A befolyásos amerikai elemzõ szerint egyszerûen meg kell ölni a neoliberális világrend kritikusait
A kór, melynek fõ tünete a valóság reális érzékeléséhez való képesség teljes elveszítése, liberális világnézeti alapon különös gyorsasággal terjed.

Sokak számára talán meglepõnek tûnik, hogy léteznek ragályos betegségek is, melyek induktív hatású pszichés befolyások alakjában terjednek. Francia orvosok írták le 1877-ben elõször az elmezavart, melyben a beteg hozzá közel álló személy nézeteit veszi át egyfajta paranoid látásmód formájában. A hazudozáshoz való mániákus vonzalom – melyet szintén a 19. század végén említett elõször a szakirodalom – csak bizonyos feltételekkel lopja magát a köztudatba, ám ebben az esetben rendkívül széles tömegek esnek a fertõzés áldozatául. A politikusok egy részére jellemzõ kóros hazudozás tudományos igényû leírására az itt közölt szerény ismereteken túlmenõen még senki sem vállalkozott.

Eddigi megfigyeléseink alapján messzemenõ bizonyossággal állítható, hogy a kór, melynek központi tünete a valóság reális érzékeléséhez való képesség teljes mértékû elveszítésében manifesztálódik, liberális világnézeti alapon különös gyorsasággal terjed. Elõrehaladott állapotban a beteg olyan mértékben bonyolódik az agyát elborító rögeszmés fantazmagóriákba, hogy megnyilatkozásait már csak azok képesek megérteni, akik szintén fertõzöttek, vagy a kóros eszme terjedését a háttérbõl irányítják.

Nehéz lenne megítélni, hogy Thomas P. M. Barnett, Donald Rumsfeld védelmi miniszter egykori tanácsadója, aki mára már egyik kedvence a népieskedõ amerikai szórakoztatóiparnak, az elõbbi vagy az utóbbi kategória képviselõjeként szerepel-e az amerikai köztudatban. Az „amerikai” megjelölést nyomatékkal kell hangsúlyoznunk, miután Barnett megtiltotta mûvei idegen nyelvû kiadását. Mielõtt rátérnénk az eszmefuttatások ismertetésére, elõre kell bocsátanunk, hogy Barnett 2004-ben Blueprint for Action címen megjelent mûve nem nyerte el a nagyközönség tetszését, akkoriban még a „haladó” politikai erõk gondolatvilágát se termékenyítette meg. Az ismert katonai szakértõ és politológus könyvecskéjét az új évezred kezdetén még õrülettel határos látomások gyûjteményeként tartották számon, jó tíz évnek kellett eltelnie, mire bizonyos, napjainkban elhatalmasodott politikai formációk felismerték az ötletekben rejlõ lehetõségeket, és tekintélyes anyagi áldozatokat sem kímélve megteremtették a megfelelõ indukciós folyamatok hadmûveleti alapját.

Barnett a geopolitika sakktábláján négy szabad áramlás (flow) beindítását és haderejû biztosítását tartja az Egyesült Államok hegemóniá­jának megõrzése és kiépítése céljából elengedhetetlennek. Ezeknek a folyamatoknak a globalizáció széles áradatában „akadály- és súrlódásmentesen” kell egyesülniük. Elsõként a bevándorlótömegek szabad áramlásának szükségességére hívja fel Barnett a Pentagon vezérkarának figyelmét – miközben arról álmodozik, hogy az évi másfél millió fõs Európába áramoltatott tömeg homogén népességet fog eredményezni, amely szétzilálja majd a nemzetállamok önazonosságát. Egy mesterségesen kialakított, kreol bõrû közösség átlagembere rendelkezhetne annyi értelemmel, hogy dolgozni tud, legyen azonban annyira együgyû, hogy a politikai irányítással szemben semmiféle ellenállást nem tanúsít. Mindehhez hozzáfûzi még a szakértõ, hogy az áramlást nem szabad akadályoznia senkinek és semminek: se kormánynak, se intézménynek. Ilyen irányú akciók az Egyesült Államok létérdekét sértenék, vagyis el kell intézni szószólóikat, méghozzá hamar: „Meg kell õket gyilkolni.” („And when they threaten vio­lence against global order, I say: Kill them.” Blueprint for Action, 282. oldal.)

