházi életmódot folytat. Ezért állt ki a bayer mellett... Most együtt buknak és hullanak el. A baba dícsérte a bayert ez egy kicsit megzavart de cselbõl csinálta, kifõztek valamit... most együtt buknak.
---
még mindig valaki erõlködik a technikai oldalról de sokat gyengült a dolog... na végre valami... hogy õk fogják vissza magukat vagy lassan elhullanak majd kiderül... de még mindig vannak akik támadnak folyamatosan. A két csaj szörnyhalált fog halni azt megígérem - hátralévõ életükben nem fognak sokat aludni...
---
fridi is benne volt de õ beszélt... ahogy haladtunk elõre õ beszélt én meg tanítottam és csináltuk a kiképzést... ahogy haladtunk elõre egyre jobban kezdte megérteni hogy itt nem egy ostoba naiv kispályással van dolga. Egyike volt azoknak akik felismerték a tervem és az általam leírt törvényszerûségek mögött a felelõs és komoly intelligenciát, és rájött magától arra, hogy a dolgaim nem légbõlkapottak hanem biztos alapokon állnak. És neki is vannak különleges képességei és végigcsinálta a kiképzést. Erre már rájöttek azok is akik megpróbálták õt is kinyírni... béke poraikra - ja arra se...
---
A mekmester elleni támadással kapcsoltban még folyik a nyomozás. Ügyesen elmosták a nyomaikat a tettesek de nem elég ügyesen... nemsokára megtudják mi az ítélet a fejük felett. Persze a zsidó ármány volt e mögött a maga számmisztikájával és álcáival. A vadásszal kart karba öltve.
---
Szóval van egy fõ irány amit követün kés azon belül mindenki szabad és alkotó vagy pusztító módon be tud kapcsolódni néha így kell néha úgy ahogy a természet teszi a dolgát. Nekünk is van egy dolgunk. Az élet nem csak baszás, zabálás és meghalás. Többrõl szól. Van feladata mindenkinek.
jelen pillanatban a fõ dolgok maiket muszály megoldani az a föld, víz, levegõ és a tûz (pszichikai tér) kitakarítása ez sürgõs. De elsõsorban a tûz a fontos. Ha a fejek tiszták akkor a többi is kitisztul a helyes irány követésével.
---
Az ír akcentus mögött valójában egy zsidó lány rejtõzik. A lányt a fõigazgatónõ küldte hozzám beáldozta, tudva hogy a világ zsidó szövetségének egyik beépülõje ha rosszul sül el akkor madj jól megégetem magam vele... Sokszor végighallgatva a dalt egyre nagyobb erõre tett szert pont úgy mint ahogy az agylúgozó mûsor ahogy megy a rádiókban és szórakozóhelyeken. Valójában ez a csaj a zsidók egyik titkos fegyvere volt. Képes volt gyakorlatilag bármilyen dallamot ilyen erõssé tenni. Ez az amit õ tudott. A másik feladata a rendkívüli érzékeenységével felderíteni hogy ki az "the one" a mátrixos terminológiát használva az egy a megváltó a zsidó mitológia szavaival. És ezzel egyben a zsidó háttérerõk számára kijelölte a célpontot is. Mert nem azért kerestek engem hogy azután én legyek a zsidókirály mint ahogy az agylúgozó mese írja hanem inkább hogy hasonlóképpen végezzenek velem mint annak idején a jézuskával tették.
Szóval megint hasonló helyzet áll fenn - no rookies in the area - azaz senki aki nem bizonyított terhelés alatt nem maradhat itt a közelemben.
---
Az éjjel érzékeltem a sötét erõket félálomban. Nagy sötét massza ami képes kitágulni. Olyan mint egy viharfelhõ egy paplan az emberek tudata felett ami beborít és elhomályosítja a belsõ látást. Nagy alattomos lassan kúszik egyre közelebb és alig várja hogy gyilkolhasson. Hasonlít a mányira de õ nem tudott kitágulni. Õegy méretû volt erõs sötét kicsit elektromos és nagyon agresszív sötét massza. A fürdõs csaj a kép amit küldött hasonlóan a félálom mezsgyéjén, azt hiszem én láttam anno. Spa ahol öltönyben megyek befelé kétoldalt meztelen csajok masszírozzák egymás punciját és magukat. mind mosolyog és látszólag élvezi, kínálkozik. Õ is ott volt. Szerintem fel sem fogta azt ami ott valójában történt. A sátánista egyház próbált felavatni fõpapjának. A spa csarnoka volt a fõcsarnok és a csajok az út szélén a díszlet a kondícionálás kellékei. Az õ pszichéjét akkor védte a beépülés páncélja nem fogta ezt fel és egyébként is az ilyesmi csak azoknak a pszichéjében jelenik meg akik illuminált állapotban vannak. Bárhol megtörténhet a beavatás és felavatás a fizikai helyín nem számít annyit mint a pszichikai helyszín. A set és a setting. Most jönnek csak az igazi nagy vadak.
---
Apropó beépülés. Egyszer a baba megkeresett hogy mi van akkor ha valakit felkészítettem egy beépülési feladatra és valaki más megy helyette, hogy felhasználhatják-e azokat a dolgokat amiket mondtam neki.
"Nem. - hangzott az éles és erõs válasz - és ha bárkit kicseréltetek akkor azonnal szedjétek ki most amíg nem késõ. Volt ilyen csere?"
