Bejelentkezés

Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése

A török egyházi közbeszéd homlokterébe a magömlésig tartó szopás került

KultúraEgy kis könnyedség, így a nagy feszkóban. Ha orbán g.ci, akkor most haram, s hagyni kell megszáradni, majd kidörzsölni...? Azon gondolkodom, mi különbözteti meg a muszlimot és a zsidót, de úgy valójában. Izgalmas közéleti vitáról számolt be a Hürriyet című török napilap. A kérdés lényege, hogy rendes muzulmán rendesen leszophat-e egy rendes muzulmánt?

A vita alapján az nem kérdés, hogy a hívek a hímtagot szájba vehetik és játszhatnak az ajkaikkal a hímvesszővel. A kérdés az, hogy a műveletet lehet-e élvezésig fokozni, egészen addig a pillanatig, amikor az ajkakkal ingerelt szerv spermát lövell.
Mehet végig?

Erről mondta azt az ismert hitszónok, Ali Rıza Demircan július 10-én a török állami televízióban, hogy élvezésig szopni "haram". Vagyis tilos. Nem kóser. Ahogy a szadizós szex és az análszex is haram, az ő álláspontja szerint. Vita azonban csak a szopásból lett.

Demircan szavaira ugyanis most reagált tévépásztor kollégája, a vallási kérdésekről népszerű műsort vezető Ahmet Mahmut Ünlü (akit persze sokan inkább népszeű becenevén csak “Cübbeli Ahmet Hoca” néven ismernek).

Ünlü keményen nekiment Demircannak:

"Ne találj ki hazugságot Allah nevében!"

Majd részletes elemzésbe kezdett. Levezette, hogy a Korán semmilyen módon sem tereli korlátok közé a szopást. Magát a spermát egyes szunnita irányzatok ugyan tisztátalannak tartják, de más irányzatok eddig sem mennek el. Ám akik tisztátalannak tartják, azok sem tiltják az érintkezést vele, és még egy összespermázott ruha is könnyen megtisztítható a szigor hívei szerint is: elegendő kidörzsölni belőle az anyagot, ha az ivarsejtek és a körülöttük lévő váladék már megszáradt. És a ruha máris tisztának számít vallási értelemben is.

Ünlü vidám műsorai a szélsőségeseket rendre kiakasztja. Az Iszlám Állam például halálosan megfenyegette, és ezért állandó védelmet kap most a török államtól.Link

Hozzászólások

52 #1 kuka7
- 2015. október 24. 14:31:38
Miért nemkérdezték meg a LUKÁCS fördőben ,buzulókat,ők hogyan csdinálták,csinálják?s_ezt-ni
4 #2 Posta Imre
- 2015. október 24. 15:38:35
Ivott, drogozott és kurvázott a szaúdi herceg Los Angelesben

Állítólag homoszexuális kapcsolata is volt, ami miatt hazájában halálra is ítélhetnék.

Azzal gyanúsítják a szaúdi herceget, hogy drogozott, sokat ivott és prostituáltakat hívott fel a a Los Angeles-i luxusvillájába, miközben többször is kinyilvánította, hogy „herceg vagyok, és azt csinálok, amit csak akarok”.

A Los Angeles Times az ügyében készült vádiratot megszerezte, és arról írt, hogy Majed Abdulaziz Al-Saud herceg egy nőre ült és agresszívan dörzsölte hozzá a testét. Majd térden rúgta, hevesen megragadta a karját. Emellett zúzódásokat okozott a nő combján, és a körmével megkarmolta a lány csuklóját.

Noha az Egyesült Államokban nem büntetendő, de Szaúd-Arábiában halálbüntetéssel jár, hogy állítólag a – múlt hónapban letartóztatott –herceg egy férfi segédjével szexuális kapcsolatban is állt.

