Honnan olvasnak:



Le lesztek figyuzva!!!

Bejelentkezés

Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése

Mi a baj a francia terrorelhárítással, és mi köze ehhez a politikai korrupciónak?

TechnikaKevéssel a brüsszeli merényletek után már reflektorfénybe kerültek a belga hatóságok vélt vagy valós hibái, amelyek akadályozhatták az elkövetõk korábbi kézre kerítését. A szomszédos Franciaországban ugyan épp most sikerült lefoglalni egy feltételezett támadáshoz használandó arzenált, de ez a siker sem feledteti, hogy az antiterrorista apparátus jó ideje súlyos gondokkal küzd. Egy most megjelent könyv szerint a problémák gyökere összefügg a politikai korrupcióval is.


Hogyan lehetséges, hogy a legismertebb frankofón djihadista, az 1987-ben született belga-marokkói állampolgárságú Abdelhamid Abaaoud, aki 2015-ben négy elvetélt franciaországi merényletben is szerepet vállalhatott, gond nélkül utazhatott Brüsszelbõl Párizsba tavaly novemberben társaival egyetemben – a fegyvereket és robbanóanyagot is szállító 3 autóval, kvázi konvojban, 10 perces eltéréssel átlépve a belga határt? Hogyan lehetséges, hogy ugyanõ, akit a hatóságok ekkortájt is Szíriában hittek, 2 év alatt két ízben is anélkül látogatott a közel-keleti országba, hogy bárki feltartóztatta volna?

E kérdésekkel kezdõdik Antoine Peillon újságíró most megjelent Résistance! (Ellenállás) címû kötetének a neten is olvasható részlete. A La Croix katolikus napilap riportere 2012-ben az adóelkerülésnek szentelt egy izgalmas könyvet, amelyrõl itt is írtunk. Ezúttal is felbukkannak az adócsalás utáni nyomozások eltussolásáról beszámoló egykori informátorai, ugyanis a francia terrorelhárítás egyik legmélyebb strukturális problémája összefügghet a pénzügyi hírszerzés mûködésének 2008-as átalakításával.

Egy végzetes reform következményei

A Peillon által feltárt problémák zöme eddig sem volt ismeretlen, a tavaly novemberben 130 halálos áldozattal járó merényletek után újfent komoly vita alakult ki az állami szervek esetleges hiányosságairól is, és többek között a Mediapart portál közölt egy nagyobb lélegzetû feltáró anyagot a terrorelhárítás „példátlanul súlyos válságáról”, amelyet a politikai hatalom nem lenne hajlandó tudomásul venni. Az újságírócsapat több tucat, az antiterrorizmus különféle szerveinél vagy területein tevékeny személlyel konzultált, és megállapításaik szerint az elsõ és legfontosabb problémának a kaotikus szervezeti ábra tûnik: összesen 19 olyan, különféle fennhatóságú szerv létezik az országban, amelyek feladata a terrorizmus elleni küzdelem (lásd a címlapképet) .

A nyolcvanas években megalapozott struktúrában 2008-ban zajlott egy végzetesnek bizonyult reform: Nicolas Sarkozy köztársasági elnöksége alatt összeolvadt a hírszerzés két apparátusa – szakértõk kedvéért a DST és az RG; összevonásukból jött létre a DCRI, amelyet azóta DGSI névre kereszteltek. Ez a manõver – állították egykor a Médiapart, ma pedig Peillon forrásai – minden szempontból kudarcnak mondható, amelyet azóta sem sikerült orvosolni.

A fúzió létrehozott egy vízfejû szervezetet, miközben aláásta a hírszerzés területi beágyazottságát, pedig ahogy az utóbbi évek megmutatták, merényletekre korántsem csak a fõvárosban kerülhet sor. A hájas tésztához hasonlított rendszerben van tehát egy centralizált csúcsszerv (DGSI), illetve másféltucat, többé-kevésbé specializált tagozat, amely a terrorizmusra fókuszál – a rendõrségnél, csendõröknél, külsõ, belsõ hírszerzésnél, igazságügyi nyomozóknál stb., azaz különbözõ testületek fennhatósága alatt.

