Bejelentkezés

Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése

'Kormányt golyóval kell megbuktatni, nem szavazattal'

GondolatokNa esse tennap vót, oszt mégsem! Nem tudom miért dobta elém, de már itt van pár napja a szemem előtt. Valakik akarják, hogy olvassuk újra. Tegnap az ECHO-ban beszéltek arról, hogy Magyarország földterületeinek 80%-át zsebkiszerződtették idegen kezek, idegen kezekbe. Rendben, akkor ezt már nem kell földmoratorizálni sem, vagy ha mégis, akkor csak cirkusz kedvéért. Cirkusz pedig lészen, mert sokan nincsenek észen. Egyre nyíltabb és nyilvánvalóbb konfliktus-jegyek mutatkoznak szerte a világban, de nálunk is élesebben fejlődnek fel a frontok. Tegnap egyik aktívan netező tagunkat többesben meglátogatta egy vegyes-társaság, akik a legenda szerint a Katonai Ügyészséget képviselték, de ez azért nem valószínű, mert pár órával korábban a számítógépe fagyott be teljesen, s így koordinátára mentek a fiúk. Ezzel egyidőben máshol is rendőr jelent meg, de ezt most nem akarom részletezni. Ne féljetek, mert nincs miért és nincs is kitől. Az a tény, hogy a Szentkorona Rádió is velem foglalkozik, jó jel és csak így tovább, még ha lebohócoznak is azok, akik korábban alig várták, hogy hozzanak egy-egy írásomat, interjúmat.

Az elsõ 100 hozzászólás: http://http://serverdomain.info/pi/archiv/e107_hszdaten/hsz2159_1-100.htm


Változik a világ, de van ami nem változik, s szeretném, ha minden körülményt figyelembe véve, mi is megmaradnánk azon az egyetlen úton, ami járhatónak minősül minden igaz magyar és igaz ember számára. Nyilván ez sokaknak nem tetszik, mint ahogyan azt sem érik, miért vállalunk fel kétes információkat közlő anyagok bemutatását és miért is foglalkozunk a háttér-összefüggések elemzésével és néha (vagy inkább legtöbbször) hajmeresztő eredményre jutunk. Nyugodjon meg mindenki, mert ezeknek az elemzéseknek a szokásos találati arányhoz mérten is sokkal magasabb a relevanciája,és ezt olyan helyekről erősítik meg folyamatosan, ahol elég magabiztos tudással rendelkeznek a valódi okok és várható következmények tekintetében. Néha meglepődnek ott is, hogyan tudunk olyan következtetésekre jutni, amelyekre ők sem igen gondoltak, mégis telitalálatnak bizonyul. Nem tagadom, hogy lehet selejtes mellékterméke is a gondolati munkának, de ez nem baj, mert az elvetélt ötlet kategória tudományos alapkiindulási pont.
A valóságnál átfogóbb képzeleti munkát nem tudunk elképzelni, és nekem is erős fejtörést okoz, hogy ne törjem a fejem azon, ami nyilvánvaló. Tegnap belekukkantottam a Fegyvernepper című filmebe, és igen tanulságos volt, megint. Simeon Weis, a filmbeli korábbi nagymenő fegyverkereskedő több megfontolásra is érdemes gondolatot is közvetített. Az Irak-Irán háborúról mondta, mikor felrótták neki, hogy mindkét felet támogatta fegyverekkel, hogy: „Hátha azt akartam, hogy mindkettő veszítsen.” De az a bölcselet még inkább megragadott, hogy: „Kormányt golyóval kell megbuktatni, nem szavazattal.” Nos, a helyzet egyre „golyósabb” lesz, de a begolyózottak tudnának erről bővebben is regélni. Egyik ismerősöm tájékoztatott, hogy a közeli katonai bázison is igen készülődhetnek, mert mosónőt keresnek, háború esetére és feltették a kérdést a szomszédságában valakinek, hogy erre az esetre vállalna-e mosást? Vicces nem? A honvédség központi mosodáját már régen privatizálta egy vezérkari tábornok és „családi vállalkozása lett”, ha jól értesítettek. A Kiss Robi-féle Gárda ügyben sem állt le az élet, mert balhé kell a figyelemeltereléshez, és most a Jobbik dolga is már éppen ez.


