Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Emberkéz alkotta vírusnak tűnik ez nagyon... És publikálták is: Nature Medicine | 2015 | Volume 21 | Number 12

TanácsadásNem véletlenül pedzegetik most már nemzetközi szinten, a diplomácia több csatornáján. 2015-ben egy amerikai-kínai közös munka során kreáltak egy ugyanilyen (?) SARS CoV-2 vírust, és ezt publikálták a Nature Medicine nevű tudományos lapban. A tudományos közlemény itt érhető el. https://www.nature.com/articles/nm.3985.pdf?origin=ppub

Nekem úgy tűnik tehát, hogy a vírust emberkéz már egyszer megalkotta! Persze, egyenlőre nem lehet egyértelműen azt mondani, hogy 5 éve megkreálták, majd most szabadon engedték rosszakarók. Még mindig fennáll annak a halvány lehetősége, hogy 5 éven belül a természet maga is előrukkolt egy ugyanilyen vírussal, és azt kapták el kínai ínyencek.
Az más kérdés, hogy a kutatásban részt vevő egyik intézet wuhani...
Ekkora véletlenek nincsenek.
Az is elképzelhető, hogy a publikációtól inspirálva egy katonai kutatóintézet tovább vitte ezt a kutatást, esetleg lemásolta. A kínaiak szerint ez Fort Detrickben történt, ahol tanulmányozták a vírust, és véletlenül kiszabadult. Tény, hogy Marylandben a múlt évben megugrott a halálos tüdőgyulladások száma, és hirtelen le is zárták a kutatóintézetet, és senki sem tudja máig sem, mi vezetett egy ilyen drága intézet pánikszerű bezárásához. https://www.nytimes.com/2019/08/05/health/germs-fort-detrick-biohazard.html

Részletekbe nem bocsátkozva, a publikált kutatás arról szól, hogy létre hoztak egy kimérát, két vírusból egy halálosztót, ami egérbe oltva tüdőkárosodást okozott, és sehogy nem tudták meggyógyítani az egereket szokványos módon, akár immunizálással, akár monoklonáris antitestek használatával.
Már a cikk összefoglalója is leírja, hogy a patkósorrú denevérben lévő SHC014-es koronavírusba beleszerkesztették génsebészettel az emberi ACE2 enzimet felismerő receptor tüskét.
Ezen felül azt is, hogy nagyszerűen replikálódik emberi tüdőhámsejteken.


A kísérletben részt vevő kínai intézet neve: Key Laboratory of Special Pathogens and Biosafety, Wuhan Institute of Virology, Chinese Academy of Sciences, Wuhan, China.

Hozzaszolasok

4 #1 Posta Imre
- 2020. March 27. 07:44:57
ENSZ-szakértő: a COVID-19 koronavírus egy amerikai „boszorkánykonyhán” készült
A COVID-19 koronavírussal történő fertőzést még 2015-ben, amerikai tudósok dolgozták ki.
2020/03/26 03:44

Putyin: Oroszország két-három hónapnál rövidebb idő alatt legyőzheti a koronavírust
2020-03-26

Ezt Igor Nyikulin, a bakteriológiai fegyverek terén jártas korábbi ENSZ-szakértő mondta el a „PolitRosszija” c. kiadványnak.

Információs háború „pestisjárvány” idején

Mint a Global Times c. kínai országos napilap közli, március 15-én a Fehér Ház honlapján petíció jelent meg, amely követeli: az amerikai hatóságok adjanak felvilágosítást a Pentagonnak arról a titkos laboratóriumáról, ahol fertőzéses megbetegedésekkel kapcsolatos kutatások folynak.

