Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Oroszország hadászati bombázókat küldött Dél-Afrikába és SZ-400 rakétákatt Szerbiába

BelföldÉs így tovább és így tovább... Két orosz Tu-160-as rakétahordozó hadászati repülőgép szállt le a dél-afrikai Tshwanéban lévő Waterkloof légi támaszponton – közölte szerdán az orosz védelmi minisztérium.

A tárca szerint a gépek több mint 11 ezer kilométert tettek meg, repülésük 13 órán át tartott a Kaszpi-tenger, az Arab-tenger és az Indiai-óceán légterének érintésével. A légi tankolással teljesített útvonal utolsó szakaszán a két Tu-160-ast a dél-afrikai légierő Saab JAS 39-es Gripenjei kísérték.

A Dél-Afrikába érkező orosz köteléknek tagja volt egy Il-62-es és egy An-124-es Ruszlan típusú katonai szállító repülőgép is. A moszkvai védelmi tárca szerint a látogatás célja a kétoldalú katonai együttműködés fejlesztése.

Az orosz katonai gépek dél-afrikai látogatásával egy időben Vlagyimir Putyin orosz elnök Szocsiban, az Oroszország-Afrika csúcstalálkozón többtucatnyi állami csúcsvezető előtt kijelentette, hogy Moszkva az elkövetkező négy-öt évben meg kívánja duplázni a kontinens országaival folytatott kereskedelmét. Egyúttal felhívta a figyelmet arra, hogy az orosz fél több mint 20 milliárd dollár adósságot engedett el a kontinens államainak.

A Fekete-tenger partján tartott csúcstalálkozót Moszkva fontos lépésnek szánja a Szovjetunió összeomlása óta elveszített afrikai befolyásának helyreállításában.
Link


Először vesznek részt külföldi hadgyakorlaton Szerbiában Sz-400-as Pancir-Sz típusú légvédelmi ütegek

A háború óta először találkozott az orosz és a grúz külügyminiszter

Első ízben vesznek részt külföldi hadgyakorlaton Sz-400-as orosz légvédelmi ütegek és Pancir-Sz típusú önjáró légvédelmi harcjárművek, a fegyverrendszerek már megérkeztek Szerbiába – közölte csütörtökön az orosz védelmi minisztérium.

A közlemény szerint a légvédelmi hadosztály fegyvereit a Belgrád melletti Batajnica légi támaszpontra szállították, és a Szláv Pajzs-2019 (Szlavjanszkij scsit-2019) fedőnevű közös hadgyakorlat második szakaszában vetik be őket. Egy szerb-orosz légvédelmi kontingens kötelékében fogják védeni a térség légterét, a légi célpontok észlelése, követése, azonosítása és megsemmisítése lesz a feladatuk.
A Szláv Pajzs-2019 hadgyakorlatot most tartják meg első ízben. Két szakaszban bonyolítják le: az első szeptemberben volt a dél-oroszországi Asztrahán megyében, a második fázis pedig október 29-ig tart Szerbiában.
Cikk belső 2 Etarget

Aleksandar Vucic szerb államfő újságírók kérdésére válaszolva megerősítette, hogy a fegyverek már megérkeztek Szerbiába, és pénteken személyesen is megtekinti az Sz-400-as rakétákat, a következő napon pedig a Pancirokat is megnézi, amelyekből – jegyezte meg – Szerbia már rendelt Oroszországtól.

A B92 rádió-televízió honlapján videofelvételt tett közzé arról, amint egy An-124 Ruszlan típusú teherszállító repülőgép rámpáján legördül egy Sz-400-as rakétákat szállító katonai jármű.
Az orosz légvédelem gerincét képező Sz-400 Triumf rakétarendszert a kilencvenes években fejlesztették ki az oroszországi Almaz tervezőirodában. A fegyverrendszer minden korszerű légi és űrbéli támadás elhárítására képes több száz kilométeres távolságból, bármilyen magasságban.

