Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

'Emberek. A szeretet törvényét követõk. Nem zsidó. Ember. A zsidó nem ember. A zsidó célja a pénz és a hatalom bármi áron,'

Gondolatok"A gabi néni anyja egyébként el is mondta hogy az õ anyját tényleg fel akarták áldozni. Akkor csömörlött meg teljesen a zsidó közösségtõl. Ez egy régi szokás volt. Elmondta hogy jézust is azért áldozták fel, mert a zsidó közösség legfontosabb célja a pénz és a hatalom kézben tartása. Ezért azokat akik a legerõsebbek lettek közöttük mindig feláldozták. Miért? hát azért mert õk pontosan tudták hogy van szeretet törvény. A zsidók kutatták a legalaposabban a közös tudat törvényszerûségeit és e miatt elõnyre tettek szert a többi népcsoporttal szemben amikor ez megtörtént akkor a többi népnek megtiltották és eltaposták azokat a kezdeményezéseiket amivel ezt a jelenséget kutatni akarták volna természettudományos eszközökkel. kiirtottak minden tudás és emléket minden nép hagyományából és kultúrájából módszeresen és folyamatos munkával. Megtörték a családokat és irányítható állapotban tartották.

Azért ölték meg tehát azokat akik a legerõsebbjeik lettek, mert azok mind elfordultak a hatalom és a pénz hajszolásától és a szeretet törvényét és alapértékeit kezdték el gyakorolni. felismerték hogy saját közösségük rohadt és hogy hol rohadt. Õk hozták létre azt a csoportot ami kiszivárogtatta az AA-ba a közös tudattal való ellenállás váz szerkezetét, hogyan lehet jól együtt mûködni egy csoportban úgy hogy az egyéni ellentétek és különbözõségek ne mzavarják a közös cél követését. Ez egy hatalma shúzás volt és ezt már nem zsidók hanem a zsidó közösségbõl kivált emberek csinálták.

Emberek. A szeretet törvényét követõk. Nem zsidó. Ember. A zsidó nem ember. A zsidó célja a pénz és a hatalom bármi áron."
Link

Hozzaszolasok

238 #20 bivaly
- 2018. February 07. 05:35:17
Keepfargo !

Az ember akkor veszti el a türelmét, ( már ha volt neki), amikor ugyan azt századszor mondja el, és még mindig nem érti akinek mondja, miközben az folyton az "értem"-et makogja. Tudod, ez az a tipikus lyukas vödörben hordani a kútról a vizet. Persze, hogy elvész a türelem, a vízzel együtt elfolyik.
2 #21 gerry
- 2018. February 07. 06:07:58
Keepfargo: Ámen-------- :D

A hosszú élet titka: hinni benne. Bárcsak igazad lenne keepfargo, de nem-e lehetne-e akkor amikor 20-on évesen volt szép a világ? Maradhattunk volna abban!
Ez voltam...
www.postaimre.net/kepek/PTDC0079.JPG

Itt meg a "fogadott húgom" Évi és Péter a legjobb barátom a P20-as motorommal 1973-ban ...
www.postaimre.net/kepek/evi-peter-P20.jpg
de most mi a francot csináljak az örökkévalósággal, barátom?
Ha esetleg újjá születünk - nem tudva a régirõl, azt elviselem - és nem kell foglalkoznom vele,- de addig is - szerintem - maradjunk ennyiben:

www.postaimre.net/kepek/utolsoemlek.jpg

s_Laptop
809 #22 megmondhatom-e
- 2018. February 07. 10:33:58
Ez nagyszerû !
Az igazi zenénél - "pure music" ahogy Bill Chase nevezte 3. albumát - mielõtt ötödmagával a Sziklás Hegység - ben lezuhanva gépükkel - átment az 5-sok nulla világba , valamelyik vízalatti városba trombitálni - a motorozás volt-e nagyobb élvezet ? nem tudom .

Én még a t5-ös Pannoniákkal Simsonokkal , MZ-k soraival kezdtem - majd KTM 640-es -sel fejeztem be . ami 99 óta volt a paripám . Dubaiban vettem , bejártam a sivatag egy részét rövid nadrágban - megbotránkoztatva az õslakókat , aztán NZ északi szigetét , Ausztrália NSW ( Sidney) , ACT (Camberra ) SA ( Adelaide) , Írország , UK (Londonig ) és bõrig áztam 60 évesen is Wels erdõi között - míg az ír -zsidó maffia akcióba nem lépett. Így ma már motorom sincs , pedig az autók nyomába nem léphetnek az Atlantis Cream szerinti szabadságával . Ma is motoroznék !

Zeném megmaradt ! Csak a zenészek fogynak el . De tudom , hogy majd találkozunk , eldúdolgatunk majd a crossroad-on !
Jack Bruce-szel , Greg Lake-kel ,Frank Zappával -szerintem veszünk majd egy új 1000-es Honda Africa Twin-t - csatlakozz gerry - te is kapsz egyet - csak hozd a magnódat is légy szíves ! Harley Davidson féle porbafingó show off motorok nem kellenek .Csak amikkel víz alatt is lehet pendíteni . (kor nem számít ! )
238 #23 bivaly
- 2018. February 07. 12:09:09
Te megmondhatom-e !