Arról a „Walter Reed” katonai tudományos kutatóközpontról van szó, amelyik a Maryland állambeli Fort Detrickben található. Nem hivatalosan ezt a központot az amerikai „Boszorkánykonyhának” titulálják. Hasonlóan a „731-es csapathoz”, a japán hadsereg ama különleges alakulatához, amelyben a második világháború idején biológiai fegyvereket dolgoztak ki, gyártottak, illetve a gyakorlatban kipróbáltak. (1) És miként a Global Times megjegyzi, amerikai tudósok hasonló fejlesztéseken dolgoznak Fort Detrickben is. Többek között ott született meg a COVID-19 koronavírus is. Mostanra gyakorlatilag a világ minden szögletében tapasztalható a fertőzések fellángolása.

Azt, hogy a fertőzés amerikai eredetű, a kínai hatóságok is hivatalos szinten közölték. Egyebek mellett Csao Li-csien, a kínai külügyminisztérium szóvivője bejelentette, hogy az amerikai hadsereg volt az, amelyik a koronavírust Vuhanba behurcolta. Ezért a szóvivő felszólította az Egyesült Államokat: valljanak színt, tegyenek közzé minden adatot, és adjanak magyarázatot. Válaszul az amerikai külügyminisztérium nyomban berendelte Cuj Tien-kaj kínai nagykövetet, akivel rendkívül kemény megbeszélésre került sor. Mint azt Szergej Markov politológus, a Politikai Kutatások Intézetének igazgatója a „PolitRosszija” munkatársával folytatott beszélgetésében kifejtette: a kínai fél észrevételei jogosaknak és megalapozottaknak tűnnek. Legalábbis erre utal, hogy a koronavírus járvány fellángolásával összefüggésben mennyire megkeményedett az amerikai politika

„Amerikában most aktív információs háború folyik Kína ellen. És ennek keretében tudatosan mondják „kínainak” a koronavírust. Világos, hogy ez minek érdekében történik. Mégpedig azért, hogy ezzel is hangsúlyozzák: minden rossz Kínából ered. A kínaiak ezért teljes joggal teszik föl a kérdést: nem amerikai eredetű-e valójában ez a kórság?” – jegyzi meg a szakértő.

Mint mondta: a kínai hatóságok nagy valószínűséggel most még nem rendelkeznek egyértelmű, beigazolódott bizonyítékokkal szavaik alátámasztására. Arra azonban, hogy az amerikaiaknak közük van ennek a bakteriológiai fegyvernek a kidolgozásához, olyan közvetett tények utalnak, amelyeket feltétlenül közhírré kell tenni.
Vuhanban, az egykori (amerikai) konzulátus területén a kínaiak „bakteriológiai veszély” feliratú, üres dobozokat találtak. Megint csak egy jogos kérdés: nincs-e közük ezeknek a talált tárgyaknak a koronavírushoz? Elméletileg, persze, lehet. Még ha ez nem is maga a vírus, hanem esetleg annak valamilyen összetevői. És a kínaiak nagyon helyesen teszik, ha nyilvános vitára bocsátanak ilyen kérdéseket” – vélekedik a politológus.

Megjegyzendő: maguk az amerikaiak szolgáltattak okot arra, hogy őket kezdjék vádolni. Így például Robert Redfield, a Betegségeket Megelőző és Ellenőrző Központ (CDC) vezetője, az amerikai Képviselőházban elmondott felszólalásában elmondta: néhány elhunyt amerikai esetében, akiknél influenzát diagnosztizáltak, a haláluk után elvégzett vizsgálatok során koronavírusra bukkantak. Ez arra enged következtetni, hogy az a bizonyos, hírhedt „nulladik páciens” (vagyis az első olyan megfertőzött páciens, akire a járványügyi vizsgálatok során bukkantak) valójában amerikai volt.
Minden út Fort Detrickbe vezet

Március 17-én, kedden az Associated Press amerikai hírügynökség mindenki számára örömteli hírt közölt: az amerikai Seattle városában megtörtént a koronavírus elleni kísérleti oltóanyag klinikai tesztelése. Az ellenanyagot – amely, a feltételezések szerint, az egész emberiség megmentője lehet – már elkezdték alkalmazni erre önként jelentkezőkön.