Közöttük mondhatni nem ideális a koordináció, a szokásos rivalizáláshoz adódik a csúcsszerv DGSI-hez fûzõdõ problematikus viszony; a Mediapart forrásai súlyos bizalomvesztésrõl, az információk visszatartásáról, az alacsony hatékonyság miatt az informális – ügynökök közötti – kommunikáció elõnyben részesítésérõl szólnak, a hivatalos csatornák használata helyett.

Amikor egy célszemélyt követõ ügynök felismeri az utca túloldalán parkoló autóban a másik szerv embereit, akik szintén ugyanazt a személyt figyelik meg, csak éppen egymásról nem tudnak; vagy amikor egy akut helyzetben csak negyedszer sikerül eltalálni egy amúgy követett gyanúsított címét – akkor nyilvánvaló mûködési problémákról van szó.

A dokumentációs források jelentõs elszegényedésére már a fúzió után egy évvel felhívta a figyelmet egy belsõ jelentés, ugyanez az inspekciós szervezet tavaly októberben (azaz a merényletek elõtt néhány héttel) „objektíven hibás mûködéseket” állapított meg, és az információ hatékonyabb felfelé áramlását sürgette. A szenátus beszámolója tavaly áprilisban ostorozta „a rosszul elõkészített és rosszul megvalósított” reformot és a DGSI mûködését, tavaly februárban pedig az egyik rendõrszakszervezet anyaga állapította meg nyersen, hogy a szervek közti kommunikáció „szélsõségesen feszült és nehéz”.

A két fenti példa egyébként a januári merényletek során született, Saïd Kouachi, a Charlie Hebdo szerkesztõségében gyilkoló testvérpár egyik tagjának címét sikerült csak negyedszerre jól megtippelni (bár minden körben több címet is megadott lehetségesként a DGSI). A januári merényletek után már végigsöpört volna egy monumentális pánik a hírszerzés berkein: többek között akkor döbbentek rá, hogy hiába voltak már konkrét terrorizmussal összefüggésbe hozható ügyei Amedy Coulibalynak és az egyik Kouachi-fiúnak, hiába követték és hallgatták le õket, mégis elképesztõen kevés információ áll róluk rendelkezésre.

A pánik nyomán a DGSI parancsba adta, hogy a Párizs környékén élõ összes „célpont” elérhetõségét csekkolni kell, akár kapcsolatban álltak a merénylõkkel, akár nem. Az operáció révén azok is tudomást szereztek arról, hogy figyelik õket, akik errõl korábban esetleg nem is tudtak – sajnálkozott egy ügynök a Mediapart-nak.

Kapcsolódó írásaink

Mindössze 11 lövést adhattak le a terroristák a több órás “brutális tûzharcban”

Kiderült, miért kapott Becsületrendet a francia elnöktõl a szaúdi koronaherceg: mert kért egyet!

Hervé Falciani és a Swiss Leaks: Azt csináljuk, amit a kormányok nem akarnak megtenni

A szõnyeg alá söpört Falciani-listák: Korrupt bankok segítik a korrupt elitet

Titkosszolgák is szivárogtattak a korrupt elitrõl Párizsban

A többször beazonosított és megerõsített problémát végül tavaly júniusban próbálták meg orvosolni a 2012 óta kormányzó szocialisták, méghozzá úgy, hogy a belügyminiszter felügyelete alatt egy újabb, kb. 10 fõs vezérkar jött létre (EMOPT), hogy koherensebbé és hatékonyabbá tegye a küzdelmet. Nem túl meglepõ módon, a rosszul együttmûködõ egységek elégtelen struktúrájának jobb koordinációjához nem elegendõ egy újabb munkacsoportot létrehozni a káosz tetején – múlt év végéig az EMOPT csak ezt az elõre megjósolható kudarcot tudta beteljesíteni.

Az utóbbi évek rossz mûködése, a terrorista veszély jellegének átalakulása és a közelmúlt sokasodó kudarcai a dolgozók lelkesedését is lelohasztották volna – egyre kevesebben vágynak olyan szolgálatra, ahol a 24 órás készenlét mellett az ember még azért is emésztheti magát, hogy vajon személyes felelõssége vagy az elhárítás elégtelen mûködése nyom többet a latban egy-egy tragédia alkalmával.

