Lívia!! apróbetû, jobbra lent. Posta Imre balesete a téma...amit túlélt hét évesen...

Imre !

Nem "okításból" írtam ! Ez nagyon fontos még így utólag is. Az én lelkemen nincs ekkora sebhely. Meg tudlak érteni, mert van heg rajtam is elég, és hogy ebbõl eddig emberi szempontból ( minden politikai idõutazást leszámítva !), el tudtál jutni egy nagyon irigylésre méltó családig, azért az nagyon nagy szó. Az egyebeket hagyjuk ! És ez a legfontosabb. A család. Az az egyetlen gyógyír. És azt életre, halálra ! A hülyék, bármilyen jóindulatúak is, csak hülyék maradnak. Ezt sem Neked írtam. Kevesen értették megint csak az "üzenetet". Ez van. Miért kell küzdeni ? Önmagunkért ! Csak, és kizárólag önmagunkért. Azon kevesek közé tartoztam ( így múlt idõben), aki kritikus voltam, és vagyok irányodban. De soha nem ellendrukker !

Áldás,
Bivaly

Kösz Kincses! Ezt nem vettem észre, de végül is hallottam már róla, de így leírva, újságban úgy tárgyilagosan? No, ilyet az ember ha túlélte is, megmarad a fájdalom örökre. Részvétem, mert édesanya nélkül fölnõni? Nos tiszteletem. Ember lett abból a ki srácból! Ja, és kevesen mondhatják el manapság még negyvenesen is, hogy fölnõttek!

Bocs Imre nem vettem észre, ahogy kincses írt - így már tiszta . mit reagáljak rá? Szomorú dolog - eset! A jó, hogy életbe maradtál és van egy gyönyörû család amit összehoztatok - és van cél - felnevelni õket valódi magyarnak!
ödv. spari...

Valamit nem értek... Persze csak egy a sok közül...

Imre feltett egy címet, "Lapzárta", és egy újságoldalt ami sárgult, és a Dunántúli napló egyik oldala. Igaz, volt elõtte szó az itteni lapzártáról, de Imre semmit nem tesz ide OK nélkül. Ráadásul, azért írt néhány mondatot is, amik a régiek számára beszédesek kellene, hogy legyenek.
Utána Csaba elsõ hozzászólóként két József Attila verset tett ide, van amikor csak a költõ tudja elmondani amit a lélek érez.
Nagy tehertétel a tudat is, hogy õt vitte az édesanyja orvoshoz. A Sors valamiért így rendelte.
Nem volt egyszerû feladat, bár tudtam, mi lehet az újságcikkben, de valahogy megoldani, hogy olvasható legyen számomra. Az egyéni tragédián túl megdöbbentõ, hogy ennyien, ott a helyszínen... Az akkori cibakházi lakosoknak ma is gyásznap az a nap, mennyi fiatal élet...
A múltat elfelejteni nem szabad, még akkor sem, ha fáj, erõt kell, hogy adjon a jövõhöz.

Az a bizonyos papírtantusz pedig mindig kellene, hogy mûködjön, különben a saját gondjaink visznek el rossz irányba, mert mindenkinek van. Egy csepp odafigyelés a másikra...!

A jobb alsó sarok kicsit felnagyítva - jobban olvasható! (Klikkelj rá az egérrel!)

Köszönöm kedves gerry már nagyítóval elolvastam tegnap és a szomorú eset kapcsán a fájdalmat nem feszegetem tovább!
spari...

Nem akarom elaprózni a dolgokat és talán megbocsátható lesz, hogy az utóbbi idõk Posta Imrérõl szóló témákat egybevetve, itt és így szólók hozzá.

Tisztelt Posta Imre!

Nem hiszem el, hogy csak úgy feladod. Valamit elkezdtél, valamit képviseltél. Valamilyen elv mellett kiálltál. Biztos sok csalódást is megéltél -akár velünk kapcsolatban is. Számomra sokszor rejtély (volt), hogy voltál/vagy képes nap, mint nap újabb és újabb elégedetlenségednek hangot adni. Néha már sok is volt (nekem, de ez csak azért, mert van, mikor hetekig nem kívánkozok emberek közé. Ilyenkor, egy idõ után már bosszantó volt az állandó kritikus megnyilvánulásod addig, míg ki nem léptem az ajtómon. Mert abban a pillanatban minden rezdülésed nem igazság, hanem attól rosszabb, valóság volt.)