A Pancir-SZ önjáró légvédelmi harcjármű rövid és közepes hatótávolságú légvédelmi rakétákkal, illetve légvédelmi ágyúval van felszerelve. Feladata a gyalogsági, páncélos és légvédelmi erők védelme alacsonyan támadó repülőgépek, helikopterek és manőverező robotrepülőgépek ellen. A fegyverrendszert 2012-ben rendszeresítették az orosz hadseregben.
Link

Hozzaszolasok

819 #1 rozsola
- 2019. October 25. 19:43:06
No ! Senkinek semmi " véleménye sincs " ?
Nyugi. A leszállított Triumf Szerbiában marad. Ezért voltak kinn a szerb katonák. Megtanulni a kezelést.
No kérem. A Beográd közelében telepített Triumf által befogott terület : Srbija , Bosna i Hercegovina , Magyarország i Crna Gora teljes területe + Horvátország egészen Zagrebig , Románia egészen Bukarestig , Albánia egészen Tiranáig , Macedónia egészen Szkopjéig és Bulgária Szófián túlnyúló területek
Elég nagy terület https://www.facebook.com/262201571068...mp;theater
Hírstábunk úgy tudja , " Pripadnici Vojske Srbije ucestvuju na vojnoj vezbi „Lavlje Zemlja 19" koja se od 21 do 25 oktobra odrzava u Republici Bugarskoj "
Elnézve a szerb hadsereg " fejlesztéseit " , egyre világosabb , a jelenlegi Szíriai helyzet meg fog ismétlődni a Balkánon.
Az amerikai haderő elhagyja a térséget , Szerbiában pedig azt mondták a balkánon lévő nyugati ÁLLAMOK hadseregeinek : " Márs u pizdu máterinu ! " valamint " Sukurác vám pizdu máteriná ! "
https://panorama.pub/14777-soldaty-po...mijbMy4kIk minő meglepetés
Tudom " egyesek " felteszik a kérdést : Mi közöm hozzá ?
A válasz : Neked semmi !
Sokan megtévednek holmi " elméletek " szintjén
Közben nem veszik észre a Világ eseményeit.
A nemzetközi médiában azt mondták : " Putyin béketeremtése Szíriában olyan cselekedet amelyet Nobel Békedijjal kell jutalmazni "
Emellett : " Izvesztynim iszlámszkim bogoszlovom sejhom Imrámom Názárom Hoszeinom szkájázú : Vládimir Putyin - Voljá Álláhá po usztánovlenyú mirá ná zemlje "
Ami az UCC-re hivatkozókat emliti , " ez nem olyan egyszerű ". Vannak bizonyos dolgok mint pld : " SzSÁ izpolzuet terroristov dljá vorosztrá nefti u národá szirij " . Kérdés : Mi van ha az SzSÁ a UCC-re hivatkozik ? Ako' minden rendben ?
Még akkor is ha : " WIKILEAKS VERÖFFENTLICHT BEWEISE FÜR US-LÜGEN ÜBER DEN EINSATZ CHEMISCHER WAFFEN IN SYRIEN "
Amíg Amerika " rabol " , az orosz :
" RUSSLAND VERTEILT HUMANITÄRE HILFE IN DEN VON US-TRUPPEN GERÄUMTEN GEBIETEN SYRIENS
Währenddessen zieht die russische Militärpolizei in die von den US-Truppen verlassenen Gebieten Syriens ein, und bringt humanitäre Hilfe (siehe Fotos) für die Bevölkerung mit. Zusammen mit der Militärpolizei kommen auch russische Militärärzte, um der Bevölkerung kostenlose medizinische Hilfe zu erweisen, u.a. im "Östlichen Euphrat".
Miután Erdogán eljött Szocsiból , az afrikai országok küldöttségeinek adta át a kilincset. Oroszország kb 20 milliárd dollárnyi adóságot enged el az afrikai országoknak. https://myday.pro/article/full/24764?...9&hr=1 Miért is ?
" RUSSISCHE MILITÄRBASIS KANN IN DER ZENTRALAFRIKANISCHEN REPUBLIK ERRICHTET WERDEN
Der Präsident der Zentralafrikanischen Republik Faustin-Archange Touadéra kündigte an, dass sein Land die Möglichkeit der Schaffung einer russischen Militärbasis erwägt.
«Wir arbeiten weiterhin mit dem nationalen Verteidigungsministerium und dem russischen Verteidigungsministerium zusammen, um Möglichkeiten auszuloten», sagte er.