High tech terrorelhárítás a low tech dzsihadistákkal szemben

A következõ súlyos probléma a megkérdezettek szerint a technológiai eszközök hatékonyságának túlbecsülése, ami az utóbbi húsz év fejlesztéseit meghatározta. Többen párhuzamba állították az USA 2001. szeptember 11-e utáni döntéseit és a francia politikai stratégiát. Mindkét esetben bizonyosnak tûnik, hogy hiába a technológiába fektetett milliárdok, ha nincsenek a révükön beszerzett komplex adatözön elemzésére alkalmas emberfõk.

A megfigyelés, lehallgatás technológiáinak fejlesztése önmagában kétséges operatív elõnyökkel jár, ha a humán hírszerzésnek nem sikerül lépést tartania vele – Franciaországban pedig úgy tûnik, ez a helyzet. Már 2014-ben is érkeztek arra utaló vélemények a szolgálatoktól, hogy a radikalizálódással gyanúsítható személyek megfigyelése, a beépülés lehetetlen követelményeket állít, miközben nemcsak a globális elemzésre alkalmas dolgozók hiányoznak, de olykor hónapokig kell várni a hagyományosan rögzített felvételek átiratára is, vagy akár hetekig arra, hogy házkutatást tartsanak egy bíró kezdeményezésére.

A brüsszeli merényletek nyomán a Libération napilapban jelent meg néhány napja egy nyomasztó körkép arról, mennyire túlterheltek a szolgálatok, ahol a paralízis veszélye is fenyeget. A napilapnak nyilatkozók szerint hetente kapnak merényletrõl szóló riasztásokat, ebben a ritmusban az esti lefekvésnél már szinte egy meglepetéssel felér, hogy „uff, nem ma történt meg”. A dzsihadisták jelentette veszély stratégiai feldolgozására sincs elemzõ, megértõ kapacitás, „az ügynököket fizikailag elárasztják az adatok ezrei”.

Adminisztratív képtelenség kezelni az összes bejövõ figyelmeztetést; és ahogy egy másik forrás megállapítja, az, hogy a rendelkezésre álló adatok értelmezésére egyszerûen nem jut energia, nem csak a franciák problémája, többek között a belgák is ezzel küzdenek. A Libé szerzõje emlékeztet arra, hogy a Soufan Group amerikai think-tank szerint Franciaországba 236 dzsihadista van visszatérõben a háborús zónákból, Nagy-Britanniába 300, Németországba 270, Dániába 50, Hollandiába 40 fõ.
A 2014 április 29 és 2015 március 12 között érkezett bejelentések "radikalizálódó" személyekrõl. Ahogy a Le Monde ábrája mutatja a jelenség 1 kivételével minden francia megyében jelen van. A jelzett személyek 9% távozott 2015 márciusáig Szíriába; 35%-uk nõ, 4%-uk áttért, negyedük kiskorú volt. Forrás: Le Monde
A 2014 április 29 és 2015 március 12 között érkezett bejelentések “radikalizálódó” személyekrõl. Ahogy a Le Monde ábrája mutatja a jelenség 1 kivételével minden francia megyében elõfordul. A jelzett személyek 9% távozott 2015 márciusáig Szíriába; 35%-uk nõ, 40%-uk áttért, negyedük kiskorú volt. Forrás: Le Monde

Ahogy a Libération tegnapi vezércikke is leszögezi, e jóideje beazonosított problémákhoz képest a francia politikusok reakciói mintha fényévekre lennének: az újabb és újabb antiterrorista törvények, akárcsak a szükségállapottal bevezetett új jogkörök nem igazán tették hatékonyabbá a terroristák elleni küzdelmet – miközben a polgárok jogai sérültek, és a kormány jogkörei nõttek.

