Bejelentkezés

Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése

A költõi szabadság margójára (költészetileg szabadon)

KultúraUgye tudjátok rólam azt, hogy néha-néha csapnivaló verseket közlök le ezen az oldalon, a József Attila-díj legcsekélyebb reménye nélkül, de "költõi vénácskám" sajnos nem bír mindig magammal. Mai map is ez történt (még a reggelimet is félretoltam magam elöl), miután valaki itt az oldalon - belinkelve egy Facebook oldalt - elém terítette egy ifjú "magyar" titán egyszerü de nagyszerü verseit, ami képes lehet formálni és alakítani a jövõ - ma még csak ötödikes - ifjúságát.
Ennek elolvasását követõn beindult a képzeletem és kényszert éreztem arra, hogy a költõi szabadság jogára hivatkozva és is elinduljak ezen az úton - amely esetleg a közeljövõben személyemet is elvezérelheti a költészet parnasszusáig, (a lépcsõ legalsó foka melleti bemélyedéshez) s esetleg (bár lehet, hogy csak poszthumusz) még József Atilla díjat is kaphatok...

Ami kiváltotta belõlem írói vénám vérrel telítõdését (szinte buzogni véltem!), ennek az ötödikes, magyar tankönyvnek az alább belinkelt oldala vala (azért nem "volt" mert ez még mindig folyamatos jelenidõben értendõ! - ha ez nem stimmelne, nyelvtan tanárok kérem kíméljenek mert csak hármas magyar nyelvtan jegyeim voltak annó Angyalföldön a Csata utcai általános iskolában és azóta csak folyamatosan visszafejlõdök.)


Varró Dániel versei


ennek hatására - mert hatott rám a témaválasztás (és találat), a stílus, az értelmezés valamint a költöi szabadság eme határozott megnyilvánulása valamint - amint az alábbi képen is láthassuk - igazi magyar embertöl olvashassuk a mai költészet nyers, szókimondó ugyanakkor müvészileg rejtett értelemmel bíró, szellemileg felszabadító négysorosokat.

Õszintén írom, szíven ütött a családszeretet és humanitás eme mélyenszántó egyvelege - ami ifjúságunk jövõjét hivatott egyengetni.
Többszöri elolvasás után úgy éreztem, saját tudásomhoz képest - amely természetesen nem éri el egy igazi magyar titán lelki emelkedettségét, - megpróbálkozom, ha mással nem is, egy stimulációs versescskével, aminek elolvasásakor (persze nem biztos, hogy elolvasásra érdemesnek fogja tartani, de hátha...), jövöre esetleg a magyar iskolák 6.-os nyelvtan könyvébe is megjeleníti saját, müveit. A nyelvtan nem könnyü tananyag, a magyar nyelv összetettsége és bõ lére eresztett szónincse sok szerencsétlen kisdiák életét keserítette meg az elmúlt évtizedekben. Talán Varró Dániel képes lesz könnyedén és játékosan (természetesen jobban mint én ezzel a néhány kis sorral) megszerettetni nyelvi mániánkat és anomáliánkat a fiatalok lelkében saját költészetén keresztül. Ehhez kívánok neki sok sikert és élményszerzést a következõ években.

Miután a kadves feleség is irodalmi vénákkal rendelkezik, (lásd: Válasz a bunkó szülõktõl letámadott müvészférj védelmében ) ezért rá is aggódó szeretettel gondolva küldöm férjének, a kortárs költönek és egész magyar családjának kívánságaimat és pironkodva ugyan a mélybõl ezt a néhány, magyar nyelvtant felelevenítõ versecskémet (V.D. stilusjegyekkel):

A magyar nyelv (és Tan) érdekében:
Jelenidõ:
Lányának szól Varró papa
Farkamat a szádba dugom,
anyádat meg szájba rúgom
Vicces ez a Varró papa

Múltidõ:
Vele tette nagyapa:
ha felöntött a garatra
kukimat is megharapta...
- ezt meséli Varró papa

Cselekmény + értelmezése:
Tegnap este Varró mamát
az ablakon kilógattuk
korbáccsal megcirógattuk.
Megvicceltük Varró mamát.

Jövõ idõ:
A Varró szülõk lelke jó
magyarok õk igazán
müvészlelkek, ezért lazán
fejükbe kell két golyó
............................................