Marie-Noëlle Koyara, Ministerin für Landesverteidigung der Zentralafrikanischen Republik, hatte zuvor darüber gesprochen. Ihr zufolge, ist das im Rahmen des zwischenstaatlichen Abkommens über militärische Zusammenarbeit, das Russland und die Zentralafrikanische Republik im August 2018 unterzeichnet haben, möglich. "
Mellesleg : https://www.vestifinance.ru/articles/...lTKPI80vmc
Változtatni előbb " nagyban kell "
4 #2 Posta Imre
- 2019. October 25. 20:02:14
Putyin és Macron nagy balkáni paktuma? Szerbia ma nagy lépést tesz


[color=#990000]A szerb miniszterelnök ma Moszkvában aláírja országa csatlakozását az Eurázsiai Gazdasági Unióhoz. [/color]Macron az oroszokkal együtt képzeli el kontinensünk új biztonságpolitikai építményét, ezért a francia vétó Észak-Macedónia és Albánia ellen akár már egy új Moszkva-Párizs tengely háttéralkujának eredménye lehet. Káncz Csaba jegyzete.
Russian Prime Minister Dimitri Medvedev (L) shakes hands with Serbian President Aleksandar Vucic (R) in Belgrade, Serbia, 19 October 2019. Medvedev is meeting Serbian top officials to discuss Russian-Serbian trade, economic, cultural and humanitarian relations. EPA/ANDREJ CUKIC
Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök és Aleksandar Vucic szerb elnök Belgrádban idén október 19-én. EPA/ANDREJ CUKIC

Bár augusztus végén az EU külügyminiszterei óvták Belgrádot ettől a lépéstől, Ana Brnabic szerb miniszterelnök ma Moszkvában aláírja országa csatlakozását az Eurázsiai Gazdasági Unióhoz (EEU). Ezzel gyakorlatilag Szerbia szabadkereskedelmi szerződést köt Oroszországgal, Fehéroroszországgal, Kazahsztánnal, Örményországgal és Kirgizisztánnal. Az Európai Bizottság az elmúlt napokban a lépés kapcsán leszögezte: „Szerbiától elvárjuk, hogy fokozatosan sorakozzon fel az EU Közös Kül- és Biztonságpolitikája mellé”. A legújabb szerb felmérések szerint az ország lakosainak 45.5 százaléka az EU tagságot látja a legelfogadhatóbb külpolitikai prioritásnak, 17.6 százalék szerint az EEU-hoz kellene csatlakozni, az ország harmada szerint viszont egyik tömbhöz sem.

Moszkva árnyékában

A szerb kormány augusztusban ígéretet tett Moszkvának, hogy Aleksandar Vučić elnöksége alatt az ország nem csatlakozik a NATO-hoz és katonai értelemben Szerbia semleges marad. Ezzel együtt a szerb-orosz és a szerb-török katonai együttműködés napról-napra kiterjedtebb. Szerbia az utóbbi néhány évben jelentősen megnövelte védelmi kiadásait, Oroszország pedig bőkezű ajándékokkal (tankok, páncélozott járművek, vadászgépek) járult hozzá védelmi képességének erősítéséhez.

