Bejelentkezés

Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése

Putyin embere vezeti a zsidókat

KultúraMinden bizonnyal demokratikus keretek közt oligarhult el a szegény szalagmunkás holotúlélő. Persze kiderül hogy az anyja, meg az apja is (mind az 4, mert ugye a bigámia elfogadott semitáéknál) "magyar" ivadék. Azért érzitek a helyzet iróniáját? Mennek Birobidzsánba, ott meg pekingi disznósült lesz minde-gyíkból. A napokban tartotta soros ülését Brüsszelben az idén harmincéves Európai Zsidó Kongresszus (EJC), ahol egyúttal a szervezet elnökét, az orosz származású Móse Vjacseszlav Kantort is újraválasztották tisztségében. Az esemény kapcsán az izraeli Háárec közölt terjedelmes riportot, amely arra keresi a választ, hogyan válhatott egy Putyin közeli orosz oligarcha az európai zsidóság vezetőjévé. A baloldali lap következtetései messzire vezetnek, és a szálak a legfelsőbb politikai szinten érnek össze.

Vjacseszlav Kantor dúsgazdag ember, vagyonát tavaly a Forbes 2,7 milliárd dollárra becsülte. A most 62 éves üzletember egyike volt azoknak, akik a Szovjetunió bukása után olcsó árért rá tudták tenni kezüket a nagy állami cégekre.

Míg más az olajon, a bankszektoron vagy a médián kaszált óriásit, addig Kantor egy kevésbé magasztos, ám annál jövedelmezőbb ágazatba, a műtrágyagyártásba fektetett.
A férfi néhány más orosz oligarchával szemben, akik megbódultak a hatalomtól, nem akart magának saját futballklubot, nem vásárolt óriási jachtokat, és saját médiabirodalmat sem épített fel, inkább festményekbe fektette a pénzét, és próbálta távol tartani magát a politikától. Talán ennek a visszahúzódásának is köszönhette, hogy óvakodott keresztbe tenni Vlagyimir Putyinnak, és így ma az orosz elnökhöz közelálló oligarchává nőhette ki magát.
2007 óta az élen

De hogyan keveredett ő az európai zsidóság élére? Kantor nagyjából 15 évvel ezelőttre datálható hirtelen megtérésére – a Móse nevet is csak felvette – nincs egyértelmű magyarázat, azonban a férfihoz közelálló források szerint ma már olyan komolyan veszi a vallást, hogy kóser konyhát is üzemeltet otthonában. Az orosz üzletember mindenesetre 2007 óta látja el az EJC – a szervezet feladata az európai zsidóság képviselete és érdekeinek védelme a nemzeteket átívelően – elnöki tisztségét, a napokban választották meg harmadjára, előrehozott szavazáson, ellenjelölt nélkül.
Furcsaságok

Abban nincs is semmi furcsa, hogy egy dúsgazdag filantróp áll az EJC élén, hiszen csak egy ilyen ember engedheti meg magának a pozícióval járó költségeket és feladatokat, a Háárec szerint azonban Kantor személye körül van néhány furcsaság.

Először is a származása. Bár Oroszországban még mindig jelentős számú zsidó él, mégis furcsa, hogy az elsősorban európai uniós zsidóságot egy nem uniós állampolgár képviseli, még ha Kantor Londonban is él. Ez pedig az összes többi kifogással is összefügg. 2007-ben Kantor egy francia elnököt taszított ki az elnöki székből, azóta pedig az európai zsidóságról alkotott kép átalakult, méghozzá Putyin érdekeinek megfelelően.

Az orosz elnök éppen nemrégiben jelentette ki Kantorral karöltve, hogy Oroszország tárt karokkal várja a zsidókat, amely nyilvánvalóan kevésbé szólt nekik, mint a Nyugatnak. Hiszen mit látunk például Franciaországban? A növekvő antiszemitizmus miatt a zsidók tömegével vándorolnak ki Izraelbe, Moszkva üzenete tehát, hogy Oroszországban jobb élni, mint Franciaországban.
Cél a Zsidó Világkongresszus?

