Röviden a lényeg: a magyarok a mai Ukrajna és Oroszország területérõl "származnak". Következtetés? Hm? Izrael = Oroszország? Atillavolt az elsõ rabbi unokája? Hm? Eddig az volt az általános tudományos vélekedés, hogy az Urálból a Kárpát-medencébe tartó magyar törzsek évszázadokig vándoroltak, és egy nagyobb déli kitérõ után jutottak el a honfoglalásig. A legutóbbi régészeti eredmények azonban arra utalnak, hogy lehetséges, ez nem így történt. Hanem alig néhány évtized, 40–60 év telt csupán el az Urál vidékének elhagyása és a honfoglalás között. Továbbá a magyar törzsek egy másik útvonalon, az eddig feltételezettnél északabbról érkeztek.
Sudár Balázs, az MTA Õstörténeti Témacsoport vezetõje (Fotó: Tbg)

Ha az új teória megállja a helyét, akkor az alapjaiban változtatja meg azt, amit a magyar õstörténetrõl eddig gondoltunk. Számtalan új kérdést vetnek fel az új kutatási eredmények, amelyekkel a Magyar Tudományos Akadémia Magyar Õstörténeti Témacsoportja mostanában állt a nyilvánosság elé.

A felfedezésekrõl Sudár Balázzsal, az MTA fõmunkatársával, a Magyar Õstörténeti Témacsoport vezetõjével beszélgettünk.

„Ha az elmélet áll, akkor minden eddigi válaszunkat újra kell gondolnunk” – mondta.

Az új elmélet régészeti leletekre támaszkodik. Eszerint a Középsõ-Urál vidékérõl a 830-as években indultak el a magyarok, egy lépésben érkeztek az Etelközbe (a Dnyeper és a Kárpátok közti területre), és innen jöttek a Kárpát-medencébe, a 800-as évek végén.

A mostanáig hivatalosnak számító, iskolákban tanított elmélet szerint az Urál vidékét elhagyó magyarok 400–500 évig vonultak végig a dél-orosz sztyepperégióban, érintették a Don és a Kubán folyók vidékét, illetve a Kaukázus elõterét. Ha az új elmélet helytálló, akkor ilyen nem történt.
Eddig hiányoztak a tárgyi emlékek

A déli és hosszú vándorlás elméletét nyelvészeti kutatásokra és írott forrásokra alapozták. A nyelvészeti szál a magyar nyelvet ért erõs török hatásból indult ki. A sok török jövevényszót a déli sztyeppén élõ török népek hatásával lehetett eddig magyarázni, és ennek alátámasztásra tetszetõs értelmezésnek tûnt, hogy ez több évszázados együttélés következménye lehetett.

Ezt össze lehetett kapcsolni olyan írott forrásokkal, amelyek késõbbi krónikákban szerepelnek, és a déli vándorlást említették, többek között Szkítiával hozva összefüggésbe a magyarokat. „Ezek azonban lehet, hogy utólag színezett lejegyzések” – figyelmeztetett Sudár Balázs.
A Témacsoport által gondozott sorozat elsõ része: honfoglaláskori viseletek.

Ami az elmélethez nagyon hiányzott, azok a régészeti leletek. Nincsen kézzel fogható nyoma annak, hogy a magyar törzsek évszázadokig a déli sztyeppéken tartózkodtak volna.
Máshol vannak a tárgyi emlékek

Vannak viszont régészeti leletek, amelyek a 800-as évekbõl valók, nagyon hasonlítanak a honfoglalás kori magyar leletekhez, csakhogy a mai Oroszország és Ukrajna területérõl kerültek elõ. Ezekre alapoz az új elmélet.