A továbbiakban a kõolaj, a földgáz és az ásványi kincsek szabad áramlásának biztosításáról beszél a szerzõ. Véleménye szerint ez csak úgy érhetõ el, ha nem állami szervek, hanem nemzetközi cégek döntenek a forgalmi és kereskedelmi szabályzatokról. Harmadik tézisé­ben Barnett a tõke egyes országokba való szabad bevitelét és a profit dolláralapú, Amerikába irányuló kivitelét követeli. A katonai szakértõ csupán geopolitikai koncepció­ja negyedik tézisében szentel, mintegy mellékesen, figyelmet hagyományos hadmûveleti célkitûzéseknek. Mégsem követel kevesebbet, mint az amerikai biztonsági eszközök és haderõ gátlástalan áramlását: „Egy állam sem állhat azon katonai beavatkozások útjába, melyek az Egyesült Államok érdekeit szolgálják.”

Röviden ennyit a Pentagon számára 2004-ben kidolgozott tervezetérõl, melynek napjainkra idõzített „súrlódás- és akadálymentes” megvalósulásáról mindenki saját megfigyelései alapján dönthet. Való igaz: a hidegháborús korszak lezáródása után ezek a gondolatok még mindenki számára õrületnek tûntek, és persze azok maradtak a mai napig. Minek kellett tehát bekövetkeznie, hogy a (nyugat-)európai polgárok jelentõs része, ha nem is döntõ többsége, nemcsak hogy el nem utasítja, de szolgálja is a globalizációs folyamatok széles körû megvalósulását?

Orbán Viktor számos nyilatkozatában azt a véleményt juttatta kifejezésre, hogy az a felfogás, melynek alapján az EU vezetõ politikusai erõsen vitatható döntéseiket meghozzák, logikai ellentmondásokra épül, józan ésszel már nem követhetõ. A miniszterelnök itt finoman, államférfihoz méltó módon fejezte ki magát. Mi magunk õrületes hazugságokról beszélnénk. A diagnózist a valóság követelményeitõl való ilyen mértékû elrugaszkodásra bevezetõül már megadtuk. Úgy véljük, hogy ez a kór a liberális világnézeti alapon terjedõ elmebántalmak legsúlyosabb változata.
Az igazság kedvéért meg kell jegyezni: nem minden liberális pártállású személy tartozik a járvány által veszélyeztetettek közé. A Nobel-békedíjas amerikai elnök, Barack Obama például rezisztensnek tûnik a kórral szemben, hallani sem akar Thomas Barnett gyilkossági felhívásának megvalósításáról. Ennek bizonyítékát abban látom, hogy Obama szót sem ejt arról, hogy azokat a – Barnett kifejezésével élve – „eszeveszett jobboldali politikusokat”, akik a tömeges bevándoroltatás ellen fellépnek, minden eszközzel irtani kell: meg kell õket ölni. Obama csak ennyit mond: „Nem az a kérdés, uraljuk-e a világot, csak az, hogyan uraljuk a világot. […] Ha egy ország nem azt teszi, amit mi akarunk, kénytelenek leszünk eltörni a karját.”

Az idézetet olvasva minden valódi európai tanúsíthatja, az amerikai elnök, ha bizonyos mértékben fogékonynak is mutatkozik Barnett gondolatvilága iránt, nem veszi át a katonai szakember alpári beszédstílusát. Nobel-békedíjas politikushoz méltón csak olyan elégtételrõl beszél, melyet becsületsértés esetén minden amerikai marhapásztor kikövetelhet magának.

A szerzõ kutató-pszichológus
Link