Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Emberkéz alkotta vírusnak tűnik ez nagyon... És publikálták is: Nature Medicine | 2015 | Volume 21 | Number 12

TanácsadásNem véletlenül pedzegetik most már nemzetközi szinten, a diplomácia több csatornáján. 2015-ben egy amerikai-kínai közös munka során kreáltak egy ugyanilyen (?) SARS CoV-2 vírust, és ezt publikálták a Nature Medicine nevű tudományos lapban. A tudományos közlemény itt érhető el. https://www.nature.com/articles/nm.3985.pdf?origin=ppub

Nekem úgy tűnik tehát, hogy a vírust emberkéz már egyszer megalkotta! Persze, egyenlőre nem lehet egyértelműen azt mondani, hogy 5 éve megkreálták, majd most szabadon engedték rosszakarók. Még mindig fennáll annak a halvány lehetősége, hogy 5 éven belül a természet maga is előrukkolt egy ugyanilyen vírussal, és azt kapták el kínai ínyencek.
Az más kérdés, hogy a kutatásban részt vevő egyik intézet wuhani...
Ekkora véletlenek nincsenek.
Az is elképzelhető, hogy a publikációtól inspirálva egy katonai kutatóintézet tovább vitte ezt a kutatást, esetleg lemásolta. A kínaiak szerint ez Fort Detrickben történt, ahol tanulmányozták a vírust, és véletlenül kiszabadult. Tény, hogy Marylandben a múlt évben megugrott a halálos tüdőgyulladások száma, és hirtelen le is zárták a kutatóintézetet, és senki sem tudja máig sem, mi vezetett egy ilyen drága intézet pánikszerű bezárásához. https://www.nytimes.com/2019/08/05/health/germs-fort-detrick-biohazard.html

Részletekbe nem bocsátkozva, a publikált kutatás arról szól, hogy létre hoztak egy kimérát, két vírusból egy halálosztót, ami egérbe oltva tüdőkárosodást okozott, és sehogy nem tudták meggyógyítani az egereket szokványos módon, akár immunizálással, akár monoklonáris antitestek használatával.
Már a cikk összefoglalója is leírja, hogy a patkósorrú denevérben lévő SHC014-es koronavírusba beleszerkesztették génsebészettel az emberi ACE2 enzimet felismerő receptor tüskét.
Ezen felül azt is, hogy nagyszerűen replikálódik emberi tüdőhámsejteken.


A kísérletben részt vevő kínai intézet neve: Key Laboratory of Special Pathogens and Biosafety, Wuhan Institute of Virology, Chinese Academy of Sciences, Wuhan, China.

Hozzaszolasok

6 #31 anzsi a macska hala
- 2020. March 29. 20:55:51
Rozsola, ebből a videóból -az elmondásoddal ellentétben- annyi látszik hallatszik, hogy két orosz bömbölteti az orosz himnuszt a szálloda ablakából, a szemközti épületben pedig becsukták az összes ablakot.:|
819 #32 rozsola
- 2020. March 29. 21:01:58
Lehet nyalakodni : https://cz.sputniknews.com/ceskarepub...Z8n8cQbP5Y
Idézem pár " cikk " ciméből : " Teď na ČT24 vyprávěl, jak Česká republika připravuje odeslání respirátorů, ochranných obleků a masek do Itálie a Španělska "

" Talům EU nepomohla, nehnula ani prstem. Žádná solidarita. Italové byli EU zcela zrazeni. NELITUJTE 5 minut a pŕečtěte si článek! Myslím, že po Itálii si to uvědomí i Španělsko a další země, jakou že to vlastně EU s námi hraje hru. Že by o jezinkách a Smolíčkovi??? "
Egy érdekes cikk Moldáviából : https://www.aparatorul.md/sa-fie-adev...egXZjhp-QM , valamint egy érdekes paraméter : https://ro.sputnik.md/International/2...tadaHx3Zck

Más : http://vegchel.ru/index.php?newsid=43...9ZTu_YF9ec

Aradon : https://specialarad.ro/fug-medicii-de...8W7m7ry-ok

Az SZSÁ a " Gonosz Birodalma " : https://www.lajkit.cz/bizzare/item/39..._KAw3ZhZ1c

Érdekes fények az éjszaki égbolton : https://www.ziarpiatraneamt.ro/cea-ma...9-ynhPcmYQ

https://www.facebook.com/photo?fbid=2...2614139393

http://www.koreni.rs/vucic-pretvara-s...7MZypA8VSk


Válogatás a jelenleg pörgö témákból

Van kedved megmérkőzni velem ?
3 #33 Enid
- 2020. March 29. 21:12:43
Bazdmeg ki vagy te? Vagyis igen, kivagy rendesen azt látom. :D
Egy szerencsétlen flótás, aki magára akarja felhívni a figyelmet.
Ennyi. Se több, se kevesebb.
Vannak itt olyanok akiket el tudsz kábítani.