A baba lenézett a földre kicsit zavartan és bosszúsan... "Nem volt ilyen csere, csak felmerült a lehetõsége hogy mi van ha..." (kérdezd meg miért nem lehet cserélni)
"Akkor jó."
"Miért nem lehet cserélni?"
"Amit a beépülõnek mondok az neki szól személyesen. A beépítésnek megvan a maga módszertana. Ahhoz hogy a feladatát el tudja végezni és számomra az is fontos hogy hogyan jön ki onnan, ezért hogy úgy tudja elvégezni hogy nem sérül vagy a lehetõ legkisebbre szorítsam le a pszichikai fizikai károkat ezért alaposan át kell gondolni hogy mit csinálok és mit mondok neki."
"De úgy tûnik mintha csak egy könnyed beszélgetés lenne a felkészítésed."
"Annak tûnik baba de nekem van a hátam mögött több százezer ha nem felül a millión profil amit megcsináltam és a profilkészítési tudásomat is levittem abba a rétegbe ahol a kiképzési anyagot tárolom, hogy a lehetõ leggyorsabban tudjam elvégezni a feladatot, lehetõleg gondolkodás nélkül. Másrász az összes csoportot ismerem legalábbis a pszichét magas szinten manipulálni képes csoportok összes módszerét ismerem. És ehhez igazítom a beépülõnek szánt felkészítõ mondatokat. Másrészt pedig az én alapállásom a célom annyira erõssé teszi a pszichémet hogy azokat az alaposan és gondosan megválasztott mondatok képesek legyenek a legmélyebb rétegekben a legbrutálisabb idõk során is hatni és kihozni onnan épségben a beépülõt."
"Akkor mondd el mire kell figyelni és hogyan tudjuk mi az ilyen esetleges cserét megoldani ha kell."
"Jó. Ez amúgy is fontos tudás. Nos mint mondtam az a lényeg hogy kit építesz be, hova építed be mi a célcsoport és mi a feladat. Ahhoz hogy valaki sikerrel járjon nézzük a legravaszabb és legintelligensebb célcsoportokat mint beépülési területet. Ha ezt meg tudjátok oldani akkor a kevésbé intelligensebbek is menni fognak. Szóval elsõ lépésben felmérem hogy az egyén akit be akarok építeni milyen hol tart és honnan jön. Mivel ismerem az összes elmemanipulációs mûsort és trükköt ezért én hamar felmérem hogy ki milyen módon lett kondícionálva. Mindenki valamilyen környezetben nõ fel és mindenki kap valamilyen kondícionálást. Amit én csinálok az is kondícionálás csak ez jó. Nem az egyén irányítása és ellenõrzése a fontos számomra hanem épp ellenkezõleg az önnálló felelõs és alkotó gondolkodásra nevelés. Ez azoknál akik már a brutális kontroll kondícionálások valamelyikén átestek azoknál elõször bontással kell járjon és sokszor ugyanaz a mondat vagy helyzet amit létrehozok és beleteszem az egyént egyben rombolja a régit és azonnal beülteti az újat. Ennek megvan a maga mûvészete. Erre most nem térek ki mert ez lényegesen nagyobb terület mint a beépítésre való felkészítés. Szóval felmérem ki az. Vannak olyan kondícionálási módok amik miatt bizonyos személyek nem épülhetnek be bizonyos területekre - bár ez ma már egyre kevésbé fontos, mert ezek a módszerek olyan gyorsan terjednek hogy kezd egy fura masszává válni ez az egész, de az elején nagyon oda kellett figyelnem hogy ne keverjem a különbözõ kondícionálási típusokat. (ma már ez talán egyáltalán nem is számít semmit sem, mert mindenki átesett az összes változaton akkor számított még bizonyos szinteken). Szóval miután ez megvan és tudom ki az egyén milyen tulajdonságai vannak milyen emberi értékei amiket védeni és õrizni akarok, tudom hova és miért akarom beépíteni, mennyi idõt fog ez igénybe venni kb - ez sokat számít de az is hogy milyen erõknek lesz kitéve pszichésen mert a brutális erõk pilanatok alatt képesek iszonyú rombolást is véghezvinni - Szóval akkor mindig adok egy mankót nekik. A mankó funkciója az hogy a legdurvább idõk alatt amikor megborítják a pszichés egységét és olyan irányokba mozdítják el amit ép ésszel és egészséges pszichével rendelkezõ sérülés nélkül nem bírna ki, akkor is legyen valami amibe kapaszkodhat. Egyfajta pszichés kapaszkodót jelent ez. De ezt nagyon ügyesen kell megfogalmazni vagy megerõsíteni. Általában egy olyan élmény önmagával kapcsolatban ami lehetõleg minden karakterében megjelent - ha a maskarabál egyik öreg harcosáról van szó de a többinél is ugyanaz a funkció - pl bátorság. De ezt is már úgy fogalmazom meg és úgy erõsítem meg hogy pl ha a szadista körökbe akarom beépíteni akkor azt mondom: közöny a halállal szemben, vagy a halál elfogadása mint opció mint egy egyszerû döntés kávé vagy tea szintjére lehozom... ezt mindig improvizálom, de ne csapódjatok be mert én ezt úgy improvizálom mint a kikpzési anyag közelharccal kapcsolatos dolgait. Ne mgondolkodom róla vagy csak keveset, de alul én brutálisan fejlett módszertannal dolgozom és érzékelõkkel és