Hungarian Real News

Magyar Mátrix - HUN UNIÓ

PJP Egyesület

Honnan olvasnak:



Le lesztek figyuzva!!!

Bejelentkezés

Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése

Wass Albert - A MAGYAR NEMZET HÉT PARANCSOLATA

KultúraAz Úristen kegyelméből azonban nincsen veszedelem a megmaradás lehetősége nélkül. Ha fölismerjük a veszedelmet, és él bennünk az akarat, hogy segítsünk magunkon, az Úr is velünk lesz! S ha már egyebet vénségemnél fogva nem is tehetek: szavakba foglalhatom a törvényt, mely részben minden nemzetre egyformán vonatkozik, de különösképpen a magyarra. És elnevezhetem ezt a törvényt A MAGYAR NEMZET HÉT PARANCSOLATÁNAK:

1. *Tiszteld és szeresd a te Uradat, Istenedet, teljes szívedből, minden
erődből, és rajta kívül más istened ne legyen. Bálványt ne imádj! A pénz
mindössze eszköz, nem istenség. Érdekimádat, ön-imádat hamis utakra vezet
embert és nemzetet egyaránt.*

2. *Magyar mivoltodat, az Úr legszebb ajándékát, meg ne tagadd soha! Őrizd,
ápold, add át fiaidnak, mert csak addig marad rajtatok az Úr szeme, míg e
nemzethez hívek maradtok. Ki nemzetét elhagyja: az Urat tagadja meg, s
elvész nyom nélkül a népek tengerében.*

3. *De ne gyűlöld azt, aki más nemzethez tartozik. A gyűlölet méreg, mely
megmérgezi az elmét, és gyűlöletet terem. Rokonod minden isten-fia ember,
bármely nyelvet beszéljen is.*

4. *Szeress minden magyart, mert testvéred Ő: nemzeted fia. Segítsd és
támogasd, mert közös hazát adott nektek az Úr. Ki testvére ellen fordul,
vagy megcsalja azt: önmagát rövidíti meg ezzel, saját nemzetét gyöngíti, s
az Úr parancsa ellen vétkezik. Ki széthúzás magját veti el: romlást arat.*

5. *Ki bántja a magyart: téged is üt. Nemzeted jussát, igazát védeni
kötelességed. Csak úgy lesztek erősek, ha megvéditek egymást. Bárki magyar
vesztesége a te veszteséged is.*

6. *Légy becsületes, tisztességes és igaz! Ezek azok az emberi értékek,
melyeken nemzeteknek, országoknak épülniök kell. Hamis szó, hamis cselekedet
ingoványba vezet. Aki csalásra épít: nyakát töri. A felelőtlen ember homokra
épít, amit elfúj a szél, és elmos az eső. A becsületesség olyan, mint a
sziklakő: kemény és maradandó. Bár úgy tűnik ma, mintha csak a hamisak,
gazok és gonoszok számára gyümölcsözne az élet; ne irigyeld őket! Összeomlik
alattuk a csalásra épült világ. A jövendő az igazaké. Haladj csak bátran a
becsület és tisztesség útján, a jövendő az igazakkal van.*

7. *Legyetek bátrak és hűségesek egymáshoz és a magyar nemzethez, mert az Úr
szereti a bátrakat és a hűségeseket, s megsegíti azokat, akik az igazság
útjain járnak.*

*Őrizzétek szívetekben ezeket a parancsolatokat, s meglássátok: az Úr
veletek lesz!*

*(1993. május)*


(a hetes szám, számokkal foglalkozó emberek szerint pedig szellemi harcot is jelent)
Link

Hozzászólások

12 #20 spartakusz
- 2015. november 10. 05:53:17
Spartakusz

VÁLTOZOTT VALAMI? MOST amikor befejezem emlékezésem a borzalomról 2011. augusztus 8.-án 08: 35 órakor - SAJNOS NEM – rosszabb lett – a LÁTHATATLANUL ÍRÁNYÍTOTT TERROR KÍSÉRTETTE JÁRJA KÖRBE A VILÁGOT – ITT – OTT FELÜTVE FEJÉT GYILKOL –

Vajon mit akar – HARAKIRIT saját magán?