Engem nem. Megpróbáltam veled ember módjára bánni, de sajnos csődöt mondott a "próféta" benned.
Nem hiszem, hogy lenne értelmes emberi csoport, aki megtűrne egy ilyen pszichopatát mint te.
Persze, biztos nagydobás vagy, okos, szép és erős, de most vegyél be egy nyugtatót és pihend ki a "h-arcot".
:D
Ha mégsem múlna a krízis, holnap állj neki és a gyogyi helyett szedjél hangyát. Kisimítja a ráncaidat. ;)
Ja, megsúgon neked, hogy semmi újat nem hordtál össze itt ma például, hiába pattogsz.
819 #34 rozsola
- 2020. March 29. 21:38:01
Bizony a faszbúk. Képzeld , lehet zsidózni , cigányozni , buzizni vagy amit akarsz. Nincs következmény

Anzsi semmi sem az aminek látszik. Ne hidd el amit " egyesek " pofáznak még akkor sem ha cirilbetűkkel van írva a nevűk. Tudod miről beszélek. Sanyi bácsi " ismerősei " között annyi az " álorosz " ( főleg ukrán ) , el sem hinnéd ha elkezdeném sorolni a neveket. A " magyarok " között is vannak kakukktojások.
Legalább 500-600 profil van a faszbúkon " oroszpárti " oldalakon és csoportokban akik nem oroszok. Igaz akad köztük " liberális orosz " is.
Az ilyen társaságokat már régen leteszteltük.
Tudom furán fog hangzani , a " Szabad Erdély " csoport tele van szekusokkal. Volt alkalom tesztelni őket.
Sőt van " renegát " csoport is Amerikából. Ezerrel tolják a szöveget , de amint próbára lettek téve , lebuktak
Aztán ott van a Svédországban élő " hírhozó " , akinek több profilja is van. Hozza a " híreket " , állítólag " oroszbarát ". Jópofizol vele és utánna csodálkozol " mi a fasznak kaptam tiltást "
Van még egy " szerb " aki lebukott amikor elkotyogta , a gyermeke " amerikai iskolába jár Budapesten ". Pár beszólás és tiltott. Pedig mennyire " jó " dolgokat szokott kitenni ! Aha , persze persze.
Ne gondold hogy csak a CIA-Moszad használja a faszbúkot. Mások is játszanak a " ligában "
Talán ismét önteltnek látszom, nem beszélek a levegőbe. Adatokat kaptunk többezer faszbúk profilról. A tesztek során kiderült eléggé megbizhatóak.
Gondolom nem kell magyaráznom mit kaptam a pofámra a " hazafi magyaroktól " mert " leszóltam az Ő Hazájuk mozgalmat ".
Vannak az " előszopók " akik igyekszenek beépülni , nyalnak mindenfelé aztán egyszercsak kibukik egy-egy csoport. Csikós Sándornak több próbálkozását is így intézték el. Majd a beépített " sztukács " elhintette , " az SZBU " volt a ludas.
Mellesleg itt van olyan aki " előszopik " majd a faszbúkon osztaná az észt. Sokkal könnyebb kiszúrni az ilyet mint gondolnád.
Amúgy igazad van , a videó egy beugratás. Viszont a hír igaz. Csupán érdekes módon amint felteszik a netre , pár másodperc múlva eltűnik
Olyan ez mint a Partiumból érkező képek esete. Esténként az éjszakai égbolton egy fényes csík jelenik meg . A csík nyílegyenes , alacsonyan húzódik ( kb 25-30 méter ) . Szabad szemmel tisztán látszik amint szétoszlik miközben a föld felé szétterjed. Az egész kb 15-20 percig tart. Amint feltesznek egy-egy fotót , pár másodperc múlva eltűnik , a feltöltő pedig internetkapcsolat nélkül marad ( otthoni vezetékes internet és mobilinternet sincs )
A hét elején este éjfél környékén még legcsavaros gépek hangját lehetett hallani , pár napja már csend van. A csík pedig egyszercsak megjelenik. Helyiek elmondják ( gyermekkorom óta ismerem őket , nincs okuk hazudni ) , drónokat láttak permetezni.
Most pedig előmásznak az Enidfajzatok és " bizonyítékokat " követelnek.
Ha Gerry elintézi , a telefonbeszélgetés szövegét feltölthetem ide ( más úgymond " feltöltő " oldalak nem megbízhatóak ). Se a Viber , se a faszbúk Messenger , de a VK és az OK üzeneteknél se maradtak meg a felvételek. Egy ismerősöm a saját mobiljára másolva jutatta el hozzám.
Gondoltuk továbbítjuk " orosz barátaink " felé. A válasz meglepő volt : " szerintünk , majd később módosítottak : az oroszok szerint a chemtrail csupán kitaláció "
Na szuká Blyáty !
Eddig azt hittük , orosz hazafiakkal van dolgunk ! Sajnos megbíztunk bennük , aztán a VK és OK profilok elérhetetlenné váltak. Később sikerült belépni , viszont alaposan " megdolgozták ". Kb ennyit az " orosz hazafiak " egyes társulataitról. Ma meg egy másik társaság jót röhögött rajtunk : " Há ti nem is tudtátok kik azok blyáty ?!!! "
Visszatérve , az ottani olasz hazafiak komoly munkát végeznek. " Bajban ismerszik meg ki a barátod ". Az olaszok szerint ( én csak az ők " hazugságait " adhatom tovább ) az olaszok jelentős része nagyon EU ellenes lett és egyre pozitívabban beszél az oroszokról , kínaiakról