Moldova írta: Az írónak illik az íróasztal mögött meghalni.
én írom: De nem mindenkinek kell mindenáron megvárni hogy ezt végelgyengülésében tegye meg.


Hozzászólások

3 #1 Enid
- 2017. február 13. 12:12:48
Bravo Gerry! s_grat

Tanaroknak is van velemenye?
299 #2 i_gazember
- 2017. február 13. 13:35:55
Gerry (Varró Dániel)! Te képes voltál lealacsonyodni a szintjére?! Megéri? s_franc s_ohno
4 #3 Posta Imre
- 2017. február 13. 13:37:34
Gerry legalább egy, de inkább több költő is elveszekedett benned! Meg ne keresd őket! Még a végén saját verselős köteted lesz, nem csak pedofilovaknak és a zalexanra lecsap rád, még végelszámolás előtt.
299 #4 i_gazember
- 2017. február 13. 17:22:11
Gerry! "Megihlettél", mondta volt egyik klubtárs a múltkor. Én meg csak úgy szolidaritásból!

Letagadom, avagy egy ismeretlen fűzfapoéta verse:

Hat versszak felnőtteknek, gyerekesen

Papa, mama játéka,
Gyermeked azt ne lássa.
Szervek nevét, ha mondod,
Tapintatosan sorold!

Rá még nem tartozókat,
Ne kössd orrára azokat!
Ne sértsd meg a drága lelkét,
Vigyázd a szemed fényét!

Itt majdnem elakadtam,
Figyelmem lankadatlan.
Nem való nekem a faragás,
Varró Dani féle írás.

Már csak három versszakot,
Valahogy ide izzadok.
Érte, ha megszidtok is,
Kalapács is fejbe kólint.

Süket duma, versike,
Költő bácsi rémtette.
Tíz körmére pálcika,
Jó erősen rácsapva!

Jó volt koma verselni,
Idétlenséget írni?
Varró Dani nem vagyok,
Hat versszakkal megvagyok.

s_hihis_vigyori
118 #5 keepfargo
- 2017. február 13. 21:27:54
gerry
Ez az! s_grat
118 #6 keepfargo
- 2017. február 13. 21:33:22
A kép (is) önmagáért beszél: hogyan legyen rend a fejében egy olyannak, aki a fején (ahol könnyebb lenne) sem tud rendet tartani?
Ez az ószövetségi nevü kretén is egy olyan szál amit jó lenne végleg elvarrni...de kitöl lehet ezt elvárni?
Inkább békén hagyjuk, hadd rontsa tovább az általános ( -iskolásénál is alacsonyabb ) szellemi színvonalat.
Türelmes nép vagyunk, az biztos...de meddig...
352 #7 Bugris
- 2017. február 14. 08:26:23
Hát erre én is írok valamit.
Persze akinek nem inga, ne vegye magára...

Jó játék a szekerce
Kipás fejbe helyezd be

Jó játék a penge
cigány fejet szed le

Jó játék a kenderkötél
És varró talpa alatt fütyül a szél.
118 #8 keepfargo
- 2017. február 14. 11:23:06
Nem hagy nyugodni a dolog. Ez a tetü megintcsak arra jó példa, hogy a kiválasztott nem tekinti embernek a magyart (sem) és úgy játszik vele, ahogy úri kedve tartja, mindenféle erkölcsi, szellemi, anyagi meggondolás nélkül.
Mi meg úgy megszoktuk, hogy ezeknek mindent lehet, hogy a fejcsóválásnál többre már nem is futja. Pedig egy ilyen barmot meg kellene tudni büntetni, mert a szándék elég világos: butítás, bármilyen áron...
Az is eszembe ötlött, hogy a szerkesztö, a kiadó is átengedte ezt a borzalmat (a szedöt nem hibáztatom, neki nincs vétójoga az ellen amit nyomtatni kell), de mindenkinek aki ezt kiadás elött elolvashatta, tiltakoznia kellett volna. Nem tették; a vers itt van.
Nézzük, mit tanulhatunk ebböl. Annyit biztosan, hogy egyre gátlástalanabbak, a játék a börünkre megy és egyre durvul. Azt is, hogy a média, a nyelv adta lehetöségek milyen hatékonyak tudnak lenni. Tehát vigyáznunk kellene, hogy mit hogyan olvasunk. Hinni, ezeknek, már a kérdéseiket sem szabad.
Ha pedig kivetítjük nagyobb összefüggésekre a dolgot, azt láthatjuk, hogy a velünk eddig is gátlástalanul folytatott játéknak mi lehet a célja.