Az általános ujjongásra okot adó hír azonban bizonyos kérdéseket is fölvet. Ma alighanem a világ összes laboratóriumában dolgoznak a COVID-19 elleni védőoltáson. A szakértők egybehangzóan állítják: a preparátum elkészültéhez minimum egy év szükséges. Fölmerül a kérdés: hogy sikerült az amerikaiaknak, ilyen rövid idő alatt megkapniuk, az, amint mondják, hatékony ellenanyagot?

„Ha az amerikaiak dolgozták ki és hozták létre a koronavírust, akkor logikus, hogy – ezzel egyidejűleg – kidolgozták az ellene való védőoltást, vagyis az antivírust is. Ez mindig így történik, ha valamilyen mesterséges megbetegedés vagy egyéb hasonló törzsét tenyésztik ki. Főleg, hogy magában az Egyesült Államokban is a tetőfokára hágott a járvány” – vélekedik Szergej Markov.

Mint Igor Nyikulin, az ENSZ biológiai és vegyifegyver bizottságának korábbi tagja a „Politrosszija” munkatársával folytatott beszélgetésében elmondta: ezt a koronavírusos fertőzést csakugyan az Egyesült Államokban tenyésztették ki. Ez méghozzá öt évvel ezelőtt történt, a már említett Fort Detrickben.

„2015-ben a „Nature” c. folyóiratban (2) megjelent egy cikk arról, hogy az amerikai Fort Detrick laboratóriumában sikeres kísérletet hajtottak végre a kínai denevérektől származó, módosított koronavírussal. Ez a vírus immár egy valamilyen állat közvetítése nélkül is képes behatolni az emberi sejtekbe. Ugyanebben a cikkben azonban arról is szó volt, hogy maguk a cikk szerzői is rendkívül veszélyeseknek tartják az effajta kísérleteket” – fejtegeti Nyikulin.

A szakértő hangsúlyozta, hogy még abban az évben, 2015-ben – Willy Wimmer korábbi német védelmi miniszterhelyettes értesülései szerint – az amerikaiak levédették az így kinyert koronavírus szabadalmát. Most azonban – szándékosan-e, vagy véletlenül – a vírus elszabadult.

„Tavaly, augusztus 5. táján, a New York Times közölte, hogy, biztonsági okokból, bezáratták a Fort Detrickben lévő laboratóriumot. És ugyanaz a New York Times már augusztus 31-én hírül adta, hogy az Egyesült Államokban valami furcsa járvány ütötte fel a fejét – arra az időre már 215-en megbetegedtek. Valamivel kevesebb, mint két héttel később Donald Trump ez okból tanácskozást hívott össze, mivel a megbetegedések száma átlépte az 500-at. Mint az ENSZ volt munkatársa megjegyzi: addigra néhány ember, közöttük az amerikai hadsereg katonái is, életüket vesztették.

Ily módon a kínai hatóságok kijelentései több mint logikusaknak tűnnek. Ráadásul ahhoz, hogy a vírust eljuttassák Kínába, az amerikaiaknak még csak arra sem volt szükségük, hogy kidolgozzanak valami bonyolult műveletet. Elég volt fertőzötteket küldeni a világ legnagyobb, katonák számára megrendezett nemzetközi sporttalálkozójára

„Október végén a kínai Vuhanban Nemzetközi Hadijátékokra került sor. Ezen népes amerikai delegáció vett részt, mintegy 200 katona. És a kínaiak most azt gyanítják, hogy éppen ők hozták be a vírust. Minthogy Vuhanban november 17-én bukkantak az első páciensre. Vagyis éppen a koronavírus e típusa lappangási idejének lejártával. Más szóval, minden nagyon is logikusnak néz ki. E változatban nincs semmi, ami összeesküvés-elméletre utalna, minthogy minden adat nyílt forrásokból származik” – vélekedik Nyikulin.