Az ügyészség vádiratában az is szerepel: „miközben kint várt, a felperes látta (a herceg barátnőjét) és más nőket, zúzódásokkal és véres arccal és testtel. Attól féltek, hogy a herceg meg fogja őket ölni”.

A herceget azután tartóztatták le, hogy egy női alkalmazottja azzal vádolta, nemi aktusra akarta kényszeríteni. A rendőrség azóta több áldozatot is talált. Hárman polgári pert is indítottak a herceg ellen.
http://vs.hu/koze...paign=main
8 #3 miskolcilaci
- 2015. október 24. 16:58:53
Muzulmán nemierőszak-járvány Svédországban.
http://harcunk.in...dorszagban
Nőket erő­sza­kol­tak meg a mig­rán­sok német szál­lás­he­lyén!
http://ripost.hu/...llashelyen
172 #4 pozor124
- 2015. október 24. 18:05:18
Buzul mán a Muzulmán. Ez a herceg emlékeztet engem a nagy francia költő, Guillaume Apollinaire Tizenegyezer vessző című pornográf regényének főszereplőjére, (a román) Bebascu hercegre. Ő is ilyesmiket csinált amikor csak tehette, vagyis állandóan, egész életében. Két állandó férfibarátja volt, Buzilo Tosszevics szerb alkonzul és L'Obasso a komornyikja. Két állandó, leszbikus barátnője Puncilina de Chegbecourte és Alexine Capbea. Meg nem erősített források szerint kelet-ázsiai útja során muzulmán hitre tért át.
4 #5 Posta Imre
- 2015. október 24. 18:10:09
Mikor sok-sok éve Kisfaludytól olvastam a Pokolbéli víg napjaimat (Recsk), nagyon megfogott. Remekül írt, ez tagadhatatlan. Mondjuk az én példányom, mit kőccsönbe kaptam, selejtes. Az utolsó pár oldal ipeg hiányzik. Azt másikból olvastam el. Ott volt benne a kutya elásva, mikor ír az egyik háborús meneküléséről, mikor - úgy rémlik- Portugálián keresztül hajóval menekült és mit ad a zég, hát valami arab princesszel keveredik össze. De úgy ágyilag is. Nem is értettem először, mi van, pedig csak a zsidó és a muszlim összedugta magát és ez jahvénak nagyon tetszhetett.
131 #6 lalapapa
- 2015. október 25. 01:33:02
kinek nem eleg a normalis elet
arra vezessek ra a tuzes fiatal bikat
termeszetesen kello szagok bekenesevel
elotte,
de bomlott az agy bovebben is,
a sok noharintol bomlik az agy allitolag
de sok mar ugy szuletik
vagy eppen neveltetik,
a kovetkezo
mindenki mindenkivel es mindenhol
mindennel,
bele ertve a kecske nyul tyuk
barat baratno sorolhatnam meg,
agybomlott lett az emberriseg
allah butha jahve meg a tobbi,
is bologats_love
6 #7 anzsi a macska hala
- 2015. október 25. 03:14:34
Imre, A kis Faludy addigra már megnőtt, és nagy Faludy lett, aztán még tovább fejlődött. Most árulják a lomjait, de zokni nincs közötte.
4 #8 Posta Imre
- 2015. október 25. 07:30:57
Anzsi, de tényleg, milyen igaz. Köszönöm a kor-rekciót!
6 #9 anzsi a macska hala
- 2015. október 25. 09:26:03
Azóta már ő is tudja, a pokolban nem vígak a napok.
159 #10 vanyusha
- 2015. október 25. 09:31:05
Recep -T Erdoğan :Ördög( i) ám recept: Mondern s ég-" Modern talking , bol Ditern -Lucifer song,Nugatosak tudatos HEPA shiphis vírus önfertőzés kultus, szájról genitáriába, nemzőszervi csonkolás- űstökös várása gumanoidá válás, művész- lángész .

Hozzászólás küldése

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Generálási idő: 0.40 másodperc
2,281,260 egyedi látogató