„Adjon az Isten!

Kedves Bubó doki. Még egy érdekesség Gárda ügyben! A Magyar Nemzeti Gárda 2004-óta létezik! Nevük le van védve. Akkor vasárnap kik tettek esküt? Itt a Magyar Nemzeti Gárda honlapja: - Link -
A honlap ugyan fejlesztés alatt áll, de a fotók, és a videók menüpont alatt, lehet találni képeket, és videót, ahol névvel, és rendfokozattal be lehet azonosítani a résztvevőket! Kiss Róbert nincs köztük. ;-) Ezek a képek 2005.11.26. án készültek, tehát jócskán megelőzték a vasárnapi eskütételt! Hogy-hogy ezek nem szóltak, hogy bocsi mi már létezünk, és a név már foglalt? Csak nem valami mutyi van a dologban? Nézzék csak meg a képeket, ezek nem valami radikális szélsőjobbosok, a vasárnap esküt tettek hová csatlakoztak? Tud erre valaki válaszolni? A Kiss Róbert-féle vezetés, tényleg ennyire dilettáns, hogy még annak sem nézett utána, hogy foglalt e már ez a név? Vagy ez az egész nem is véletlen?

Szebb Jövőt!”
Mivel az élet, csupa titok, ezért jegyezzük meg jól, hogy a csattanó nem várat sokáig magára, mert az már egy ideje nyilvánvaló, hogy a történet végén az „akasztott ember” áll, méghozzá tucatjával, de csak azért, hogy megindulhasson végre a rendszerváltás. Részben ez már azért folyamatban van, mert – mint kiderült- sokan olvasgatnak az oldalon olyanok is, akikre nem is gondolnátok, csak nem egészen értik, amit látnak, vagy nem képesek befogadni, hogy van más megoldás is, mint a jelenlegi mocskos leosztó rendszer, zsidó-paradicsom. De ha már említem megint a zsidót, akkor tegyük nyugodtan zárójelvénybe, hogy nem a kínaiakról, és nem is a pakisztánokról, de nem is izraeliekről esik szó, hanem a suttyomban, tudatosan vagy tudatlanul ide telepített telepesekről, fegyveresen is készülődő „fészekrakókról”, s mindazokról, akik ezt a tendenciát „jó bulinak” tartva támogatják. Most beszéltem Kontrát Károly belügyi államtitkárral, s jeleztem felé immár harmadjára, hogy beszélnünk kellene nemzetbiztonsági kérdésekben is, s kértem, hogy ha eldöntötte, hogy fontos-e ez a számára, akkor a számom mentse el. Nem tudom, mi ütött belém, de valahogy még mindig sajnálom, hogy ezek az emberkék hamarosan szégyenleni fogják, hogy vannak, ha egyáltalán lesznek. Azért szóltam neki, mert most kaptam hírt egyik barátomtól, hogy képviselővel beszélt, aki rendszeres olvasónk és egyet is ért velünk, de az MFNK-val nem tud még logikailag mit kezdeni. A tegnap kérdezősködő „rendőr” is ebbe az irányba terelte a szót, s úgy tűnik, hogy nyugtalanságot okoz a „nemzeti homokozóban” az, hogy van egy zsidó-menetesítő megoldása ennek a helyzetnek, ami lehet békés is, bár nem kötelező, hogy az legyen. A rendőrök, mint az Ál-Pintér csicskásai nagyot kell, hogy változzanak, mert a jelenlegi mentalitás mellett kevesen maradhatnak meg. Egy biztos: aki oktalan módon magyart ver, az hasonló bánásmódra számítson, csak háromszori súlyozással, mert ezt hivatalos közegként követi el. Nem mintha nem lennének tisztába sokan a jogtalansággal, amit végrehajtanak, de ez nem lesz mentségük. Tudom, hogy egyszerűek, mint a faék, de azon a bizonyos ponton már átbillent a helyzet, csak még a fakabátok közül sokan nem akarják felfogni. Adódik a kérdés: Akkor agyon kell lőni mind?
- Link -
A válasz egyértelműen NEM! Optimális esetben a legmagasabb szinteken lesz megkezdve az egyelés, aztán a fej nélkül maradt SÜN a tyúkszarkalábas életéért fog remegni valamelyik szarokban. Miért? Kedvenc sorozatom az NCIS. Ez egy akkora Mossad és CIA reklám, hogy már az első két percben könnyezni tudok a nevetéstől. Megfilmesítettek előre mindent és ahogy nálunk a drogos-piás Stohl –sorozatban adták elő a zsidó ügynökösdit, úgy itt is megy az agymosás. Legalább fél évvel le vannak maradva, de majd rájönnek. A Moosad gazdaságilag lesz ellehetetlenítve úgy, ahogy ezt velünk tették. Persze Dagan sejtheti már hivatalból is, hogy a lécet már leverték, de hogy mondja meg ezt a végrehajtó állománynak? Megmondom. Sehogy! Ő és még páran a vezetésből mentik, ami menthető, a többit pedig szépen a sorsára hagyják, úgy, mint Belmondót a Profi-ban. A magyar rendőr még javában Kravmagázik és izraeli fagylaltot nyalogat, miközben a trend már régen lefutott és a jobban tájékozottak MOSCOW feliratú pólókban szambóznak. Ezzel viszont nincsenek egyedül, hiszen az USA külügynek sem szóltak még, hogy „kazárok, fordult a hatalmi páholy!” és ilyeneket írogat éppen ezért az orosz diplomácia: „…a jelek szerint az amerikai külügy munkatársai egyelőre nem fogták fel az orosz-amerikai kapcsolatokban bekövetkezett kedvező változásokat.”
- Link -