Kétségtelen, hogy ez a változat – mint bármely más is – a részletekre is kiterjedő utánajárást és megbízható bizonyítékokat igényel. De már most is, mindjárt több tény is utal az Egyesült Államok valószínű motívumaira. Washington minimum egy újabb adut kapott a kezébe a Kína elleni információs háborújában, és érzékeny csapást tudott mérni annak gazdaságára.

Hogy ez kiszivárogtatás-e, vagy sem, azt mondják el maguk az amerikaiak. Mi azt nem tudhatjuk, például, hogy készakarva juttatták-e el Kínába a vírust diplomáciai postával. De az, hogy Amerikában keletkezett, szerintem nyilvánvaló” – zárja gondolatait Nyikulin.

Korábban Lucas Leyros brazil elemző kifejtette, hogy az Egyesült Államok a Kína ellen viselt hibridháború eszközeként vetette be a 2019-nCoV koronavírus járvány fellángolását.

Konsztantyin Lipavszkij

NewsFront

Tags: koronavírus
Share
Tweet
Share
Send
Send
Share
Related Posts
Beépített ukrán határőr készítette a rejtett kamerás felvételt a kárpátaljai magyarokról
Ukrajna pénteken lezárja határait a saját állampolgárai előtt is
by Orosz Hírek
2020.03.26 03:39
0

Pénteken a "nap végére" Ukrajna teljesen leállítja a nemzetközi utasszállítást, azaz lezárja határait saját állampolgárai előtt is - jelentette be...
Putyin: Oroszország két-három hónapnál rövidebb idő alatt legyőzheti a koronavírust
Putyin: Oroszország két-három hónapnál rövidebb idő alatt legyőzheti a koronavírust
by Orosz Hírek
2020.03.26 03:10
0

Oroszország két-három hónapnál rövidebb idő alatt legyőzheti a koronavírust - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egy csütörtöki moszkvai üzleti...
Moszkvában repülőjáratokat töröltek a havazás miatt
Oroszország felfüggeszti a légi járatokat külföldre, 840-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma
by Orosz Hírek
2020.03.26 03:52
0

Az orosz kormány péntektől felfüggeszti a külföldre irányuló menetrend szerinti és charter légi közlekedést, a külföldön rekedt orosz állampolgárokat hazaszállító...
Válasz: Putyin 2020 végéig meghosszabbította az orosz élelmiszer-embargót
Putyin egyhetes munkaszünetet rendelt el
by Orosz Hírek
2020.03.25 03:19
0

Fizetett munkaszünet bevezetését rendelte el a jövő hétre a koronavírus-járvány lelassítása érdekében szerdán Vlagyimir Putyin orosz elnök. A március 28-tól...
Load More
Putyin: Oroszország két-három hónapnál rövidebb idő alatt legyőzheti a koronavírust
https://oroszhirek.hu/2020/03/26/ensz...n-keszult/
137 #2 balu
- 2020. March 27. 11:52:18
A múltkor betettem ide egy linket, amiben egy cseh virológus- és molekuláris biológusnő, aki napi szinten foglalkozik klf. vírusok, bacik stb. mintavételével, beazonosításával egyértelműen állította, hogy A VÍRUS NEM TERMÉSZETES. Addig ő nem ment el, hogy azt mondja rá, hogy "biofegyver"m de nagyon határozott és egyértelmű volt abban, hogy mesterséges.