Azt szoktuk mondani; egy csepp is elég, hogy túlcsorduljon a pohár. Ez (is) egy potenciálisan túlcsordító cseppnek tünik, a maga gyerekes "ártatlanságában"...de ha nem is csinálunk semmit ezzel a gyerek-értelem-megrontóval, jegyezzük meg jól. A jelenséget is , a hamis magyar nevet is, és azt a tényt is, hogy a szabad média (úgy az írott betü, mint a kimondott szó) teljes egészében káros lehet a megint csupán túlélni szándékozó magyarságra. Senki és semmi nem az, aminek el akarják adni; gyerekverstöl bulvársajtóig, parlamenti demokráciától új világrendig...ál-pinyótól vona-zazriig, libajnaitól orsós-olsteinig
299 #9 i_gazember
- 2017. február 14. 11:52:19
Keepfargo! Ne is hagyjon nyugodni a dolog! Talán annyi lehet a vigasz, ami a fentebb lévő szösszenetekből is kitűnik, hogy a varródani benne van mindannyiunkban, csak tovább tudtunk fejlődni, kinőni a kietlen földből. És megkockáztatom, hogy a fenti szösszenetek elkövetői inkább azért fizetnének, hogy sehol se jelenjen meg borzadályuk, ami tulajdonképpen csak provokáció, mutatva azt, hogy nem is olyan nagy kunszt varródaninak lenn, inkább egyfajta gusztustalanság. Írom ezt azért, mert engem sem hagy nyugodni, bele is olvastam költeményeibe, azóta meg égnek áll a hajam, mintha belenyúltam volna a konnektorba, (és még toll se volt nálam).
2 #10 gerry
- 2017. február 14. 12:10:18
i_gazember - "...a varródani benne van mindannyiunkban..." - írod megint, és a nevem mellé is odabiggyesztetted.

Tévedsz. Nincs bennem "Varró Dani" De van bennem düh és igazságérzet, hogy azt aki pofánvág annak duplán adjam vissza. Mert nem érdemel kíméletet.
A saját "mocskos fegyverét" fordítom ellene és ha kell még Ludat is viszek a hónom alatt!
Nem fogok megalkudni ilyen szar alakok miatt.
Aki tud viselkedni, akiben van érték azt tisztelem, azok akik élösködõk, mocskok - ha úgy hozza a helyzet - képes vagyok (lennék) lelkiismeret furdalás nélkül kiirtani.

Ez van.

Nem buta "ember", tudta jól, hogy mit ír le és azt is, hogy mi lesz a reakció. Ennyit az "ártatlan" kis versecskékrõl. Itt az idõ! Indulhat új hazát keresni, mondjuk Izraelt. Fogadok, hogy befogadják.
299 #11 i_gazember
- 2017. február 14. 13:43:09
Gerry! Sajnálom a félreértésedet. Nem akartalak én megbántani, de ahhoz mégis csak Te adtad a magas labdát, ami azt reprezentálja, amit az előző hozzászólásomban megfogalmaztam. Leírom még egyszer, máshogy megfogalmazva. Ez a varró dani féle költészet, egy lekvár se. Majdnem bárki képes rá, csak nem műveljük. Ebben a posztban viszont mégis villantunk ezzel. Na most kikérheted Te magadnak, hogy nem vagy varró dani, csak hát azt a hiteledet eljátszottad, úgy mint én is. Na mindegy! Mással is ki tudom tölteni az időmet, majd ritkábban jövök. Még azt sem mondhatod, hogy hozzászólásomban veled ellentétes álláspontot képviselek. A nevedhez, meg amit odabiggyesztettem, csak poénból tettem. Érdekes szituáció ez, ráadásul ismerős is, amikor valaki megengedi magának, hogy ugrassa a másikat, de zokon veszi, ha vele cselekszik azt. Hogy is merészeltem megengedni magamnak ilyet? Nem is értem, hisz Ti is ugyanolyan tehetetlenek vagytok, mint én magam is. Én, aki a birka néphez (síkidióta) tartozok, lenézett kisemberként igazodni próbál hozzátok, s rúgtok bele, mert nektek semmi sem tetszik.
Nehéz rajtatok eligazodni, sajnálom. Lehet, hogy még nem nőttem fel hozzátok, de már nem is akarok, mert itt senkinek, semmi sem tetszik. Zord nagyemberek között meg mi keresni valóm is van? Megszólni másokat a világ legkönnyebb dolga, magunkba nézni, észrevenni a hibáinkat nekem is nehéz. És ha mégis sikerül eljutni a belátásig, önző énem közbe szól, mentséget talál magának, és nem a maga csomózta kötélen gondolkozik. Az olyan kis stílű. Helyette a Vezúvba vetné magát, mert az mégis csak a magamutogatós divatot követi, de a legfontosabb, hogy elérhetetlen.
Amit leírtam nem rossz szándékból tettem.
Kérésem a moderátorok felé, hogy töröljék a regisztrációmat. Köszönöm!

