Nos, a következõ "hõsök" bátran végeznek ezzel a tetû cigány-zsidó söpredékkel, nemde? Ja és visszamenõleg mindazokkal, akiknek köze van bármi módon ehhez a mocsokhoz, ami most van, kölköstül, asszonyostól, szõröstõl-bõröstõl! Hiú ábránd! Batthyány Lajos és a 13 aradi vértanú utolsó szavai arról árulkodnak, hogy igazságtalannak tartották az ítéletet, mégis mind bátran, büszkén vállalták a halált. Hõsként viselkedtek az utolsó pillanatig.

A korszellemmel, emberséggel, de még Európa stabilitásának érdekeivel is ellentétes volt az a kõkemény bosszúhadjárat, amit a bécsi udvar a magyar szabadságharc eltiprása után indított 1849-ben. A megtorlás már januárban elkezdõdött, ám a Haynau-féle katonai diktatúrában teljesedett ki: csaknem 150 embert végeztek ki, katonák és politikusok mellett példátlan módon civileket is, ezreket ítéltek 10-20 esztendei várfogságra, ami abban az idõben a lassú halállal ért fel.

A legsúlyosabb felelõsség Ferenc József császárt terheli, saját kormányával szembe menve engedélyezte a halálbüntetést, teljesen szabad kezet adott a brutalitásáról híres Julis von Haynaunak. Tudta, mit várhat tõle. A miértekrõl és a hogyanokról itt írtunk bõvebben:
Tényleg szadista volt a magyarok hóhéra?
A feltehetõen szociopata Julius von Haynaunyugdíjas éveit Szatmárban töltötte és csodálkozott, miért utálják szomszédai, Londonban megverték, de a kínhaláláról szóló történetek feltehetõen a legendák világába tartoznak.

A mai nap, október 6. a magyar szabadság eltiprásának ikonikus dátuma, 2001. óta nemzeti gyásznap. Pesten, a mai Batthyány örökmécses helyén meggyilkolták Batthyányi Lajost, az elsõ felelõs magyar miniszterelnököt, majd Aradon 13 fõtiszt lépett a vesztõhelyre.
Nem a haláltól félt

Batthyány lemondása után a sárvári körzet mandátumával folytatta tovább a politizálást, megpróbált pártot szervezni Kossuth ellenében, 1848 utolsó napján pedig javaslatot tett: küldjenek békekövetséget Alfred zu Windisch-Grätz herceghez, a császári-királyi hadsereg fõvezéréhez. A küldöttséget maga vezette, hiába figyelmeztette a felsõház elnöke, hogy ne rohanjon önként a vesztébe.

A herceg magánemberként fogadta a delegációt, de Batthyányit még így sem. Ekkor a volt kormányfõ Deák Ferenc tanácsát kérte, aki úgy vélte jogi szempontból elméletben nincs félnivalója, de a bizonytalan körülményekre tekintettel inkább meneküljön, amíg lehet. Dacos válasz érkezett:

Néhány hitvány év miatt csak nem leszek szökevény!

Bárcsak néhány évrõl lett volna szó. Windisch-Grätz parancsára Batthyányt letartóztatták, augusztusban bíróság elé állították. Egy öt napig tartó koncepciós perben felségárulás vádjával elõbb többéves börtönbüntetésre, majd felsõbb politikai nyomásra kötél általi halálra ítélték. Õ errõl csak október 5-én értesült, egészen addig biztos volt benne, hogy nem végzik ki. Az ítéleten megdöbbent: nem a haláltól félt, hanem annak módját tartotta megalázónak – az akasztás a legaljasabb bûnözõk büntetése volt.

Búcsúlevelében ártatlannak vallotta magát:

…az én halálomnak a gyalázata elõbb vagy utóbb azokra hull vissza, akik engem igazságtalanul és hálátlanul meggyilkoltak. Ebben az ünnepélyes órában megesküszöm, hogy a király és a monarchia elleni árulásnak soha egyetlen gondolata nem férkõzött lelkemhez, és hogy a hazához nem kevésbé hû voltam; ugyan ki hiszi el ezt most! És ezért halok meg; a törvény, a király esküje volt vezérfonalam, és sem jobbról, sem balról nem hagytam, hogy visszaéljenek velem.