tudással. Szóval ha ilyet csináltok nektek össze kell hívni egy nagyon jó profilozó csapatot. Szóval kap egy kapaszkodót ami még abban a környezetben sem buktatja le, hogy ragaszkodik valami emberi értékhez, hanem át kell fogalmazni hogy ott is beilleszkedjen valamilyen módon. Egyébként ez azért mûködik, mert a legbutálisabb elmebeteg és magából kifordult szadista és gyilkos körökben is megjelennek bizonyos emberi értékek, mert ezek nélkül õk se lennének képesek közösségbe szervezõdni. Csak a beépülõ mankóját úgy kell csomagolni hogy ott ne keltsen feltûnést. Ezt nagyo ngondosan kell beültetni. Amikor én készítek fel valakit, akkor az én pszichés erõm segít neki e mankót olyan mélyre juttatni hogy a legdurvább megpróbáltatások idején is elõ tudja szedni és kapaszkodni tud bele hogy az emberségébõl valami mégis megmaradjon miközben a vadállatot kell eljátszania. Vagy ami a feladat. Ezt a mankót többször is megerõsítem a ál profil felépítése közben de rejtett módokon nem verbálisan. Szituációs helyzetekben. Elmagyarázok mindent a célcsoportról és felhívom a figyelmét az õ értékeikre is ami mindenhol jelen van, mert ezek nélkül minden csoport vagy közösség széthullana. Elmagyarázom hogyan jutottak oda azok akik ilyesmit csinálnak vázolok egy pár lehetséges utat hogyan lesz valakibõl pl szadista olyan aki élvezi más ember fájdalmát... stb és ezek alapján építem fel az õ ál-profilját a beépülõs karakterét.
Szóval jobb ha egy nagyon jó profilozó csapattal készültök és úgy csináljátok meg a felkészítést. Én ezt már nagyon sokszor megcsináltam hatlamas gyakorlatom van és nektek jóval tovább fog tartani mint nekem, de ahogy többet gyakoroljátok úgy ez az idõ lecsökken majd a tapasztalattal."
"Szóva lismerni kell a személyes történetét minden aspektusban a beépülõnek, a célcsoportot a várható hatásokat, a feladatot, kell mankó amibe kapaszkodhat és kell a kijárat is és az utómunka amiben fel kell dolgoznia a beépülés során átélt élményeket. Ez is része a beépülésnek a feldolgozás személyes szinten. aki ezt kihagyja az sérü és úgymarad. minden beépülés okoz sérülést akármilyen csoportba kell kimozdulni saját középpontodból az már okoz sérülést. Hazudnod kell. De vannak Pozitív hozamai is pl megismersz j részeket önmagadból olyan dolgokat próbálhatsz ki amiket egyébként soha nem tennél, megismered a határátlépés élményét és valós hatásait annak utólagos visszahatásával együtt. Sokan beleesnek abba a hibába hogy ezeket az élményeket nem dolgozzák fel - sokaknak régebben erre lehetõségük sem volt."
---
a vaddisznóbõr... és azért is végig fogjátok ülni az összes bizonyítékot a vadásszal kapsolatban, mert egy csomó más dologra is fény fog derülni közben és azért is hogy szembesüljetek a sok éven át tartó ostobaságotokkal... igen bele fogom dörgölni az orrotokat mélyen hogy több nemzedékre megtanuljátok mi az amire fel kell figyelni és hogyan kell látni a valóságot annak ami. Ki mit tesz és hogyan kell meglátni a rejtett tetteket...
---
Nem köhögtetnek annyit, de még mindig megy csak nem olyan erõs. Ennyi változott.
---
Amikor egy gyerek sír, nem csak az lehetséges hogy éhes, fázik, vagy fáj valamilye hanem az is hogy az elméjét támadják valamilyen módon, de lehet hogy a testét kínozzák valamelyik hullám vagy részecske vagy plazma technikával ami fájdalamt okoz. A szülõ aki ezt érti meg tudja nyugtatni a gyermekét aki nem érti az még rétesz egy lapáttal amikor a látszólag ok nélkül bömbölõ gyereket hisztisnek titulálja és még le is szidja...
---
De hogyan vitted le ezt a tudásanyagot olyan mélyre? Meditációval. a felejtéssel. És hogy az emlékezetemet és a gondolataimat a tetteimet mind a célom alá rendeltem. Az univerzumot átszövõ és irányító végsõ cél alá a szeretet törvénye alá. Ez a legutolsó és legerõsebb erõ ami megteremtette és átszövi az egész világmindenséget túl a tudatunk és minden képzeletünk határán. Még mindig rengeteg dolog áll elõttünk amit felfedezhetünk ha túléljük a következõ pár évet. És utána 2025-ig tartó idõszakot.
---
Végül nem apu csinálta hanem más ment helyette hogy a pszichéjére ne nehezedjen több súly mint ami muszály és nem tudunk kivédeni. Ezért hittem hogy apu az, de nem õ volt más ment helyette. Nem szóltak így én az emlékeimre támaszkodtam és arra amit megbeszéltünk ezért írtam hogy õ a kutyás. Végül is érzékeltem hogy valami nem stimmel de amit megbeszéltünk ahhoz tartom magam bármi történjék is.
---
Virágot nagyon megkínozták és ott jóvátétel még nem volt... igaz nehéz is jóvátenni akkora károkat kellett elviselnie... De ez nem mentség.
Link