2012-ben Moszkva humanitárius és katasztrófa-elhárítási központnak álcázott katonai- és hírszerzési támaszpontot létesített a dél-szerbiai Nišben - ahol egyébként a szerb szárazföldi erők parancsnoksága is van -, nem messze Koszovó határától. Az október 19-én Belgrádba látogató orosz miniszterelnök ki is jelentette, hogy „Moszkva bármilyen segítséget hajlandó megadni Szerbia területi szuverenitásának és integritásának védelmében”. Valóban, Oroszország nyomásának engedve a világban egyre több ország vonja vissza Koszovó önállóságának elismerését – éppen a napokban a szerb külügyminiszter jelentette be, hogy az utóbbi két évben 15 állam vonta vissza az elismerést.

Belgrád számára viszont aggasztó fejlemény, hogy Washington egyre kiemeltebb figyelmet fordít a térségre. Az amerikai külügyminisztérium augusztusban nevezte ki Matthew Palmert nyugat-balkáni különmegbízottjának, aki a szerb-koszovói párbeszéd újrakezdését nevezte meg legfontosabb prioritásának. Belgrádot ráadásul hidegzuhanyként érte, hogy 3 hete a Fehér Ház egy újabb különmegbízottat nevezett ki Richard Grenell személyében „az elakadt Belgrád-Pristina párbeszéd újraindítására”.

Putyin-Macron paktum?
Káncz Csaba
Káncz Csaba

Az elmúlt hét nagy európai (geo)politikai meglepetése volt viszont, hogy Párizs megvétózta Észak-Macedónia és Albánia felvételi tárgyalásainak megkezdését az Európai Csúcson. Ezzel reális forgatókönyvvé vált, hogy hogy Szkopjéban visszatérhet a hatalomba Orbán és Putyin szövetségeseként a hazánkba menekült Nicola Gruevszki, miután a francia vétó nyomán jövő áprilisra választást írtak ki az országban.

Francia elnök 18 éve nem járt Belgrádban és Macron júliusban törte meg a hosszú csendet, rögtön 20 megállapodást írva alá. Tekintve, hogy Macron elnök az oroszokkal együtt képzeli el kontinensünk új biztonságpolitikai építményét, egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy a francia vétó már egy új Moszkva-Párizs tengely háttéralkujának eredménye.

Egy évszázada az orosz-francia tengely tevőlegesen járult hozzá ahhoz, hogy Szerbia a győztesek oldalán ülhessen és jelentős területi gyarapodást érhessen el az I. világháborút lezáró béketárgyalásokon. Párizs ráadásul kiemelt szerepet játszott a szerb hadseregnek a Monarchia elleni háborúra való felkészítésében - Mihajlo fejedelem uralkodása idején (1860-1868) példának okáért Szerbiának francia volt a védelmi minisztere.https://privatbankar.hu/makro/putyin-...esz-329266
107 #3 aki
- 2019. October 25. 20:04:20
nekem van rozsola! nem kozlom veled,mert nem latom rajtad,hogy megis ertened...
819 #4 rozsola
- 2019. October 25. 20:31:19
Aki ! Meg is tarthatod.
Mellesleg te sem vagy jobb mint a " barátod "
Talán " aranyból " volt az apád fasza , hogy lenézel engem ?
Eddig csak ajvékolást láttam tőled. Úgyhogy részemről meg is tarthatod magadnak a " véleményed "
107 #5 aki
- 2019. October 25. 21:05:34
te nezel le mindenkit magad korul rozsola...( a virtualis vilagban)!
mimdegy en nem azert irom neked amit irok...ezen mar tul vagyok....nekem eleg volt errol egy-ket mondatvaltas veled,egyszeruen remenytelen veled erdemben beszelni az eteren keresztul.
igy kezted a mostani belepodet...." no!senkinek semmi velemenye nincs!?" nekem volt .nem tetszet neked...az tetszik neked aki hajbokol,ejenez neked? :) jo, holnaptol igy teszek! ( megjobban fog fusztralni,majd meglasd!)
267 #6 Perle
- 2019. October 25. 23:37:48
Egyre inkább világosabbá válik az, , hogy a magyar vezetés ismételten rossz lóra tett. Nem kellett volna katonai szövetségesért az óperenciás tengeren túlra menni, mert annak " megvédésében" belepusztulunk Maradtunk volna a hozzánk földrazilag legközelebbi nagyhatalom katonai táborában, lenne a túlélésre esélyünk. De nekünk ez a látszat demokrácia kellett , véleményszabadság nélkül, meleg menettel, kábszerrel, az ország kiárusításával, születésszám és lakosság csökkenéssel.