Hiperaktív törvényhozás hosszútávú stratégia nélkül

A szocialista kormány tavaly alkotott új hírszerzési törvényének – amelyet a januári merényletek árnyékában szavazó képviselõk, néhány kisebb civil szervezet kritikája és tiltakozása ellenére viszonylagos közönyben fogadtak el – kizárólagos újdonsága, hogy megteremti a tömeges megfigyelés törvényi kereteit. Csakhogy hiába a high tech módszerek – ha a vonal másik végén senki sincs, aki feldolgozza az információkat, és ha a terroristák egyre inkább low tech technikákat használnak. Március 22. másnapján Valls azt javasolta, az EU-ban hozzák létre a repülõgéppel utazók adatainak közös regiszterét, csakhogy, jegyzi meg a napilap brüsszeli tudósítója, az eddigi elkövetõk kivétel nélkül autóval, taxival, olykor vonattal és metróval mentek a tett színhelyére.

A politikusok és a törvényhozás évek óta hiperaktivitással próbálja jelezni a választók felé, hogy ura a helyzetnek: Mohammed Merah 2012 márciusában elkövetett gyilkosságai óta 4 antiterrorista törvény született; a legutóbbi alkalmazását lehetõvé tévõ szövegek épp a novemberi merényletek elõtt egy hónappal jelentek meg. November 17-én a közlekedési eszközökön dolgozók és az eljáró rendõrök kompetenciát tárgyaló törvényjavaslat lett volna napirenden (a kudarcba fulladt Thalys-merénylet nyomán); november 13-án pedig a belügyminiszter a terrorista és bûnözõ csoportok fegyverellátását szolgáló hálózatok elleni tervet mutatott be…

2014-ben 432 új poszt jött létre az újdonsült DGSI-ben, évi plusz 12 millió euró jutott a költségvetésébe, 2015 januárja után pedig 3 év alatt 1400 új rendõri és csendõri állást ígért a kormányfõ, közülük 1100-at a belsõ hírszerzés területére; végül júliusban létrejött a belügy alá helyezett koordinációs feladatokkal megbízott, fentebb már említett EMOPT (amely még rá sem került a Le Monde tavaly januári infografikájára).

A kormány egyik fontos érve az volt a hírszerzési törvény mellett, hogy olyan már létezõ, de eddig törvényellenes gyakorlatot tesz legálissá, ami megkönnyíti és stabilizálja a szolgálatok munkáját. A hírszerzés és a külügy egyik volt munkatársa, az Abou Djaffar néven blogoló Jacques Raillane szerint, azok, akik kételkedve fogadták a varázsszerként belengetett törvényt, leginkább cinizmussal, rosszabb esetben az árulás vádjával szembesültek, de továbbra sem világos, hogy miért kellene törvényekkel szentesíteni olyan praktikákat, amelyek a megvalósult merényletek alapján legalábbis nem bizonyultak hatékonynak.

„Djaffar” is megállapította, hogy a technikai hírszerzésnek nincsenek mindenre válaszai. Az esetek túlnyomó részében a technikai eszközökkel megszerzett adatok csak kiegészítenek más módon begyûjtött információkat, és az elemzõk feladata az, hogy megtalálják azt a logikát bennük, amely mûveleti sikerekhez vezet. Azt hinni, hogy a technikai hírszerzés a biztonságunk egyetlen záloga, épp akkora idiotizmus, mint azt gondolni, hogy teljesen le lehet róla mondani.

„Ha nyilvánvaló, hogy egyetlen jelenlegi kudarcunk sem került elemzésre, ez feltehetõen a sikerekkel sem történt meg. Ellenkezõ esetben minden kétséget kizáróan kiderült volna, hogy a szolgálatoknak alapvetõen egy belsõ átszervezésre van szükségük, hogy ne egymásra dobált válságcsoportokból álljanak és kimerült elemzõkbõl, akik változó prioritások után futnak, ahelyett, hogy a mélyen szántóbb munkára koncentrálnánk.”

A tavasszal megszavazott törvény, akárcsak a fizikai biztonságot szolgáló intézkedések, vagy a katonai hadmûveletek, ha kecsegtethetnek is átmeneti haszonnal, a dzsihád által felvetett kihívások egyikére sem felelnek. A törvény nagyobb hatalmat próbál adni a szolgálatoknak, de semmilyen átfogó politikára nem támaszkodik. Tökéletlen gyakorlatokat erõsít meg, téves alapokra épül, és semmilyen hosszú távú megoldással nem szolgál. Elõbb átfogóan kellene a jelenségrõl gondolkozni, majd az ebbõl a reflexióból levonható következtetéseket kellene akciókká és politikákká transzformálni. Csak épp sokkal könnyebb és gyorsabb ennek ellenkezõjét cselekedni, imádkozva, hogy semmi ne történjen, várva a nyugdíjat vagy a választásokat.”