Még egyszer sajnálom. Tisztelettel!
118 #12 keepfargo
- 2017. február 14. 17:14:45
i_gazember

Ne haragudj, hogy közbeszólok, nem elsösorban gerry védelmében teszem. Legalább ugyanolyan mértékben a Te védelmedben is.
A félreértésnek megvolt az alapja (mint máskor is) és jusson eszünkbe, hogy sokkal könnyebb félreérteni, mint megérteni; ez az örök emberi tragikomédia.

Más, vagy mégsem; ha ilyen "síkidiótákból" lenne csak egy olyan száz-százötven ezer, már nem itt tartana ez az ország.... (ezt megintcsak a legpozitívabb értelemben képzeljük el, ha lehet!)

Végül egy kérés (talán nemcsak a magam nevében): gondold meg mégegyszer, és maradj velünk, mert a honlap veszítene veled.

Engem is többször félreértett itt nem is egy de sok olvasónk; volt aki sértegetésig elment, olyanokat is írtak (tényszerüség formájában), amiket a képzeletük vetített ki, mégis itt vagyok még mindíg. (Nem bántam meg)
Egy elég sokszor hasznos recept: adj idöt neki, majd leülepszik, s utána le is tisztul. Vagy ellenkezöleg: aktivan is elörébb hozhatsz egy megoldást: privátban gerryvel. (Az a gyanúm, hogy mi többiek nem látjuk ugyanilyen drámainak a félreértést, de ez a Te magánügyed, amibe beleszólni még annyira sem lehet, mint amennyit eddig érveltem.)
88 #13 Asumhari
- 2017. február 14. 18:19:15
A nagyapám mindig mondta: "Ezek oda szarnak, ahonnan esznek!"
238 #14 bivaly
- 2017. február 14. 19:26:09
i_gazember !

Az én nevemben ne nyilatkozz megkérlek, mint máskor, másokat is ! Én nem vagyok mindannyiunk ! Ha benned benned volt, de kinőtted, hurrá, bennem nem volt soha, "varródani", bocs ! A gyermek szellemének szándékosan káros elrohasztásának egyik csúcs teljesítménye ez itt ! Mert benne van a kibaszott, mélymagyar pedagógus szemét, aki állandóan sértve érzi magát egyfelől, másfelől képtelen, vagy kényelmetlen számára ezt a könyvet kinyomtató, jóváhagyó, és a gyerekek kezébe adó mocskot néven nevezni, vagy elhatárolódni tőle. A négyszemközti anyázásnak jelen esetben nincs hozadéka. És csak akkor tudjuk meg, hogy micsoda aljas söpredék "egyengeti a jövő reménységeinek útját", amikor egy-egy ilyen mocsok valami véletlen folytán napvilágra kerül. Minden kilométerkő mögött varródanik ülnek, állnak, illetve rejtőzködnek. Mint a fenti példa is bizonyítja. Ez az a nem is olyan titkos féreg, ami rágja a gyökereinket, legalább kétezer éve.
2 #15 gerry
- 2017. február 15. 06:53:52
i_gazemben - nem vagy te egy kicsit "énközpontu"? (én igen!)

...amikor valaki megengedi magának, hogy ugrassa a másikat, de zokon veszi, ha vele cselekszik azt. Hogy is merészeltem megengedni magamnak ilyet? ... ... Én, aki a birka néphez (síkidióta) tartozok, lenézett kisemberként igazodni próbál hozzátok, s rúgtok bele, mert nektek semmi sem tetszik.
Nehéz rajtatok eligazodni, sajnálom. Lehet, hogy még nem nőttem fel hozzátok, de már nem is akarok, mert itt senkinek, semmi sem tetszik. Zord nagyemberek között meg mi keresni valóm is van?...