Orbán kaphatott olyan lendületet Bulgáriában, hogy azt nem teszi zsebre, de helyette Lázár kezdett el hisztériázni, pedig ez nagyon egészségtelen. Amúgy is ki van rúgva szegény, mert –állítólag- ő szerette volna abelügyi tárcát, s ezért most furkálja az ál-Pintért. Nem tudjátok mekkora zakó való rá, mert ami jár, az jár, s ha nagy lesz rá, akkor még az orrára lehet akasztani. Akasztani, értitek ugye? Csak nehogy kiakadjon, mert még beakasztanak neki egy diplomáciai balhorgot, haszid módon, olyan Köves Slomó módszerrel. Az árvízi helyzetről mély hallgatás van a médiában, de hát ugye nem is kell beszélni róla, miközben dübörög a Megastar válogatás a határokon túli határainkon belül. Jól kavar a kazár, hiszen bevonja a nemzet egészét, az újmagyarság kollektív tudatlanságának erősítésére. Semmi nem az, ami kilátszik! Addig, amíg Bettelheim és Bombera, vagy Stáhl ott vannak a „magyar” tv műsorán, addig nem lehet baj. Vagy mégis? Erősödő légi aktivitást jelentenek ország-szerte és az oroszoknál mostanság mindig robban valami, vagy valaki. Egyre több, már napi szinten érzékelhet a kínai és orosz vonatkozású hír az adásban, és ez beszédes, még ha hallgatnak is az okáról. A kételkedők is lassan idetalálnak és ha nehezen is, de felébrednek álmukból, hogy lássák a csodát, ami nem fog nekik tetszeni, de még örülhetnek, mert a legjobb részek még hátra vannak. Felsőzsolcán már kezdik mindezt érteni. Az a Fehér (talán Weiss?) Attila nem mert kiállni a választóik elé, akinek dolga lett volna eddig is nem eltűnve intézkedni? Az állami zsidó-parlament sajnos nyakig sáros lehet a kérdésben, de mit ragozom én, hisz a lényeg, hogy balhé legyen. Ideje lenne már egy ó kis (ki)lincselésnek, hogy meginduljon a lavina, aztán elő a gumicsirkékkel és irány a strand! Mindez rendben van így, hisz kötelező megélni minden érintettnek, hogy le sincsenek szarkalábazva! A felismerés euforikusan keserű tud lenni.
No és még valami. A szarvasi Lauder Tábor újra megtelt! Ugyan kik nyaralgatnak a Mossad-kiképző bázison?
„Szép jó reggelt Imre !
Tegnap este mentem az egyik barátomhoz mikor láttam, hogy a camping tele van zsiráf purgyékkal, hogy biztos legyek a dolgomban még vissza is fordultam és mentem egy kört előttük ,a parkolóban legalább 30-40 személykocsi, a tábor visszhangzott a gyerek zsivajtól. A biztonsági őrök ,is ott szédelegtek teljes harci díszben persze hogy kik is ők azt nem tudtam meg, mert cég jelzés egyik ruháján se volt. Valószínű a gyerekek a szülőkkel együtt lettek el szállásolva mert mikor jöttem haza az éjszaka minden személykocsi ott volt még.”
Csak remélni tudom, hogy nem minden az, aminek mutatja magát!