Azért kiváncsi lennék kedves.... ( nem írom le a valódi neved , pedig szerintem telitalálat lenne ) Anzsi , honnan tudtad hogy kamu a videó ? Gyanítom nem onnan ahonnan én
819 #35 rozsola
- 2020. March 29. 21:42:32
Enid , Enid
Jöhet a meccs ?
Semmi új ?
Ahogy látom , te aztán " topon " vagy
Mellesleg nem csodálkozom hogy megint " ideérkezett " az ügyeletes balfasz. Már megszoktam , mindig küldenek valakit. Aztán a fene tudja miért aki ma még nagypofájú volt , holnapra eltűnik. Volt aki " megsértődött " , gondolom a mai napig nyalogatja a sebeit.
Nem értem miért hánykolódsz. Nem tudnad valami értelmesfélét ellenem küldeni ? Unom már az ilyen faszbúkos gecik hánykolódását.
684 #36 atacama
- 2020. March 29. 21:43:53
egy ostoba jószág!!!:D
3 #37 Enid
- 2020. March 29. 21:59:58
Az hát, most lyukasra rág vagy két zsebkendőt, őrjöng egy sort, oszt csók.
Rozsola! Valószínűleg egy értelmes orosz hadosztálynál lezavarsz egy ilyen ócska raplit, úgy kivágnak mint a macskát xarni hülyegyerek!
Milyen meccs, te szerencsétlen? Ping-pongozzunk a prozacoddal?
Menj már és nyugodj le! Ott a maci, oszt ringatózd álomba magad vele.
Ha holnap a "tieid" olvassák amit produkáltál ma, még jól seggbe is rúgnak, hogy lejáratod őket. Ejnye.
6 #38 anzsi a macska hala
- 2020. March 29. 22:00:28
Rozsola,
jól gyanítod ez intuíció, teljesen más műfaj.
A trágárságot, indokolatlan becsmérlést viszont rosszul tolerálom, kinyílik a bicska a zsebemben. Szerintem ha kivonnád a mondanivalódból, tovább jutna az információ is amit el akarsz mondani.

ps. Privátban küldd el légyszi a nevemet, érdekel tényleg vetted-e a fáradtságot és kiderítetted.
245 #39 hamu
- 2020. March 29. 22:03:42
nekem csak most lett világos, hogy van hírszerző és van hírelemző.
Meg van maga a hír.

...
egyébként, a trágárság és a rosszindulat, vagy gonoszság teljesen más műfaj. És a gonoszság és ostobaság is két külön dolog. Mintha néhányan nem tennének különbségeket. Úgy értve, hogy Rozsó trágár. Semmi több. Max. próféta, hihihi
2 #40 gerry
- 2020. March 30. 05:02:02
Hüha... de jól elvoltatok az este.

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.10 masodperc
339,343 egyedi latogato