A közelmúltban kértem a regisztrációm megszüntetését, közben beláttam -hála Gerrynek-, hogy nem eszik olyan forrón a kását. Egy hirtelen felindulás még nem ok arra, hogy feladjam azt, amit képviselek. Sõt! Az sem igazán ok elveim feladására, hogy alig gyõz meg valakit, és alig találok igaz (és nem igazi) társakat. Ha most kilépsz, azzal feladod a háborút. Megalkuvóvá válsz. Sok csatát megnyert, de mégis vesztes leszel. Vajon egyszer én is fel fogom adni az elveimet? Nick nevem "i" betûje hazugsággá, piszokká válik? És gazember legyek akkor, amikor semmi sem indokolja azt? Lehet, hogy most szemét leszek, visszaélek valaki nekem megfogalmazott gondolatával, de talán megbocsát érte, ha idézem sorait:

"Nem foglak (nem akarlak) meggyõzni, de gondold el mit érsz önmagad szemében, mennyit érsz és akarod-e, tudod-e kamatoztatni?
Meggyõzõdésem, hogy a világ nem érdemli meg amit adni képes lehetsz. De azt sem érdemli meg ugyanez a világ, hogy ezzel a felhalmozott tudásoddal, amivel rendelkezel egyszerûen kivondd magad erkölcsi kötelességed alól és elvonulsz olyan helyre ahol békében lehetsz... A nihil nem válasz semmire.

Nem tudsz, vagy nem akarsz küzdeni?

Ezt csinálom sok éve... küzdök és dühöngök, harcolok, és káromkodok, magyarázok, védekezek, nyerek és vesztek... ez az életelemem... Nem más, mint a nyílt tengeren hánykolódni egy kis csónakban. Tudom jól, hogy a csónak nem képes megvédeni a tenger erejétõl, kell hozzá az erõm, az ügyességem, a tudásom a verejtékem minden izmom fájdalma és ereje. Minden pillanat lehet az utolsó, és minden pillanat lehet egy új kezdete... túlélek és kipihenem amikor kisüt a nap egy rövid idõre... Élek. Bele fogok dögleni? Lehet. Túlélem az egészet? Nem hiszem.

...de fel nem adom. Arra nem lennék képes."

Fel nem adom. Arra nem lennék képes. Ugyan így érzek én is. Amit képviselek, azt én soha nem adhatom fel. Nem szidom az isten kiválasztottait, csak egyszerûen megvetem õket, és pusztán szánalmat érzek irántuk, hogy nem képesek mások kihasználása nélkül élni. Régen volt az a közhely, mely mindig igaz marad, hogy nem az a legény, aki adja, hanem az, aki állja. Sokszor vagyok elkeseredett. Magamnak is meg van a harca szûk környezetemben, ami nem is olyan szûk. (Sbert is utalt rá a minap.)

Imre! Ne haragudj, de én nem tudok olyat írni, mint az elõttem szólók, akik elfogadják a döntésedet. Én nem fogadom el. Ezt a mostani Posta Imrét leköpöm, a régi Posta Imrét viszont számon tartom, és büszke vagyok és leszek rá.
Ne haragudj õszinteségemért, hogy ilyen nyersen fogalmazok. Sõt igazságtalanságomért sem. Hiszen sok esetben a magunk igaza csak féligazság, ami másnak igazságtalanság is lehet. Gyarló az ember. Még az igazságosnak is vannak igazságtalanságai. A pillanatnyi érzelem, a jó vagy rosszérzés befolyásolta hatás megnyilvánulása. Természetesen ezt én sem tudom megkerülni. Sok dologban feltekintek rád, legfõképp azért, mert utat mutattál, bátorságot sugalltál magatartásoddal, hogy van értelme kiállni az igazság oldalán, még akkor is, ha ebben nem, vagy alig támogatják az emberfiát. És pont ez adja nekem a bátorságot, hogy így ismeretlenül megszólítsalak. Te kiváltottál belõlem valamilyen hatást. Ez a hatás a tisztelet, néha együtt érzés, amit feléd táplálok. Benne van a megértés és elfogadás kényszere is. Azért kényszer, mert a nekem nem tetszõ megnyilvánulásaidban is az elfogadásukat keresem. Nem fanatikusan, csak a magadról megosztott információk birtokában levonom a következtetéseket. Ezek egyike a benned lévõ, tagadhatatlan keserûség. Valamilyen formában én is megkeseredtem az életemben, amit tetéz az eltorzult társadalom, amely naponta tovább lendül, teremti magának a kipusztulást, tiszteletlenül bánva a természet legszentebb dolgával, a KÖRFORGÁSSAL. Csak ki kel mozdulnom az otthonomból, és máris teli vagyok bosszankodással. Ütni-vágni tudnék látva a sok birkát, hát még akkor mikor látom rajta, hogy szûköl, de az istenért sem akarja megérteni a dolgokat, nincs benne érdeklõdés, csak reménykedés, hajtás, és egy soha el nem érhetõ álmodozás. Mindenki teli van csúsztatással, magyarázkodással, próbálja széppé tenni a csúnyát. Meg vagyok keseredve én magam is.