Szeretettel: Id. Kiss László
Ui: Gábornak a magyar 7 és 9 parancs emlékeztetőül:

Tehát a 7 szabad és a 9 tilalom:

Először a mit szabad:

1. Tartásod véleményed legyen
2. Szeresd és kíméld az élőlényeket
3. Oltalmazd az oltalmad alá futókat
4. Legyenek ünnep napjaid
5. Ne vidd sírba a tudományodat
6. Gondod legyen Házad népére
7. Törekedj a békére
Mit nem szabad:
1. Ne gyilkolj
2. Ne gyújtogass
3. Ne erőszakoskodj
4. Ne hazudj
5. Ne szeretkezz
6. Ne vendégeskedj hívatlanul
7. Ne tanúskodj bajt előidézően /csak igaz tanúskodás/
8. Ne vedd el házad népe földi javait
9. Ne sanyargasd a népedet kényedre-kedvedre



csak kiegészítés képen tettem ide:

id. Kiss László
2 #21 gerry
- 2015. november 10. 07:14:32
spari - "5. Ne szeretkezz" ... na ne má' Eztmeg kitöl hallottad?
Ezek szerint - x db gyerekhez x "szerelmetes éjszakára" lenne szükség aztán annyi!

Nagyon szomorú lenne ez a világ terhes apácákkal és önkielégítõ szerzetesekkel...
12 #22 spartakusz
- 2015. november 10. 09:16:45
kedves gerry! Ezt már egyszer kitárgyaltuk - a ne szeretkezz - a fűvel-fával való dolgokra értendő - védi a család szentségét - ha valamelyik félre lép - az mindig tragédia - válás - meg stb.

spari...
2 #23 gerry
- 2015. november 10. 10:09:10
spari - a'mmeg úgy van, hogy ne kívád felebarátod... jószágát ;) (amúgy csak "trollkodtam" - de hidd el nekem, le kellene beszélni ezt a dolgot a világ népességének a 80%-val, nem szólva a többnejüekrõl és szerintem, ha elfogadná a világ akkor megszünne az egyetlen hajtóerõ ami nem engedi kihalni az élölényeket...)

Uff... én pl. füvel se meg fával se csináltam - Isten bizony!!!

Azon elgondolkoztam életem folyamán, hogy mi a francnak kell elvenni/hozzámeni a másik félhez? Ilyen olyan szerv elõtt... Papiron, papirral bizonyítva. Mégis kinek az érdeke?
Na jó, nem szeretnélek gondolkodásra késztetni, mert a dolog lassan amúgy se vonatkozik ránk. Oldja meg a jövõ generaciója, vagy haljon ki!
s_hihi
75 #24 talpi
- 2015. november 10. 12:25:47
GERRY
Minek? akkor minek a sok "ügyvéd" na meg a kedves család és barátok, ha "jog szerint" hivatkozva egy gyerekre, Téged nem lehetne mindenedből kiforgatni, lelkileg és anyagilag tönkre tenni. Tudod ezeket nem érdekli semmi csak a megfelelési kényszer a pénz és a közmegítélés. Talán sosem voltál alkalmas számára, de kellett a "papír" vagy a gyerek, mert anélkül csak egy értéktelen/amúgy is/ kis intermezzo lettél volna sokad magaddal együtt számukra. Tudod, csak az igazi ember képes érzelmet adni a többi csak színészkedik, nyögdécsel ahogy a filmekben látta, Te, sokunkkal együtt elhiszed, mekkora-mekkorák vagyunk. Na igen, jó nagy marhák. persze, kivételek vannak, s igazán szólva irígyelem is őket, de szeretetből. Ezek a liberalizált zsidó ivadékok sajnos ilyenek,. lelketlen alljadékok, öntömjénező ócska kurvák, de mit is tanultak volna. hiszen ahhoz "igazi család kellene, nem idomárok
75 #25 talpi
- 2015. november 10. 16:26:07
Tudod GERRY, azért mindegyik mégsem haljon ki csak az, amelyik életképtelen, nem fizikálisan csak, hanem mentálisan is. Hiszen, ha nem követi ezt az elbaszott zsidó mentalitást, ha képes arra, hogy tisztelje azokat, kik arra érdemesek, ha szereti hazáját, és dolgos szorgalmas ember,. akkor maradjon, élhójen, boldoguljon, ha még élek, támogatom, minden erőmmel. Azok viszont, kiok csak mint parazita,élősködnek a NEMZET ÉS MÁS EMBERTÁRSUK TESTÉN azokat az utolsó szálig ki kell pusztítani, mert az első adandó pillanatban, nagy nyájasan behálóznak és már reszeltek is nekünk. Nagy "túlélők" ennek érdekében még arra is képesek, hogy eljátsszák, mennyire, de mennyire szeretnek, nyögdécselnek megjátsszák a boldog arát, és egyszer csak azt veszed észre, fejed már nincs a helyén.
Na ezekkel kell leszámolni,vagy az őket megillető helyre zárni és arra használni, amire valók, legyen az amire-aminek született, HETÉRA. Bár azok műveltek voltak, nem úgy mint ezek.
82 #26 Satori
- 2015. november 10. 18:08:49
Imrenek a 13 ponja:

"1. ne légy ostoba
2. járj nyitott szemmel, elmével
3. gondolkodj, s ha nem megy, gondolkodj azon is, miért
4. ne fogadj el semmit természetesnek
5. légy résen és készen minden pillanatban
6. ismerd fel ellenségeidet és tartsd fenn az egyensúlyt
7. barátaidtól óvakodj, de ne bízz rájuk lényeges dolgokat
8. fogadd el az életed olyannak, amilyen, s ha nem teszik, változtass rajta
9. ne keresd mások társaságát, járd a magad útját
10. tartsd tiszteletben felebarátod és vívd ki tiszteletét
11. bajban üss elsőnek és ne kelljen másodszorra is ütnöd
12. légy igaz ember és csak az igazsághoz ragaszkodj, de folyamatosan vizsgáld lelkiismereted
....stb...stb...
Ammondó vagyok, a suszter a kaptafánál. Isten is tegye a dolgát és az ember is. Bár úgy tűnik, egymás nélkül nem megy a földi homókázó, így azért az isteneknek is kell egy pontot adni.
13. bízz istenben, de ne vidd túlzásba, mert rá fox baxni! Isten valójában szadista hajlamú és élvezi a szenvedést. Röhögd ki nyugodtan! majd sántánnal lesakkozzák a lelkedért való ulti-partit.s_hee

Na, ez így milyen?"

Ki mit gondol rola?

Tegnap ota gondolkodom rajta es ugy erzem, hogy tokeletes.
75 #27 talpi
- 2015. november 10. 21:01:48
Satori!
Teljesen jó :)
82 #28 Satori
- 2015. november 10. 21:24:58
Talpi!

En is igy gondolom. ;)

A 9. pont jon be a legjobban.
6 #29 anzsi a macska hala
- 2015. november 11. 09:52:07
Sátori, a 14. pont kimaradt:
Szaladj bele minden pofonba, mert abból tanulsz a legtöbbet.
;)
2 #30 gerry
- 2015. november 11. 11:09:31
anzsi, a folytatása: - és te is taníts másokat ugyanígy! ;)
Szerintem pontosítsuk, nyomtassuk ki szórólapnak, Hirdessük ki a Nemzeti Múzeum lépcsõin és utána menjünk el sörözni közösen! Már csak a dátumot kell lebeszélni, lehetõleg szombatra, mert hétfõn aztán kezdõdhet a takarírtás.

Hozzászólás küldése

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Generálási idő: 0.45 másodperc
2,501,927 egyedi látogató