Az elsõ 100 hozzászólás: - Link -


postaimre - 2010, július 07. szerda-13:44'40" Nyomtatóbarát változat
Hozzászólás: 37
Link

Hozzászólások

4 #1 Posta Imre
- 2019. január 22. 18:46:39
Tudjátok ki ez a vargapityu? Nos, adok én olyan keresztény és konzervatív "újságírást" a zsidó qva anyátok, hogy arról kódultok! Sok nyomorult szabadkőműves ügynök-buzi, hogy meg tudja fogalmazni a mantrát!


Keresztény, nemzeti, konzervatív újságírást szeretnénk
2019. január 22. 16:32

Varga István


A keresztény-nemzeti újságírásnak komoly európai és hazai hagyományai vannak, csak nálunk sokan vulgárisan szemlélik ezt az értékrendet. Interjú.

„Kuratóriumi elnökként mi a feladata?

Az újságíróképzés és -oktatás feltételeinek megteremtése. De egyelőre sok konkrétumra nem tudok válaszolni, mert a rendszer még nem állt fel.

Mi hiányzik belőle?

Jelenleg az alapítvány működési stratégiáján dolgozunk.

A „stratégiaalkotás” politikusok által is használt, semmitmondó szöveg.

Ön szerint gagyi beszéd? Kikérem magamnak. Miért, ami a médiában van, az nem az? Én jogász vagyok. Az igazságszolgáltatásban a közjó biztosításához a törvények és annak indoklása mellett józan észre is szükség van. Ezt több perbeszédben is elmondtam, de az elefántcsonttoronyban ülő bírók nagy része személyes sértésnek vette. Miközben már Deák idejében sem merült fel, hogy egy jogvitát ne a józan ész alapján döntsenek el.

Tehát majd a józan ész kialakítja az alapítvány mindennapi működését?

Igen. És közben hátha létrejön a médiaegyensúly és a két oldal tiszteli majd a másikat.

Szép gondolat.

Miért ne lehetne így? Látom, nevet rajta. Pedig én tényleg mindent olvasok jobbról és balról is, még ÉS-t is, 1976 óta. Kesudió, tudja, 1976. február végén Bertha Bulcsú Kesudió című írásával indult a lapban a Kádár-rendszert kritizáló vita. Azóta gyűjtöm és havonta beköttettem az ÉS-t.

Az alapítvány célja pont az, hogy a keresztény oldalon is az ÉS-hez hasonló profi újságírás legyen.

Ehhez egy monstrum alapítvány helyett elég lenne egy újságíró iskola.

Azt mondtuk: keresztény, nemzeti, konzervatív újságírást szeretnénk, ehhez kell az alapítvány. Túl mély a lövészárok, a politika ma csak a két szekértáborról szól.

Milyen egy keresztény, nemzeti újságíró?

A nemzet érdekét tartja szem előtt.

Ilyen sok van mindkét oldalon.

És konzervatív.

Ilyen is akad bőven.

Lehet, hogy őket is felvesszük majd.