Másik állam stratégiai bombázói is jönnek- mennek, települnek ide-oda a világban, ide Európába is, de arról tilos írni a hazai médának
https://www.airforcetimes.com/news/yo...o-england/

https://www.youtube.com/watch?v=m5Vrd...5VrdbFEBxU

Ezek a " madarak" az orosz, belorusz határ közelében gyakorolják a bombák ledobását .
https://mignews.com/news/USACANADA/25...79956.html
4 #7 Posta Imre
- 2019. October 26. 04:59:37
Benkő: A közép-európai országok összefogásával megállítható az illegális migráció


Közép-európai összefogással megállítható az illegális migráció, továbbá a béke és a biztonság is megőrizhető – jelentette ki a honvédelmi miniszter csütörtökön a veszprém-újmajori gyakorlótéren rendezett hadgyakorlaton.

[color=#990000]Benkő Tibor a Cooperative Security 2019 gyakorlat látogatói napjának zárórendezvényén hangsúlyozta, a gyorsan változó biztonsági környezetben a közép-európai országok bebizonyították, hogy hasonlóan gondolkodnak és képesek megőrizni az elődök által teremtett kultúrát és értékeket.[/color]

Emlékeztetett, miután 2015-ben, 175 kilométer hosszú fizikai határzár felállításával lezárták a magyar zöldhatárt, az illegális migránsok betörését megállították a visegrádi országok, valamint Ausztria együttműködésének köszönhetően.

A honvédelmi miniszter megjegyezte, hogy a magyar kormány állásfoglalása egyértelműen az, hogy a gondokat ott kell kezelni, ahol keletkeznek. Ezért vesz részt mintegy [color=#990000]kétezer magyar katona békefenntartó misszióban a világ különböző pontjain – tette hozzá.[/color]
Érdekes lehet számodra:

A hadgyakorlaton – amelyen a Közép-európai Védelmi Együttműködés országai és megfigyelői vettek részt – az országok közötti, valamint az egyes országokon belül a katonai és a rendészeti szervek közti együttműködést szemléltették.
https://hirado.hu/belfold/belpolitika...s-migracio


Információbiztonság a V4-ek szemszögéből

Szlovákiában rendezték a V4 országok haderőinek Információbiztonsági Vezetői Találkozóját október 21-23. között. A rendezvényen hazánkat a Magyar Honvédség Parancsoksága Infokommunikációs és Információvédelmi Csoportfőnökség Információvédelmi Főnökség delegációja képviselte.

Az évente összehívott találkozón az aktuális információbiztonsági problémák, kihívások megvitatása mellett a résztvevők megismerkedhetnek a többi nemzet NATO, EU és nemzeti információbiztonsági kérdésekre vonatkozó eljárásmódjaival, így ötleteket merítve bizonyos problémák megoldásához. Az elmúlt évek tapasztalatai azt erősítik, hogy az információbiztonsági problémák és kihívások a V4 partnereknél hasonlók, ezért is hasznos a rendezvény, hiszen így olyan megoldások is előtérbe kerülnek, melyek már az adott nemzetnél sikerre vezettek.
https://honvedelem.hu/cikk/informacio...mszogebol/


Brüsszelben tartották a NATO védelmi miniszterek kétnapos találkozóját


A szövetség aktuális védelempolitikai kérdéseiről egyeztettek a tagországok védelmi miniszterei kétnapos brüsszeli - a decemberi állam- és kormányfői találkozó előtti utolsó - tanácskozásukon, ahol Magyarországot Benkő Tibor honvédelmi miniszter képviselte.