Na most jól körbesajnáltad magad! Reálisnak érzed amit írsz? A "poén" zárójelbe tett utalásodra nem haragudtam meg, csak kiegészítettem annyival, hogy engem (mint szintén énközpontu egyén) ne minösíts le... ugyanis a poénod nekem nem volt egyértelmü - de ahogy keepfargo is megjegyzi; érteni vagy félreérteni nagyjából ugyanannyi százalékban jelentkezik ezen az oldalon. Az évek alatt többször megszóltak már, hogy hosszú lére eresztem a beírásaimat... Így igaz. Az ok az (lenne), hogy egyértelmü legyen amit leírok. Persze idöközben rájöttem - tök mindegy, mit írok, mert úgyse azt olvassák ki belõle, hanem azt amit érteni vélnek. De ez nálam is elöfordult nem is egyszer. Ennek ellenére néhány ember írását szinte soha nem értem félre, másokét - többször is. Ilyenkor azon tünödöm, hogy az én agyam szórakozik velem, vagy aki írta, az nem vette a fáradtságot ahhoz, hogy megfogalmazza (nem exaktul, de megközelítõleg érthetõen) amit közölni akart...

Nos te "lenézett kisember" aki a zord nagyemberek közé (ez itt nagyon tetszik! Zord nagyember akarok lenni... Bivaly már az!- szerintems_V) ... bízom benne, hogy átgondolod kisbetüsen írt egódat és nem kullogsz el szipákolva, távoli ködbe veszve ... álmodozva, fájdalommal emlékezve arra az érzésre amikor is páros lábbal rúgtad ki önmagad a parnasszusra vezetõ lépcsõ egyik fordulójában.

Persze ha te nem akarsz zordember lenni, csak kisnyul... - erre én eddig erre nem gondoltam veled kapcsolatban. Ha így érzel, ne csüggedj, akkor is érni fogsz valamennyit: Nyúlszörbõl nagyon jó sapkákat készítenek és a nyúlpörkölt galuskával se megvetendõ ebédre, második fogásnak...

Remélem, hogy ezt is félreérted és úgy gondolod, ország-világ elõtt megaláztalak... vagyis a nicknevedet.
Ha mégsem akkor ... de ezt majd eldöntöd magad.
s_hihi

P.S.:
Egy régi írásom kedvenc nyulambulam történetem, hogy hitelesítsem, egy nyúl is ér valamit... esetleg többet is mint gondolnánk!

Nyuszmusz

Korán ébredtem mint mostanában annyiszor. Egyre késõbben fekszem le és lassan már hajnalban kidob az ágy. Emlékszem, évekkel ezelõtt, szörnyülködtem, amikor az apám elmondta nekem, hogy óra nélkül, minden reggel pontban öt órakor felébred. Nem mondtam neki, de azt gondoltam, nem normális az öreg.
Néhány percig még próbálgattam kényelmesebb pozíciót felvenni, de testem már nem kívánta az ágyat, közben már az agyam is beindult, elõzõ este egy programozási problémával fejeztem be a napot, és úgy éreztem, motoszkál bennem egy lehetséges megoldás. A szemeim még be voltak ragadva, kimentem a fürdõszobába, kimostam a csipát a szemembõl, pisiltem, az erõs lámpafény kezdett helyrehozni, kimentem a konyhába, elkészítettem a kávét.
Mindig ez az elsõ, a reggeli elmaradhat, a cigarettáról is leszoktam, de ameddig nem érzem illatát és nem iszom meg a lórugás erõsségü kávémat, nem vagyok mérvadó ezen a földön. Ránéztem az órára - az ablakon kinti világ csak most kezdett ébredezni - nekem ma kilenc órára kell bemennem a céghez, mit fogok addig csinálni? A TV müsortól hányingerem van, az aktuális hírektõl úgyszintén, a politika nem az én világom, a rengeteg reklámot meg nézzék a háziasszonyok...
Gyorsan beágyaztam - ne legyen rendetlenség ha hazajövök munka után, a késõ délutáni fényben - rettentõ ocsmány tud lenni egy bevetetlen, meggyürt, kihült ágy.
Némi vakarózás kíséretében felvettem a tréningemet és elhatároztam, hogy kimegyek futni, a ház mögötti területre. Másokat is láttam már reggelenként, ahogy lekocogták a maguk kilométereit, nekem sem fog ártani, bár - hál' Istennek - még nincsenek rajtam felesleges kilók.
Néhány éve - egy idõs házaspártól - megvettem ezt a házat, a hozzátartozó kerttel együtt. Szerencsém volt, a lányuk egy Tisza melletti kisvárosba költözött, jött az unoka, õk is oda akartak költözni, nekem meg volt készpénzem, ki tudtam õket fizetni és egy kevés még a felújításra is maradt. A kertvárosi környék csendes, a házam az utolsó az utcában, ötszáz méterre kezdõdik egy kiserdõ, ahol a tanács Vitaparkot épített ki két évvel ezelõtt. A ház mögött egy nagy füves terület van, úgy tudom még senki földje, nagyritkán keresztüllovagolnak rajta, vagy gyerekeket látok sárkányt eregetni, különben kihalt a környék, esténként csak a kutyák ugatnak meg egy-egy idetévedt autóst.