Ez ráadásul csak a jéghegy csúcsa. Az ellenzéki izraeli napilap szerint Kantor megválasztását azért kellett korábbra hozni, hogy a többi potenciális jelöltnek ne legyen ideje felkészülni a kampányra. Ezzel pedig az orosz oligarcha már egy másik stratégiai lépésére készült, nevezetesen, hogy akárcsak korábban francia elődjét, meg akarja buktatni az amerikai elnököt a Zsidó Világkongresszus (WCJ) élén. Az egész világ zsidóságát képviselő szervezet vezetője hagyományosan amerikai, az Egyesült Államokban élő nagy számú és befolyásos zsidóság miatt, ha azonban a 2017 áprilisában esedékes tisztújításon Kantornak sikerülne őt kiütni a nyeregből, vagy elfoglalnia helyét, az óriási orosz lobbierővel bírna.

Hogy a két, elméletileg egymáshoz közel álló szervezet néha egyébként is külön utakon jár, azt jól jelzi a tavalyi, az auschwitzi haláltábor felszabadulásának 70. évfordulójára rendezett megemlékezés is. A rendezvényről két fontos szereplő hiányzott, az egyik Oroszország a lengyelekkel való vitája miatt, hogy ki szabadította fel a tábort, a másik pedig az EJC. Kantorék inkább saját megemlékezést szerveztek maguknak a csehországi theresienstadti koncentrációs táborban.
Óriási lobbierő

A Háárec szerint az európai zsidóság jelentős részének fogalma sincs az EJC munkájáról, vagy akár arról, hogy ki Vjacseszlav Kantor. Az elnöki pozíció azonban presztízzsel és óriási lobbierővel bír, amit pedig a politikában és az üzletben is kamatoztatni lehet. Utóbbira példa, hogy a Kantor által támogatott és életre hívott, hangzatos nevű Európai Tanács a Toleranciáról és Megbékélésről nevű szervezet elnökének Tony Blair egykori brit kormányfőt nevezték ki.

A szervezet honlapjának tanúsága és a híradások szerint az alkalomból írt lelkes levélen kívül Blair azóta sem végzett semmiféle értékelhető munkát újdonsült pozíciójában. Azt azonban el lehet képzelni, hogy egy korábbi brit miniszterelnök kapcsolatai révén milyen hasznos tud lenni a célok elérésében, például Oroszország megítélésében.

Ennek fényében pedig már nem is meglepő a napilap által több európai országban végzett körkérdés eredménye. Az orosz oligarcha ugyanis Nagy-Britanniában például nagy népszerűségnek örvend, Franciaországban és Belgiumban már nem sokra tartják munkáját, míg Magyarországról Heisler András felemásan úgy nyilatkozott, jó a kapcsolatuk az EJC-vel, de a szervezetnek erősebbnek kellene lennie. Ami magát Kantort illeti, a Háárec riportja szerint a férfi nem reagált megkeresésükre, az EJC viszont tagadta a vádakat, és lejárató rágalomhadjáratának nevezte a cikket.Link