A hónapokkal ezelõtt tett megállapítások mit sem vesztettek aktualitásukból. Ugyan a francia kormány legfõbb politikai megoldásának beállított alkotmánymódosítása a napokban elbukott a jobboldali ellenzék (és szenátusi többség) ellenállásán – így a szélsõjobb régen dédelgetett álma, az állampolgárságtól való megfosztás sem kerül be az alkotmányba. Akárcsak a szükségállapottal járó különleges kormányzati felhatalmazások. De a kormány a büntetõ törvénykönyv módosítását is tervezi, hasonló „liberticid” jelleggel, a belügyminiszter pedig most éppen a kódolt adatforgalmat ostorozza, mintha ott rejlene a megoldás a brüsszeli merényletek nyomán újra nyomatékosított szervezeti, mûködési problémákra. Az állampolgárság kérdésé után az új sláger a tényleges életfogytiglan… Ahogy a Canard Enchainé címlapja viccelõdik, már csak a “visszaesõ kamikázéknak kilátásba helyezett tényleges halálbüntetés” hiányzik az arzenálból.

Az utóbbi idõszak megvalósult és elvetélt merényleteivel tagolt hosszú hónapjai alatt újra és újra hasonlóképp diagnosztizált problémák köszönnek vissza Antoine Peillon könyvében is. Az õ különféle státuszú, és olykor névvel is nyilatkozó forrásai is megerõsítik, hogy az RG és a DST összevonása katasztrofális döntés volt. A butikot azóta nagyon rosszul irányítják – állította még tavaly januárban Xavier Raufer (az MCC, Paris II Panthéon-Assas kutatója), és „nem mûködik”, ellentétben más szervekkel (pl. a párizsi prefektusnak alá rendelt DRPP-vel vagy az antiterrorista UCLAT-tal szemben), amelyekre azonban nem figyelnek eléggé.

Az RG, azaz a Renseigment Généraux, területileg beágyazott, az „utcán” és viszonylag szabadon, más szervek felé nyitottan dolgozó ügynökeinek országos hálózatának részleges felszámolása, részben pedig egy jóval bürokratikusabb és az államtitok kultúrájában tetszelgõ szervezetbe való beolvasztása végzetes hiba volt. A saját fontosságának rabjaként mûködõ DGSI nemcsak a technológiai hírszerzést értékelte volna túl, de a nemzetközi terrorizmust is a hazai, európai elkövetõk megfigyelésének rovására.
Az Abaaoud-sejt leágazásai; forrás: lalibre.be
Az Abaaoud-sejt leágazásai; forrás: lalibre.be

Peillon több példát is hoz arra, hogy az arab és török forrásokból származó információkat nem használta fel a gall hírszerzés, illetve elveszítette félúton olyan kaliberû figurák nyomát, mint pl. Ismaël Mostefaï, a Bataclan koncerterem késõbbi kamikazéja. Ahogy arra is, hogy a DGSI (ahol csak 9 és 18 óra között dolgoznának) megtagadott vagy visszatartott információkat a többi szervezettõl.

A novemberi merényletek után sem változik a diagnózis: a belsõ hírszerzéssel továbbra is komoly gondok vannak, amelyek a 2008-as reformra vezethetõek vissza. A decentralizált RG-tõl nyilvánvalóan tartó Nicolas Sarkozy döntése nyomán a területileg és intézményesen is beágyazott belsõ hírszerzés helyett a DST kémelhárítási kultúrája kerekedett felül. A 2014 elején ennek orvoslására létrehozott újabb területi szerv (SCRT) nem oldotta meg a gondokat, többek között azért sem, mert nincs elegendõ eszköze, és a DGSI szisztematikusan elzárkózik az együttmûködéstõl – így pl. több fontos adatbázishoz nem adott hozzáférést az SCRT alkalmazottainak.