Komolyan kérdeztem.

Én is komolyan mondom. A keresztény-nemzeti újságírásnak komoly európai és hazai hagyományai vannak, csak nálunk sokan vulgárisan szemlélik ezt az értékrendet.

Az mennyire keresztényi, hogy kormányzati politikusok és fideszes potentátok az ellenzéki sajtóval alig állnak szóba, legtöbbször válaszra sem méltatják a megkereséseket. Orbán tíz éve nem ad interjút egyetlen ellenzéki orgánumnak sem.

Talán az elfoglaltsága miatt.

Ugyan! A kormányinfón azt mondta: nem akar „bikaviadalt vívni” a rosszindulatú ellenzéki újságírókkal.

Ez az ő döntése. De engedjen meg egy történetet. Az előző Orbán-kormány idején mentem egy miniszterhez, az irodájában kint volt az asztalon néhány napilap. Mondtam neki, hogy én a Magyar Idők mellett néhány ellenzéki újságot is kitennék. Ettől még nem értek egyet a cikkeikkel, de tájékozódni csak akkor tud, ha mindkét oldalt elolvassa. Erre az illető miniszter azt válaszolta, ki nem teszi, de attól még ő is olvassa ezeket.”
https://www.mandi...szeretnenk
154 #2 kakas
- 2019. január 22. 19:05:25
139 #3 jozsef toth
- 2019. január 22. 21:54:52
Ami igaz az igaz!
Az eddigi vilagtortenelembe meg nem volt arra pelda,hogy
szep szoval ,imaval vagy akar,;szavazattal';meg valtozott volna bar melyik orszag lakossainak a problemaja.
Na ugy na !!
;;Kormányt golyóval kell megbuktatni,;
Eddigi eredmenyek szerint CSAK igy mukodott!
4 #4 Posta Imre
- 2019. január 23. 06:10:05
Kakas, szerintem nagyon igaz ez! Szerény is vagyok, ha magamra értem egy másik dilimenzióban, ha meg másra, akkor es.

Józsi a merénylők mindig ugyanahhoz a zsidó-anarchista szabadkőműves bandához kötődtek.
99 #5 MORMOTA1968
- 2019. január 23. 09:55:57
Hát! Szeretett rezgéssel még sohasem lehetett látványos eredményt elérni, ezek pedig szép szavakra nem lesznek hajlandóak vissza adni a magyarok országát! De ezt már sokszor leírtam, más is leírta, minek ismételgessem hát önmagam? A történelmet vérrel írták, karddal és golyókkal, meg ami még rendelkezésükre állt. Az biztos, hogy ennyire még soha nem volt eladva ez az ország és ennyire megalázva ez a nép, mióta csak ezen a föld darabon létezünk! És mint rég, most sem csak az az ellenségünk, akit mi annak hiszünk, a saját fajtánkbeliek, akik a zsidót szolgálják akarva, akaratlanul, sokkal veszélyesebb ellenségünk ezeknél! Na velük mit fogunk kezdeni? Ezen dolgok tudatában ti miben reménykedtek? Szabadkőműves befolyásolás nélkül itt sohasem lesz változás. De abban nem lesz semmi köszönet, ha ők indítanak el, be itt valamit nálunk, újra, mint tették ezt már nem egyszer. :@ s_hee
267 #6 Perle
- 2019. január 23. 11:09:36
Ne soka, költsön, vegyen inkább kölcsön!
:o
A lefestett freskók helyébe festmények a Szépművészeti Múzeumból. Van képük hozzá..:|
https://hvg.hu/it..._irodajaba
139 #7 jozsef toth
- 2019. január 23. 12:28:23
Imre !
Ez igy igaz.Es varom ,hogy MARCIUS 15 re ujra munkaba legyenek!s_ratata
Mert azert ok csak jobban tudjak melyik a nagyon felesleges koztuk?!
Viktor te errol mit gondolsz??
Remellem az olvaso DIAKOK elmondjak neki!

Hozzászólás küldése

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Generálási idő: 0.37 másodperc
2,486,797 egyedi látogató