Hozzászólások

4 #1 Posta Imre
- 2016. január 28. 16:35:34
Anatolij Wasserman a híres ukrán zsidó "gondolkodó" is immár orosz állatpógár, de nem ez a gond, mert ez előre le volt így zsírozva. A nagyobb baj, hogy az olvasók kommentjei alapján a krumlibogár már zseni a nem is átlag orosz magyarázókhoz képest. Ezek tényleg idióták. Fura mód pont azokat szólják le akik ösztönösen réáreznek a helyzet pikantériájára. Szkyták? Idióta barmok ezek is, mint az itteniek cakkompúder.
cdn.topwar.ru/uploads/posts/2016-01/1453901189_184.jpghttp://topwar.ru/...nstvo.html
152 #2 tibi
- 2016. január 29. 18:03:23
többet nem szólok, a bulgár jósnőnek lesz igaza ,ezek kiírthatlanok,2050-re vissza jön a kommonizmus!csalódtam putyinban,nagyon,nagyon,nagyon!
267 #3 Perle
- 2016. január 29. 18:23:10
Ne csalódj egyenlőre! Nagyon okos ember állítólag. Talán még az elnök is azt hiszi róla, hogy ő nevéhez fűződik a szifiliszt és vérbajt kimutató Wassermann vizsgálat. Azért az nem kis dolog a mai " erkölcsös" világban.
A képen látható, hogy az új alompolgár zsebe tele van most is kémcsövekkel, pjotri csészékkel. Laborba indul, de nem a munka világába, sarló és kalapács sehol.:D
152 #4 tibi
- 2016. január 29. 18:26:08
Imre mondd,hogy részeg vagyok össze vissza olvasok mindent!
152 #5 tibi
- 2016. január 29. 19:07:16
Perle:Agonosz ,a sátán,minden rossznak forrása,neve,Adolf.Vala ő:REINKARNÁCIÓ NÉLKÜLI,NAGYMESTER!Lepaktált ezekkel,60-70 millió,itta meg a levét!Plusz MI. A történelem ismétli önmagát,még ha a raptorok,reptiliánok/David Icke/irányítanak,is minket!Egyedül maradtunk,mint a 48-as tábornokok!Golyó,Kötél!/Tudom,nem mind volt magyar/De Kárpátosodtak!Én így mondom.És képesek voltak"saját tábornokaikat"kinyírni!Hidd el,még kell 100 évre nekik a világ vezetése!HSZI-vel meg putinnal,hogy bassza meg a kurva jhve!
4 #6 Posta Imre
- 2016. január 29. 19:24:58
Tibi, tudod te, hogy részeg vagy, minek kérsz engem, hogy erősítsek rá. Olvass csak, az nem baj. Az írást viszont nem ártana ilyenkor hanyagolni. Az a baj, hogy józanul meg annyira józan vagy, hogy nincs mit hozzáfűzni, ilyenkor meg csak a tömény ánizs érződik. Nem jutsz vele elébb, mint utóbb. Mondtam már, nem? Miért nem hallgatsz...rám? Mondjuk ezzel sem vagy egyedül.
2 #7 gerry
- 2016. január 29. 19:56:15
...egyszer már ki kellene próbálnom, hogy hányas fokozatba kell kapcsolni amikor így müködik az agy....

eddig úgy néz ki, hogy megint reinkarnálódnom kell a tudás "élményszerü" megismeréséhez.

Pedig igazi somogyi - erdélyi gyökerekkel rendelkezem és családilag is voltak olyan rokonok akik röpke 1-2 óra alatt vidáman eljutottak a deutériumhoz krémeshez... és ezt rendszeresen elkövették.

Hová lett ez a szép magyar virus? (ja virtus) Még infóleukémiát se kapok, nemhogy hejdanáré Hukkok.
Nem bírom átlépni a küszöböt (se átesni rajta.) Ha zsibog a homlokom akkor stopp... nem megy le a torkomon.. Talán intravénásan kellene egyszer kipróbálni. Néha félembernek hiszem magamat... na hol a pálinkásüveg hadd szopjam le!!!
s_nezem
75 #8 talpi
- 2016. január 29. 21:10:51
Ez mind "rendben "is volna, de mit keres rajta ac Szent András szalag? Ez kicsit furcsa, vagy mégsem, helyezkedni tudni kell. :( vagy netán, annak leplezésére agatta magára, hogy mennyi köze lehet a napokban, Donbasz környékén kiszabadult, Ámerikai virológiai anyag "szabadság " vágyához. ? Nos, azóta néhányan maguk mögött tudják a "tyúkszarost" többnyire Kijev udvaroncai, bár, nem kevés az áldozatok száma, a nem Poros Jankó hívek között is. Gőzerővel keresik a "véletlen" arra tébláboló amerikai kutatók, hogyan is "menekülhetett ki a gyilkos kórság? Ellenszer, na az nincs, szerintük, vagy nem adnak róla tájékoztatást. Minden esetre, látszólag öngólt lőttek, de majd kiderül, hány kapura is megy ez a mérkőzés.

Hozzászólás küldése

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Generálási idő: 0.45 másodperc
2,485,335 egyedi látogató