Azért Zappa helyett az Allmann Brothers-et hívnám, na jó, mellette ! Warren Haynes változatlanul tetszik. A Jó öreg Greg Allmann már fent nyomja a Hammondot. Bár szerintem négykezest játszik a Lord-al ! Te ! Beszélni kéne a Hendrix-el, és a Stevie Ray Vaughan-al is, hogy játsszanak má' egy színpadon Little Wing-et ! Elhallgatnám párszor. Jót tesz a léleknek. Ahányszor csak hallgatom. Sajnos ritkán.
37 #24 HER
- 2018. February 07. 13:38:08
https://www.youtube.com/watch?v=1VL9H...VL9H8Xs5tk

Marlo Morgan Vidd hirét az igazaknak hangoskönyv
Jónak tartom, 3.30 p nél tartok!
95 #25 irredenta1
- 2018. February 07. 15:31:33
Her!
Párszor ki fog kerekedni a szemed,amíg a végére érsz.
37 #26 HER
- 2018. February 07. 16:44:22
Kedves irredenta1, miért gondolod?
2 #27 gerry
- 2018. February 07. 19:55:49
megmondhatom-e neked, hogy a svájci hegyek teli vannak kanyargós utakkal... épp' ezért ...
Megvan még az öreg a motorom és elég jól gurul;
egy Honda CBR 1000F - persze most várnom kell május elejéig, csak akkortól lesz "motorosidõ" és a Passzokat is ilyentájban nyitják meg (1500m fölött)...
809 #28 megmondhatom-e
- 2018. February 07. 20:11:36
Kedves bivaly ! a sor hosszú , az idõ meg egyre fogy .
A nagyok újra meg újra elõjönnek , aztán hangulat függvényében jön más .
Elsõ alkalommal 94-97-ig laktam NZ-on , maori , meg szigetekrõl jött gyerekekkel is dolgoztam együtt és leesett az állam , hogy fejbõl énekelték a Jimy számokat . De a dél afrikai feketék is nagy ismerõi a zenének . 90- 94-ig voltam ott , mikor Mandela lett a fõnök csomagoltam , a fehérek szaladtak el , mindenüket eladtak , a bolhapiacon fillérekért vettem a lemezeket Johannesburgban , Pretoriában , Cape Town-ban.
94- ben csomagoltunk -once again - aztán még sokszor - pakolhattam a 12m-es konténert , miközben mindenem ottmaradt .
Veszíteni megtanul az ember , ha világot akar látni.A legjobb zenék mindig velem jöttek , de most már a neten minden megvan , a lemezek hát porosodnak.
Fájdalom , mikor valami nagy távozik ! (az utolsó Greg Lake volt , akinek a tiszta zenéit az utolsó években nagyon megszerettem . ( King Crimson , ELP ) Sõt , régen túl érzelgõsnek tûnt a C' est la vie / nem tudok franciául / - ilyen az élet - de az angol szöveget értem - és az gyönyörû " Ilyen zenék lehettek egykor ott a ma víz alatti városokban , a zsidó szenny inváziója elõtt !
118 #29 keepfargo
- 2018. February 08. 15:18:55
gerry
ne beszélj csak múltidöben magadról, mert ami egyszer voltál, az ma is ugyanúgy vagy, csak egy másik idöben, de az ugyanúgy megvan ma is. Ha másért nem,azért, mert az emlékeid megörizték. Például megihlet(het) ma is egy-egy vers megírására, csak vissza kell idézni. Amit mondani akarok, az az, hogy nem múlt el ÖRÖKRE. Vissza nem hozható teljes egészében, csak illúzió formájában, tehát pl. filmet lehetne készíteni belöle, és akkor egy hozzád nagyon hasonlító színész mozoghatna, beszélhetne úgy a filmvásznon, ahogy annakidején Alex tette volt.
A vissza-nem-hozhatóság is, ezek szerint, relatív. Na de mi nem realtív ebben a létben? Hiszen mire ezt leírtam, már ez is a Múlt része. (vagy nem; ellenkezöleg: nagyon is élö kérdést vetettem/vetek fel ! )
Végszóként: vagy minden van örökké, igy Te is meg a múltad is, vagy semmi nincs, csak illúzió, mint ez a honlap, Postaimréstül, bivalyostul, lalapapástul stb. Ezt azonban a végsökig tagadom, nemcsak azért, mert nem akarok nyomtalanul elmúlni, veletek együtt, hanem elsösorban azért, mert sokkal logikusabb az a gondolat, hogy ami egyszer volt, az örökké van, s csak ami sose volt, annak nem lehet nyoma.

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.07 masodperc
311,432 egyedi latogato