Imre, sajnálom, hogy ideje korán elvesztetted az édesanyádat. Emlékszel a közelmúlt veronai busz katasztrófára tett megnyilvánulásodra? Bosszantott, de igazad volt! Hányan halnak meg ebben a világban, sokkal nagyobb tragédiák között, és milyen nagydobra verik ezt a "kicsit"? Spari meg jött a féligazságával, hogy megérdemlik. Az egyik, tehetõsségébõl adódó nagyzási mániájában kap az élettõl egy pofont. (Jaj de jó??? nem) A másik, elesettnek gondolja magát, mert kevés anyagi javat birtokol. Ostobán csak irigység van benne. Pedig hihetetlen, de hálát is adhatna az égnek, hogy kiszolgáltatottsága rádöbbentheti valami fontosra, valami igazán fontosra az életben és azon túl is. Leírták már számos formában, hogy minden csak szélkergetés, hiába valóság. Lásd pl. Prédikátor könyve. Vagy akár Madách: Ember tragédiája. Persze nekem ezt, másnak mást mond. De akkor is, hány- meg hány ember életének utolsó rezdülése volt, van és lesz ennek felismerése? És ha ez az utolsó pillanatra esik, ugye belátható a hiábavalóság. Kapsz az élettõl egy pofont. Tudsz belõle elõnyt kovácsolni? Tudsz több lenni min a többség? Tudsz irányt mutatni? Talán keveseknek leesik, hogy igen. Posta Imre! Te minden vagy, csak nem hiábavaló, és amit az élet adott, azt bármikor, bárki elõtt büszkén vállalhatod. És vállalnod kell, ha már gerjesztésed napot látott. Nem kell vezérnek lenned, ezért töröltem annak idején, Készüljetek, címû versszerûségemet. Senkit nem hozhatok nehéz helyzetbe és várhatok tõle többet, mint amit adni tud. És most itt van a "visszalépésed, visszakozásod" beharangozása. Elfogadom benne a megfáradást, sõt kívánom, hogy egy másik, vagy másfajta tevékenységben kipihenésben legyen részed. Ugyanakkor kombinálok is, és ez azt mondatja velem, hogy az aktív kezdeményezést átadod nekünk. Tehát ne csak a Te hátadon csattanjon az ostor, hanem más is vegye ki a részét -természetesen nem a falnak menve- a rendsz@r jobbá tevésében, olyan rendszer megteremtésében, amiben nincs, nem lehet kivetni való.


Gratulálok az új szakmádhoz! Kb. 11 éve megszerezve egy jó szakmát, jeles minõsítéssel, teli voltam reménnyel és bizakodással. Mára mosolygok az akkori naivságomon. Az egy dolog, hogy valaki kitûnõ szakemberré válik, de mekkora csalódás az, amikor egy kevesebb tudással bíró kolléga többre jut.

Bár mi is lesz, mindennek oka van. Talán, ha az élet is úgy akarja, egyszer személyesen is találkozunk, vagy nem. Akkor nagy valószínûség szerint egy köszönömöt fogok rebegni, mint ahogy most is. Köszönöm, hogy a magad megmutatásával, példamutatásoddal, azzal az értékkel, amit felém (felénk) közvetítettél, leküzdve a rossz, ártó szándékokat, megosztottál velem (velünk).

Feladni, pont most? Nem látod, hogy kialakult körülötted egy Mag, aki vezérként tekint rád?
És Ti többiek nem látjátok a lehetõséget, hogy megosszátok a magatok tapasztalatát, az olyan törekvéseteket, ami jobbá tesz a világot, benne a magyarság, a mag megõrzését, saját példánk bemutatásával, mely erõt táplál önmagunkba vissza, hogy kesergéseinken túl tegyük MAGunkat.

Áldás és békesség minden MAGYARNAK, mert hiszem és tudom, hogy nincs szégyellni valónk.

Van akinek az ólom tantusz se esik le hamar, pláne akinek még soha nem esik le, mert az maga a kékmadár !

Igazember, jól nyomod,,, de már, ( még ), nincs felvevõ piac" a nyomulásra, max ha nagyon hõbörög a " feltörekvõ", az út menti árokban találja magát, vagy beáll, az elõre "nyomtatott" szaros sorba. Az idõ még nem jött el. Ha összefércelõdik is 50 - fõ, valahol, pl, Napfordulót ünnepelni, bisztos hogy 1 tégla van közöttük, v. NBH -s, v, besúgó. Tapasztaltam,,, tudom. Az Imre ezen tényt, csípõbõl megérzi, orra van rá! A döntése tökéletesen életképes, és sorsszerû.
Engem többször megfenyegettek, mert járt a szám,,, és letoltak az útról, korházban végeztem, s szerencsére nem a földben.
Meg kell próbálni, mindenkinek áll a zászló.

Áldás. BL.