Hozzaszolasok

4 #1 Posta Imre
- 2017. February 17. 15:00:55
Pintér volt cége ad munkát a korábbi III/II-es Tasnádinak

Tasnádi László alig három hétig volt munkanélküli, az év eleje óta újra korábbi fõnöke volt cégénél, a Civil Biztonsági Szolgálat Zrt.-nél igazgató.
Korábban a témában:

Pintér veszi át a III/II-es múltú államtitkár feladatait
Távozik a korábbi III/II-es Tasnádi László államtitkár
Lázár: kínos a III/II-es Tasnádi elõléptetése

Az év eleje óta ismét Tasnádi László a Civil Biztonsági Szolgálat Zrt. igazgatója – tudta meg a 24.hu.

A cégadatok szerint a volt államtitkár január 3-án állt munkába Pintér Sándor belügyminiszter 2010-ben eladott cégénél.

Vagyis Tasnádi csupán három hetet töltött munka nélkül. December 10-i hatállyal járt le rendészeti államtitkári megbízatása a Pintér Sándor vezette Belügyminisztériumban, ahol a többi között az Alkotmányvédelmi Hivatal, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat, a Szervezett Bûnözés Elleni Koordinációs Központ és a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága tartozott az irányítása alá.

Tasnádi távozását hivatalosan nem indokolták, de közrejátszhatott benne az a botrány, amit az 1956-os forradalom évfordulóján bejelentett elõléptetése váltott ki. Lázár János a kormányinfón minõsítette kínosnak, hogy a III/II-es múltú államtitkárt október 23-a alkalmából vezérõrnagyból altábornaggyá léptették elõ.