A pénzügyi hírszerzés és az éveken át eltussolt UBS-botránya

Peillon legérdekesebb felfedezései azonban a pénzügyi hírszerzésre vonatkoznak. A 2012-ben az adócsalásnak szentelt könyvének központi szereplõje, az Aleph álnevet használó tiszt a 2013-ban még DCRI névre hallgató csúcsszervnél dolgozó lázadók egyike, akik egy anonim levélben „jelentették fel” feletteseiket a francia parlament adóelkerüléssel foglalkozó munkacsoportjánál. Azt javasolták, hogy egy vizsgálóbizottság vonja felelõsségre a gazdasági és pénzügyi aligazgatóság vezetõjét, illetve más elöljárókat, akik politikai célból tartanának vissza információkat az igazságszolgáltatást hátráltatva.

Aleph volt az is, aki Peillont másfél évvel korábban, 2011 õszén kereste meg, hogy kollégái megbízásából szivárogtasson egy majd egy évtizeden át szisztematikusan eltussolt csalássorozatról, a genfi székhelyû UBS bank franciaországi klienseket toborzó illegális tevékenységérõl. A bank munkatársainak formális és informális (anonim) feljelentései ellenére hosszú éveken át semmi sem történt az ügyben, amelyrõl tudomása volt a bûnüldözés több francia szervének is – kivéve a pénzintézet szabályosan eljáró munkatársainak zaklatását.

A riporter a különféle nyomozó testületek képviselõi mellett a bank svájci és franciaországi alkalmazottaival is találkozik, akik Aleph-hez hasonlóan nagy mennyiségû írásos bizonyítékkal látják el, méghozzá ugyanabból az okból: mivel a hivatalos szervekhez küldött bejelentéseik nulla konzekvenciával jártak, csupán a nyilvánosságtól remélik a törvényszegõ tevékenységek felfüggesztését. Peillon 2012 márciusában egy könyvben tárja a közvélemény, és nem utolsósorban az igazságszolgáltatás elé információit: Az a Franciaországnak hiányzó 600 milliárd [1] c. kötet elõszavában és utolsó mondataiban is utal arra, munkáját és a tulajdonában álló dokumentumokat is az igazság feltárásában érdekelt hatóságoknak ajánlja.

A könyv megjelenése nyomán több nyomozás, eljárás és parlamenti vizsgálóbizottság szervezõdik – mindezt elõsegíti a tízéves jobboldali kormányzás, illetve 17 év után a köztársasági elnöki palotát is visszafoglaló Szocialista Párt választási gyõzelme, majd az alig egy éven belül robbanó Cahuzac-botrány: a vagyonát svájci számlákra menekítõ költségvetési miniszter bukása.

Az elnök emberei

Peillon egykori kutatásai kifejezetten rossz fényt vetettek a Sarkozy-érára – bár ahogy a Cahuzac-ügyben is kiderült, a csalások szõnyeg alá söprése bizonyos esetekben egyes szocialisták támogatásával zajlott. Az ex-elnök és pártja azóta sokasodó problémái az igazságszolgáltatással nem cáfolták e vádakat. Aleph tavaly november végén egyenesen azt állítja, meggyõzõdése, hogy az RG felszámolása összefüggött azzal, hogy pl. a terrorizmus finanszírozását felderítõ munkájuk során találkoztak olyan adatokkal is – adóelkerülés, illegális pártfinanszírozás, korrupció – amelyek veszélyeztették Sarkozyt és befolyásos barátait.

A 2008-as fúzió káros következményeit hasonlóan értékelte maga a DCRI is a parlamenti képviselõknek készült, feljebb már említett jelentésben 2013 februárjában. Míg a 2008-as reform elõtt az RG központi szervei rendelkeztek olyan gazdasági és pénzügyi információkkal, amelyeket ütköztetni tudtak az ügynökök a bankokban kialakított kapcsolataik visszajelzéseivel vagy figyelmeztetéseivel – mindez a pénzügyi hírszerzés centralizációjával megszûnt, és a terepen beszerzett információk a fiókok mélyén rekedtek az államtitok védelmében. A szolgálatok vezetõinek számonkérését szorgalmazó irat szerint a DCRI-nek hiába volt nagyon is pontos rálátása nemzetközi adócsalás praktikáira, eltitkolta eredményeit az igazságszolgáltatás elõl – és akár politikai haszonszerzésre (kvázi zsarolásra) is használhatta azokat.