A leletek egy része nem most került elõ, hanem orosz és ukrán múzeumok raktáraiban álltak, de korábban nem nagyon értelmezték õket. Nem kapcsolódtak semmilyen más helyi leletekhez. Mint kiderült, a honfoglalás kori magyar leletekhez hasonlítanak.
Elképzelésünk a honfoglalásról mostanáig. (Forrás: A honfoglalók viselete, Helikon, 2014)

Türk Attila régész a 2000-es évek közepe óta foglalkozik ezekkel a leletekkel, szisztematikusan nézte át ezeket a tárgyakat. Továbbá magyar expedíciók, illetve ukrán és orosz régészek is újabb leleteket tártak fel, és ezek szintén párhuzamba állíthatók a honfoglalás kori kárpát-medencei tárgyakkal. Azokra hasonlítanak leginkább. Ezek egy részét bemutatja a tavaly megjelent A honfoglalók viselete címû könyv, ami egy most indult, Magyar õstörténet címû sorozat elsõ darabja.
Új utakon: Türk Attila régész által rajzolt új térkép. (Forrás: A honfoglalók viselete, Helikon, 2014)

Elsõsorban harcosok sírjaiból elõkerült tárgyakról, többek között lószerszámokról, viseletdíszítésekrõl, cserépedényekrõl van szó. A legjelentõsebb új lelõhelyek az oroszországi Cseljabinszk (Dél-Urál), illetve az ukrajnai Szubbotcy (Dnyeper jobb partja, Kijevtõl délre) térségébõl kerültek elõ. Ezek jelölik ki az új elmélet szerinti rövidebb vándorlás nyomvonalát.
Az új válasz új kérdéseket vet fel

Eddig a hosszú vándorlás korából való leletek hiányát például azzal magyarázták, hogy nem volt jól elkülöníthetõ elõzménye a honfoglalás kori tárgyi kultúrának. Vagyis a Kárpát-medencében a már itt lévõ kultúrával keveredve egy sajátos szintézis jött létre, és ennek újszerûsége miatt nem lehetett magyar elõzményeket találni a sztyeppén. Az új elmélet ezt az „átöltözést” cáfolja.

Választ kell viszont találni arra többek között, hogy ha nem volt hosszú déli vándorlás, akkor honnan jöttek a török jövevényszavak ilyen nagy számban a magyar nyelvbe.

Újra kell értelmezni a kazár–magyar kapcsolatokat is, mert az eddigi elmélet fontos pontja volt, hogy a magyarok hosszabb ideig éltek a Kazár Birodalom keretein belül vagy annak szomszédságában.

Hol voltak a magyarok a rövidebb vándorlás elõtt? Az Urál vidékén, vagy térben és idõben olyan helyeken, amelyekkel eddig nem számoltunk?

Mi lett azokkal a magyarokkal, akik nem vettek részt a honfoglalásban? Az biztosnak látszik, hogy a magyar törzsek több felé szakadtak, a mongol invázióig (13. század elsõ fele) jelentõsebb magyar csoport élt az Urál vidékén (velük találkozott Julianus barát). Lehetséges, hogy voltak, akik tényleg a Kaukázus felé mentek, róluk emlékezett meg Bíborbanszületett Konstantin bizánci császár.
Ásni és friss szemmel olvasni is kell

A kutatásokat több irányba kell folytatni, és ehhez jó alap, hogy a 2012-ben az MTA-n megalakult Magyar Õstörténeti Témacsoport számos tudományterület kutatóinak együttmûködését teszi lehetõvé, így a régészek, történészek, nyelvészek, néprajzosok közösen kereshetnek megoldásokat.

A kutatók szeretnék folytatni az oroszországi és ukrajnai régészeti feltárásokat. A helyi régészekkel jó a kapcsolat, de az ukrajnai háború nem kedvez a tudományos munkának. Az arrafelé talált eddig nem publikált, de már kiásott leletek további vizsgálata is nagyon fontos lenne.
Sudár Balázs (Fotó: Tbg)

Sudár Balázs szerint nagyon fontos feladat a történeti források újraértelmezése. Vagyis észrevenni a középkori krónikákban, feljegyzésekben azokat az utalásokat, amelyek a magyar õstörténetrõl szólhatnak. „Amit eddig magyar néven kerestünk, azt nem biztos, hogy így fogjuk megtalálni” – figyelmeztetett Sudár. Kiket értettek a feljegyzések baskírok vagy szavirok alatt? Lehet, hogy a magyarokat? „Vagy az is lehet, hogy olyan népnevet kell keresni a feljegyzésekben, ami eddig eszünkbe se jutott.”