https://www.youtube.com/watch?v=gG7oE...G7oEmuVrH0 A videó csehül van és nincs feliratozva. A csehek már akkor kifejlesztettek egy tesztelő eljárást.
267 #3 Perle
- 2020. March 27. 12:25:32
A szlovákok egész jól állnak Nincs haláos náluk.
Itt a vírus körkép:
https://www.worldometers.info/coronav...ronavirus/
267 #4 Perle
- 2020. March 27. 13:01:43
Angela is majdnem emberkéz áldozata lett olyan orvos adta be neki a védőoltást, aki maga is fertőzött volt.
https://www.nbcconnecticut.com/news/n...s/2243140/
Ezek szerint nem a védőoltás a veszélyes, hanem a védő oltó.;)
118 #5 keepfargo
- 2020. March 27. 14:32:20
Ez a Kovács-Magyar András, aki elég komoly embernek tűnik, finoman célzott a vírus mibenlétére egy közületek valaki által ajánlott (egyébként igen érdekes) interjúban. Ezt mondta: - Ez a vírus "gondolati termék", nem természetes képződmény.....
75 #6 talpi
- 2020. March 27. 15:22:20
Hogy mennyire valos ez a megállapítás a virus eredetére" nos, 2015 ben" Dombas környékén egy amerikai konténer labor működése közben ??? kiszabadult valami anyag. Ekkor az Ukrán kormány, "nagy sietséggel" mobil krematoriumokat szállított az adott terűletre, mert valami, "ismeretlen" vírus szabadult ki, ami sok-sok embert pusztított el. Van még kérdés?
Ennek nyomait pedig nagy gyorsasággal el kellett palírozni. Vajh miért is??
1987 #7 Hazafinak
- 2020. March 27. 15:42:50
Az orosz katonai szakértők az olasz kollégákkal együtt felderítést végeztek négy időskorúak egészségügyi intézményében. https://www.youtube.com/watch?v=ERx5N...e=emb_logo
1987 #8 Hazafinak
- 2020. March 27. 15:47:34
India sem marad ki. Az emberek biztonságos távolságot tartanak fenn, amikor egy 21 napos zárolás során sorba állnak zöldségért.cdni.rt.com/files/2020.03/xxl/5e7caad185f540013e075faa.JPG Arrol nem hallottam a magyarnak mondottkormányt nyilatkozni hogy a mezőgazdaságunk és termékeivel mi a helyzet és intézkedés?!
1987 #9 Hazafinak
- 2020. March 27. 16:26:33
Az Egyesült Államok 2006-ban elindította a SARS / COVID módosításainak kutatását.
Különleges kórokozók és biológiai biztonság kulcsfontosságú laboratóriuma, Wuhan Virológiai Intézet, Kínai Tudományos Akadémia, Wuhan, Kína, Xing-Yi Ge és Zhengli-Li Shi
COVID 19 tervezésével kapcsolatos valódi munkát az Észak-karolinai egyetemen, a Harvard Egyetemen és a FDC-nél végezték. Az absztraktból:
„Itt megvizsgáljuk egy SARS-szerű vírus, az SHC014-CoV betegség potenciálját, amely jelenleg kering a kínai patkó denevérpopulációkban 1 . A SARS-CoV reverz genetikai rendszer alkalmazásával létrehoztuk és jellemeztük egy kiméra vírust, amely expresszálja a denevér koronavírus SHC014 tüskéjét egy egérhez adaptált SARS-CoV gerincben. ”
2015-ös tanulmány elvégzéséhez finanszírozásra volt szükség. A legtöbb finanszírozás azonban egy titkos forrásból, az USAID-ből származik, a CIA összekapcsolt támogatója a bio fegyverekkel foglalkozó kutatóhelyeknek világszerte. A CIA nem finanszírozza a betegségmegelőzést, és természetesen nem civil szervezet. A CIA titkos hadviselést folytat.
Az összes érintett tudós történetének kutatásakor világossá válik, hogy jelentős érdeklődés merült fel, beleértve az USA védelmi létesítményeinek támogatását / finanszírozását is az évek munkája során, amely bár látszólag „gyógymód” -orientált, de képes létrehozni és fegyveresíteni kiméra koronavírusokat is kifejlesztettek.
1987 #10 Hazafinak
- 2020. March 27. 16:38:37
A kolchicin egy alkaloid, amelyet a Colchicum nemzetség növényeiből (őszi sáfrány) nyernek.
A nyilvántartás azt mutatja, hogy a kolchicinnek képesnek kell lennie a Covid-19 tüdőgyulladás kezelésére. A kolchicin gátolja a neutrofilek kemotaxixját, a Covid-19 tüdőgyulladás jellegzetes tulajdonságait, amely ezt a tüdőgyulladást olyan halálossá teszi. Az ősi kolchicin gyógyszer gyulladáscsökkentő gyógyszer köszvény kezelésére. A kolchicin részben azáltal, hogy megvédi a test ACE-2 receptorjait a gyulladás helyén, és megakadályozza a halálos citokin viharokat. Ezt a kolhicin hatást sok orvosi vizsgálat részletezi. A kolchicin gátolja az új koronavírus hatását a tüdő ACE-2 receptoraira, amely súlyos és néha halálos tüdőgyulladást okoz. A tüdő CT-n ábrázolt tüdőgyulladás őrölt üveg homályosítókat képez. A kolhicint már meg kellett volna kipróbálni a Covid-19-sel rendelkező személyeknél, akiknek tüdeje meghibásodik, mert a koronavírus elzárja a tüdő ACE-2 receptorjait és gyulladásos citokin viharot okoz. Egy citokinvihar, melynek kolchicin az egyik gyulladásgátló tulajdonsága.