Az akkor komoly vádakkal érintett vezetõk közül Bernard Squarcini , az „FBI à la française”, azaz a DCRI elsõ igazgatója, Sarkozy bizalmasa azóta szinte eltûnt a közéletbõl, 2014-ben pedig jogerõsen elítélték, mert fõrendõr korában illegálisan figyeltetett meg újságírókat, alkalmasint a köztársasági elnök kérésére. Szakmai tapasztalatait azóta a magánszférában, többek között a legnagyobb francia vagyonok biztonsági cégeként kamatoztatja.

Egykori beosztottja, a hírhedt gazdasági K aligazgatóság vezetõje az Elysée-palota fennhatósága alatt kezdett dolgozni 2010-tõl, mind a jelenleg szintén eljárás alatt álló egykori kabinetvezetõ, majd belügyminiszter Claude Guéant, mind Sarkozy nagy figyelemmel követték volna munkáját a gazdasági hírszerzés területén. Helyettese, Éric Bellemin-Comte pedig – némileg meglepõ módon – ma is az Elysée kötelékében dolgozik, közvetlenül a köztársasági elnöknek alárendelt poszton, a 2011-ben Sarkozy által kreált „nemzeti hírszerzési koordinátor” tanácsadója lassan 6 éve…

Az „elnök embereinek” távozása után néhány hónappal, 2011 decemberében különleges hadmûvelet zajlik a DCRI Párizs melletti, mintegy 3000 hivatalnokot foglalkoztató székházában. Néhány héttel korábban az alkotmány bíróság szerepét betöltõ Conseil constitutionnel feloldja azt a 2009 óta létezõ tilalmat, amely az állambiztonságra hivatkozva megtiltotta az igazságszolgáltatásnak, hogy egyes minisztériumokban, a köztársasági elnökség irodájában és a hírszerzés intézményeiben kutakodjon. A döntés hatályba lépésének hetében, 2011 decemberében masszív adatmegsemmisítés kezdõdik a DCRI székhelyén: a dossziék, cd-k, dvd-k bezúzása után néhány héttel a gépparkot is kicserélik.

„A politikusok harcias modorban szónokolnak, de nincsen hosszú távú víziójuk”

A tavaly novemberi merényleteket egy néhány héttel korábbi interjúban szinte „megjósoló” Marc Trévédic, volt antiterrorista bíró afféle sztárrá vált a támadások nyomán. A médiában korábban is gyakran szereplõ, radikális iszlámra szakosodott szakember 10 éves megbízásának lejárta után, nyár óta válóperekkel foglalkozik Lille-ben.

49 ezer aláírás gyûlt össze annak érdekében, hogy a bíró – aki a novemberi döbbenet idején közérthetõ módon és õszintén beszélt arról, milyen hiányosságok, következetlenségek, diszfunkciók jelentik a legnagyobb veszélyt – újra visszatérhessen az antiterrorizmus terepére. Trévidic kétségtelenül túlpörgött az utóbbi hónapok reflektorfényében, és még néhány éve élõ adásban „többszörös visszaesõnek” nevezte Sarkozyt, tavaly pedig nyíltan kritizálta a szocialisták hírszerzési törvényét – ami bizonyára nem növeli esélyeit a visszatérésre.

Ezzel együtt is megfontolandó lehet azonban, amit tavaly novemberben mondott a Médiapart-nak:

„A belsõ hírszerzés hasznosságának kérdését nem akarják feltenni, egész egyszerûen azért, mert nem szeretnék, hogy az igazságszolgáltatás a szervek mûködésére lásson… a politikai osztály alapvetõen azt gondolja, hogy ez az állam saját vadászterülete, még akkor is, ha ezzel feláldozzák a hatékonyságot. De a jelenlegi mentalitásokkal ez azt jelenti, hogy a mesebeli szörnynek kellene Hüvelyk Matyit szolgálnia…”Link

Hozzászólások

Még nem küldtek hozzászólást

Hozzászólás küldése

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Generálási idő: 0.28 másodperc
2,745,917 egyedi látogató