A 29 tagország védelmi miniszterei az első munkaülésen a NATO iraki, afganisztáni, koszovói műveleteit, valamint az Észak-Szíriában kialakult helyzetet tekintették át. Az afganisztáni NATO-művelet kapcsán hazánk megerősítette katonai és pénzügyi hozzájárulását és azt az álláspontját, hogy a művelet jövőjéről csak közösen, a békefolyamat alakulásának figyelembevételével szabad dönteni.

Az ülésen Benkő Tibor hangsúlyozta: a Nyugat-Balkán biztonsága továbbra is létfontosságú Magyarország számára, ezért fontos számunkra a KFOR-misszióhoz való hozzájárulás. A tárcavezető kiemelte, hogy hazánk jelenleg is a legnagyobb hozzájáruló országok közé tartozik és olyan képességet ajánlottunk fel a szövetség számára, amely a NATO-ban is hiányképességként jelentkezik.

A csúcstalálkozón szó esett Törökország szíriai offenzívájáról is. Ebben a kérdésben Magyarország továbbra is azon az állásponton van, hogy a NATO egységének megőrzése és a szövetségi szolidaritás fenntartása a legfontosabb feladat. Benkő Tibor – ahogyan több ország képviselője is – azt hangsúlyozta, hogy a problémákat ott kell kezelni, ahol azok jelentkeznek. Ezt a megoldást szolgálja a térségben létrehozott védelmi övezet is.

A találkozó során a tagországok képviselői egyeztettek Finnország és Svédország védelmi minisztereivel, valamint az EU-főképviselővel a kontinenst fenyegető hibrid kihívásokról. Egyetértettek abban, hogy szükség van a tagországok közötti rendszeres és strukturált információcserére. Magyarország számára fontos, hogy hatékony válaszokat találjon a hibrid kihívásokra. Hazánk nemcsak kiberakadémiát hozott létre, de kezdeményezte a helsinki Európai Hibrid Kiválósági Központhoz és a rigai NATO Stratégiai Kommunikációs Kiválósági Központhoz történő csatlakozását is.

A kétnapos tanácskozáson ismét napirendre került az Egyesült Államok és a többi szövetséges közötti megfelelő tehermegosztás, amely meghatározó témája lesz a decemberi állam- és kormányfői találkozónak is. Benkő Tibor honvédelmi miniszter beszédében elmondta: Magyarország ezen a területen jól teljesít, hiszen a tervek szerint a védelmi kiadások – a vállalásunknak megfelelően – 2024-re elérhetik a GDP 2 százalékát. Emellett a fejlesztésre és modernizációra fordított kiadások már most elérik a védelmi költségvetés 20 százalékát. A Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program összhangban van a szövetségben tett magyar vállalásokkal. A fejlesztések azt is lehetővé teszik, hogy az előre nem jelezhető fenyegetések kezelése érdekében egyre nagyobb mértékben tudjunk felajánlást tenni a NATO készenléti kezdeményezéséhez.

Magyarország növekvő szerepet vállal a régió biztonságának stabilizálásában és a többnemzeti képességek fejlesztésében, amelyek nemcsak hazánk biztonságát erősítik, de egyben a NATO és az EU védelmi képességének növeléséhez is hozzájárulnak.

Ennek egyik pillére a Székesfehérváron létrehozandó Közép-európai Hadosztályparancsnokság kialakítása. Benkő Tibor honvédelmi miniszter és Damir Kristicevic horvát védelmi miniszter közösen írták alá azt a levelet, amelyben arról tájékoztatják Jens Stoltenberg NATO-főtitkárt, hogy a parancsnokságot a NATO haderőstruktúrájába is felajánlják.