Rajta, vadászok!

Hogy a kötelet elkerülje, egy felesége által becsempészett apró papírvágó késsel öngyilkosságot kísérelt meg, de az eszköz erre nem volt alkalmas. Szíven akarta szúrni magát, de a gyenge penge beletört a bordájába, erre átvágta nyaki ütõereit. Az õrök észrevették, megmentették az életét.

Mivel kivégzését tudatosan idõzítették október 6-ára, a bécsi forradalom kitörésének évfordulójára, a pest-budai katonai kerület parancsnoka nem merte elhalasztani, de azt sem vállalta, hogy a szorítókötés levételével szánalmas vérfürdõbe fulladjon az egész. Saját hatáskörében tehát az ítéletet golyó általi halálra változtatta, Batthyány a halálban is megõrizte becsületét.

A vérveszteségtõl támolyogva lépett a kivégzõosztag elé a pesti Újépület mögött lévõ fapiacon, nem engedte bekötni a szemét. Féltérdre ereszkedett és maga adta ki a tûzparancsot:

Allez Jäger! Rajta, vadászok!) Éljen a haza!

Egy golyó a szívét, egy a tüdejét, egy pedig a fejét ütötte keresztül. Haynau õrjöngött, amikor értesült Batthyányi „kegyes” haláláról.
Tegnap hõsök kellettek, ma mártírok

Aznap reggel fél hatkor négy férfit vezettek a 16 tagból álló kivégzõosztag elé: Kiss Ernõ, Schweidel József, Dessewffy Arisztid és Lázár Vilmos. Kegy volt számukra a golyó, „jutalom a kegyes halál, mert Kiss és Schweidel nem volt harcoló csapatok parancsnoka, Dessewffy és Lázár pedig az osztrákok és nem az oroszok elõtt tette le a fegyvert. Kiss Ernõ felkiáltott:

Szegény hazám! Isten büntesse meg hóhérainkat!

A sortûz eldördült, de õt nem érte halálos találat, mire maga adott ki újabb tûzparancsot. Egy tiszt odalépett hozzá és közvetlen közelrõl fejbe lõtte. Utolsó szavaik méltók az emlékezetre:

Kiss Ernõ: „Istenem, az újkor ifjúsága egész ember lesz-e? Árpádok dicsõ szentjei, virrasszatok a magyar ifjúság felett, hogy Krisztusé legyen a szívük és a hazáé az életük”.

Schweidel József: „A mai világ a sátán világa, ahol a becsületért bitó, az árulásért hatalom jár. Csak egy igazi forradalom, a világ új forradalmi embersége söpörheti el ezt az átkozott, meghasonlott világot”.

Dessewffy Arisztid: „Tegnap hõsök kellettek, ma mártirok… Így parancsolja ezt hazám szolgálata”.

Lázár Vilmos: „Ki tehet arról, hogy ilyen a magyar sorsa? Krisztus keresztje tövében érett apostollá az apostolok lelke, és bitófa tövében kell forradalmárrá érni a magyar lelkeknek”.
Wikipedia
Éljen a haza!

Ezt követõen Franz Bott császári-királyi hóhér vette át a stafétát. A kilenc fõtiszt feketét viselt és fehér inget, egyedül Leiningen-Westerburg Károly viselte honvéd tábornoki egyenruháját, mert lefizette õreit. Elõre meghatározott sorrendben léptek a bitó alá, utolsó szavaikat megõrizte az utókor.
Magyar pofonok csattantak az osztrákokon
Az orosz katonák tálcán kínálták tábornokaink számára a szökést, de senki nem élt vele.

Pöltenbergi Pölt Ernõ minden társával kezet szorított, megcsókolta õket: „Szép deputáció megy Istenhez a magyarok ügyében reprezentálni!”