Tasnádi László úgy lett Pintér belügyminiszter rendészeti államtitkára, hogy Orbán Viktor Nagy Imre-újratemetésen elmondott beszéde idején még a BRFK III/II-es operatív tisztjeként a beépített ügynököktõl várt jelentéseket az ott történtekrõl.

2014-ben tagadta, hogy állambiztonsági tisztként jelentett volna bárkirõl is. Azt mondta, a BRFK-nál kémelhárítással, terrorelhárítással foglalkozott, majd hírszerzési tevékenységet végzett.
Budapest, 2014. június 20. Tasnádi László, a Belügyminisztérium rendészeti államtitkára sajtótájékoztatót tart a Belügyminisztériumban 2014. június 20-án. Tasnádi László a HVG hetilap állításaival kapcsolatban kijelentette, hogy csak kém- és terrorgyanús emberekrõl jelentett a rendszerváltás elõtt, és nem mond le tisztségérõl. MTI Fotó: Kovács Attila
2014. június 20.
Tasnádi László a HVG hetilap állításaival kapcsolatban kijelentette, hogy csak kém- és terrorgyanús emberekrõl jelentett a rendszerváltás elõtt, és nem mond le tisztségérõ.
Fotó: MTI / Kovács Attila

A rendszerváltás után a Nemzetbiztonsági Hivatal alosztályvezetõje, majd az Információs Hivatal osztályvezetõ helyettese lett. 1998 és 2000 között a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálatának (a rendõrség belsõ elhárításának) helyettes vezetõje volt, majd õ lett az APEH Bûnügyi Igazgatóságának vezetõje.

Tasnádi nem elõször bukkan fel Pintér Sándorhoz köthetõ cégeknél, hiszen volt már a Civil Biztonsági Szolgálat Zrt. vezérigazgatója és a Pajzs 07 Biztonságvédelmi Zrt. igazgatósági tagja is.

A 2010-es kormányváltás után õ lett Pintér miniszteri kabinetfõnöke, államtitkárrá 2014-ben nevezték ki.

A Civil Biztonsági Szolgálattól Pintér Sándor még a 2010-es parlamenti választások elõtt megvált, de miniszteri kinevezése után a vagyonvédelmi cég volt menedzserei közül más is kapott fontos posztot, a cég volt vezérigazgató-helyettese, Hatala József például nyugállományú altábornagyként lett visszahelyezve országos rendõrfõkapitánynak. Õ az elsõ Orbán-kormány idején az ORFK közbiztonsági fõigazgatója volt.
http://24.hu/belfold/2017/02/16/pinte...asnadinak/
159 #2 vanyusha
- 2017. February 17. 20:33:42
belülrõl róht 6 nak nevezte Sth..vadász
könnyezvel bocsátott meg neki
476 #3 FrankBlack
- 2017. February 18. 17:50:59
Igen érdekes írás, mint az elõzõek. Azt hiszem, errõl a számról és lányról beszél:
https://www.letras.mus.br/lauren-ocon...l/1862981/
2 #4 gerry
- 2017. February 18. 18:01:00
FrankBlack - ki beszél, miröl, kiröl, hol?

Imre - valahol képszakadásom van - valaki érti a cikket? mer' én lebutultam-tam-tam...

...pedig vót már de most mi van?
245 #5 hamu
- 2017. February 18. 20:47:09
GErry, hát arról van szó....

Imre mondod, vagy mondjam?

Ez a folytatásos történeti leírás rámutat korunk modern és legütõképesebb fegyverére. Kb. olyan, mintha egy F16-ról olvasnád a tolóerõt, hány tonna robbanótöltetet, mekkora pontossággal, milyen messzirõl tud célba küldeni.

Ez errõl a pszicho-fegyverrõl egy adatlap, regényes formában.

Társadalmi felvilágosító célzattal, hogy a kalasnyikovok ideje lejárt. Illetve, társasházra korlátozódott. Nemzetközi szinten már erõsen elavult, a horgász és vadászboltban kapható eszközök inkább provokáló, indulatokat gerjesztõ jelentõségûek. Ölni, persze lehet lõfegyverrel. De konyhakéssel is. Magasi gerivel is. Máj Gerry-vel is. Méreggel is. A horderõ különbözõ.
476 #6 FrankBlack
- 2017. February 18. 21:41:41
gerry, úgy emlékszem, hogy nem olyan régen kiraktátok a fõoldalra egy másik írását ugyan ezzel a linkkel. Ha mégsem itt olvastam, akkor bocs.
2 #7 gerry
- 2017. February 18. 22:35:53
értem én, de elvesztettem a fonalat... semmi baj, a hiba az én áramköreimben lehet... (Talán ebbe a házba költözött az Alzheimer bácsi is?... Meg kell tudnom, ha igen akkor el kell üldöznöm!)

