Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Putyin éktelen haragra gerjedt – feltépődött történelmi sebek

KülföldSzó sincs róla, csak a Kacsinszki is elkezdte követelni a háborúban okozott kárért a jóvátételt, ahogy a baltikumiak is, de Ukrajnából is jönnek hangok. Gyerekek, mi lesz itt? Akkora béke, csak előbb egy kis pofazacskózás.
Újra áll a bál Varsó és Moszkva között, a Kreml szerint a lengyelek kollaboráltak Hitlerrel a Holokauszt során. Varsó nincs könnyű helyzetben, hiszen a jelenlegi kormányzat arrogáns viselkedésével az utóbbi években súlyosan aláásta az ország diplomáciai kapcsolatait számos szövetségessel. Káncz Csaba jegyzete.

A második világháború utáni Németország szembenézett történelmi bűneivel (Vergangenheitsbewältigung), elnyerve fokozatosan mind szomszédai, mind a nemzetközi közösség feloldozását és megbecsülését.

Az összeomlott Szovjetunió fő utódállamaként Oroszország viszont nem foglalkozik saját történelmének kritikus feldolgozásával. Sőt a mai, KGB-sektől uralt orosz politikai vezetésnek köszönhetően a sztálini terrort jórészt teljesen kivették az orosz iskolák tananyagából.

Újramázolt Generalisszimusz

A Kreml újra élteti a nagy vezért és a propaganda hatására mára az oroszok 70 százaléka nyilatkozik elismerően arról a véreskezű diktátorról, aki igazoltan felelős több millió ártatlan orosz haláláért. Mi több, egy titkos 2014 februári határozat alapján mindazok iratait megsemmisítették a hatóságok, akiket szovjet munkatáborokba száműztek és aztán szabadon engedtek. Becslések szerint Sztálin Nagy Terrorjának 12 millió civil esett áldozatul az 1930-as évek második felében.

A második világháború lezárásának közeleg a 75 éves jubileuma, és Moszkva már tavaly propaganda-hadjáratot indított, miszerint Varsó valójában Berlinnel karöltve akarta megtámadni Sztálint. Nem véletlen, hogy Észtország, Litvánia, Lengyelország és Románia tavaly augusztusban közös közleményben hangsúlyozta a dezinformációs kampányok és a manipulatív történelmi tények elutasításának szükségességét.

A Molotov-Ribbentrop paktumot aztán az Európai Parlament a világháború kirobbanásának fő okaként értékelte szeptemberben, éktelen haragra gerjesztve Putyint.

Ki kezdte?

A múlt hónapban a Kreml újra nyomás alá helyezte Varsót, azzal vádolva a lengyeleket, hogy valójában ők kezdték a második világháborút, és ráadásul kollaboráltak Hitlerrel a Holokauszt során. A vita súlyos árnyat vetett Auschwitz felszabadításának tegnapi, 75. évfordulójára. Bár a tábort a szovjet csapatok szabadították föl, Putyint a lengyel kormány nem hívta meg az ünnepségre.
Káncz Csaba
Káncz Csaba

Varsó most nincs könnyű helyzetben, hiszen a kormányzat arrogáns viselkedésével az utóbbi években súlyosan aláásta az ország diplomáciai kapcsolatait Berlinnel, Brüsszellel és Tel-Avivval.

Jarosław Kaczyński, a kormányzó PiS párt vezetője ritkán ad interjút, de most vasárnap igyekezett gyorsan Berlint maga mellé állítani egy behízelgő interjúval a legnagyobb példányszámú német napilapban. Miközben dicsérte a „jog és morál alapján működő demokratikus Németországot”, Putyint hazugságok folyamatos terjesztésével vádolta. Kaczyński szerint Berlinnek több katonát kellene a Baltikumba küldenie, hogy a készültségi szint emelésével a NATO elrettentő erőt mutasson az agresszív Moszkvával szemben.

A jelenlegi lengyel kormány azonban láthatóan folyamatos küzdelemben áll nemcsak a külső-, hanem a belső ellenségekkel is. A múlt héten Mateusz Morawiecki, Lengyelország Minisztertanácsának elnöke nemcsak Moszkvát támadta egy interjújában, hanem a szélsőjobboldali Konfederacja pártot is, állítólagos oroszbarát vonalvezetése miatt.

(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)
Link

Hozzaszolasok

267 #1 Perle
- 2020. January 29. 09:41:10
Budapestre költözik a Roszatom regionális központja.:|
https://www.euractiv.com/section/all/...come-here/
165 #2 LM
- 2020. January 29. 10:57:28
Ha már történelem. Csak előkerült Álmos és Előd szobra. Aztán majd jöhet a többi szépen sorban, talán az országig is eljutunk.

https://welovebudapest.com/2020/01/28...incejeben/

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.10 masodperc
339,824 egyedi latogato