Török Ignác: „Nemsokára Isten legmagasabb ítélõszéke elé állok. Életem parányi súly csupán, de tudom, hogy mindig csak Õt szolgáltam”.

Lahner György: „Krisztus keresztje és a bitófa oly rokon! És az isteni áldozat mellett oly törpe az én áldozatom!”.

Knezich Károly: „Milyen különös, hogy Haynau bíró is keresztény és én is az vagyok. Csak az ördög keverhette így össze a kártyákat”.

Nagy-Sándor József következett: „De rettenetes volna most az elmúlásra gondolni, ha semmit sem tettem volna az életemben! Alázatosan borulok Istenem elé, hogy hõssé, igaz emberré, jó katonává tett”. Amikor a kötelet nyakába akasztották felkiáltott: „Éljen a haza!”

Leiningen-Westerburg Károly: „A világ feleszmél majd, ha látja a hóhérok munkáját”. A bitó alatt: „Isten veletek bajtársak! Nemsokára más, igazabb bíró elõtt fogunk állani!”

Aulich Lajos: „Szolgáltam, szolgáltam, mindig csak szolgáltam, és halálommal is szolgálni fogok. Forrón szeretett magyar népem és hazám, tudom, megértik ezt a szolgálatot.” Damjanich János: „Azt gondoltam én leszek az utolsó, mert a csatában mindig az elsõ voltam. Szegény Emíliám! Éljen a haza!”

Vécsey Károly: „Isten adta a szívet, lelket nekem, amely népem és hazám szolgálatáért lángolt„.

Az anekdota szerint Vécsey, a dúsgazdag magyar fõnemes – akit családja kitagadott, mert nemcsak mondta, de így is tett: „Szegre akasztom osztrák kardomat, magyar vagyok, hazámmal tartok…” – odalépett a szerb paraszti sorból származó Damjanich hullájához és megcsókolta a kezét. Gyönyörû jelenete ez a kort fûtõ szabadság, egyenlõség, testvériség megnyilvánulásának, de sokan kétségbe vonják hitelességét.
Thorma János: Aradi Vértanúk (részlet) – Wikipedia

A kivégzés után a holttesteket elrettentésül közszemlére tették, majd az agyonlõtt tábornokokat lemeztelenítve – ruhájuk a hóhért illették – a sáncárokban, a felakasztott vértanúkat pedig a vesztõhelyen, a bitók tövében temették el, melléjük döntötték az akasztófa oszlopát. temették el. Mivel a kivégzettek ruhái a hóhért illették, ezért a felakasztottak testét levetkõztetve a bitófa tövébe helyezték, majd melléjük döntötték a bitófák oszlopait.
A hazáért mindnyájunkra számot tarthat ön!

Nemeskürty István 1848-49. “Kik érted haltak, szent világszabadság” címû könyvében felemelõ történetet idéz, ami a maga egyszerûségében is tökéletesen visszaadja szabadságharcunk szellemiségét.

Történt ugyanis, hogy Komárom elvonuló õrségének felajánlották, mivel vitéz katonák, rangjuk megtartása mellett, rendes fizetéssel átléphetnek az osztrák hadseregbe.

Fölszólítását mély csend követé. Senki se lépett ki a sorból. Egy vén altiszt azonban hangosan és nyugodtan így szól:

– Tábornok úr! Az osztrákokhoz nem lépünk át. De ha a hazának ismét szüksége lesz ránk, mindnyájunkra számot tarthat ön!

Aradon 1849 augusztusa és 1850 februárja között még három honvédtisztet végeztek ki. Augusztus 22-én Ormai Norbert honvéd ezredest, a honvéd vadászezredek parancsnokát – õt szokás az elsõ aradi vértanúnak is nevezni. 1849. október 25-én Kazinczy Lajos honvéd ezredest, Kazinczy Ferenc fiát, és 1850 február 19-én Ludwig Hauk alezredest, Bem tábornok hadsegédét. Lenkey János honvéd vezérõrnagy szintén az aradi várbörtönben halt meg, õt azért nem végezték ki, mert a börtönben megtébolyodott.
Link