De az énekescsajt nem tudom beilleszteni...
(Ezt az alábbi feldolgozást ismertem töle, az American Horror Story- sorozat miatt, de nem vagyok képes összekapcsolni az írással)
s_f-ang

[movie=youtube]https://youtu.be/ICqX2HjvMGY[/movie]
476 #8 FrankBlack
- 2017. February 18. 23:27:19
gerry, ez a zsidó lány ír akcentussal, akirõl az Agyarországos és az Ír akcentusos bekezdésekben tesz említést. Ha jól értettem, merthogy az Imre bevezetõje nagyon találó. Nemigen tudom hova tenni ezt az írást, de már háromszor elolvastam.
2 #9 gerry
- 2017. February 19. 06:42:27
"Nemigen tudom hova tenni ezt az írást, de már háromszor elolvastam" - ja, azt nem mondtad eddig, hogy mázoló pista (mazohista) vagy!:D

...de kösz, mert belekínoztam magam egy újboli átolvasásra és rátaláltam az omniózus sorokra... amire te utaltál, bár a szöveg akkor se jön össze csak vissza... Aki írta az még zakkantabb mint én, ha nekidurálom magam (bár azt nem reklámozom itt.) Na jó egy régi versemmel megpróbálkozom: Csak ne ronsátok el reggeli elõt a gyomrotokat - annyit nem ér.

[color=#000099]Úgy általában

Megmozdult a szomszéd épület,
lépett kettöt, legugolt hányni
és keresztet vetett.

Körülötte a fák menybe szálltak,
Amor-Erosz, Jupiter-Zeusz
a kályhacsõben szenet
bányásztak.

Egy békegalamb összetörte
Jézus Buddha-mását
s egy ökörcsorda átvészelte
hiddá avatását.

Kuglizni ment a Föld,
fellökött három hidrogén
atomot s ördöggé festette magát
egy izraeli kanonok.

Én
leültem kártyázni kilenc
mocsárlázzal és Lordok házát
ütöttem meg
negyven királysággal.
Pilátus, ült
asztalunkhoz,
kereszt nyomta hátát,
- névértékben árverezte
Krisztus aranylábát.

Még
aznap este visszaköszönt
egy sunyi kandeláber s
egy helikopter mellé szállt
fel Adám fia Abel.
Vakondok
nyitotta piroslámpás házát
éjféli misére és csuklott a
falusi toronyóra tök
részegen,estére.

No persze ne hidd, ne gondold,
hogy nagyon fáj mindenem,...
Szó se róla- nincs bajom- csak
lázasak a gombok
zippzáras szép ingemen,


csak még hajam szála
rohangál kõrbe-kõrbe kicsit
és fülem lóg a villámháritón
szegény...nagyon fél
és visít...és,...

de semmi "és", hisz' semmi vész,
nem bánom én azt a fület, csak
ez a pár nap,
ez a pár nap, úgy érzem
maga az õrület...

és,...de semmi "és",
hisz' semmi vész,- ezt
túlélni is lehet...

Hát így érzem magam én.
Es milyen a Te közérzeted?[/color]
4 #10 Posta Imre
- 2017. February 19. 07:06:44
Black, kicsit azért tartottam attól, hogy nem leszel frankó, vagy inkább terry-bele, de ha már kihoztad Gerrybõl a pacsirtát, már jó, hogy jöttél. Kezdett unatkozni és más is felcsigáztál, mert nem érti, ami nyilvánvaló a "pályán kívülieknek". Azért el ne kezd itt megmagyarázni az írást, mert összekarmolódom, még ha nem is te vagy a szerezõ-je. Fûvel itt nem élünk, csak fával és néha bokrokkal, Tivadar meg még borokkal is.

Gerry, nem mondom, hogy ez a legjobb versed, de az egyik legjobb költeményed lehet, mely a kávézás okozta perisztaltika hatására bél - és agytekervény csavarodás ellen kampóra jöhet. Lassan én is megihletõdöm, ha addig nem fexek (sic!) a sínekre, mint J. Attila. s_hihi

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.06 masodperc
338,896 egyedi latogato