Bekötöttem a tornacipõmet, behúztam magam mögött az ajtót, és jót szippantottam a reggeli levegõbõl. Nem éreztem melegnek, az orrom rögtön összetapadt, a futáshoz való kedvem 90%-a helyben elenyészett, a maradék tíz százalékból próbáltam kedvre deríteni magam, és kezdõdõ fogvacogásom megszüntetéséhez is ebbõl kellett erõt gyüjtenem. - Hu! - mondtam gyorsan, magamnak. Ez a „Hu!“ mélyrõl, a tüdõmbõl jött, erõsen, röviden, akaratlanul. Összerázkódtam, majd megpróbáltam gyorsan lerázni magamról a bénultságot, amit a csontig ható hideg váratlan támadása kiváltott. - A francba, aaaaFrancba! - ismételtem meg, és lassú futásba lendültem. Ide kesztyüt, meg nagykabátot kellett volna felvennem, - nem, nem is, - mér' nem maradtam benn?!
Átkozottul hideg volt, a tüdõmbõl kiáradó levegõ párája arcbõrömön szinte jéggé fagyott, nagyon azon gondolkodtam, hogy rossz irányba futok, az igazi irány; gyorsan vissza a házba. Tiszta idiótának éreztem magam, az ágymelege is sokkal vonzóbb emlékként tört elõ tudatom mélyérõl... Azért lassan belelendültem, kezdtem megtalálni a ritmust, porcikáim is kezdték végre egymást felismerni.
Negyedóra futás után értem vissza a házhoz, némi jóindulattal azt is mondhattam volna, izzadó testtel, de ahogy a kerti kapunál megálltam, ezt a jóindulatú gondolatot rögtön ki is fújta belõlem az ébredezõ szél. Beléptem a kertbe, becsuktam a kaput magam mögött. Már nem fáztam, kelet felöl a piros színü égbolt itt-ott lassan sárgás fénybe váltott, fölöttem még látszottak a csillagok, de a holdat már nem találtam az égen. Felhõk sem látszottak, a madarak hangja csak most kezd felerõsödni. A ház bejáratához vezetõ út két szélét kõrózsák szegélyezik, anyám ültette õket amikor a házat megvettem, azóta úgy megsürüsödtek, hogy a széleken levõket már irtani kellene. Tavaly már virágot is hozott, kedvelik a helyet. A kertben a körte-, és almafák mellett egy részt veteményesnek építettem ki, azt hittem meg fogom tanulni, mit, mikor, kell elültetni, de nem nekem találták ki ezt a gizgaz világot. Apám három éve meghalt, anya eljön néha, inkább kertészkedik nálam, mintsem otthon üljön egyedül. Tavaly meg akartam szüntetni az egészet, pázsitot akartam kialakítani, de rájöttem, hogy anyunak szüksége van erre a kis mozgásra, szeret kapálni, öntözni, ültetni, így megmaradt a kertrész veteményesnek.

