Honnan olvasnak:



Le lesztek figyuzva!!!

Bejelentkezés

Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése

Schuster Lóránt mindenkit lezsidózott

BelföldEmlékszem pár éve már az itteni Front-osok mondták, hogy Lóri óvta õket tõlem, most meg õ jóbikozik az "osto-bája". Alakul ez szépen. Teljesen elmentek itt már mindenkinek otthonról. Szerda este Schuster Lóránt volt a Jobbik Újbudai alapszervezetének vendége – tudósított az eseményrõl az ATV. Az eredeti terv szerint Novák Elõd Jobbik-alelnök beszélgetett volna a P. Mobil frontemberével annak legújabb könyvérõl, de Novák végül a közönség soraiban foglalt helyet.

Schuster Lóránt pedig nem éppen irodalmi stílusban zsidózta végig az eseményt:

„Delhusa Gjon milyen származású?” A közönségbõl többen is bekiabálták a helyes választ: albán. Schuster viszont rákontrázott:

„Delhusa Gjon elmondta a tévében, hogy az õ apukája bizony zsidó volt. Tehát Magyarországon még az albán is zsidó”.

Nem maradt ki Hobó (Földes László) és a nemrég elhunyt köztársasági elnök, Göncz Árpád sem.

A másfél órás zsidózás után Schuster kijelentette, szurkol a Jobbiknak, hogy hiteles tudjon maradni, és ne morzsolódjon fel úgy, mint a MIÉP. Ekkor még nem tudhatta, hogy Vona Gábor néhány órával a rendezvény elõtt kitúrta a Jobbik radikális szárnyát a pártvezetésbõl.
Link

Hozzászólások

4 #1 Posta Imre
- 2016-04-22 08:58
Aki sokat zsidózik, azt Vona kidobja a pártból

Vona Gábor állítólag megszabadulna a radikális elnökségi tagoktól. Most összeszedtük Novák Elõd legdurvább megnyilvánulásait.

Egy kevésbé ismert alapszabálybeli rendelkezés szerint a párt elnöke szabadon választhatja meg, hogy kikkel akar együtt dolgozni. Vona mostani lépése arra irányul, hogy a radikálisabb politikusokat kiszorítsa a párt elnökségébõl, tovább erõsítve a néppártosodó Jobbik képét.
Novák Elõd amúgy úgy érzi, hogy Vona leforrázta.
http://888.hu/art...-a-partbol

Hozzászólás küldése

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Generálási idő: 0.27 másodperc
2,620,794 egyedi látogató