„PubMed 3.1.2. A kolchicin immunrendszerének hatásmechanizmusai. A kristályok által kiváltott gyulladás patofiziológiájának megértésében a Nuki et al. [1] összefoglaló újabb előrelépések új betekintést nyújtottak a kolchicin hatásmechanizmusaiba kristály artropathiák. A fő mechanizmusok a neutrofil kemotaxis , az adhézió és a mobilizáció, valamint a szuperoxid képződés gátlása, a NACHT-LRRPYD-tartalmú protein 3 (NALP3) gyulladásgátlásának, valamint az interleukin (IL) 1β feldolgozásának és felszabadulásának gátlása mellett. ”

[neutrofil kemotaxis = az őrölt üveg átlátszatlansága a Covid-19 terminális betegek tüdeiben]

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC4656054/

A kolhicin olyan gyógyszer, amelynek gyökerei visszavezethetők az egyiptomi Ebers orvosi papiruszához; egy gyógyszer, amely valószínűleg új volt, amikor a Gizai fennsíkon épült a nagy piramis. A klinikusok számára nagyon könnyű lenne meghatározni a kolhicin hatékonyságát az új koronavírus ellen. Csak vizsgálja meg a Covid-19-ben szenvedő betegeket, és kérdezze meg tőlük, hogy kolhicinben vannak-e köszvényben. "2016-ban ez volt az Egyesült Államok 251. legszükségesebb gyógyszere, több mint egymillió recepttel." [Wikipedia] Ha egyikük sem vesz kolhicint, akkor ez azt jelzi, hogy szoros orvosi felügyelet mellett a kolhicin a Covid-19 profilaktikus megelőzésére alkalmas.

És ami az összeesküvés-elméleteket illeti, ha a kolchicin gyógyítja a Covid-19 tüdőgyulladást, akkor ez némi véletlen egybeesés, hogy Paul Singer az FDA-t 2009-ben vásárolta meg, hogy illegálisan szerezzen monopol jogokat egy korábban generikus gyógyszerre, a köszvénygyógyszer-kolhicinre, amely kiderülhet, hogy legyen tökéletes kezelés a SARS-betegség kezelésére, amelyet az amerikai csíraharc-laboratóriumokban hoztak létre

-

A kolchicin növényi alapú gyógyszer, amelyet felnőtteknél köszvényes tünetek megelőzésére és kezelésére használnak. A kolchicin 2009 előtt olcsó generikus gyógyszerként volt elérhető, amelyet az FDA örökbe vett. Az FDA 2009-ben megadta Paul Singer milliárdos generikus gyógyszergyártó vállalatának, a kizárólagosságot (monopóliumjogokat) a kolhicin vonatkozásában a kolhicinre. Ezt az FDA-tól kapott kizárólagosságot soha nem adták meg olyan generikus gyógyszernek, mint a kolhicin. https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/arti...MC4656054/

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.10 masodperc
339,240 egyedi latogato