Bal szemem sarkából mozgást vettem észre. A veteményes végén két rozzant bokor, az egyik azt hiszem bodza, a másik meg kóró,... mindenesetre nyáron zöldek.
A bokor alatt szürke kis pamacs motoszkált. Nyagyjából 5-6 méterre volt tõlem, ahogy odafordítottam a fejem, a pamacs felnézett rám és megmerevedett.
Egy nyúl. Kicsi, szürke, nyulam-bulam. Egyik füle hegyesen felfelé, a másik, oldalt lelógva, félig a szeme elõtt, ahogy azt annak idején - gyerekkoromban - mindig lerajzoltam. Egy ideig néztük egymást. Azután megszólaltam:
- Na mi van, nyuszmusz?
Nem vártam rá választ, csak amolyan költõi kérdésnek szántam, már mozdult is a testem, hogy továbblépjek és végre bent legyek a lakásban, amikor a nyúl felsõ teste megemelkedett, a hátsó két lábára állt, félrebillentette a fejét, kicsit elõre dugta a nóziját és érdeklõdve rámnézett. Megdöbbentem a reakcióján, a vadon élõ nyulak nem arról híresek, hogy pozitív testbeszéddel reagáljanak egy emberi hangra, de rögtön arra gondoltam, lehet, hogy ez nem is egy vadnyúl, hanem emberek között nevelkedett, esetleg kiszabadult valahonnan. Felé fordultam, léptem egy lépést elõre.
- Most elszalad. - gondoltam, de mintha még jobban kihúzta volna a testét, elõre dugta a fejét és csak az orra kezdett el gyorsabban fel-alá mozogni. Kíváncsivá tett nyuszmusz, lassan megindultam felé, majd úgy két méter távolságban legugoltam elõtte. Nem mozdult, világító kék szemekkel úgy nézett rám mintha még nem látott volna fehér embert.
- Nem láttál még fehér embert, nyuszmusz? - kérdeztem. Nem is szürke inkább világosarna nyuszi volt, közepes méretü, mellkasán szív alakú, fehér színü volt a szõre, a kora reggeli fényben szinte reflektorként vakított a fehér forma. Rámnézett, melsõ lábára huppant, majd két könnyed, rövid ugrással elém jött. Most én voltam az aki nem mozdult, elõször is ledöbbentem a bátorságán, másodszor nem akartam hirtelen mozdulattal megijeszteni. Felnézett rám féloldalasan. Én meg lenéztem rá, ugyancsak félrebillentett fejjel. Annyira hihetetlennek tünt az egész, elfelejtettem, hogy hideg van, hogy még le akarok zuhanyozni,... csak néztük egymást a kertemben a nyúl meg én. Néhány lélegzetvételnyi szünet után nyuszmusz megint a hátsó lábára egyenesedett, orra egymagasságba került az orrommal, a csendben hallottam sürü szuszogását, talán ha tíz centi volt közöttünk. Magamban arra gondoltam, ha ez egy törpe kenguru akkor mindjárt felveszi a mini box-kesztyüjét, és orron vág. A gondolattól elmosolyodtam, de megállt bennem az ütõ, amikor láttam, hogy lassan emelkedik a melsõ lába, és megtámasztja az orromon. Azt hittem álmodom, nem is ébredtem még fel, nem voltam futni, ez csak egy álom, reggel biztosan kimentem a vécére, majd visszafeküdtem. Egy nyúl nem jön oda hozzád és nem teszi a mancsát az orrodra. Ilyen nincs. Egy nyúl elfut egy ember elõl, vagy elbújik, de nem kommunikál hajnalok hajnalán egy idegen veteményes kertjében. Egy tisztességes nyúl ilyet nem csinál, csak egy elvarázsolt nyúl tunkolja meg az orromat. Lehet, hogy ez egy elvarázsolt királylány, és meg kellene csókolni? Békáról már hallottam. És ha királyfi?... Meg szõrös is. Bár, - meg kell mondanom - aranyosan szõrös. Mindegy, akkor sem csókolom meg. Tudatlanul is megrázhattam a fejemet, a nyuszmusz kicsit meglökve az orromat, megforduló testtel négy lábára ereszkedett, lágy, finom ugrásokkal visszament kiindulási pontjára, a bokor alá. Ottmaradtam gugolva.
Nyuszmusz egy pillanatra eltünt a bokor alatti sötétben, majd újra megjelenve, valamit tolni kezdett felém, két mellsõ mancsa között. A fele úton járt amikor megláttam, egy tojást görget. Egy piros tojást, ráadásul hímzettet. Megbillentem, hogy visszanyerjem az egyensúlyomat, kezemet hirtelen le kellett tennem a földre, egy másodpercre nyuszmusz is megállt, majd görgette tovább a tojást, addig ameddig közvetlen elém nem ért. Melsõ mancsát a hímes tojásra tette, rámnézett - úgy láttam, két szemében mintha vidám kis szikrák pattognának, lökött még egyet a tojáson, így az odagurult a tornacipõm elejéhez.
Mint aki jól végezte dolgát, megfordult és óriási cikk-cakk ugrásokkal elfutott, rövid farka minden ugrásnál berezgett, a kert végénél egy laza dobbantással átugrotta a 160 cm-es kerítésemet és hang nélkül eltünt.