Ugyanezt a célt szolgálja a Szolnokon megalakuló Regionális Különleges Műveleti Parancsnokság, amelynek létrehozásáról horvát, szlovén és szlovák partnereivel Brüsszelben írt alá egyetértési nyilatkozatot a tárcavezető.

A találkozó margóján Benkő Tibor hivatalos megbeszélést folytatott Annegret Kramp-Karrenbauerrel, Németország védelmi miniszterével, akivel kölcsönösen megerősítették, hogy az eddig elért közös katonai-műveleti együttműködésre és a haderőfejlesztés sikereire a jövőben is tudnak építeni és ezáltal erősíteni a két ország együttműködését. Tárgyaltak továbbá az Észak-Szíriában kialakult helyzet nemzetközi megoldási lehetőségeiről. Ennek kapcsán Benkő Tibor hangsúlyozta, hogy bár Németország javaslata számos nyitott kérdést vet fel, annak vezérlő elve egyezik azzal a magyar állásponttal, hogy a problémákat ott kell kezelni, ahol azok keletkeznek.
https://honvedelem.hu/cikk/brusszelbe...alkozojat/
4 #8 Posta Imre
- 2019. October 26. 05:04:15
Aki, tevékenységedet elnézve, most úgy tűnik, te lettél a provokátor. Bár megértem, hogy beakadtál "arannyal" kapcsolatban, de kérlek, akadj ki! Érdemi hozzászólások, információk, eszmecsere ....ha kérhetem.



Lengyelországban gyakorlatozott a V4 EU Harccsoport

Többnapos gyakorlaton vettek részt az Európai Unió készenléti szolgálatát ellátó harccsoport műveleti- és előretolt parancsnokságának katonái Krakkóban, Lengyelországban. Az október 14-18. között megrendezett gyakorlat célja a vezetői állomány további összekovácsolása és szinten tartása, valamint az elképzelt szituációban alkalmazandó helyes katonai döntéshozatali folyamatok begyakorlása volt.

Az EU Harccsoport egy több modullal ellátott, kinetikus – azaz harcérintkezésre alkalmas -, valamint nem kinetikus képességekkel rendelkező, ideiglenesen megalakított katonai szervezet, amely fél éves készenléti szolgálatot lát el. Ezt a készenléti szolgálatot 2019 második félévében a Visegrádi Négyek – Magyarország, Lengyelország, Szlovákia, Csehország -, valamint Horvátország katonái látják el Lengyelország vezetése alatt. Mivel a keretgazda nemzet a lengyel, az őszi, Autumn Challenge és Botond elnevezésű gyakorlatokat a lengyelországi Krakkóban rendezték meg.
https://honvedelem.hu/cikk/lengyelors...rccsoport/
267 #9 Perle
- 2019. October 26. 13:07:31
A német parlament egyik képviselőe azt javasola, hogy az amerikai katonák hagyják el Németországot a bombáikkal együtt, hogy ne szélesedjen ki tovább a háborús helyzet az oroszokkal

http://germany.trendolizer.com/2019/1...ussia.html
https://www.rt.com/news/471883-german...ops-leave/

https://top-news.online/2019/10/25/ge...and-bombs/
107 #10 aki
- 2019. October 26. 16:33:55
ertem posta ur! meglatasaim vannak,de azok konyen becsaphatnak! mivel egy miniszterrel vagy elonokkel se vagyok kapcsolatba ....egyszeru emberekkel talkozom csupan...mar amikor...nagyon keveset erintkezem emberekkel szemelyesen...,igy a vilag dolgairol egy monitor elott ulve es azt bamulva,olvasva ott a hireket...,propagandakat...majd ebbol barmit is leszurni...,kijelenteni nem tudok! akinek ez megy...vagy nem megy...megteheti meg,hogy alandoan ketelyekben beszel,igy mindig fentarthat egy figyelmet...
maradok csendben.
vegulis semitse jelent ha szolok.nem vagyok hivatalban!
semi gond,nem sortodtem meg! maradok csendben!:)

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.08 masodperc
339,183 egyedi latogato