Szintén fontos lenne sztyeppei népek történetének további kutatása. „A sztyeppei vándorlás egy rendszer, az egyik nép helyére egy másik nyomul be, találkozások, egymásra hatások rendszere volt” – mondta Sudár. Ha a magyarok közvetlen említését nem is találjuk meg, a mögöttük vagy elõttük járókét lehet, hogy igen, és a hálózat felépítésébõl eljuthatunk valahova.
És hogyhogy magyarul beszélünk?

Sudár Balázs arra is emlékeztetett, hogy sok egyéb nyitott vagy vitatott kérdés van még a honfoglalással kapcsolatban is. Elképzelhetõ például, hogy a honfoglalás már 895 elõtt elkezdõdhetett, és hosszabb folyamat volt, a Kárpát-medence keleti részén már korábban megtelepedtek a magyarok. Fontos kutatási terület a Kárpát-medence nyugati felén lévõ Karoling tartomány kultúrájának és történetének vizsgálata is.

Az sem világos, hogy mennyien voltak és hogyan hatottak a betelepülõ magyarokra a honfoglalás elõtt itt élõ avarok (egy szintén keletrõl érkezõ, eredendõen lovasnomád néprõl van szó, amelynek birodalma a honfoglalásra már eltûnt).
Régészeti rajz egy sírról (Forrás: A honfoglalók viselete, Helikon, 2014)

Egészen különös Sudár szerint az is, hogy a magyarok megtartották a nyelvüket a honfoglalás után is. A legtöbb példa azt mutatja, hogy a betelepülõ népek átvették a helyi kultúra nyelvét, mire saját államot alapítottak. Így lett például szláv nyelve az egyébként török bolgároknak, vagy lettek szintén szláv nyelvûek az egyébként Skandináviából érkezõ oroszok (ruszok). Logikus magyarázat lenne, hogy a Kárpát-medencét nagyon kevesen lakták a honfoglaláskor, vagy hogy a magyarok voltak rengetegen, de valójában egyikre sincs semmilyen bizonyíték.
Az íróasztalnál felismert elmélet és a gyakorlat néha ellentmondanak

Megkérdeztük Sudár Balázs véleményét a hazai hagyományõrzõ mozgalmakról is. Szerinte a tudománynak mindenképpen fel kell vennie a kapcsolatot velük: az amatõr érdeklõdõk igényeit ki kell szolgálni, míg a mozgalom szûkebb, de szinte profiként mûködõ rétegét be kell vonni a kutatásokba. Utóbbiak munkája például a honfoglalás kori tárgyak rekonstruálása esetében nagyon komoly eredményeket is hozhat.

„László Gyula remek régész volt, de azt például íróasztal mellett tévesen feltételezte, hogy a szablya fokéle arra szolgált, hogy visszafelé húzva az ellenfél lovát megsebesítsék vele. Amikor kipróbálták, kiderült, hogy visszahúzásból ezt nem lehet megcsinálni, szúrásra viszont alkalmas a szablyák fokéle. Elõfordult, hogy egy rekonstruált nyeregrõl a hagyományõrzõk azonnal látták, hogy azt nem lehet egy igazi lóra rátenni. A speciális gyakorlati tudás sokat segíthet, és a hagyományõrzõk az ismeretterjesztésben is nagyon fontos szerepet kaphatnak. Ezért segíteni kell õket, hogy minél pontosabb információkhoz jussanak a tudománytól.”
Link