Megfogtam a tojást. Tojás volt. Nem tünt el. Megemeltem, a súlya is egy tojás súlya volt. Piros, hímes tojás..
Néhány éve egy népmüvészeti bolt bejáratánál láttam ilyen tojást, valamilyen maró anyaggal, és hegyes tüvel ott készítette egy idõs, kendõs néni, bámészkodó gyerekek és túristák örömére, és ha elkészített egy tojást, lemosta vízzel, megtörülte, vékonyan bekente zsirral vagy olajjal és a kapkodó, tolakodó, lökdösõdõ kezek egyikébe tette. Sokáig néztem akkor a nénit, én is szerettem volna egy tojást, de felnõtt fejjel, nem akartam ott tolongani a többiekkel. Azt azért megláttam, hogy a kész tojások majd mindegyike - szinte észrevétlenül - a sok kéz közül, mindig egy kisebb, vagy piszkos és lerágott körmü kisgyerek kezébe érkezett meg, és nem egy turista vagy felnõtt kapta meg.
Feláltam, kezemben a tojással, körülnéztem - sehol senki, semmi mozgás, egyedül vagyok. Nyuszmusz pajtás is elment, kiugrált a kertembõl,... és kaptam egy piros tojit.
Végül is, - így - Húsvét elõtt, Április havának elsõ napjaiban biztos másnak is tojik tojást a nyuszi. Bár úgy tudtam eddig, amelyik tojást a nyuszi tojja az nem ilyen. Az nem. Ez meg egy igazi piros és hímzett tojás.
Igaz az is, hogy görgette, nem tojta.
Bementem a lakásba, az étkezõ asztalra tettem a tojást. Van egy jóminõségü bélyegnagyítóm, megkerestem, visszamentem az asztalhoz - a tojás nem tünt el, ott volt teljes életnagyságában. Nagyító alatt a rajzolat hihetetlen pontosnak tünt. Ezt géppel csinálták, vagy lézerrel, de nem emberi kéz munkája, ilyen pontos munkát, egy tojás felületén senki sem képes szabadkézzel elkészíteni. Hirtelen kivilágosodott. A reggeli nap elsõ fénysugarai betörtek a konyhába, visszaverõdve a falakról, a lakás bútorairól, meleg, aranyló fénybe borították a lakást. A faliórára néztem, ideje, hogy lemosakodjak, megborotválkozzak, idõben el kell indulnom, hogy beérkezzek az irodába. A zuhany alatt is a nyuszmuszra gondoltam, mi volt ez, milyen nyúl, betanította valaki, áprilisi tréfa, földönkívüli nyúl?...
Nem értettem, de elsõ utam az asztalhoz vezetett, megfogtam a tojást és betettem a vitrinbe. Volt ott mini Szabadság szobor feje, Star Wars ezüstkorsó, Disney Word-ból és más, évek alatt összegyült mütyürke, mindent hátratoltam, ezt az egy piros tojást tettem be legelõre, a vitrines szekrény közepére. Becsuktam, megláttam magam az ajtó visszatükrözõdõ fényében, úgy vigyorogtam mint egy kisuvickolt vadalma.
Néhány pillanatig még bámultam a piros tojást, majd eszembe jutott, el kell indulnom. Az ajtóból még egyszer hátrafordultam, a vitrinben ott láttam az elmosódott piros árnyalatu foltot. Bezártam az ajtót, a nap éles elnyújtott vonalakkal rajzolta ki a reggelt. Ez egy gyönyörü reggel, és ha este hazaérek, ott vár engem a Nyuszmusztól kapott, egyetlen, legszebb, legpirosabb tojás amelyik csak az enyém.

Hozzászólás küldése

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Generálási idő: 0.48 másodperc
2,281,233 egyedi látogató